De hová tűnik az a napi nyolc óra, amit rendes esetben fordítással töltök, és ami most felszabadult?! A kérdésre nincs megnyugtató válaszom: valszeg elszarom az időt. Vagyis elpihenem, elfőzöm, elgyerekezem, eljátszom, elálmodozom, elbeszélgetem, eladminisztrálom, elcsetelem, eltakarítom… szóval eltöltöm így-úgy. Kifolyik a kezem közül anélkül, hogy ha nem is nyolcat, de legalább két órát a napból olvasással töltenék.
Nem illeszkedik az olvasás a napomba, mert mindig van mit csinálni vagy valaki mindig megzavar. Elhatározásom: úgy fogom kezelni az olvasást, ahogy a sportot, azaz külön idősávot fogok fenntartan kizárólag az olvasásnak!
A képernyőt szokták okolni az olvasási idő csökkenéséért. Ez én is észreveszem magamon, noha nem görgetem agyatlanul a FB-ot és nem nézek macskás videókat. De olyan könnyű úgy kezdeni a napot, hogy az ember a kávé mellett elolvassa a híreket, megnézi az üzijeit, válaszol is egypárra, majd megcsinálja a Duolingót. Közben új üzenetek érkeznek, vagy válaszok az előzőleg küldöttekre, így érdemes azokat is megválaszolni. Aztán gyorsan megnézi, meddig van nyitva a bobpálya, asztalt foglal az étterembe, majd elolvassa a cikket a hőkupola es a hőhullám közötti különbségről, amit valaki küldött épp. Eszébe jut, hogy azt is meg akarta nézni, hogy meddig volt Michael Jackson fekete (vagy hogy hol kapható műanyag függönykampó) es ha már nyitva van, azt is megérdeklődi a ChatGPT-től, hogy veszélyesek-e a papírdarazsak (nem), és hogy mikor volt az iráni forradalom (1979). Csak még egy gyors kattintás a hírekre, pár rövid egyeztetés családtagokkal a napi programról, az Instát gyorsan át kell futni, közben frissült egy blog… és már el is telt másfél óra!
Amit értelmesebben is el lehetett volna tölteni. Persze ez definíció kérdése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése