Még a szünet előtt történt, hogy Boni egyszer délben tök rosszkedvűen jött haza a suliból: undok volt és agresszív, ami biztos jele annak, hogy valami történt a suliban. Mint kiderült, elhagyta az üzenő füzetét. Faggattuk, hogy mégis hol, hogyan, ekkor azt mondta: valahova letette, és ottmaradt. Nem tudja, hogy hol. Ez az üzenő füzet kb. útlevélként szolgál az iskolába be- és kimenet, rajta van a fényképe, az órarendje és csak akkor engedik ki (vagy be), ha fel tudja mutatni. Pont így derült egyébként ki, hogy elhagyta, különben talán el sem mondta volna.
Ebéd alatt látszott rajta, hogy valami nem stimmel. Addig-addig nyaggattuk, amíg be nem vallotta: elvették az üzenő füzetét. Mint az év eleji értekezleneken kiderült, üzenő füzetet csak akkor vesznek el a tanárok, ha bele akarnak írni valamit, általában a gyerek magatartása miatt. Világos: Boni csinált valami hülyeséget, elvették a füzetét („intőt” kapott) és ezt nem meri elmondani nekünk.
Felgöngyölítettük az „ügyet”, és kiderült, hogy Boni a sorakozó után még egy utolsót ütött a pingpongütővel a pingponglabdába, és az ott jelen lévő túlbuzgó tanár elvette a mondott füzetet, ami átkerült az illetékes osztályra, ahol ezt az egész sztorit beleírták, levonva a szigorú konklúziót: sorakozó után tilos játszani!
Boni szemszögéből az történt, hogy az új iskolában, az első hetekben nem fogadott szót egy atyaúristennek, aminek súlyos következményei lettek, nyoma maradt, és a legjobb, ha az egészet elfelejti, a szőnyeg alá söpri, és lehazudja a csillagokat is az égről, csak ne derüljön ki.
(Az én szemszögömből persze az történt, hogy Boni véletlenül megszegett egy szabályt, ami nem baj, mert mindenkivel előfordul, továbbá szabály és szabály között óriási különbségek, mondhatni szakadékok vannak.)
De a történetet most azért mesélem el, mert egy barátnőmmel a minap arról beszélgettünk, hogyan lehetséges, hogy az olyan gyerekeken, akiket szexuálisan zaklatnak (esetleg éveken keresztül) a környezete mégsem vesz észre semmit? A szülei, a tanárai, a gyerekorvos? Én a fenti példával próbáltam illusztrálni, hogy sajnos egy ártatlan gyerek is érezheti magát bűnösnek, és próbál meg mindent megtenni azért, hogy ne derüljön ki az ún. bűnössége. És érdekes, hogy még egy ilyen szeretetben nevelt, okos és tájékozott gyerek, mint Boni is inkább hazudik, mint hogy elmondja a (számára kínos) információt. Nincs még annyi esze, hogy felismerje a mechanizmusokat (itt: túlbuzgó tanár), nincs rálátása a dolgok lényegére (hogy senkinek sem ártott azzal a pinpongütővel), továbbá saját magát is szigorúan ítéli meg (holott nem előre megfontol szándékkal szabálytalankodott).
