2018. május 24., csütörtök

A Misi mókus mai szemmel

Elhoztuk Budapestről a gyerekkori Misi mókus kalandjai c. könyvemet, esténként mesélem Boninak. Leköti, érdeklődve figyel, mindig emlékszik, hogy hol tartottunk, de én mégis úgy érzem: bizonyos elemei ennek a mesének ma már igencsak avíttak. Vagy én vagyok elszokva a szájbarágós tanmeséktől, mert ez bizony az. Az üzenetei egyértelműek és örök érvényűek: 1) többet ésszel, mint erővel, 2) munkánk gyümölcsét jobban élvezzük, mint az ölünkbe hulló gazdagságot 3) aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Az eleje tök jó: születik négy mókuska, de az egyik más, mint a többi, mert fekete a farka. Az anyamókus a mássága ellenére elfogadja ezt a feketefarkút, ez is nagyon előremutató, toleráns gondolat. Aztán kiderül, hogy ez a Misi mókus szeret rosszalkodni (megeszi a félretett diót, gesztenyével dobálja az embereket), ugyanakkor ez pozitív, kedvező tulajdonságként van beállítva (szemben a többi mókussal, akik unalmasak és otthon maradnak, nem is szól róluk könyv). Na ezt a kettős elvárást utálom. Tisztára, mint a mamám, akinek az egyik kedvenc fényképe Boniról az, amikor (őt idézem) „olyan huncutul néz, mintha valami nagy rosszaságon törné a fejét”. Viszont a mamám az, aki a legkevésbé tűri jól, ha egy gyerek az ideálistól és a mintaszerűtől eltérően viselkedik. Nagyobb, társadalmi szinten is érzem ezt a kettősséget: egy gyerek fogadjon szót az oviban, ugyanakkor legyen életrevaló, csintalan és szemtelen. Most akkor mi van??

Na de vissza a meséhez, ami ezek után fejlődésregénnyé változik. Misi titokban elindul felkutatni az örökké termő fát. Közben fogságba esik, szerencsésen kiszabadul. Emberekkel is találkozik, van, aki pipára gyújt, van, aki alkoholt iszik – valami azt súgja, hogy ezeket a részeket egy mai kiadó már alaposan meghúzná.

Aztán – rémálom! – megöl egy krokodilt!! Tök durva. Nem emlékeztem már erre a részre, úgyhogy olvasás közben improvizáltam, mert ezt a halál témát még mindig nem rendeztük. Meg különben is, szegény krokodil csak azt tette, amit a természet törvényei szerint tennie kellett, hát nem lehet mindenki növényevő egy erdőben?! Lesz később még egy haláleset, amikor a sakál megeszi az egyik kövér mókust, Sutát – látszik, hogy Tersánszky idejében még nem óvták a széltől is a gyerekeket!

Misi egy majommal, Bumbával folytatja az utat, túljár Kacifánt, az elefánt eszén és megtalálja Apa-pirra-soka-tir nevű bölcs fakírt, akiből furfangosan kiszedi az örökké termő fa pontos helyét. De ott csak tohonya és elhízott mókusokkal találkozik, akiket ez a paradicsomi all inclusive fa lustává és magatehetetlenné tett. Nem tudom, ez a kövér-vékony szembeállítás, noha értem itt a logikát, mennyire politikailag korrekt 2018-ban. Talán a kontextusból kifolyólag itt még OK, de amikor pl. a Thomas, a gőzmozdonyban azt hallom, hogy az ellenőröket úgy különböztetik meg egymástól, hogy van a kövér ellenőr meg a sovány ellenőr, nos, attól a hátam borsózik (az egész rajzfilm úgy ahogy van, rossz, szerintem).

És mivel a mókusok gonoszak is (fel akarják áldozni Misit), mókusunk hazautazik (mindenhol jó, de a legjobb otthon, értjük, ugye?), ahol jó útra tér, és megígéri, hogy ezentúl nem fogja megdézsmálni a télre félretett diót. Útközben még belekeveredik egy bundázási ügybe is: elszegődik Bumba cirkuszához, ahol a póznamászó versenyen másodiknak kellene fölérnie, mert úgy volt megbeszélve az igazgatóval. Misi persze felháborodik e sportfogadási csaláson, elsőként ér föl, majd emelt fővel távozik.

Szóval fordulatos a cselekmény, aranyosak a szereplők (meg a neveik), a téma örökzöld (a bátorság és az önfeláldozás diadala a lustaság és a csalás felett) de egy-egy részlet ma már nem nagyon állja meg a helyét. A nyelvezete is nehézkes egy mai gyerek fülének, nekem mondjuk ez pont tetszett, ilyen szavak szerepelnek benne, mint sajka, pákosztos, nekifohászkodik, ármányos, pitymallat és ligetőr (!!!). Tulajdonképpen csodálkozom, hogy Boni érti.

37 megjegyzés:

  1. De mire nekem az Apa-pirra-soka-tir leesett anno...! Vállalhatatlanul "idős" voltam hozzá.

    VálaszTörlés
  2. :-))))) biztosan olvastad, ugye? Mert Boni, aki hallgatta, rögtön tudta, h miről van szó, pedig próbáltam intonációval elkendőzni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, én magamnak olvastam már :)

      Törlés
  3. Nahat! Micsoda összetett sztori! Én nem olvastam, nem is tudtam, hogy letezik ilyen könyv. Bábszínház báb láttam, de csak arra emlékszem belőle hogy utáltam. Vajon miért?

    VálaszTörlés
  4. Régi mesekönyvek sokszor nem píszík. A Harisnyás Pippiben van azt hiszem a néger király… A fiamnak meg az akkori barátja volt … szinesbörü?? ès komolyan aggódtam, hogy kijön a száján ez a n... a óvodában. Magyarul biztos szerecsennek forditották, az még a szerencsésebb eset.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, négernek fordították, engem nagyon zavart.

      Törlés
    2. És a svédek tavaly vagy tavalyelőtt ujranyomtatták a Pippit négerkirály nélkül, és az összes régi példányt bevonták a könyvtárakból...
      (A diafilmen nem öli meg a krokodilt, hanem kipöcköli a száját egy bottal.)

      Törlés
    3. Itt is kipöcköli (az egész sztoriból csak erre emlékeztem) MAJD megöli...!

      :-o

      Törlés
  5. Igen, en is ugy latom, h nagyon gyorsan elavulnak egyes gyerekkonyvek! Nekem mar a Boribon is határeset néha. A Pippit nem ismerem, de a Tom Sawyerben is “néger” all asszem... es milyen erdekes, hogy engem, aki ezzel a szoval nottem fol (volt pl. egy “négerbabám”) mennyire zavar ma már a szó. Fro-ban van egyébkent errol egy vita, hogy a régi reklámot, amin egy rajzolt szinesbőrű látható a hozza tartozo szoveggel, lehessen-e ujra hasznalni (tehat a regi konfiguracioval, ami sokak szerint rasszista elemeket tartalmaz). Es a Tintin egyes reszeivel hasonlo a problema. Valtozik a vilag!

    Martine, a babszinhazi valtozat tök mas! En a bábok miatt nem szerettem, lehet h neked is azokkal voltgondod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyen lehet, mert eleve utáltam a bábszínházat. Szerencsére csak néhányszor voltunk.

      Törlés
  6. Nekem ertelmezesi porblemaim vannak... :( A neger kifejezes koruli hiperventillalast sosem ertettem. (Bar tudom, hogy eszercsak elkezdett nem pc lenni a szo, de magyarazatat sosem hallottam, mint peldaul a suket-siket vitanal. ) Tekintve, hogy a feher ember nem serto kifejezes. Akkor a fekete/neger miert? A szinesboru szamomra inkabb olyan osszefoglalo, ami magaban foglalhat tobb rasszt is. A nigger, na az a durva. De ha valaki tudja a pontos tortenetet annak, mikent valt a neger sertove az evek soran, az erdekelne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Úgy tudom, azért, mert az USA-ban a déli államokban per niggerezték a feketéket. Így az rögződött, hogy a szóhoz lenézés, megvetés is társul.
      Amúgy a "fekete" se PC ma már, most afro-amerikai az elfogadott.

      Törlés
    3. Igen, de valami olyasmi remlik, hogy a magyar néger, francia négre, portugal negro stb. mind a latin nigerbol szarmazik, es az angolban is el(t) negro, negar (vagy nigar? nem tudom) formaban. Kifejezetten a niggert - igy, ket g-vel - kezdtek el lekezeloen használni. Tehat nem vilagos, hogy ha az eredeti latin szo is feketet jelent, meg a black is (ami ugye szinten nem serto, ha jol tudom), akkor magyar nyelvteruleten, ahol soha nem voltak fekete rabszolgak, nem is az angolbol vettuk at, miert serto a latin szo magyarositott formaja? De mondom, ez szamomra csak ertelmezesi problema, a logikajat nem ertem, azt minden tovabbi nelkul elfogadom, hogy nem hasznalatos.

      Törlés
  7. A konyvboriton egesz aranyosnak
    tunik ez a Misi. Viszont most latom eloszor. Nem is ertem. En csak tv-ben talalkoztam ezzel a mesevel babfilm formajaban es iszonyuan utaltam. Felelmetes tortenetek, csunya babok, borzaszto diszletek. Mar gyerekkent se ertettem, hogy keszithetnek ilyesmit gyerekeknek. Es szerintem csak azert nem kapcsoltam el, mert a rettenet megbenitott :D

    A tanitasokat, amiket Tamko felsorolt, eszre se vettem.,,

    VálaszTörlés
  8. Nekem ez teljesen kimaradt, de úgy látom, nem is baj... :D

    VálaszTörlés
  9. Szinvaltoszemu: nem tudom, mit ertesz hiperventillalasnak, a nyelv, a tarsadalom valtozik, szerencsere. A “néger” szonak angolul olyan negativ konnotacioja volt egy ido utan, hogy egyszeruen nem volt mar illendo hasznalni (amugy sztem a “rassz” sem tul szeencses, jobb etnikai szarmazast hasznalni). Szoval gondolom az angolbol jott ez at a magyarba, ezert kezdtunk mi is a 90-es evektol feketét, színesbőrűt vagy afroamerikait használni. Sztem ez olyan, hogy ha egy szó sért egy adott csoportot (pl “fogyatékos”) akkor az ember ne használja (mondjon inkább “fogyatékkal élőt”), hiaba esetleg eufemizmusnak, szavakon lovagolasnak hangozzék is. Az erdekes es sztem értelmesebb vita, hogy régi kordokumentumokat (pl a fent emlitett négerkirályt vagy a Tíz kicsi négert ) változtassuk-e meg, írjuk-e újra, nyomtassuk-e újra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, a cigánypecsenye sem lett romapecsenye.

      Törlés
    2. Akkor at kell irni a szakacskonyveket es bevonni a regieket.

      Törlés
    3. Nyelvesz szakon vegeztem, a nyelvvaltozas a legkevesbe sem zavar. Ha igy mondjak, hat igy mondjak. A konkretan emogott a kifejezes mogott megbuvo tarsadalmi jelenseget en viszont legalabbis a karos jelzovel tudnam csak illetni. A tulzott politikai korrektseg, a trigger warningok es safe space-ek vilaga tokeletesen kontraproduktiv es csak egyre tobb eroszakot szul, mert az emberek lassan a legminimalisabb stresszt sem kepesek elviselni/toleralni, az pedig mindig lesz. Tokeletes pelda erre szamomra a norveg tarsadalom, ahol senkit es semmit nem kritizalnak, nincs olyan, hogy valaki rosszul csinalna valamit vagy rosszul gondolna. Ezert lehetseges peldaul az, hogy a fajdalomtol uvolto kisbabak venajat felnott meretu tuvel szurkalja tizedszerre az apolono - sikertelenul -, mert senki nem szolhat ra, hiszen megkerdojelezodik a kompetenciaja, az pedig nem pc. (Ez csak egyetlen a kint orvoskent dolgozo noverem esetei kozul, aki vegul nem birta tovabb a gyerekkinzast, kivette a tut az apolono kezebol, megszurta a kicsit a megfelelovel, majd fegyelmit kapott erte a korhaz vezetosegetol, mert ahogy mar emlitettem, megkerdojelezte az apolono kompetenciajat es megsertette ot.)
      Ettol kezdve barmilyen szot be lehet tiltani, ami sert barmilyen csoportot, ezzel pedig el lehet lehetetleniteni a temarol folytatott barmilyen diskurzust, hiszen nincsenek szavaink, amivel leirhatnank oket. A politikai korrektseg egyben a politikai cenzura tokeletes fegyvere. Errol olvastam egy tok jo cikket, ha megtalalom, majd belinkelem.

      Törlés
    4. Oh yes. Vegre valami ilyen velemenyt meg mer fogalmazni.
      Nekem meg AZ Orwell-i NEWSPEAK szokott eszembe jutni.
      Habar azt gondolom hogy a tortenelem soran mindig is az uralkodo reteg meghatarozott bizonyos kifejezeseket vagy eppen megtiltott Ami termeszetes hiszen a gondolatainkat a rendelkezesre allo szokincsunk hatarozza meg.

      Törlés
    5. Èrtem szerintem, hogy mire gondolsz, de ezt mi nem dönthetjük el helyettük, hogy mi a sértö vagy nem. Csak az èrintettek dönthetik el, akkor is, ha egy részüket biztos nem zavarja a szóhasználat.

      Törlés
    6. Egyet ertek csak az a velemenyem hogy Mar kicsit tulburjanzott a dolog ea ahogy szinvaltoszemu mondja kontraproduktiv.
      En sem szerettem amikor a romanok bozgornak hivtak minket sot mikor a magyarorszagi magyarok engem romannak titulaltak az plane sertett.

      De regi meseket atirni szerintem hulyeseg. Akkor a teljes vilagirodalmat at kellene irni rengeteg konyvben szerepelnek ma Mar nem pc szavak tortenetek.
      Akkor el sem szabadna meselni mondjuk a gyerekeinknek a holokausztot hiszen semmi Ami es ahogy akkor tortent nem pc nem normális.
      Vagy mi lesz a tortenelemkonyvekben?
      Nem irhatjuk le hogy XY kiralyt megoltek es helyette a rivalisa lepett a tronra mert a megoles az borzalmas es nem pc Errol nem beszelunk?

      Szoval en csak area akartam ravilagitani hogy ha a mesekonyveket atirjuk akkor lehet a teljes irodalmat tortenelmet is.

      Es remlik hogy ilyet Mar parszor csinaltak. Erdekes modon ma azokat a rendszereket diktaturanak titulaljuk.

      Törlés
    7. @hobelevanc: Oke, de akkor mindig a kisebbseg mondja meg a tobbsegnek, mirol szoljon a kozbeszed?

      Neha szoktam hasznalni a facebook hirdetesi feluletet, ahol eleg komoly es szigoru policy van a hirdetesek szovegere nezve. Nem hasznalhatsz semmilyen szot, ami egyaltalan azonositja a kisebbseget. Tehat peldaul azt, hogy szemuveges, varandos, egyetemista, szoke, haziasszony etc., merthogy ha te beazanositod a csoportot, aminek egyetlen tagja is sertonek talalhatja azt, akkor az nem pc. Mondvan, ok mondhatjak magukra, hogy szemuvegesek, de te nem, mert felhivod a figyelmet a fogyatekossagra. Zero tolerancia van. Ez most meg csak a facebook, de nemsokara mashol is atveszik ezt, es hamarosan a mindenhol igy lesz, munkahelyen, iskolakban, parkokban, ettermekben... Teljesen egyertelmu, hova vezet az egesz. (Nagyjabol a FElla altal emlitett Ujbeszelhez.)

      Amerikai liberalis politologus velemenyet olvastam arrol, hogy az egyik lehetseges magyarazata annak, hogy Trump elnok lehetett, hogy a demokratak totalis ongolt rugtak az elmult evtizedekben csucsra jaratott politikai korrektseggel, ezert Trumpnak se lehett meg idejeben azt mondani, hogy elmesz te a jo edes anyadba... (Leegyszerusitem, de kabe ez a lenyeg.) Es hogy ez az egesz politikai korrektseg mizeria amugy pontosan a feketekkel kezdodott Amerikaban. :) :(

      Na, most mar tenyleg megkeresem azt a cikket.

      Törlés
    8. Amugy felreertes ne legyen, en is szeretnek olyan vilagban elni, ahol az emberek mind kedvesek egymassal, nincs baszogatas meg sertegetes, de abban nem hiszek, hogy egyes kifejezesek demonizalasa, meg a szomoru, ijeszto dolgok (peldaul halal) eufemizalasa vezetne el idaig. Mert ezzel csak azt erjuk el, hogy az emberek ingerkuszobe - mar kisgyermekkortol kezdve - a kritika elviselesere egyre alacsonyabbra es alacsonyabbra kerul, mig vegul mar minden aprosagtol frusztralodnak. Akkor pedig az lesz, mint a fentebb irt norveg peldaban, es tenyleg az idiotak tarsadalmava valik a vilag. (Ez utobbit az Idiocracy cimu filmre utalva irom. Erdemes megnezni. Kicsit hulye vigjateknak tunik, de elgondolkodtato.)

      Törlés
    9. Úgy értem, hogy nem egy kisebbség kényszeriti a többséget, hanem a többség fogadja el a kisebbség igènyeit.
      A norvèg pèlda tényleg hajmeresztö, ez nem vitàs, és az is biztos, hogy sok ilyen tùlburjánzás van/lesz a tolerancia mellett. Majd ha teljesen egyenranguak lesznek a nem fehér börüek, akkor nem lesz szükség bizonyos szavak démonizàlàsàra. A példa a halál eufemizálásáról szerintem sántit itt, mert az egy elkerülhetetlen dolog.
      Az a cikk engem is èrdekelne, linkeld be légyszi.

      Törlés
    10. A legfontosabb kérdéseket pedig a diákok gyűrűjében érvelni próbáló Nicholas Christakis mondta ki.

      Cikk 1: https://444.hu/2015/11/12/az-amerikai-egyetemistakra-raomlik-a-politikailag-korrekt-alomvilag

      "Ki dönti el, mi a bántó? Ha mindenki sértve érzi magát, mindenkinek be kell fognia a száját?"

      Cikk 2: https://444.hu/2015/08/08/a-politikai-korrektseg-puha-cenzuraja-fojtja-meg-a-szabad-velemenyt#

      Törlés
    11. (bocs, rossz helyre szurtam be a linket az idezet ket resze koze, de nyilvan ertheto.)

      Törlés
    12. A Trumpos cikket nem talalom egyelore. :(

      Törlés
    13. Köszi! Az elsöre emlékszem, ezt szeirntem olvastam anno, vagy régebben. Hát, nem tudom, engem nem igazán gyözött meg :) A norvég példa, mint mondtam, TÈNYLEG hajmeresztö, de szeirntem ott nem igazán egy kisebbségröl van szó, de ez végülis mindegy. A piszi nyelvhasználat szerintem alapvetö emberi jog; egyfajta tiszteletadás és ha ezt elvárják vagy akár megkövetelik a bármilyen fajta sértett kisebbségek, akkor én ezt igyekszem megadni nekik. Mert ök a sértettek, ök tudják jobban megitélni, én, a privilégizált helyzetemböl nem tudom. Igen, sokszor vannak elfajzott, túlzó esetek. Ha engem születésem óta szubtilisan vagy nyiltan megkülönböztetnének valami miatt, amiröl nem tehetek, akkor traumatitálódnék, és biztos, hogy túlzásokban is esnék, amit kivülállók érthetetlen hisztinek tartanának. Amúgy távolról ode tartozik a pl. a Pride is, ahol polgárpukkasztó paradicsommadarak IS vonulnak.
      Egyszer azt mondta egy barátnöm, aki fekete /afr.am, stb (ö amúgy farbige/colored-nek neveti magát), amikor arról volt szó, hogy ö ugyanolyan életet él mint én, középosztálybeli anya, bankban dolgozó nö, feleség, stb, "fehér" férjjel, hogy el nem tudom képzelni, mennyire nem ugyanolyan az élete, mint bárki fehér börüé, mert naponta éreztetik vele tudatosan vagy ezt észre sem véve.

      Kapsz te is egy linket ;) Nem tudom, mennyire akarsz angolul olvasni, jó hosszú is ráadásul, de szerintem klassz :) https://www.thestar.com/opinion/2018/05/25/i-was-jordan-petersons-strongest-supporter-now-i-think-hes-dangerous.html

      Törlés
  10. Tamko AZ afroamerikai Mar nem pc.
    Helyesen afrikai amerikai (African American). Nem viccelek.

    Egyeblent en is ugy erzem hogy ez Mar nonszensz.
    Ha tenyleg valtozna a vilag.
    De nezz Mar meg egy hiradot?
    Megszunt a rasszizmus? AZ emberek nem oldoklik egymast a nemzetiseguk vagy vallasuk vagy borszinuk miatt?

    VálaszTörlés
  11. Nekunk a Piroska es a farkas mesekonyvunkben nem bekapja a farkas a nagymamat hanem csak bebujik elole a szekrenybe. Szerintem ez hulyeseg en nem igy meselem. Es nem hiszem hogy pl a multkori brutalis gyilkossag a 16 eves fiu es a 8 eves kislany olyasmi miatt tortent mert a fiu kiskoraban Misi Mokus vagy Tom Sawyer konyvet olvasott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk is ez a verzió van meg! Őrület, mikor először olvastam nem hittem a szememnek :) bezzeg pár oldallal arrébb nem gáz az egérré változó óriást bekapni a Csizmás kandúrban...

      Törlés
  12. Mi is olvastuk nemrégen. Nem tudom mi tetszett nekik jobban, az hogy minden este folytatódott a történet 1-2 fejezettel vagy maga a cselekmény.
    A régi gyerekkönyvek nem PC-k, de ettől nem nyomtatnám újra őket szelídebb formában, mert pont a diskurzus marad el. A régi felnőtt könyvek sem PC-k, de ettől még nem adnék ki meghúzott Mikszáth könyvet, csakmert elmondja, hogy zsidót hoztak a faluba, hiszen nekik nem volt. Pont ezeken lehet beszélgetni a gyerekekkel, másrészt pedig nem is érdekli őket. Teljesen „színvakok” ebből a szempontból, és igenis kell nekik arról tudni később, hogy régebben a négerek nem keveredhettek a fehér emberekkel. Nem attól szűnik meg a rasszismus, hogy kiradírozzuk a könyvekből, hanem ha rámutatunk, hogy ez bizony kurva szar dolog.
    A Thomasban engem is zavar a kövér ellenőr (meg mondjuk az, hogy az egyik könyvben befalazzák az egyik mozdonyt, mert hencegett és még mindenki oda is fütyüli neki, hogy megérdemelted - wtf?), de a Misi mókusban nem azért emelik ki, hogy kövér, mert valamivel különbözetni akarják a hasonló állatokat, hanem mert a lustaság, állandó zabálás miatt híztak el, ami tényleg elég tré dolog. Mondjuk én nem tudtam sajnálni Sutát miután a kis gecik át akarták verni/feláldozni Misi mókust, aki csak jót tett velük (elhesegette a rovarokat, kiporolta a bundájukat, stb).

    VálaszTörlés
  13. És mi van Nigériával és Nigerrel? 2 demokratikus ország, tényleg érdekelne, hogy ott nem sértő a néger? Túlzott finomkodásnak érzem ezeket, engem nem zavar, hogy szemüveges vagyok, miért zavarna ha azt mondják rám? A kövér helyett az orvos azt írja a leletre, hogy obes, de pont azt jelenti, mint a kövér max van aki még nem érti.
    A pc szemléletnek köszönhetően például lehetetlen normálisan, higgadtan beszélni a migráció hatásairól. Én évek óta keresek olyan cikkeket, amik ezzel foglalkoznak, de a Guardian, Economist pl nem ír ezekről, a bulvár v az origo persze foglalkozik vele, de nem erre a szintre gondoltam. Időnként elcsípek érdekes statisztikákat, de komoly, elgondolkodtató cikkek nem születnek. Félreértés ne essék, nem kitoloncolni szeretnék embereket, hanem korrekt felméréseket, tanulmányok eredményeit, monográfiákat olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert nagyon nehéz ezekröl a dolgokról objektivan irni. Mert biztos, hogy vannak teljesen hiteles statisztikák, amik szerint a bünözök nagyobb része migráns hátterü. Most akkor ez mit jelent? Hogy a muszlimok bünözöbb hajlamúak, vagy hogy Eleve hátránnyal indulnak az oktatásban, lemorzsolódnak és nem kapnak rendes mukát, elszegényednek, stb Azaz a szegénység, a társadalmi egyenlötlenség lényegesebb Faktor a bünözövé válásban, mint a migráns háttér. Ez most egy leegyszerüsitett példa volt, de érted talán. Most vizsgázott le a harmadik menekültekböl álló osztályom, közelröl nézve óriási különbségek vannak közöttük, nem nagyon lehet rájuk húzni semmilyen kaptafát.

      Törlés
    2. Pont erre gondoltam, hogy óriási hátránnyal indulnak, hogy sokkal nehezebben kapnak munkát, ha a cv-n a név Mohammed és nem John. Ennek egyenes következménye a befordulás, a zárt közösségek kialakulása. De érdekelne egy objektív jövőkép is a multikulturális társadalmakról. Azért lenne érdemes írni róla, mert pontosan ezt láttam én is, hogy nincs kaptafa, sorsok vannak, amikben azért vannak ismétlődő minták.

      Törlés