Városok, utcák, helyiségek...

Ha regényekben táj- vagy helyleírást olvasok, automatikusan megpróbálom a bemutatottnak megfelelően elképzelni a helyszínt. Egy ponton azonban az agyam felülírja a leírást, és olyan helyszíneket hív segítségül, ahol már jártam. Így például a Cseresznyéskert az én fejemben félig-meddig a Dunakanyarban játszódik, és Thomas Mann svájci otthonának egyik szobája nagyon-nagyon hasonlít a nagymamámék kisszobájához. Sorolhatnám a példákat, ahol általam jól ismert helyszínek (vagy azok egy-egy részletei) lépnek a könyvben bemutatottak helyébe. De mint valami rögeszmés, az ismert helyeknek csak egy-egy részletét veszem – úgymond – kölcsön, és általában csak egyetlen szemszögből, és mindig ugyanabból „látom” az adott tájat, házat, szobát stb. Például a nagymamám kisszobáját az ajtóból, a Duna-partnak csak bizonyos részét alkonyatban stb.

Hogy milyen mechanizmus szerint kapcsolódik egy-egy ismert hely a könyvben leírthoz, azt nem tudom. Annyi biztos, hogy miután megtörtént ez a kapcsolódás, már nem nagyon változik a színtér, tehát nagy valószínűséggel Csehov bizonyos darabjairól nekem mindig a Duna fog eszembe jutni.

Tele van a fejem ilyen-olyan utca- és városképekkel, szobákkal, hegységekkel, folyópartokkal stb. Az is előfordul, hogy amikor a munkám során egy bizonyos adatbázisban kell keresést végeznem, akkor mindig beugrik egy párizsi utca látványa – mindig ugyanazé, ugyanabból a szemszögből és ugyanabban a napszakban. Érthetetlen!

Azt gondolná az ember, hogy akkor nekem végigsétálni Budapesten vagy Párizsban egyet jelent a különböző világirodalmi helyszíneken tett sétával – pedig tökre nem így van. Visszafelé nem működik a dolog. Tehát a Duna-partról nem jut eszembe Csehov, a kisszobáról nem ugrik be Thomas Mann. Viszont nagyon szívesen (és öntudatlanul) gondolok a Duna-parton vagy a szüleim házában azokra a könyvekre, amelyeket ott olvastam. Például most (még mindig itt vagyunk Magyarországon és maradunk is augusztus végéig) gyakran a Varázshegy jár az eszemben, amit pár éve ugyanígy nyáron ugyanitt olvastam. De eszembe jut egy főiskolai osztályterem is, ahol az egyik tanár a Varázshegyről tartott előadást (akkor csak félig tudtam elolvasni). Vagy gyakran asszociálok Céline-re, akitől tavaly ugyanitt olvastam el egy regényt (amelyben a szereplők áthajóznak Fro-ból Angliába: akkor én is azt hajót láttam, amin egyszer mi is utaztunk).

Annyi országban, városban, lakásban laktam, olyan sok utcát, házat, szobát ismerek. Ezekből a vizuális elemekből (plusz néha: térképekből, filmen látott helyszínekből) áll össze általában az a díszlet, amit egy regény alapján fejben elkészítek (majdnem azt írtam: összekotyvasztok). Minden könyvhöz tartozik ugyanakkor egy másik helyszín is – gyanítom nem teljesen függetlenül az elsőtől – ahol azt a bizonyos könyvet olvastam. Annie Ernaux Évek c. könyve olvasásakor egyszer elmentem egy barátnőmhöz, azóta ha erre a könyvre gondolok, az ő régi lakásuk lebeg a szemem előtt (többek között). Az Amerikai tragédiát pedig a szüleim lakásában kezdtem el olvasni egy téli estén, ezért a tóparti jelenethez valahogy hozzákapcsolódik annak a szobának a képe is, ahol belekezdtem a könyvbe. De vannak bonyolultabb képzettársításaim is: a Vesztegzár a Grand Hotelben olvasásakor (amit Boninak olvasok föl esténként) nagyjából azt a szállodát képzelem magam elé, ahová Proustot tettem be, amikor a Swannék oldalát olvastam. Ugyanazon a liften megy föl Proust narrátora és Rejtő Félixe – egy régi típusú liften, amit azt hiszem egy párizsi lépcsőházban láttam valamikor.