A budapesti ingatlanpiac

Lassan két éve keresgélek lakást Budapesten. Különböző méretekben és célokban gondolkodunk, a kínálat függvényében változnak az elképzeléseink. Ez alatt a két év alatt majdnem megvettünk egy pici lakást egy épülő ház legfelső emeletén, továbbá két másik lakás ment el az orrom előtt úgy, hogy ez egyiket a hirdetés megjelenésének délutánján hívtam, de délelőtt már elkelt.

Röviden a tapasztalataimról:

– Az árak: TE JÓ ÉG. Az internet szerint az elmúlt öt évben megduplázódtak az árak – ez minden bizonyára igaz! A két éve beállított keresésre (ár-méret) ma már egyáltalán nem jön találat, ha jön is, az külvárosi panel. Emlékszem, amikor egy lengyel barátnőm mesélte a kétezres évek elején, hogy Varsóban megduplázódtak az ingatlanárak, egészen egyszerűen nem hittem el. Amúgy meg ki tudja, hogy a neten szereplő összegek mennyire reálisak, mennyiért mennek el valóban azok a lakások – 80 millió forint egy (ráadásul) belső kétszintes lakásért a Rákóczi téren nekem nagyon túlárazottnak tűnik!

– Az ingatlanosok: tulajdonképpen fogalmam sincs, mi a szerepük azon kívül, hogy házmesterként nyitják-csukják az érdeklődők előtt és mögött az ajtót (és hogy ezért egy csomó pénzt elkérnek). Szinte mindegyik hirdetést egy kis keresés után be tudok azonosítani az adott utcában. Ha Budapesten élnék, be is tudnék csengetni, nem? És jó lenne, ha az ingatan ügynökök nyílt lapokkal játszanának. Egy tavalyi tapasztalat: hiába jó a lakás, nem fogjuk megvenni, ha egy 2x2 sávos úton található a ház. Igazán elmondhatta volna ezt előre az ingatlanos! Úgy szerveztük a napunkat, hogy meg tudjuk nézni, zavartuk a nénit, aki benne lakott, plusz neki magának (az ingatlanos nőnek) is időpocsékolás volt, mert ha előre mondja, el sem megyünk.

– A hirdetések: na, ez őrület, de komolyan! Ki hitte volna, hogy Budapesten minden lakóközösség ennyire összetartó? Ez az a mondat, amely szinte mindenhol szerepel. Ami a fotókat illeti, kétféle tendencia létezik: egy egyiken rajta van az az óriási kupi, amiről fogalmam sincs, hogyan tudja bárki elviselni (ráadásul kitenni a netre!), a másikon pedig képesek a belsőépítész „megálmodta” (nem az én szavam) lakás egy-egy részletét kiragadni, úgymint: váza, kilincs, gyümölcsök az étkezőaszalon. Nagyon nagy segítség!

– Az eredmény: a hirdetések 90%-át már az alaprajz alapján elvetem, még ha tudnám, sem szeretném megnézni. Nagyon érdekes, hogy egy átlagos budapesti lakás alaprajza mennyire távol áll attól, ami számunkra oké lenne. Általában a konyha-étkező a problémás; tök gyakran ezen a két helyiségen nincs ablak, például előszobákban, hallokban helyezték el őket („került kialakításra” – ahogy a hirdetésekben áll). Vagy nagyon picikék. Vagy ha a konyha ún. amerikai, akkor sem lehet közvetlenül szellőztetni a konyharészt. De olyan is van, hogy az egyik szoba a légaknára néz, vagy hogy a három hálószoba egymásból nyílik.

– És végül: továbbra is azt mondom, a lakás nekem olyan, mint a szerelem. A kiválasztásában nem csak az észérvek játszanak közre. A mostani budapesti lakásomat, minden hibája ellenére imádjuk – pedig az ész azt diktálja, hogy adjuk el és vegyünk helyette másikat. De a szívem is belefacsarodik, ha arra gondolok, hogy egy másik lakásért megcsaljam otthagyjam. Viszont tényleg ezt kellene tennünk, mert a lakóközösség (budpapesti viszonylatban egyedülálló módon, de) nem összetartó. Eddig egyetlen egy olyan lakást találtam, ami a fotók és az alaprajz alapján olyan, hogy talán megérne egy cserét. Két hete hirdették meg, mi csak egy hónap múlva megyünk haza. Addigra talán már meg is veszi valaki...