Véletlenek

Tegnap elkísértem Bonit a suliba, majd felszálltam a 8:16-os vonatra, amit ilyenkor kényelmesen el szoktam érni. Már tíz perce ültem, amikor 8:22-kor ránéztem az órámra. A vonat még mindig nem indult el. Gyanút fogtam. Körbekérdeztem, hogy ez valóban a 8:16-os vonat-e, amiről hamar megerősítést kaptam. Egyesek viszont tudni vélték, hogy a 8:33-as előbb fog elindulni, le is szálltak és átloholtak a másik vágányhoz. Miután kiürült a vagon, úgy döntöttem, hiszek a szóbeszédnek, és pár perc múlva már lihegve én is a tömött 8:33-as vonaton voltam. Reggel két szerelvényből álló, dupla vonatokat indítanak, kb. 600 férőhellyel, és ezen a vonaton a 8:33-as utazóközönségen kívül a pórul járt 8:16-osok is rajta voltak. Ülőhelyet keresgéltem, hátamon a táskával, kezemben a könyvemmel, fülemben a fülhallgatóval. Egy négyes ülésnél találtam helyet. Leültem, és eszembe jutott, hogy írok a barátnőmnek, akiről tudom, hogy mindig a 8:33-assal szokott járni, hátha itt van valahol, és esetleg a következő megállónál megkereshetjük egymást. Épp elküldtem neki az üzenetet, amikor a velem szemben lévő, szintén üres helyre, szintén loholás után leült valaki – az említett barátnőm!

Olyan jó volt úgy kezdeni a napot, hogy 50 percen keresztül beszélgettünk erről-arról. Főleg, hogy otthon áll a báll: épp ablakcsere zajlik. Nyolc ablakot, ill erkélyajtót cserélnek ki, bútoraink a szobák közepére halmozva, letakarva, amúgy mindenhol kosz, törmelék, por, idegen emberek ki-be járkálnak naphosszat, rémes.Több mint tíz éve lakunk itt, és évek óta kérjük a főbérlőt, hogy csináltassa meg az ablakokat. Erre pont most kerül rá sor, amikor Budapesten én is erre készülök! Amúgy teljesen véletlenül, múlt héten tudtuk meg, hogy jönnek, amikor az alsó szomszédnál zajlott a csere. Az egész ház egyetlen család tulajdonában van (sosam láttuk őket), nem nagyon akarnak pénzt költeni erre az épületre. Húzták-halasztották az ablakcserét, amíg lehetett, de most az állam már kezdni nagyon komolyan venni a szigetelés és az energiatakarékosság kérdését, és a fölső, üres lakást (ahol meghalt a nő) már nem tudták volna kiadni a régi ablakokkal. Így az egész épületet megcsinálják, de amilyen sóherek, az udvari fronton nem az összeset.

Rájöttem, micsoda szerencsém van azzal, hogy Budapesten nem szól bele senki abba, hogy milyen ablakokat csináltatok. Mert ebben az utcában, ahol itt (Fro) lakunk az ún. védett városkép jegyében csak faablakokat engedélyeznek, ami jóval drágább. És sajnos azt is megadták, hogy mindegyiken középen kell lennie az osztásnak. Emiatt, ill. mert az erkélyajtók alja tömör fa lett, Boni szobájában és a mi hálószobánkban az eredeti üvegfelület 40%-át elveszítettük (lemértem). Nagyon bosszús vagyok. Eddig hatalmas (igaz, rosszul záródó és rosszul szigetelő) ablakaink voltak, ahol áradt be a fény, ezentúl ez a két szoba egy-egy sötét odú lesz. Mindenki azzal vigasztal, hogy majd megszokjuk, ami persze egyáltalán nem vigasztal.

Tegnap a dolgozószobámat csinálták, este láttam meg a végeredményt; itt a fény helyett picit kárpótol a bukó-nyíló vasalat, ami eddig ebben a szobában nem működött. Ez a bukó-nyíló funkció zseniális találmány amúgy, Budapesten például nagyon hiányzik. Szépek, szépek a százéves ablakok, persze, de baromira nem praktikusak.