2026. november 20., péntek

Néhány olvasmány (20. nap)

Amikor a múlt hónapban Budapesten voltam, az egyik nap beszaladtam egy antikváriumba. Nagyon meglepődtek volna az eladók, ha megkérdezték volna, mit keresek. Azt válaszoltam volna, hogy kisalakú könyveket – annyira bevállt ugyanis az útra magammal vitt, kabátzsebbe becsúsztatható könyv. Franciául nem gond, sok ilyen zsebkönyvet kapni, de ha magyarul akarok olvasni, akkor célirányosan kell keresgélnem a kabátzseb alakú könyvek között. Ezeket vettem:

1. Eddig azt hittem, Nabokov egykönyves szerző, és hogy a Lolitánál jobbat úgysem tudott írni. Hülyeség! Ez legalább annyira tetszett. Azért pont ezt vettem meg az összes többi (kisalakú) Nabokov-regény közül, mert azt hittem, hogy a fordító (Zentai Éva) az én gimimben tanított. De később utánanéztem, és nem ő volt az. Mindenesetre gyönyörűen lefordított, okos, humoros könyv volt a kényszerű emigrációról, az egyetemi életről és a nyelvváltásról. Nagyon tetszett a felépítése: az elején azt hiszi az olvasó, hogy egy mindentudó elbeszélő meséli a történetet, de egyre gyakrabban bukkannak fel ennek ellentmondó névmások (én, enyém) és birtokos személyjelek (barátom), míg a végén kiderül, miféle (megbízhatatlan) elbeszélővel van is dolgunk. Alig várom, hogy megrendeljem a következő Nabokov-könyveket, mit javasoltok?

2. A Primo Levit már kerestem egy ideje franciául (a közeli francia könyvesboltunkban elő is vagyok jegyezve rá), de nem kapható. Hát most elolvastam magyarul, szintén zseniális és választékos fordításban (Betlen János). Az élete vége felé írta, nyolc fejezetből áll, a téma a holokauszt, azon belül is: az ún. értelmetlen erőszak (amelynek volt bizony „értelme”), a túlélés, a szégyen és a lealacsonyítás, az értelmiségiek helyzete a táborokban, a nyelv szerepe, a lázadás és a szökés értelmetlensége, az egyén felelőssége. Fantasztikusan intelligens, távolságtartó, soha nem indulatos. A legutolsó fejezetben szemelvényeket közöl németektől kapott levelekből, miután az Ember ez? megjelent németül: „ártatlanoktól kaptam megbánó leveleket, a bűnösöktől nem”. A könyvesbolti előjegyzést nem mondtam le, mert pár év múlva Boni kezébe akarom adni; kötelező olvasmány ez a holokausztról. Az írótól pedig megrendeltem a Periodikus rendszert (franciául), mindjárt le is megyek érte.

3. A Tandorit tegnap fejeztem be a vonaton. Eredetileg Boninak kerestem esti mesét, és mivel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó adta ki, és a boltban is az ifjúsági könyvek közé volt sorolva, ráadásul a fülszöveg valami mackós történetet ígért, ezért megvettem. El is kezdtük, de tele van szójátékokkal, és nincs igazán sztorija, úgyhogy abbahagytuk, Boni nem tudta követni. Tulajdonképp egy belső monológ, amelyben a felnőtt elbeszélő a játékmedvéivel beszélget a madarairól. Ha az elbeszélő megegyezik az íróval, akkor az embert a „nagyon fura” kategóriába sorolom, illetve értetlenül gondolok arra, hogy így is lehet élni. De Boni diagnosztizálta jól Tandorit, amikor időnként beszámoltam a könyvről, hogy hát akkor ez „nem is felnőtt, hanem gyerek!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése