A beszédhang

Magas, mély, rekedtes, csilingelős, vékony, lágy, erős, érces, reszketeg, recsegős, energikus, búgó, tompa, reszelős, öblös, remegő, meleg... olyan nehéz leírni az emberi beszédhangot, amely pedig egyedi és összetéveszthetetlen. Legalább annyira más és más a hangunk, mint ahogy az arcunk is különböző. Igaz, a hangszínen kívül a hangsúlyok és a beszéd ritmusa is hozzájárul az összhatáshoz: tétova, daloló, gyönge, affektáló stb. hangon beszélünk. Orrhangon vagy torokhangon. Rikácsolva, hezitálva vagy folyékonyan. Pattogós a-kkal, elnyújtott é-kkel vagy összetorlódó mássalhangzókkal. De hiába próbálom, nem tudom érzékeltetni a hang és hang közötti különbséget, nem tudom szavakba önteni, mennyire más két ember hangja az olyan koordinátákon kívül, mint hogy magas vagy mély, illetve férfi vagy női.

Kérdezhetnétek, hogy miért téma épp most a beszédhang, és erre azt válaszolnám, hogy mert a járvány óta mindennapjaimat emberek híján hangok népesítik be (rádióból, telefonon), azaz: hangokat hallok. És közben folyton elcsodálkozom azon, hogy két hangszalag, meg a szájüreg, a nyelv és a fogak képesek ennyire különböző beszédhangokat produkálni. Hétmilliárd különböző hang, holott a kiáramló levegő tök ugyanaz.

Releváns az is, hogy milyen nyelven szólalnak meg ezek a hangok; ezt onnan gondolom, hogy gyakran fordul elő, hogy két hang hasonlít egymáshoz; például a rádióban időnként nyilatkozó illető hangja teljesen olyan, mint a dokimé, egy podcastban megszólaló szakértő hangja meg egy kollégáméra emlékeztetett, megszólalásig, de olyat még soha nem éreztem, hogy egy franciául beszélő illető hangja egy magyarul beszélőére hasonlított volna. Innen gondolom, hogy a szavak kiejtése, az intonáció stb. legalább olyan fontos, mint a frekvencia.

Nem mondok újat: vannak szimpi és gyönyörű hangok, amelyekkel bármilyen elméletet jobban és eredményesebben el lehet adni, mint másféle hangokkal. Könnyen befolyásolható vagyok, egy szép hang meggyőzőbb. A bankomból szokott hívogatni egy nő, befektetési lehetőséget javasol. Nem tudom, a bankoktól való viszolygásom, vagy a nő (borzalmas) hangja miatt, de csípőből és automatikusan mindig mindent visszautasítok. Ugyanakkor két rádiós műsorvezetőt is szoktam hallgatni, mert jók a műsoraik (pontosabban érdekesek a beszélgetések), viszont mindkettőjüknek ronda hangja van, annyira, hogy a legedzettebb fantázia sem tudná elképzelni, hogyan keveredhettek erre a pályára. Élőben szerintem nem ugyanaz a helyzet: a benyomásnak, amelyet egy ember tesz ránk, csak kis összetevőjét adja az illető hangja; temperálja a kinézet, a ruha, a gesztusok, az arc. Bár a kivételesen szép és a feltűnően ronda hangot megjegyzi azért az ember.

Szoktam olyat játszani, hogy meghallgatok egy műsort, és utána megnézem a nyilatkozó illetőt. Hát néha elhűlök, annyira más fejet képzelek egy hanghoz. Kövér pasi magas hanggal, jónőhang lompos nőcihez. Azt hihetnénk, hogy egy hangból vissza lehet következtetni az illető kinézetére, de nem, vagy legalábbis sokszor nem. De még az életkort sem tudom gyakran belőni! Húsz, harmic éveket simán tévedek, főleg egy irányba: egyes hatvanas-hetvenes emberek hangját velem egyidősnek gondolnám (pl. épp ma reggel az orvos Alain Fischer beszélt a rádióban, azt hittem max. ötvenéves, utólag lecsekkoltam: 71, de sorolhatnám a példákat). Az ritkább, hogy valakit a hangja alapján idősebbnek gondolnék, bár erre is akad példa. Az is érdekes, hogy miképpen öregedik meg egy olyan megfoghatatlan jelenség, mint a hang?

Erről meg a szomszéd kisfiú jut eszembe, aki most kezdett mutálni, és hát, belegondoltam, Boni is egyszer elveszíti majd ezt a cuki cérnahangját! És dörmögős kamasz lesz!