Magázás és önbizalom

Szerintem továbbra is lemagázni valakit, miután fölajánlottuk neki a kölcsönös tegezést, ugyanolyan udvariatlanság, mint kérés nélkül a tegező formulát használni. A férjem szerint nem, ő azt állítja, hogy van különbség: míg a kapásból letegezés példátlan illetlenség, addig a kérésünk ellenére elkövetett magázás nem az.

Pedig vele történt meg az eset. Az új gitártanárja (a régi tanár pár hete fiatalon hirtelen meghalt, rettenetes) elutasította a Z. által felajánlott tegezést, mondván, hogy ez neki „nem fog menni”! Az előtte és az utána érkező tanulókat vígan tegezi. Z-t továbbra is magázza. Az én olvasatlomban ha van valami, ami példátlan illetlenség, akkor az ez. Mert míg valakit kapásból letegezni annyit jelent, hogy egyszerűen egy pofátlan tahó vagyok, a tegezés visszautasításából én azt olvasom ki: te jó ég, maga ehhez túl idős!

Vajon a magyar nyelv miatt, vagy női mivoltomból fakadóan érzem úgy, hogy én egy percig sem tudtam volna elviselni egy ilyen tanárt? Z-nek is rosszul esik, persze. Csodálkozik. Minden óra után vekeng egy sort, hogy a pasi magázza. De teljesen máshogy reagál, mint ahogy én reagálnék egy ilyen helyzetre.

Én: azonnal és végérvényesen elkönyvelem bunkó fasznak a pasit, és hiába van már csak egy hónap a tanévből és hiába van már ez a hónap kifizetve, azon melegében bemennék a titkárságra, lemondanám az óráimat, és átkérném magam egy másik tanárhoz ősztől. Mindenzt a lehető leghangosabban intézném, egy szót sem ejve a problémáról, nyomatékosan éreztetvén azonban, hogy egy percig sem maradok ennél a tanárnál – igen, imádnám ezt az aljas bosszút. Attól kezdve levegőnek nézném a pasit, és az egész sztorit megpróbálnám elfelejteni.

Z: egyrészt hetek óta panaszkodik, másrészt nem lép. Igen, nem a gyors döntések embere, és valszeg sokkal enyhébb a pasiról alkotott diagnózisa is (ahogy írtam, nem aposztrofálná bunkó fasznak, de még csak udvariatlan alaknak sem), de van még itt pluszban valami: szerintem ő még mindig azt gondolja, hogy el fogja érni ezt az összetegezegődést. Bízik abban, hogy sikerül a saját javára fordítania a helyzetet, és a gitártanár kénytelen lesz belátni, hogy egy ilyen (fantasztikus, fiatalos, szimpatikus) embert egyszerűen tegeznie kell. Őrület, hogy Z-nek annyi önbizalma van, amennyi nekem és Boninak együttvéve sincs; míg én önérzetesen kihátrálnék a konfliktusból, ő szembeszáll, próbálkozik, reménykedik, nem adja fel.

Régebben megfigyeltem, hogyan keres parkolóhelyet egy olyan környéken, ahol 18 óra után már alig lehetett találni: álhatatosan fürkészte az utcákat, kitartóan figyelte az előttünk haladó, mögöttünk jövő stb. autókat, hogy ők is parkolni szeretnének-e, mert ha igen, akkor más utcákon próbálkozott. Lerít róla, hogy mit gondol: ha van egyetlen szabad hely a környéken, akkor az – szerencsével, ügyességgel, kitartással – az övé lesz.

Ugyanebben a helyzetben én csak lemondóan sóhajtoztam. Meg voltam győződve róla, hogy mások úgyis előbb találják meg azt az egyetlen szabad helyet. De ha valami csoda folytán mégis nekem jutna, nos, akkor úgysem tudnék beállni.