Általában nem érzem magam egyáltalán szar anyának, hivatkozva arra a divatos és gyakori félelemre, amit anyák tollából úton-útfélen lehet olvasni. Nem mintha olyan tökéletes lennék. Egyszerűen el sem gondolkodom ezen a kérdésen: olyan anya vagyok, amilyen tudok lenni, és kész. És ezt még akkor is így gondolom, amikor látom, érzem, tudom, hogy tehetnék Boninak (Bonival) valami nagyon jót, és mégsem teszem: adhatnék mondjuk neki egy kutyát.
Néha megfordul a fejemben egyébként a gondolat. Főleg, amikor látom, miféle kapocs és szeretet van közte és a szüleim kutyája között. Tudom, hogy iszonyúan vágyik egy saját kutyára, akit mindennap megölelgethetne, nem csak a nyári szünetekben. Elképzelhetetlenül, leírhahatlanul örülne egy kis kölyökkutyának – és ennek ellenére nem, nem és nem, nem vagyok képes neki megadni ezt az örömöt!
Úgy látszik, fontosabb a saját nyugalmam és kényelmem, mint a gyerek határtalan boldogsága. Z-t talán meg tudnám győzni (vagy: kölcsönösen meg tudnánk győzni egymást), bár ő is rettenetesen ellenzi. Az okok:
1. A szag és a higiénia. Ezt gondolom nem is kell részletezni.
2. Sokat utazunk, minden negyedévben minimum egyszer. Gondoskodni kellene addig is valami megoldásról.
3. Lakásban élünk. Talán a kutya sem lenne boldog.
4. Horror történeteket hallani kölyökkutyák megneveléséről. És nem, nem gondololom, hogy egy kutya felér egy csecsemővel, mert ez utóbbiból értelmes ember nevelődik egyszer, míg a kutya örökre csak kutya marad.
5. Nem is szeretnék kötődni állathoz, teljesen nonszensznek érzem, amikor egy állat családtag és folyton beszélgetések tárgya (a gyerekek kivétel, ők szeressék csak családtagként a kutyát).
6. De persze nem lehetne elkerülni, hogy egy kiskutyát megszeressen az ember – akit egyszercsak el kell majd altatni! Amikorra már imádja az ember! Hát majd hülye lennék!
Nem tudom, miért nem törpülnek el ezek a negatívumok és nehézségek amellett, hogy Boni mennyire szeretné. Végül is nem mi lennénk az elsők, akik lakásban kutyát tartanak, és síeléskor beadják valami kutyapanzióba. Néha tényleg komolyan elgondolkodom a lehetőségen (szegény Boni ha tudná!) és oda lyukadok ki, hogy hiába Boni boldogsága, szerintem én NEM BÍRNÁM. És ha már megvan a kuya, akkor nincs visszaút! Tizenöt évre elkötelezi magát az ember, és a végén sír, mint egy kisgyerek. Hatvankét éves lennék, te jó ég. Miután elgondolkodom a dolgon, és eldöntöm, hogy nem, minden egyes alkalommal annyira megkönnyebbülök.
Objektíven és ebből a szempontból tényleg szar anya vagyok, hiszen egy csomóan meg tudják lépni ezt a kutyadolgot. De hát ez van, én úgy tűnik, nem vagyok képes rá. Magam sem értem amúgy: egyrészt gondolkodás nélkül odaadnék bármit a gyerekért (beleértve a saját életemet), másrészt pedig nem tudom feláldozni a kényelmemet miatta?
(És ilyenkor kezdek el gondolkodni egy macskán...)
Állatbolond lévén is megértem a érveidet, de jobb ha Boninak nem sorolod fel őket:) Annyit talán megjegyeznék, hogy vannak olyan kutyafajták, akiknek nem hullik a szőre, nem allergizál és nincs is kutyaszaguk ilyen pl. az uszkár, de vannak más fajták is. A másik, hogy a kutyákkal sokkal könnyebb mint a cicákkal. A kutyák vígan utaznak a családdal, de a cicák nem szívesen, a kutyák nem kakilnak - pisilnek a lakásban, nagyon gyorsan szobatiszták lesznek következetes neveléssel, de a macskavécé az bizony veletek marad a lakásban. A kutyák csak amíg picik "rombolnak", de vannak akik akkor sem mint a mi Nancynk, de a cicák azok életük végéig használják kaparófának, amit épp annak szeretnének használni -nálunk ez a lambéria sarka 12 éves, ki se cseréljük..-. Nagyon szeretem a kutyákat és a cicákat is, van három ivartalanított kinti-benti nőstény macskánk és három kinti-benti ivartalanított kutyánk is, összességében szerintem a kutyákkal könnyebb.
VálaszTörlésszerintem kutyaja akkor legyen az embernek, ha o maga szeretne! (szuper latni a koteleket persze kutya es gyerek kozott, de esetleg megoldhato ugy, hogy pl jartok allatmenhelyre setaltatni, es hasonlok. vagy hatha lesz a kozelben szimpi ismeros, akinek lehet neha gondozni a kutyajat.) nekunk pl. azert van kutyank (es macskank), mert a sajat belso gyermekunk vagyott ra ❤️ librarycat
VálaszTörlésTeljesen meg tudlak érteni, pontosan így vagyunk mi is. Hozzáteszem azt, hogy nekünk volt kutyánk gyerekkoromban kertes házban (persze a kutya mindig bejött a lakásba) majd később egy másik a panelben is, én akkor már csak hazalátogattam, elvileg a tesómé volt a kutya. Én gyerekként is láttam, hogy a kutya úgyis az anyára marad. A hányás, ha bekakil, az etetése, az orvoshoz vitele, a fürdetése, a bolhakeresés, a gyógyszerbeadás, sőt még a sétáltatás is, mert a gyereknek úgyis mindig fontosabb dolga lesz (pl a mai gyerekeknek telefont nézni, a mi időnkben meg az MTV-t nézni vagy buliba menni). Szerintem alapból egy gyerek / kamasz / szüleivel élő fiatal felnőtt nem képes gondoskodni egy másik élőlényről, mert elmegy a könnyebb ellenállás felé ami a saját anyja. Nyilván vannak kivételek. De szerintem az, hogy anyaként akkor is felkelsz a kisbabához mikor szinte már halott vagy a fáradtságtól az egy érési folyamat eredménye, hogy odafejlődik a kötelességtudatod, kamaszgyerekként ezt nem fogod megtenni. Nyilván kivételek vannak.
VálaszTörlésPont ezt szoktam mondani neki, hogy az ember nem kaphat meg mindent. Csak hát annyira sajnálom szegényt... :(((( és azért érzek lelkiismeretfurdalást, mert pont MI fosztjuk meg attól, hogy ez a vágya teljesüljön.
VálaszTörlésTeljesen megértem a szempontjaidat (és egyet is értek velük). És még egy, ami nekem az egyik legnagyobb ellenérv: a gyerekek annyi mindent kérnek, annyi minden után vágyakoznak elképesztő intenzitással, majd egy héttel később már mást akarnak. A háziállat csak egy ezek közül...
VálaszTörlésKicsit amit zenjebil is írt.
És Tamko nálatok az osztálytársaknak, barátoknak van? Mert nálunk ez a baj, hogy mindenhol van legalább egy hörcsög vagy nyúl.
VálaszTörlésAmúgy olvastam egy cikket, ahol a kiskamasz gyereknek azt mondták, hogy ha 1 hónapon át minden reggel fél 7-kor felkel és fél órát sétáltat egy erre kijelölt plüss kutyát, akkor ezzel bizonyítja, hogy az igazi kutyával is megtenné. A cikk szerint az a kislány 2 hét körül feladta.
Ennek mintájára egy hörcsögös veszekedéskor mi is beraktunk egy plüss egérfélét egy dobozba és megbeszéltem a gyerekkel, hogy ott a dobozban gondozni fogja azt a plüsst. Tulajdonképpen le se fektettük igazán a szabályokat, de egyetlen egyszer sem nyúlt már a kis plüsshöz, már aznap sem. Sajnos viszont tanmeseként nem hatott a dolog, mert jól elmagyarázta, hogy ez csak játékplüss volt, de mondjuk az én gyerekemen még soha egyetlen "tankönyvi" ajánlás sem fogott - esetleg ti megpróbálhatnátok a Bonival.
Vérbeli elkutyultként is azt mondom, nem fosztod meg Bonit. Ha szeretne, felnőttként is megélheti ezt a köteléket. Magadra teherként ne vállald, mert bármennyi szeretet ad, valóban akad néhány feladat is, ami rutinosoknak mármár hiányzik (ld.: reggeli séta)
VálaszTörlésA kutya helyett macska projektről viszont lebeszélnélek. Míg az én kutyám szőre nem hullik, jól nevelt, nem piszkít a házba, addig egy macseknak a lakás inkább börtön, hullik a szőre, nyalja magát, és ami a legkeményebb számomra, hogy egy macseknak nincs lehetetlen, mindehová felugrik, mindenbe bele eszik, és éjjel hobbiból csesztet (volt cicám is). Szerintem a macska sokkal keményebb feladat. - Verde
A macskával kapcsolatban meggyőztetek, meg amúgy is, mindenféle más állat (hölcsög, papagáj stb) csak pótlék lenne: ő kutyát szeretne nagyon. Szerintem Boni egy ún. kutyás személy. Imádja, illik hozzá.
VálaszTörlésElla, hatodik hete vagyunk itt. MINDEN reggel és este viszi a kutyát sétálni, ez alól csak az uszodás reggelek és a mozis esték a kivételek. Szerintem nincs szükség további tesztre :)))) de amúgy igen, egyértelmű, hogy hányást feltakarítani meg kakit felszedni nem olyan izgi feladat, mint a sétáltatás :)
"Magadra teherként ne vállald" - tetszik ez a már-már bibliai megfogalmazású szentencia! ;-)
Le a kalappal Boni előtt. Mi gyerekként is csak akkor foglalkoztunk a kutyával ha kedvünk volt. Ez így nehezebb, mert nálunk az állat utáni nyávogás paralelben megy a saját TV utáni nyávogással. Mondjuk így is egész nap veszekszünk de legalább lelkiismeretfurdalásom nincs.
TörlésViszont egy ismerősöm akkor vett a 12 éves gyerekének kutyát mikor a gyerek már fe se állt a számítógépes játékok elől, hogy megmozgassa ugye és visszaterejle az életbe. Én remélem nem fogok erre kényszerülni.
Hát a három hét kényszer HO, meg a délutáni fröccsözgetés a Navos kérdések megválaszolása mellé megtette hatását... kicsit patetikussá spiccesedtem :D
TörlésAz 5.-ös és 6.-os pont ellentmondásán nagyon mosolyogtam. Pontosan tudod, hogy nem maradnál te sem közömbös iránta és talán emiatt van ez az ellentmondás benned. Ez nagyon kedves dolog, és bizonyítja, hogy az előtte lévő érveket simán meg tudnád cáfolni, ha akarnád.
VálaszTörlésDe ne tedd! :)
"Az ember nem kaphat meg mindent." -Ehhez csak azt fűzném még hozzá, hogy sok olyan felnőtt ember van, akinek gyerekkorában nem lehetett kisállata, mégsem ez a legnagyobb traumája, szóval emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod. Az sokkal rosszabb lenne, ha utálattal mennél haza a saját lakásodba, mert mondjuk nem érzed megfelelően higiénikusnak, vagy egy stresszes munkanap után, az egyéb otthoni teendők között még nyűgként szerepelne, hogy kividd a kutyát. Vagy ami még rosszabb, veszekedjetek egymással, hogy ki vigye ki azt a szerencsétlen állatot. Szerintem tarts ki az érveid mellett, Boninak meg majd lesz kutyája, ha felnőtt lesz. Vagy nem, mert esetleg addigra ő is azt fogja gondolni, amiket felsoroltál.
Írom ezt úgy, hogy három kutyánk van és csodálatos jószág mind a három.
Nem vagy szaranya :) ezt hívják felelős gondolkodásnak, nagyon helyeslem :) Még úgy is, hogy kertes házban élünk, benti kutyánk van és családtagként szeretjük. Nem vagyunk egyformák.
VálaszTörlés