Fóbia

Keresgélem a neten, hogyan hívják azt a fóbiát, ami szerintem nekem van: én ugyanis gyakran attól félek, hogy nem ismerek fel ismerősöket. Úgy szokott történni, hogy megyek az utcán, jönnek szembe az emberek, találkozik a tekintetünk egyikkel-másikkal, majd megy tovább mindenki. Miután elhagyom ilyenkor az egyik-másik illetőt, beugrik, hogy te jó ég, ez nem az X (vagy Y) volt?! Utána azon morfondírozom, hogy de gáz, nem köszöntem. Igaz, ő is köszönhetett volna, mondja ilyenkor a józan eszem. De nem, mert minek köszönt volna egy olyan embernek, aki jól láthatóan nem ismerte fel! - válaszol a fóbiás énem.

Egy emelt szintű változata ennek a félelemnek az, amikor még beszélek is az illetővel. Egy teljesen ismeretlen valakivel, gondolom abban a percben, majd ahogy befejeztük a beszélgetést, megrohan a kétely: te jó ég, ez nem egy régi osztálytársam volt? Vagy Boni egyik tanára?  Vagy a zenesuliból valaki? Rémes, ilyenkor van, hogy még este is azon gondolkodom: nem nézett-e hülyének valaki, mert ismerősök vagyunk ugyan, de ismeretlenként beszélgettünk?

Leírva tök bénán hangzik, és én is érzem: semmi alapja a dolognak. Igaz, nem különösen jó az arcmemóriám, de azért valahogy elboldogulok. Filmnézés közben rosszabb a helyzet, a pasikat a régi, fekete-fehér filmeken, főleg, ha mind zakót (szmokingot! Casablanca!) viselnek, gyakran nem tudom megkülönböztetni. És az is igaz, hogy a Covid után egy-két kollégámat nehezen ismertem fel - de szerencsére a fent bemutatott helyzetek egyike sem valósult meg.

Csodálkozom viszont, hogy ennek a fóbiának (rögeszmének? félelemnek? érzésnek? manírnak?) nincs külön neve.