2024. szeptember 17., kedd

Zseni a gyerekem! Vagy sem!

 


Elküldte a papám a fenti feladatokat azzal, hogy ő ezeket egyenlettel tudta csak megoldani. Belenéztem a cikkbe (nem olvastam végig) és láttam, hogy arról a típusú feladatról van szó, amit iskolás gyerekeknek adnak fel, és amin fontoskodó felnőtt internetezők szeretnek felháborodni, hogy milyen nehéz. Én is nekiálltam, a behelyettesítős módszerrel dolgoztam, és néhány próbálkozás után valahogy kijött az elsőnek az eredménye. Megmutattam Boninak, arra gondoltam, hogy úgysem lesz ehhez türelme, de képzeljétek, a gyerek ott helyben (és fejben) megoldotta a másik kettőt! Teljesen le voltam döbbenve. Aztán utólag elmesélte, hogyan gondolkodott, és teljesen okos és logikus volt a gondolatmenete: feltételezte, hogy mindhárom sokszög szerepel egyszer mindegyik sorban, és ennek alapján egy-kettőre kiszámolta.

***

Aznap elolvastattam vele egy részletet az aktuális (francia) könyvemből, ami a térségünkben játszódik. Azért szerettem volna, hogy elolvassa, mert frappánsan foglalja össze a régió nonszensz történelmét: ahogy az országhatárok a különböző háborúk szeszélyei szerint változtak, a lakosok állampolgársága is változott. Kicsit emlékeztet Erdély történelmére. Lefordítom a szöveget:

„A helyiek sokat utaztak a három háború alatt. Miközben nem is mozdultak ki a falujukból. 1871 előtt franciák voltak, majd 19-ig németek. 40-ig megint franciák, 45-ig ismét németek. Aztán végérvényesen franciákká váltak. Mindez akár egyetlen emberöltő alatt. Bele lehetett szédülni. Már egy évszázada tartott a történet.”

Megkérdeztem Bonit, érti-e a szöveget. Azt mondta, igen. Amúgy az iskolában tanulták is, hogy a város német volt egy ideig (a házunkat, ahol lakunk, a németek építették), és az osztállyal vették a két világháborút is, az 1870-71-es francia-porosz háborúnak a dátumát pedig mindenki ismeri. Mégis, amikor arra kérdeztem rá, hogy melyik három háborúról beszél az író az első mondatban, nem tudta megmondani! Ezen is teljesen le voltam döbbenve. Mondtam neki, hogy olvassa el még egyszer, impiciten benne van a szövegben. Elkezdett tippelgetni, hogy az 1871-től 1900-ig tartó háborúban? Vagy az 1871-től 1919-ig tartó háborúban? Már én is szédültem. Hogyhogy nem tudja? Ha nem tudja, miért nem tudja kilogikázni?!

Szerencsére a két esemény fordított sorrendben történt: először nem tudta a háborúkat, és utána fejtette meg a logikai feladatot. Így nem volt időm kétségbeesni!

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem az ilyesféle posztjaidat. Egyből megcsináltam az ábrás feladatot. Nem akarom nagyon fényezni magam de ez könnyű volt, nekem nem kellett egyenlet. Igaz, hogy amióta gyerekkel kifejezetten sok, logikai jellegű feladatot csináltatnak, azóta ÉN nagyon sokat fejlődtem. 3-4 éve, simán nekiálltam volna felírni az egyenleteket. Matektanár ismerősöm azt mondta, hogy 10 éves korig fejleszthető a logika, azért kínozzák ezekkel a gyerekeket. Zselyke is sokkal többet tud ezekből mint anno én, nálunk ilyeneket max a "zsenik" oldottak meg a 80-as évekbnen. Én viszont esküszöm, tök sokat fejlődtem, már sajnálom, hogy annak idején semmiféle logikai fejlesztésben nem volt részem, ki tudja mi is válhatott volna belőlem (valszeg valami más, klaviatúracsapkodó). Zselykét nem merem megkérdezni, de majd megpróbálom, sajnos nagyon tanulás ellenes fázisában van.
    A történelmi logikai kérdés is nagyon érdekes, én őszíntén nem várnám egy 10 éves gyerektől hogy így összekösse. Szerintem ehhez a fajta átlátásához a dolgoknak még kicsi, de kiváncsi vagyok mások mit szólnak, és gondolkodom is, hogy valami hasonlóval hogyan tudnám tesztelni a saját gyerekemet.

    VálaszTörlés