Vajas pirítós (12. nap)

   

ÖTVEN 

Ez így leírva még mindig sokkol, hozzá kell szoknom (Számmal jobb. 50). Ráadásul az ötvenes számok ronda zöld színűek, míg a negyvenesek szép kékesek. Kimondva nem annyira durva, megmondom miért: mert tényleg ennyinek érzem magam. Világéletemben volt különbség a vágyott és érzett, valamint a valódi életkorom között: főleg a 24. és a 36–37. szülinapomon, világosan emlékszem rájuk. De mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy – na, azt nem akarom írni, hogy megöregedtem, az meg túl öntelt lenne, ha azt írnám: bölcsebb lettem, de valahol a kettő között. Elemzés következik.

Gyerek-, párkapcsolat- és karrierügyben már nem sietek sehova. Abból élek, ami megtörtént, ami megadatott és amit eddig elvégeztem. Nem kell többé bizonyítani vagy magyarázkodni, egyszerűen csak élvezni azt, ami van. Nagyon szerencsés vagyok, mert egyáltalán nem állna összhangban a jellememmel és a karakteremmel, hogy ennyi idősen munkahelyet vagy férjet vagy akár lakóhelyet váltsak. Továbbá sikerült teljesen különválasztanom a Fontos és a Felesleges Dolgokat, és az elsőkre koncentrálni, továbbá elengedni a másodikakat. Ezek nem ám egyetemes, mindenkire érvényes törvények, nem is teszem közzé őket (magamnak leírtam), és másoktól sem várom el, hogy az én ügyeimet tekintse fontosnak és az én értékrendem szerint éljen. Olyasmikre kell gondolni, amit a múltkor mondtam: hogy nem olvasok végig egy olyan könyvet, ami nem tetszik. (Metaforaként is értelmezhető.)

Aztán meg úgy érzem, annyit éltem már! A fejem tele van emlékkel, komolyan. Sajnos pont emiatt már nem is tudok olyan lelkes lenni, mint fiatalon. De az emlékek is jók, szeretek rájuk visszagondolni. Érdekes, hogy az időhöz is teljesen máshogy állok hozzá: az öt évvel ezelőtti cirkusz és a jövő tavasz is olyan közelinek tűnik.

És itt van a fáradság. Szerencsém van, hogy semmi komolyabb eü-s bajom nincs, de iszonyú hamar elfáradok, főleg mentálisan. 20 óra után használhatatlan vagyok, rémes. De hát mit tagadjam, ez is hozzátartozik a képhez.

Ötven év számomra: élvezhető, aktív és szerethető életkor. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt a mondatot leírom! Az ember lenyugodott, szinte semmi sem idegesíti fel, nem lepődik meg semmin és azért még messze van a vég. Tény, hogy elmúltak azok az idők, amikor lázasan vitatkoztam egy-egy fontos kérdésről szinte bárkivel, radikális terveim és vágyaim voltak, lázongtam és lelkesedtem, és két bőrönddel és középfokú nyelvtudással, telefon és internet nélkül elindultam Párizsba, még csak hátra sem néztem. 

Olyasmi ez, mint amikor az ember fogyókúrázik, vagy éppen gyomorhututból vagy influenzából gyógyul ki. Kitámolyog a konyhába, és megken magának egy vajas piritóst. Milyen istenien tud esni! Micsoda fennséges ételnek érzi az ember! Őszintén azt gondolja, hogy ilyen jól még nem esett semmilyen kaja. Holott az előző héten hatalmas lakomákat tartott csilivili éttermekben. Az ötven év nem több egy vajas pirítósnál, amit azonban valódi örömmel fogyaszt el az ember.

 Tegnap délután a pályaudvar, miután visszakísértem a barátnőmet, aki nálunk ebédelt