Elhangzott magyarul (zöld) és franciául (sárga):
Én: – Jól láttam, hogy Raphaёlnek el van törve a karja?!
Boni: – Igen! Harmadszor!
Én: – Jaj, szegény.. de mi történt?
Boni: – És ugyanaz a karja harmadszor!
Én: – Nem mondod!
Z: – Láttad, Tamko, hogy Raphaёlnek el van törve a karja?
Én: – Igen!
Boni: – És megint atlétika közben törte el!
Z: – Szegény gyerek, már másodszor!
Én és Boni: – HARMADSZOR!!
Boni: – Ugyanazt a gátat ugrotta át!
Én: – Basszus... ugye Raphaёl balkezes? A bal kezét törte el?
Z: – De hogy törte el?
Én: – Atlétika közben.. pont erről beszélünk Bonival.
Boni: – Nem, a jobbat!
Z: – És melyik karját törte el?
Én: – Hát én azt nem ugornám azt át még egyszer!! Szegény!
Boni: – A jobbat! Megint! Mindig azt szokta!
Én: – Basszus, azért veszélyes lehet ez az atlétika..
Z: – Vigyázni kell az atlétikán...
Nálunk Z. mindig le van maradva egy kicsit, és gyakran ismételgetjük ugyanazt, mint valami papagájok. Fárasztó és még ennyi év után is fura. Fogalmam sincs, hogyan csinálják mások ugyanezt, de nagyon ritkán olvasok (akár könyvben, akár blogban) hasonló nehézségekről*, amelyek röviden összefoglalva:
💥Minden kommunikáció olyan bonyolult! 💥
* Vagy egy másik, tipikus párbeszédünk:
– Boni, csináljak rebarbarás sütit?
– Re.. barbara?! Az mi?!
– Rhubarbe.
– Ja! Ok, csinálj!
Aranyos. Csak fárasztó is lehet néha 🤔. Főleg ha mindenki szinte egyszerre beszél, reagál. Háromnyelvűeket ismerek 😉. Van egy közös, nekik mintha könnyebb lenne...Ja, nem 😅
VálaszTörlés