Oslo

A hétvégén kikapcsolódtam és feltöltődtem (és jól el is fáradtam): Oslóban voltam! Számomra ez újdonság volt, mert még soha nem jártam Skandnáviában. Igaz, hogy másfél nap épp csak arra volt elég, hogy belekóstoljak ebbe az egzotikus világba, sőt, igazából arra sem nagyon, hiszen egy európai nagyvárost láttam – ami leginkább egy másik európai nagyvárosra hasonlít (rollerek, turisták, bevándorlók, kávézók, boltok, ázsiai éttermek mindenhol, sőt, még maraton is volt, és képzeljétek, a metrószerelvények éppen olyanok, mint Brüsszelben: a nyomógomb, az ülések, minden)

Egy barátnőmmel határoztuk el még az év elején, hogy ott találkozunk. Minden szuperul ment, semelyikünk gyereke sem betegedett meg, egyikünk gépe sem késett, könnyen odataláltunk az Airbnb-be, ami jó helyen volt és tágas. Úgy tűnt, hogy a tulajok ott élnek, és arra az időre, amikor kiadják a lakásukat, máshová költöznek, ez mondjuk nagyon fura volt. A hűtőben pl. ott volt a paprika, répa stb. egy külön kis rekeszben. És sajnos éreztem a szagukat. Tudjátok, minden lakásnak megvan a maga szaga, ami gondolom az emberekből jön, akik ott élnek – hát én ebben a lakásban éreztem egy tipikus emberszagot, kicsit zavaró volt, de ezt nem lehetett tudni előre. Még hezitálok, hogy beírjam-e az értékelésbe, lehet, hogy mást is zavar (de pl. a barátnőm nem érezte).

Oslóból a belvárost láttam nagyjából. Szerencsére a barátnőm jól ismerte a helyet (ő egy másik norvég városban él), így ő volt a programfelelős, én pedig csukott – izé, nyitott – szemmel mentem utána. Megkóstoltam a helyi sütispecialitást, a hallevest, hoztam haza karamellizált sajtot (és két kiló almát – idén nálunknem lehet kapni ezt a fajtát), megnéztük a szoborparkot, a könyvtárat és a nemzeti múzeum egy részét. Ez egyébként fantasztikus volt, mi az iparművészeti részét láttuk, de már csak ezért is érdemes lenne visszamenni. Vettem egy sapit és majdnem vettem egy kardigánt is, de már nem maradt idő. Dumáltunk politikáról, férjekről, gyerekekről, ismerősökről, egészséges életmódról, receptekről, könvyekről, árakról, rákról és Alzheimer-kórról, művészetről (a barátnőm rajztanár) és Amerikáról, meg hogy mivé lesz a világ. Második este a barátaival vacsoráztunk: egy norvég csajjal és a brit férjével, akit húsz éve láttam utoljára, de emlékeztem!. Annyira érdekes, hogy milyen jó estét el lehet tölteni majdnem vadidegen emberekkel, kvázi semmiségekről beszélgetve. A brit pasinak tök jó humora van (erre viszont nem emlékeztem).

A fotókon: Oslo színei ezen a hétvégén (szürke és barna árnyalatok).