Kovászos kenyér

Miután kitanultam az élesztős kelt tészták készítésének különböző fortélyait, és magabiztosan sütök kenyeret, pizzát és kiflit (a pogácsának nálunk sajna nincs felvevőpiaca), úgy gondoltam, itt az idő, hogy megtanuljak kovászolt kenyeret készíteni. Olyat, amihez korán kell kelni, és amelyről minden gasztroblog azt állítja, hogy a kenyerek királya. Sikerült elég hamar és könnyen, több napos izgatott méricskélés és szagolgatás után kovászt „nevelnem”, majd nekiálltam a kenyereknek.

Az első levont tanulság az, hogy nem lehet megúszni, ahogy a bejlgivel is hiába próbáltam, a több órás interneten olvasgatást a témában, illetve a kudarcokat. Én még nem is tartok ott, hogy a hibákból tanuljak, mert előfordul, hogy fogalmam sincs, mit rontottam el. Két dolgot már kitapasztaltam: elég akár egy kanál rozsliszt, hogy a tészta nyúlós, kezelhetetlen legyen, valamint már tudom azt is hogy hol van a lakás legmelegebb pontja. Ez utóbbi az ágy és a radiátor között található, ezért estére odateszem egy székre az üveg kovászt és a hőmérőt – teljesen úgy, mint amikor Boni volt kicsi, és őt tettem oda, úgy, hogy ébredés után rögtön ráessen a tekintetem. Van, hogy éjszaka felébredek, ránézek az üvegre, nyugtázom, hogy sokat nőtt a kovász, és lecsekkolom a hőmérsékletet. Reggel első dolgom, még kávékészítés előtt – remélem, ezzel illusztrálom a dolog fontosságát – összekeverni a lisztet, kovászt és vizet, ahogy lefekvés előtt is pancsolok egy sort vele. 

Második tanulság, pontosabban inkább meglepetés: a kovászolt kenyér íze egyáltalán nem áll arányban a belé fektetett idővel és energiával. Meglepetten tapasztaltam,  hogy ez ugyanaz a kenyér, amit gyerekkoromban ettünk, amikor még csak egyféle kenyeret lehetett kapni a Közértben, amit Z. évek óta „guminak” nevez az állaga miatt. Se Boni, se ő nincsenek oda érte, és amikor nekiállok sütni, érdeklődve kérdezik, hogy most melyik kenyeret csinálom, a finomat vagy a rosszat? A finom az élesztős kenyér, amely pontosan öt perc munkával jár (és amit egy év alatt csak egyetlen egyszer rontottam el), szemben a kovászos kenyérrel, amelyet egy egész napig kell gyúrni, hajtogatni, pihentetni, és az eredmény a lakás hőmérsékletétől, a liszt milyenségétől és a csillagok állásától függően mindig más és más.

De nem adom fel; remélem, hogy rátalálok majd arra a receptre, amely miatt megéeri ez az egész hercehurca! Az itteni pékségekben egyébként nem dolgoznak kovásszal, ezen jól meglepődtem, amikor megtudtam, de most már kezdem érteni.