2012. december 21., péntek

Teherbeesési témától mentes poszt, amelyben mégis szerepel az „embrió” szó

A házidokim tanácsára ma reggel négyszeres adagot vettem be a szokásos gyógyszeremből, majd megnyugodva visszafeküdtem és vártam a Csodát, mert azért mégiscsak négyszeres adag, ugye. Nem történt semmi, délig továbbra is ugyanúgy fájt, mint tegnap (azaz moccanni sem bírtam).

Utána pár kommunikácitechnikailag elképesztő e-mailt váltottam Zsomborral. Mármint nem én voltam elképesztő, én szemantikailag valid üzeneteket küldtem, amire ő grammatikailag korrekt, ám jelentéstanilag elemezhetetlen válaszokat írt, kérdéseimet viszont minden egyes alkalommal konokul ignorálta. Például arra kért, hogy délután mégiscsak vonszoljam be magam elvégezni a munkámat, majd ugyanakkor azt is írta, hogy nehogy bejöjjek. Végül leleményesen azt választottam, hogy itthon maradok, és vessen magára az, aki nem tud értelmesen kérni. Még tegnap felajánlottam neki, hogy megadom a számítógépem jelszavát, hogy le tudja halászni a gépemről a már lefordított két oldalt (nem szívesen adtam volna meg, pedig megbízom benne). Mára kiderült, hogy lefordította újból azt a részt. Hát most sajnáljam?

Nem is tudom, el fogunk-e tudni indulni holnap. Pedig minden össze van csomagolva, ruhák kimosva, ajándékok megvéve, lakásban a fűtés bekapcsolva, de főleg: programok lefixálva. Azt hiszem, mára már megszereztem a kellő rutint abban, hogyan lehet mindenkit végiglátogatni, programokat csinálni, pihenni és ügyintézni két hétben. Miközben mindenkire jut idő és Z. nem unatkozik.

A titka szerintem az, vagyis nekem legalábbis az jött be, hogy a lehető legtöbb dolgot előre leszervezek. Ettől úgy néz ki az azsendám, mint egy miniszteré, és van is olyan érzésem, hogy megérkezés után nincs már semmi másra idő, mint végigjárni a különböző helyszíneket, a véletlen események teljes kizárásával – de valamit valamiért. Aztán: naponta max. két dolog, különben rohanássá válik a pihenés és kötelezően teljesítendő feladatokká minősülnek le a szimpatikus programok. Ez is olyan, mint az embriók: a minőség fontosabb a mennyiségnél (á, nem szűkült be a gondolkodásom!). Bizonyos dolgokat pedig nem szabad erőltetni. Például régebben minden indulás előtt az a naív kényszerképzetem volt, hogy 1) most majd lesz időm kétnaponta kiolvasni egy könyvet 2) el tudok menni végre shoppingolni. Aztán pont ezek a dolgok maradtak ki mindig, és mostanra annyi változott a helyzet, hogy ez nem frusztrál halálra. Azt is el kell felejteni, hogy fél év lemaradást be lehet hozni két találkozással. Ha az ember tényleg tartani akarja a kapcsolatot valakivel, tapasztalatom szerint két hajszolt tali nem elég erre. Folyamatos e-mailváltás és telefonálás szükségeltetik ehhez, az otthon töltött időszakokon kívül is.

Erre a tél szünetre a következőket terveztem be: három koncert, két masszírozós szeánsz (mmmm), egy kiállítás, egy kirándulás, egy scrabble-parti, egy WAMP, egy riasztószerelő, egy ügyvéd (pffff), és persze a szüleim, könyvesbolt, Z. kedvenc helyei, és azért mégiscsak megpróbálok a lehető legtöbbet olvasni. A hagyományos usziprogramot a húgommal viszont sajna elfelejthetem, hacsak meg nem táltosítanak ezek a modern farmakológiai találmányok (szorozva néggyel).

2 megjegyzés:

  1. Ó, remélem el tudtok indulni, persze főleg azért, hogy jól legyél végre, de azért is, mert tudom, hog milyen csudijó az egész "I'll be home for Christmas"-hangulat, évekig éltetett ez, az első hidegebb őszi naptól kezdve agészen addig, amíg otthon átléptem a pici gyerekkori szobám küszöbét... :)

    VálaszTörlés
  2. óó, köszi!! Majd írjál erről a blogodban, jó?

    már egyébként jobb, most éppen viszont aludni nem tudok, pedig holnap, ha minden igaz, fél 5kor kelünk. Már nem is érdemes lefeküdni, ugye? :)

    VálaszTörlés