Vírusok és baktériumok (avagy kullancsból elefántot)

Bennem idáig még soha nem volt kullancs, nem is láttam soha kullancsot. A franciák nem ismerik a kullancscsípés jelenségét, mert az ország nagy részén nem honos, kivéve a mi régiónkat, ahol viszont igen. Úgyhogy amióta ideköltöztünk, vizsgálgatjuk is rendesen a gyereket egy esetleges kullancscsípés miatt, de eddig nem találtunk semmit.

A múlt héten több napot is a szabadban töltöttünk, erdőben, folyóparton stb., és egyik este, zuhanyzás után, de még törölközés előtt találtam egy kis bogárszerű lényt a lábamba fúródva. Amíg Z-vel tanakodtunk fölötte, jött is a megerősítés cseten a húgomtól és Petrától: az bizony minden kétséget kizáróan kullancs! Egy csipesszel estünk neki, hülye fejjel egyetlen oktatóvideót sem néztünk meg előtte arról, hogy miképp is kell kiszedni (most már máshogy csinálnám). Lényeg a lényeg, a kullancs egyik része kijött, a másik bennmaradt.

Felhívtuk az orvosi ügyekben éjszaka hívható sörgősségi telefonszámot, hogy most mit kell tenni? Már sokszor fordultunk hozzájuk (Bonival, persze), de még soha nem mondták azt, amit most: azonnal menjek be az ügyeletre! Fél 11 volt, pizsamában készülődtünk lefeküdni egy hosszú és fárasztó nap végén. De ezek után, rendes és felelősségteljes állampolgár létemre nem mertem otthon maradni, bementem a kórházba.

Három órát várakoztam a hülye kullancscsípés miatt; kiszedték, ellátták, és senki nem nézett hülyének. Sőt, megerősítették, hogy bizony egy maradványkullanccsal be kell menni az ügyeletre. A várakozás és az egész ügyeleti légkör viszont szar volt. De relativizáltam: vittem a Kindle-emet, szóval nem volt feleslegesen elvesztegetett három óra, ráadásul látván a folyamatosan érkező szülőket, pizsamás, alvósállatot szorongató kisgyerekükkel a karjukon, hálát adtam az égnek, hogy bennem volt a kullancs, nem Boniban.

Korán reggel Z-nek el kellett utaznia, még meghagyta, hogy a biztonság kedvéért nézzem újra át Bonit, amit meg is tettem. De basszus, mit találtam: a lábában, hátul, egy jó nagyra hízott kullamcsot! Most már fotót sem kellett küldenem senkinek, magamtól is tudtam, hogy mi az. Viszont nem mertem megpróbálkozni a kiszedéssel, hívtam a gyerekorvost, aki még délelőtt tudott fogadni minket.

Attól az időponttól kezdve, hogy értesítettem Z-t a kullancsról egészen addig, amíg ki nem jöttünk a dokitól, a férjem kb. tízszer hívott/küldött üzenetet. Halál idegesen először is nekem esett, hogy miért nem vettem észre a kullancsot még este (nem tudom, én magam sem értem, és borzasztó belegondolni, hogy amíg én az ügyeleten ültem a kullancsfejjel a lábamban, addig Boninak épp a vérét szívta egy másik), majd sorolta-sorolta a kérdéseket, amit majd a doktornőnek föl kell tennem. Úgyhogy amikor sorra kerültünk, vázoltam a helyzetet az orvosnak: itt egy kullancsos gyerekláb, én a sajátomat beletörtem, ami miatt ügyeleten töltöttem az éjszakát, a gyerek apja pedig a vonaton ül Párizs felé, és borzasztóan ideges.

A nő tök aranyos volt, megmutatta, hogyan kell kiszedni (előzőleg vettem célszerszámot), majd mivel jól ismeri a férjemet, a következő döntési helyzet elé állított: felírna Boninak a biztonság kedvéért egy Lyme-elleni antibiotikumkúrát, mert mindketten tudtuk, hogy a hipochonder és egészségügyileg szorongó Z-t csak ezzel lehetne megnyugtatni. De ha vállalom, hogy figyelem a csípés helyét, akkor „kockáztassunk”, és ne lőjünk ágyúval verébre.

Egy másodperc alatt döntöttem, remélem, jól: azt mondtam, ne írja föl a gyógyszert. Nem is inkább amiatt, hogy ne kapjon a gyerek feleslegesen antibiotikumot, hanem mert úgy gondolkodtam, hogy ha az első kullancscsípést antibiotikummal kúráljuk, akkor Z. azt a következtetést fogja levonni az egészből, hogy a kirándulás egy baromira veszélyes tevékenység, és nem fogunk többet menni.

Ebben megegyezvén a doktornő még hozzátette, hogy ha viszont gyakran járunk Magyarországra, akkor az agyvelőgyulladás miatt javasolná a kullancsoltást Boninak is, nekünk is. Na mármost a nap többi részét azzal töltöttem, hogy egyrészt Z-t nyugtattam telefonon, aki olyan kérdéseket tett fel, hogy de mennyire tűnt aggodalmasnak az orvos, összevonta-e a szemöldökét stb., másrészt pedig az agyvelőgyulladásról olvasgattam a neten borzalmasabbnál borzalmasabb dolgokat, továbbá azt is megtudtam, hogy a kullancscsípés által terjesztett Lyme-kór egyharmadánál nem is jön elő körkörös bőrreakció (ami el is bizonytalanított a döntésem helyességével kapcsolatban).

Este megjött a férjem, mérgesen és idegesen, további medikális kérdéseket zúdítva rám. Addigra már kiokoskodtam azt is, hogy valószínűleg egy előző napi piknik során kerültek belénk a kullancsok, mert csak mi ültünk Bonival a fűben, az urbánus Z. egy padon foglalt helyet, és mint megtudtam az olvasmányaimból, a kullancs a vizes területek melletti magas füvet szereti, és ez pont ilyen volt. Azaz majdnem 24 óráig volt benne az a hülye kullancs.

Mi is akartam még írni? Ja igen, hogy a nemalvás, valamint a kullancscsípés és a férjem reakciója fölötti idegeskedés oda vezetett, hogy egy borzasztó nagy herpesz jött ki a számon. Érdekes, mennyire tipikusan lelki eredetű nálam ez a herpeszvírus, előfordult már, hogy konkréten egy e-mail olvasása közben érzett bosszankodás miatt jött ki.

Azóta naponta többször monitoringozzuk a gyerek lábát, de ezt úgy kell elképzelni, hogy a férjem éjszaka elemlámpával nézegeti. Azt kell, hgy mondjam, embert próbáló dolog egy hipochonderrel együtt élni, mert most már nem kérdezget folyton (ultimátumot adtam neki), viszont olyan arccal járt-kelt a hétvégén is a lakásban, hogy az egyszerűen bor, zasz, tó.