2019. december 29., vasárnap

“Azután elbúcsúztak vendégeink, magamra maradtam és sietve menekültem e hétköznapi temetõbõl vissza az életbe, a szertelenségbe: a könyvek közé”

Idén 53 könyvet (regényt, esszét, tankönyvet, képregényt, cikkgyűjteményt) olvastam el. A könyvek megoszlása:

85%: magyar nyelvű könyv (a többi francia)
79%: férfi írótól
75,5%: magyar szerzőtől (a többi: francia, olasz, cseh és orosz)
72%: már nem élő szerzőtől (28%: kortárs szerzőtől)
70%: fikció (azaz a témája egy megteremtett világ, nem a valóság hű mása)
62%: 20. században jelent meg

Ami azt jelenti, hogy 2019-ben leginkább magyar férfiaktól, 20. században megjelent regényeket olvastam. Az elolvasott könyvek 30%-át Kertész Imre írta, akitől idén újraolvastam a már ismert könyveit, és hozzávettem azokat is, amelyeket még soha nem olvastam. A Sorstalanság másodszorra is megfogott, nem hiába kapott Nobel-díjat, remekmű. Az egész Kertész-mánia egyébként onnan jött, hogy egy francia nő (csaj) írt róla egy biográfiát, amihez többször is meginterjúvolta, felkutatta a Berlini Akadémián található írásait, nagyon beleásta magát az életébe, és mielőtt ezt elolvastam volna, át akartam magam rágni Kertész életművén. Érdekesség, hogy a nő maga magyarul beszélt Kertész Imrével, de a könyvet franciául írta.

Aztán teljesen véletlenül a kezembe került ez a biográfia, amit egy volt igazságügyminiszter írt a nagymamájáról. Most fejeztem be. A szerző Kertész Imréhez hasonlóan, zsidó családban született 1929-ben (de ő még él!). Nagyon érdekes volt összehasonlítani a hasonló élethelyzetet (zsidótörvények, nyílt antiszemitizmus) a két különböző országban. A nagyanyjáról két döbbenetes tényt közölt, alig tértem magamhoz: az egyik, hogy miután negyvenévesen (1905 körül) Besszarábiából (mai Moldova) Franciaországba immigrált, soha többé nem tért vissza a szülőhazájába. Pénzük sem volt, de lehetősége sem nagyon: miután a cári Oroszország megszűnt, a nő hontalanná vált. De hogyan lehetséges, soha többé nem viszontlátni a szülőföldet?!

A másik pedig, hogy soha nem tanult meg írni-olvasni. Pedig ez zavarta. És az unokái ott tanultak meg a szeme előtt. Hihetetlen, hogy felnőtfejjel ennyire nehéz legyen megtanulni olvasni, amikor pedig a nyelvet félig-meddig elsajátította; amúgy az anyanyelve a jiddis volt. A könyv szerzője, ügyvéd, politikus, volt igazságügyminiszter nagyon nagy szeretettel és nosztalgiával beszélt a nagymamájáról (és Ella jutott eszembe, aki pont ezidőtájt kommentelte, hogy a kislánya esetleg nem lesz büszke a sikertelen, karriert be nem futott anyukájára. Íme egy ellenpélda.)

7 megjegyzés:

  1. Mindig olyan elgondolkodtato dolgokrol irsz, ritkasag ez a blogolasban manapsag. Az ellenpelda leirasa empatikus szemelyisegedrol tesz tanusagot, orulok, hogy olvashatom a blogod.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ez nem volt ritkaság, az emigrált zsidók nagy része sose tért vissza a szülőhazájába (amit valószínűleg nem tekintett annak). Arrafelé a stetl-ekben iszonyú nyomorban éltek az emberek, elszigetelten (ha a néninek jiddis volt az anyanyelve, ez rá is igaz lehetett). És ha erősen vallásos családból származott a néni, akkor ez azt is megmagyarázza, miért nem tudott írni-olvasni. Ez a nagyon szegény, iskolázatlan, erősen vallásos zsido népesség amúgy Mo-n is jelen volt, nemcsak innen keletre, de éppen azért, mert szó szerint hírmondo sem maradt belőlük, elég keveset lehet tudni róluk.

    VálaszTörlés
  3. Tamkó, ez rengeteg könyv - kb heti 1 könyvet olvasol! wow :) Idén én is vezettem az olvasmányaimat és nálam ez a szám 14 (+2-t hamarosan befejezek), 10 (12) könyv női írótól és 4 férfitől. 7 (9) non-fiction és 7 fiction.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Non-fiction, mint ismeretterjesztő, fiction, mint szépirodalom.

      Törlés
  4. Sartre: A szavak (ford: Justus Pál)

    VálaszTörlés
  5. Hogy a lényegre reflektáljak, hogy oldod meg, hogy ilyen sokat olvasol? Mikor tudsz olvasni és hogy néz ki egy napod? Valamit nagyon rosszul csinálok, bár a gyerekkönyvek terén nagyon jól állok.

    VálaszTörlés