Átftutott rajtam a gondolat, hogy idén nem csinálom ezt a mindennapos blogolást, mert nincs időm és mert stresszel. Vagyok olyan fegyelmezett, makacs hülye, hogy ha ország-világ előtt kijelentem, hogy mindennap írok, akkor az nem opció, hogy akár egyetlen napot is kihagyjak. Ez pedig nyomaszt.
De látjátok, mégis itt vagyok, győzött a kihívás és a kiváncsiság. Hátha tudok egy picit többet írni a mindennapjainkról! Új szabályt vezettem be (magamnak): két joker-napot.
A szünet második hetében megpróbáltam képbe kerülni Boni házi feladataival (Londonba nem vittünk magunkkal tanulnivalót). Rengeteg időt vesz el a mindennapokból az, hogy követem: melyik tantárgyból éppen hol tartanak, mit kell tudnia/megcsinálnia mikorra, noszogatom, kikérdezem és adott esetben tanulok vele. Az idő 90%-át az teszi ki, hogy kérem és könyörgök: mutassa meg, hozza ide, vegye elő, jöjjön oda, csináljuk már. Maga a feladatok megoldása, a megtanulás és a kikérdezés a fennmaradó 10%. Idegörlő és frusztráló. Egész héten nyaggattam, de sajnos nem volt elég időm, így csak azt sikerült elérnem, hogy a kötelező olvasmányt elkezdje, a németet, a matekot megcsinálja, mindennap zongorázzon, és haladjon a magyarkönyvében. Nem sok, de nagyon hiszek a rendszerességben és a nem-utolsó-pillanatban-összecsapásban.
Ez utóbbi valszeg nem természetes neki. Szerintem ő akkor igazán hatékony, ha szorítja az idő: ma délelőtt megtáltosodott, és befejezte a könyvet, letisztázta az olvasónaplót, odahozta nekem ellenőrzésre a beadandókat, megtanulta a latin szavakat, tökéletes harmóniában és hatékonyan működtünk együtt. Kijavította, amit kell, gyöngybetűkkel írt, feltútra az elveszett egyik dolgozatát (amit vissza kell adni). Annyira könnyű lenne az élet, ha mindig így tudna koncentrálni. Pedig nem kívánok soha lehetetlent: szünetben max. 30 perc tanulást (plusz zongora), az ő eszével és képességeivel ez semmiség. Viszont meggyőződésem, hogy a mindennapos tanulás nélkül, amit így-ahogy kicsikarunk tőle a szünetekben, nem tudna ilyen könnyedén egy nap alatt mindent elvégezni.
Szóval: éljen a rendszeresség!
A héten fotóztam ezt a páfrányfenyőt, ilyenkor a legszebb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése