2018. április 18., szerda

Szerdák

Nem tudom eldönteni, hogy a kollégám viccel, ironizál vagy komolyan veszi magát.

Szerdánként ugyanis nem dolgozom. Szerda reggel elviszem Bonit oviba, hazajövök, ahol általában összepakolok, ruhákat hajtogatok, mosó-, mosogató- és szárítógépet ürítek, illetve indítok be, megfőzöm az ebédet, majd elmegyek Boniért délre. Kivéve, amikor szerda délelőtt bevásárolok, adminisztratív ügyeket intézek vagy orvoshoz van időpontom. Szerda délre általában a konyha romokban hever, úgyhogy ebéd után konyhát takarítok, majd Bonit elviszem a játszótérre. Mikor visszaérünk, megint főzök, majd elrohanok szolfézsra, ahonnan fél kilenc körül esek haza.

De ma pl. reggel egy hektikus éjszakát követően már a gyerekorvosnál ültünk, majd patikában álltunk sorba, délután pedig hányást takarítottam a kanapéról és a szőnyegről (miért undorítóbb a hányás, mint a kaki? Pedig...).

Szóval mire gondolhat a kollégám, aki maga is két gyerekes apuka, amúgy a kollégák gyöngye, aki 120%-ot teljesít a munkahelyén, és akitől keddenként azzal szoktam búcsúzni, hogy csütörtökön leszek újra, és aki erre rendszerint azt válaszolja, hogy:

- Ok, Tamko. Jó pihenést!


32 megjegyzés:

  1. Apukát mondtál? Akkor nem értem a kérdéseket...

    VálaszTörlés
  2. Megszokasbol mondja, mintha pentek lenne. 😂

    VálaszTörlés
  3. (a szaga meg az állaga miatt) :D

    VálaszTörlés
  4. 1. Szerintem a kaki undorítóbb (mikor kanapén, szőnyegen van).
    2. Kérdésre a válasz: mivel Apuka és nem Anyuka.

    VálaszTörlés
  5. 1: lehet, hogy a helyszín számít, tényleg :)))) Pelenkában soha nem zavart a kaki, lehet h a szőnyegen mást mondtam volna :))

    2: Megszokás/udvariasság vagy pasidolog, igaz ;-)

    VálaszTörlés
  6. A kaksi természetes és ismétlődő folyamat. A hányás éppen nem az, ettől orrsértő és megszokhatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez lehet a magyarázat! A hányásnak betegségszaga van.

      Törlés
  7. Sztem nem igaz, hogy egy apa más. Apukám vagy a férjem pont olyan szülő mint én pont annyi feladattal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor anyukad es te is szerencses vagy. Az en gyerekeim apja is mindenben segit, megis tobb harul ram.

      Törlés
    2. Nem tudom. Az én környezetemben ilyenek az apák. Pl tegnap. egesz korán haza tudott jönni. Összeszerelte a homokozót, bicajozott a gyerekkel, megfürdette, esti mese. En gyomláltam, kicsit takarítottam és enyém az altatás. Mindent csinálunk mindketten, vasalást stb. Akinek jobban belefér. Sokszor ő is estig dolgozik, de ez van.

      Törlés
    3. Igen, nálunk is így van, mondjuk én sokat vagyok egyedül, mert a mázlista férjem folyton utazik.

      Törlés
  8. Szerintem is mert Apuka és nálunk is szuper apukájuk van a gyerekeknek valóban, de nem ő főz vacsit, nem ő pakolja ki a mosogatógépet, nem ő szadizza a gyereket a tanulással, mindenre képes ő is és ha megkérem mert muszáj megteszi (talán), de magától sosem jutna eszébe. Viszont nagyszerűen megszárítja a lányok haját és esténként mesél nekik és megcsinál a ház körül minden férfi munkát füvet nyír, fát metsz, mindent megszerel amit csak kell, fest, fúr,farag és kocsit is takarít, de a házimunka, a főzés, takarítás, a gyerekek körüli dolgok főleg az enyémek és ez így van jól- bár a tanulásos macerát szívesen átpasszolnám neki!!!! off. A múltkor láttam egy francia filmet ahol a gyerekek szerdánként nem mentek iskolába - ez tényleg így van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Asszem szerdánként délig van suli (Boninak ovi), régi film volt? Lehet h abban még más volt a rendszer? Mit láttál?

      Törlés
    2. Nem volt régi és tetszett is, könnyű, kicsit romantikus... az a címe, hogy Valaki más élete (2012) itt fent van :http://filmekaweben.blogspot.hu/2013/02/ - kicsit tekerni kell lefelé.

      Törlés
    3. Én úgy tudom, már a jövő tanévtől egyáltalán nem lesz szerdán se suli, se ovi és, hogy ez régen is így volt. Azt nem tudom, mennyire régen. De talán még nem biztos, hogy visszahozzák. Nálunk pár hónapja kitöltettek ezzel kapcsolatban egy kérdőívet a szülőkkel.

      Törlés
    4. En is ugy tudtam, h regen nem volt egyaltalan semmi szerdankent, es hogy most csak delig vannak. De varosonkent is valtozik, van, hogy szombaton kell menniuk a gyerekeknek szerda helyett. Meglatjuk, mit varial majd Macron! :)

      Nem lattam ezt a filmet, de a ket foszereplot tokre szeretem!

      Törlés
    5. Igen, elég változó, úgy látom. Nálunk pl szerdán csak fél 12-ig van ovi. Mire a kicsit is leadom a bölcsiben és hazaérek, alig marad idő, mielőtt menni kell a nagyobbik gyerekért.
      Kíváncsi vagyok, hogy lesz :)

      Törlés
  9. Lehet furecsa kicsit, de szerintem komolyan gondolja, mert ha van fél nap "szabad időm", nekem pl pihenés ha úgy tudom csinalni a házimunkát, hogy nem kell közben a gyerekeket is figyelni (nem kell három fázisban kipakolni a mosogatógépet, mert közben összevesztek a Legón, hanem egyszerre elpakolhatom az egész konyhát), sőt ha akarok, és akarok, akkor leülhetek meginni a kávémat miközben megnézem a Young Sheldont. Ezek a 10 percek-fél órák számomra felérnek a pihenéssel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobban belegondolva az igazán pihentető ebben, hogy egyedül lehetek. Csendben.
      Imádom a családom, de nekem az egyedüllét és a csend sokszor nagyon hiányzik.

      Törlés
    2. Tetszik ez a magyarázat is :))) logikus, következetes, érthető, és tényleg így van (azok az isteni kávé- és blogszünetek főzés közben!!). De viszont akkor a kollégám ironizál ;-)

      Törlés
  10. Lehet, hogy nem leszek népszerű, de azért van ebben valami. Ha 5 napot dolgoznál, mikor csinálnád meg ezeket? Valószínűleg munka előtt v után, ahogy az összes többi nő is megoldja aki 5 napot dolgozik egy héten. Te tk a többi napra allokálod a szerdai pihenést. Szerintem minden szervezés kérdése, egy olyan htban ahol van mosogatógép, szárító nálunk robotporszívó is csak jól kell managelni a dolgokat. Hetente 1x vásárolok, csütörtökön este, a legtöbb áruház feltöltve és kevesen vannak, porciozok, fagyasztok amit kell. Ezen kívül naponta veszünk friss kenyeret etc. Soha nem értettem, hogy miért pazarolják a nők a drága idejüket a konyhában vagy vasalasra. Ha jól értem te szerdán 2x főzöl? Én egy héten 2x szoktam, sok kaja van fagyasztva félkészen, amiből 15 perc alatt vacsora van. Rengeteg gyors és finom kaja van, amiért pont anyira hálás a család, mintha órákig güriztél volna. Pakolást minimalizálni lehet lasd Marie Kondo, naponta megy a robotporszívó, azota torolgetni sem kell. Úristen, ha lenne egy fél napom itthon, minden héten, hegyeket mozgatnék meg! De hogy nem tölteném az időmet főzéssel és bevásárlással az biztos! De most 5 napot dolgozom és azért hogy du játszóterezzek este 9 után meg hétvégén pótolom a munkát a gép előtt ülve. Ölni tudnék egy estéért, amikor filmet nézhetek v olvashatok v szolfézsra mehetek v egy szombat delutanért, amikor aludhatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan hegyeket lehet megmozgatni! A hegyek szolfézsból, olvasásból, játszóterezésből, fincsi kajákból, filemkből, tiszta ruhákból és kiváltott orvosi vényekből állnak ;)

      Törlés
    2. Merylla, ezt annyira jól megfogalmaztad!
      Bocs Tamko, de ez annyira igaz, más anyuka ezt munka után csinálja.
      Te tényleg pihensz!
      Gyöngyi

      Törlés
    3. Engem nagyon érdekelnének a gyors és finom receptek, valahogy nekem semmi nem jön össze félóra alatt!

      Törlés
    4. bv-nek: https://www.libri.hu/konyv/jamie_oliver.jamie-30-percesek.html

      Törlés
    5. Nagy adatokat főzök és abból fagyasztok 4 adagos csomagokat:3 vacsorára nekunk, 4. a másnapi ebédem. Nagyon jó fagyasztva a gulyásleves, szekelykaposzta, tésztákra mindenféle sugokat szoktam főzni de pillanatok alatt megvan a csíkokra vágott csirkemell + edesburgonya+ zöldbab trió vagy Molnár Ilonka curryje is max 20 perc. Jamie Oliver könyve, amit előttem írtak pl jó, de Stahl Juditnak is van egy gyors vacsorás könyve. Mi nem visszük túlzásba a főzést, pl zöldborsófőzelék tükörtojással nálunk szinte minden héten van. A töltött karalábét pl nagyon szeretjük, de nincs idöm töltögetni így tk egy rizottót csináltam belőle, az íze ugyanaz csak kb 20 perc alatt megvan.

      Törlés
    6. Nő a nőnek farkasa.

      Törlés
    7. Kedves Névtelen! Ez nem igaz amit írsz. Egyetértünk Tamko kollégájával, szerintem simán komolyan gondolhatja, hogy jó pihenést. Ettől nem vagyunk "farkasok".
      Én tegnap este azon gondolkoztam, hogy ha 1 nap nem kéne bemennem dolgozni, akkor vajon mit csinálnék: mindent hagynék szerdára és akkor a többi nap esetleg kicsit lazább lenne, vagy ugyanúgy este 6-kor is nekiállnék akár takarítani, akár főzni...stb, viszont akkor szerda leülnék egy másfél órára a napsütésbe könyvet olvasni.
      Hát kíváncsi vagyok ki melyiket választaná, ha lehetősége lenne rá. :)
      Gyöngyi

      Törlés