2021. szeptember 14., kedd

Félix

Tegnap érdekes élmény ért a zenesuli értekezletén. De hogy mi, ahhoz először el kell, hogy meséljem, hogy 2019-ig bezárólag, amíg még sokat jártunk a játszótérre, gyakran összefutottunk egy párral és a kisfiukkal, aki akkortájt lehetett 1–3 éves. Én még életemben nem láttam olyan ronda kisbabát! Tátott szájjal néztem utánuk minden egyes alkalommal, és részvéttel csóváltam a fejemet: szerencsétlen szülők, valószínűleg fogalmuk sincs, hogy mennyire ijesztően ronda a gyerekük. Ugyanakkor elismeréssel adóztam a természetnek, hogy milyen jól megalkotta az embert, pont azért, mert hogy ezek a szülők valószínűleg még szépnek is látják a kisbabát, de ha nem, hát bizonyosan ugyanúgy szeretik, mint minden más a szülő a saját gyerekét.

Tudom persze, hogy nagyon kegyetlen, igazságtalan és politikailag inkorrekt egy ilyen gondolat, és hogy senki sem vonható felelősségre saját külsejéért – pláne nem egy gyerek! (Ráadásul egy közkeletű vélekedés szerint minden gyerek szép, ugye). De továbbra is nagyon csúnyának gondoltam a gyereket. Ez az a dolog, amit nem ver nagy dobra az ember, még egy kicsit bűntudatos is, de mit lehet tenni. Minden elem (hajszín, tekintet, vonások) visszataszító volt azon a kisfiún.

És tegnap részt vettem egy egyórás értekezleten a zenesuliban, ahol nagyrészt unatkoztam, mert az engem érintő kérdéseket öt perc alatt elintézték, de nem mertem elővenni se a telefonomat, se a könyvemet. Úgyhogy egy öt-hatévesforma, érdekes arcú kisfiút bámultam, aki az anyja (vagy a nagyanyja?) ölében ült. Mágnesként vonzotta a gyerek a tekintetemet: egyszerűen cuki, kedves és bájos volt, ahogy kuporgott a nő ölében (aki vakargatta a hátát). Néha fölállt, szaladt egy kört a teremben, visszaült a nő ölébe. Átkarolta, megpuszilta, vicces grimaszokat vágott. Egyszer felfedezte, hogy ha kimegy az egyik ajtón, a termet megkerülve be tud jönni a hátsón. És mindezt csendben csinálta, finoman, diszkréten, senkit sem zavart. Megbámulta az embereket, de azt is okos tekintettel tette, érdeklődően. Egyszerűen imádnivaló volt az a kisfiú!

És amikor kimentek, megláttam a nő arcát, és még a maszk alatt is fölsimertem: a Félix anyukája! A ronda kisfiúé! Két érzés kerített hatalmába: az első, hogy én ezt a kifejtett, emberformájú gyereket babaként láttam utoljára. Ugyanaz az ember, és mégis mennyire más: a teste, a vonásai megnyúltak, a haja megnőtt, a tekintetete értelmessé vált – mégis be tudtam azonosítani (utólag) a kisbabakori arcvonásait rajta. Nagyon fura érzés volt.

De még érdekesebb, hogy míg anno kifejezetten visszataszítónak láttam, most kifejezetten – ha nem is szépnek, de – aranyosnak, szinte vonzónak gondoltam. Egyszer Z. családjában egy kisfiú megkért, hogy vágjam le a körmét a lábáról, mert az anyukája nem volt ott, és hát, bevallom, kicsit undorodva vágtam le a koszos lábáról azt a körmöt – na, ez a Felix azoknak a gyerekeknek a csoportjába tartozik, akiknek a lábától nem undorodtam volna.

És megint csak azt tudom mondani, hogy jól van megcsinálva a világ, és a ronda csecsemőkből nem feltétélenül válnak ronda emberek. Főleg, ha mint ennek a kis Félixnek az esetében, a gyerek személyisége ennyire feledtetni tudja a fizikumát; ami ugyanis nagyon tetszett benne az a szelíd és együttműkődő jelleme. Értitek, végigült egy egyórás értekezletet nyafogás és hiszti nélkül, és amikor elunta magát, felfedezőkörútra indult. Látszott rajta, hogy mennyire bújós, mosolygós, szeretetteli gyerek, ún. „könnyű” természet lehet.

13 megjegyzés:

  1. nahát, új színek, új háttér, (új) képek oldalt!!! és milyen szuper képek :)

    most pedig elolvasom a posztot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Hozzáadtam a te blogodat is az oldalsávban. Nem is értem, miért nem volt ott??

      (mindenesetre te NE linkeld az enyémet, köszi!)

      Törlés
    2. Észrevettem, hogy az enyémet is linkelted, mert tegnap rekordmennyiségű látogatóm lett :) Köszi a reklámot!

      Ezt a ronda babás dolgot politikai inkorrekt elégedettséggel olvastam, mert szerintem is egy csomó baba, gyerek ronda. Én már gondolkoztam azon, hogy vajon a csúnya gyerekek szülei tudják, hogy csúnya a gyerekük, vagy tényleg elvakítja őket a szeretet? Azért mindenesetre jó tudni, hogy megszépülhetnek a csunyuskább egyedek (bár egy szép baba meg elcsúnyulhat, szóval nincs garancia semmire :)

      Törlés
    3. Nincs mit :)) Nem kérdeztelek meg, mert láttam, h te is linkeltél engem, innen gondoltam, h nem zavar, ha kiteszem a blogod linkjét. Nagyon szuperek a fotóid, tőled irigyeltem el az ötletet :)

      Nekem az a tapasztalatom, h elvakultak a szülők (szerencsére), mondjuk én személy szerint pont nem tartottam soha különösen szépnek vagy okosnak a fiamat, és mindig is láttam a (szépség)hibáit. Az apja viszont el van ájulva, hogy milyen szép :DDD

      Törlés
    4. Nem, köszi. Nem volt szuper sok olvasóm, úgyhogy nem volt nehéz rekordot dönteni :)
      Jól esik amit írtál a fotóimról, még nem kaptam rá dicséretet, bár én magam is szeretem nézegetni őket. A tieid is nagyon jók, adnak egy alaphangulatot a blognak és egy benyomást az életedről.

      Törlés
    5. Biztos van, aki nagyon elfogult, nekem a legnagyobbik lányom kifejezetten csúnyácska baba és kisgyerek volt, és ha teljesen őszinte akarok lenni, bár szupermodell alakja van, de bizony az arca most felnőttkorában sem az, amit közkeletűen szépnek szoktak nevezni. Viszont nagyon ügyesen sminkel/frizurázik, és így remekül kompenzál :)

      Törlés
    6. En sok-sok nemvagyokszép ev utan arra jottem ra, hogy felnőttként azok a szépek, akik hisznek benne, hogy azok, és pont ezért ennek megfelelően viselkednek - ápoltan, igényesen. A világ legnagyobb hányada pont ezért gyönyörűnek is látja őket, és ez jól is van így.
      A gyerekek olyan sokat valtoznak! A koraszülöttek amúgy is olyan kis furák még. :) Szerintem ez nem sokat számít. Azt vettem észre, hogy a barátaim/korosztályom kifejezetten ügyel arra, hogy ne a külső adottságait dicsérjük egy gyereknek, pedig a mi szüleink korosztálya állandóan ezt tette.

      Törlés
  2. Nekem életem során 2 felnőtt /egy férfi, és egy nő/ nagyon, de nagyon csúnya ismerősöm volt, de a személyiségük; kedvességük, jóhiszeműségük, segítőkészségük oly magas fokon volt, hogy egyszerűen jó volt velük lenni, és beszélgetni, egy idő után számomra nem is "látszott" a csúnyaságuk. Szerettem őket, de sajnos már nincsenek köztünk.(

    VálaszTörlés
  3. Én azon szoktam gondolkodni, hogy hogy lesznek szép, bájos gyerekekből csúnya felnőttek. És imádkozom, hogy a világszép gyerekeim (haha, mit tegyek, szépnek látom őket) nehogy elronduljanak majd. :)

    VálaszTörlés
  4. Hogy a poszthoz is hozzászóljak, én is sok kisgyereket csúnyának látok és olyankor mindig megijedek, hogy az enyémet csak én és a hozzám hasonlóan elfogultak látják szépenek? :D
    Szerencsére eddigi, rendkívül reprezentatív tapasztalatom az, hogy kinövik és szép kisgyerekek lesznek - ezt két ismerős gyerek fotóiból következtettem.

    VálaszTörlés
  5. Sztem nem nehéz szép kisgyerekbol ronda felnotté vàlni!! A tejfogak fehérebbek, kisebbek mint a maradandòak, a kisgyerekek haja nem zsìrosodik, az orruk pici, a börük tökèletes…ez mind-mind megvàltozik kesobb, gyakran rondul.

    Zenjebil, ezt mèg nem vettem észre, h a mi generacionk kevésbé dicsèri a szepseget. En is fogok vegezni egy felmérést ;)

    VálaszTörlés
  6. Én ilyenkor mindig azon izgulok, hogy remélem, hogy nem az én gyerekem lesz majd az a 'csúnya' gyerek, amit persze én a rózsaszín felhő mögül nem fogok látni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De hàt tòk mindegy lesz. Mert nem fogod tudni!! :))))

      (legfeljebb évekkel késobb, fotok alapjàn)

      Törlés