2018. február 1., csütörtök

Amiről a fiús anyukák sokat tudnának mesélni

Próbáltam a minap egy barátnőmnek, akinek lányai vannak, elmesélni, virágnyelven és a személyiségi jogokat tiszteletben tartva, hogy mi manapság a legnagyobb gondunk. Mert ez bizony a kuki. Nekifutok itt is, hátha nem lesz érthetetlen (a barátnőm elsőre nem is értette, olyan körülírásokba bonyolódtam).

Először is, ha valamit nagyon bánok és máshogyan csinálnék, az a bőr hátrahúzogatása, amit itt Franciaországban nem javasolnak a gyerekorvosok. Olyan ez, mint a könnycsatorna: otthon pár hetesen már beavatkoznak, itt meg kivárják, hogy magától megoldódjon a dolog. Így van ez a fitymával is. Négy évesen még mindig csak legyint a doki, hogy van még idő, nem gond, ha le van tapadva egy kicsit (nagyon) az a bőr, miközben azt látom, hogy a magyar barátnőimnek, akik fürdés előtt rendszeresen elvégzik fiaiknak ezt a visszahúzogatást, nincsenek ilyen problémái.

Boninak emiatt (a rendszeres húzogatás elmaradása miatt) eléggé szokott fájni a kukija (noha soha nincs begyulladva), ezért (is) tapogatja, elmondása szerint „szellőzteti”, játszik vele – én ezt úgy hívom: kukizik.

De úgy kell elképzelni, hogy nagyon gyakran. Azért is írok ilyen szabadon erről, mert hiszen nem magánügy, hanem már-már közügy. Az is előfordult egyszer, hogy vendégségben előszedte és nézegette a kukiját, mi meg alig tudtunk hová lenni nagy zavarunkban az apjával. Nehéz is erre jól reagálni, mert egyrészt nyilván magánügy, azt csinál vele, amit akar, most is, és majd kamaszkorában is. Másrészt viszont nyilván nem lehet mindenki szeme láttára elővenni, majd megszellőztetni és óriásivá varázsolni. Beszélgetni még nem nagyon lehet vele a dologról, egyik fülén be, a másikon ki, ösztönlény. Ha ahhoz van kedve, akár a boltban is letolja a nadrágját és ellenőrzi azt a kukit (óvónőtől megkérdeztem, szerencsére az oviban nem csinálja, érdekes). Én inkább attól félek, hogy túl szigorúak leszünk a határok meghúzásában, és úgy fogja érezni, tilosban jár, bűnt követ el, el kell titkolnia, miközben én magam sem igazából tudom (húgom van) hogyan kell jól kezelni ezt a kukiügyet. Hogyan legyek egyértelmű, de megértő; laza, de következetes. A doktornőhöz el fogunk menni mindenképpen a fitymaszűkület(?) miatt, de egyelőre várunk, hogy elmúljon az influenzajárvány.

Nehéz a fiús anyukák élete!

23 megjegyzés:

  1. Hat, nem tudom, nekem ez a huzogatas mar 16 eve is nagyon bizarrnak tunt, ugyhigy nem huzogattuk... el sem tudom kepzelni. Sztem igenis lehet erre szabalyokat felallitani. En azt mondtam mindkettejuknek, hogy ez maganugy, vagyis nyilvanosan ne mutogassak. A masik, meg ennel is fontosabb szabaly arrol szolt, hogy kizarolag tiszta kezzel szabad, szoval bolt vagy utca vagy ilyesmi szoba sem kerulhetett.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg? Az óvónőnek (szintén 16+ éves a fia) is fura volta huzogatás, anno még itt is így csinálták. De érted, ha el lehetne vele kerülni a műtétet...

    És mi eddig pont fordítva, úgy monduk, hogy ne nyúljon a kukijához, mert pisis (=koszos) lesz a keze :))) Mondom neki azt is h magánügy, persze, csak éppen rá se bagózik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk a legfontosabb hogy piszkos kézzel nem nyúlunk a (esetünkben) nunihoz, wc papírral nem dörzsöljük csak finoman felitatjuk a vizet (úgy mondom neki csak lapogatjuk).
      Nálunk még nincs nyulkálás, viszont voltunk már nőgyógyásznál összetapadt kisajkak miatt ami előjöhet bármikor tehát azt is meg kell neki tanítanom hogy megnézze vagy megnézesse (de nem mindegy kivel!!).
      A tesóm fiainál nem volt amúgy húzogatás, egyik kisfiúnak fel is vágták (vagy mit csinálnak ilyenkor) de csak nagyobb korában.

      Törlés
  3. Ritkan irok, de mivel ket felnott fiam van, most megteszem. Az idosebbik fiam 35 eves lesz, mikor o szuletett, egyertelmuen a "huzogatas" volt a divatban, en csinaltam is (probaltam) az elso naptol, elobb-utobb sikerrel jartam, nem is volt vele semmi baj. Masik fiam 27, akkor mar azt javasoltak, hogy hagyjuk beken, es ugy emlekszem, 14 honapos korban ellenoriztek a tanacsadason, neki kicsit le volt tapadva, amit a sebeszeten oldottak meg, nem kellett vagni meg semmi ilyesmi, csak hatarozott kez kellett hozza. Voltak olyan kisfiuk a kornyezetunkben, akiknek 4-5 evesen muteni kellett, es lattam, hogy mennyire remes utana nekik, fajt, nem mertek pisilni, beverzett stb.
    Most lesz unokam, ha kisfiu lesz, biztosan ugy csinalom, mint az idosebbik fiamnal, hogy kesobb ne legyen gond vele.
    Nyilvanos kukizas: az en fiaim sose csinaltak, de Boni mar eleg idos ahhoz, hogy megbeszeljetek vele, ez nem tartozik masra, es otthon is ugy kene csinalnotok, hogy vonuljon a szobajaba vagy a furdobe es intezze egyedul. Ettol meg nem lesz komplexusa. Vannak dolgok, amiket nem tarunk a vilag ele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az unokád ügyében engedd át a döntést a szüleinek.

      Törlés
  4. Nekem sok fiam van, soha nem húzogattuk, és mindegyiknek "normálisan" működik. Szerintem is hülyeség ebbe beavatkozni, mármint műteni, tényleg a legtöbbször teljesen megoldódik magától, viszont, ha túl korán piszkálják simán újra letapadhat.

    A másik részét pedig meg lehet vele beszélni, hogy kis magányában szabad, mások előtt nem illik, megtanulja, ahogy pisilni is megtanul a WC-be pisilni.

    VálaszTörlés
  5. Mi nagyon hamar (talán másfél éves volt) megtanítottuk magának húzogatni minden zuhanyzásnál, mert mi úgy gondoltuk, hogy drasztikusan (pl. van akinek a gyerekorvos feltépi) nem akartunk beavatkozni, de finoman-fájdalommentesen miért ne "hasznosan" játszana vele, ha már úgyis fogdossa; meg azért is jó, mert magának tuti sosem csinálja túl erősen, de ha napi rutin, akkor észrevétlenül javul a helyzet (nálunk legalábbis teljesen jó).
    Kissmajom nagyon ritkán piszkálja, inkább a reggeli spontán erekcióit szokta megcsodálni, hogy jémilyenvicces... :) Ha egyedül vagy a mi jelenlétünkben kísérletezne vagy kísérletezni fog, mi is engedjük majd, de mások jelenlétében határozottan rászólva megtiltanánk. Normálisan megfogalmazva simán megérti már egy 4-5 éves, hogy nem azért teszed, mert szégyenteljes vagy undi vagy bármilyen negatív, hanem mert vannak olyasmik, amik annyira intim dolgok, hogy senki másra nem tartoznak, a felnőttek sem vetkőznek meztelenre publikusan. Ez azon túl, hogy nektek ciki vagy sem, ha előveszi idegenek előtt, vagy esetleg kinevetik érte majd a gyerekek, szerintem azért is fontos, mert ha nem érzi az erőteljes határt, akkor könnyen beteg állatok áldozatává válhat - bármelyik gyerek szívesen megmutatja a nyelvét például egy idegennek, ha a fütyit ugyolyan természetesen veszi elő, akkor egy pedofilnak egy szavába kerül bántani... :/

    VálaszTörlés
  6. Nálunk a fiamnak letapadt, a dokinő legyintett, de begyulladt, így inkább elvittük a Madarászba, ahol először lazító krémet írtak neki, majd 2 hét kenegetés után vissza kellett vinni és helyi érzéstelenítésben a doktor bácsi visszahúzta, odafigyelve. Aznap délután sírt a pisilésnél, azóta jól működik (3 éves volt a beavatkozásnál, most 4 és fél). Sajnálom, hogy nem vittük hamarabb.

    VálaszTörlés
  7. Hallottam en is, hogy van krém, ami szinten helyrehozhatja, ebben reménykedem. A műtét (vágás!!) gondolatára is rosszul vagyok :((((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én kisfiamnak (kb 3 éves kora körül) is letapadt egy picit mire észbekaptam és ezután tusolás közben mindig nagyon óvatosan próbálgattam feljebb-feljebb húzni, végül szerencsére teljesen "tünetmentes" lett.

      Törlés
    2. Szia,en is banom am, hogy nem huzogattuk hamarabb... Nekunk felirtak kremet, de az kortizon tartalmu, ami allitolag nem olyan jo; 2 hetig kellett hasznalni. Nalunk javult a helyzet, de azt se tudom, hogy mi a "normalis", a bort teljesen vissza kene tudni huzni?? Fogdosas nalunk nem jellemzo (meg :)))

      NS

      Törlés
    3. Na, akkor hasonló a problémánk :(( bár ha a helyzet javult nálatok, az már tendencia, lehet h megoldódik magától is.

      Törlés
    4. én pont most olvasgattam erről, mert a védőnő zaklat ezzel, hogy húzogassuk (részben sikerült is, de a kisfiam - 19 hónapos - eléggé utálja)

      2 eset van, a fityma letapadás, és a szűkület.
      azt írta a cikk, hogy a letapadás teljesen oké, magától megoldódik idővel ÉS többet árt neki a húzogatás (mikrosérüléseket lehet vele okozni, ami hegesen gyógyul és az tényleg szűkülethez vezet)

      a szűkület (valós) kb a kisfiúk 1%-ának van, és az elég látványos, mert szegény, akinek ilyen van, nem tud rendesen pisilni, lufiként meggyűlik a pisi az előbőr alatt - na ez gáz.

      azt is írta még a cikk, hogy amíg régen 3 éves korig vártak csak, most már 5-6 éves korig van türelmi idő a "vágás" előtt.

      mindenesetre én is paráztam, de most egy kicsit megnyugodtam, hogy csak addig húzzuk hátra a bőrt, amíg nem kell erőltetni, megmossuk ahogy lehet, aztán meglátjuk (neki amúgy csak egy darabon van letapadva, várom h az a rész is "elengedjen")

      Törlés
  8. Miert bizarr valami, amivel elkerulheto egy sokkal fajdalmasabb egeszsegugyi problema? :( Az csak egy kis bordarab egy aszexualis csecsemon, mire pedig nagyobb lesz, meg lehet tanitani maganak huzogatni. A lanyok peldaul nem eleg ugyesek, hogy a szemeremajkak reseben alaposan megmossak, de nem erzem bizarrnak, hogy a harom es fel eves lany laba kozott matassak. Volt, amikor rahagytam, de akkor osszegyult a valadek, es az senkinek sem jo. Az viszont meg van tanitva neki, hogy sajat magan es anyan, apan kivul senki de senki nem nyulhat oda. A piszkalast pedig nem tiltjuk, csak mindig elmondjuk (elmondtuk, mert mostanabam nem latjuk), hogy kakilni is egyedul szoktunk, nem illik. :) Azota egyebkent vicces modon a kakilassal kapcsolatos szemerem is kialakult benne.
    En nem szeretnem, ha a maszturbacioval kapcsolatban (gondolom, Boni is azt csinalja, hiszen ez az elso genitalis korszak) szegyenerzet alakulna ki benne. Emlekszem, ovis koromban a nagymama azt mondta, kover leszek, ha piszkalom, apam pedig megvert miatta. :(

    Jol emlekszem, hogy a franciak a fogmosast sem javasoljak haromeves korig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Es szerintem me gorcsolj, kuki vagy nuni egyre megy. :)

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Nálunk is volt letapadás M-nál és azt mondták nekünk, hogy akkor problémás a dolog ha pisiléskor a bőr felfújódik mint egy lufi, mivel így volt és otthon nem tudtuk orvosolni a dolgot, elvittük a sebészetre, ott úgy visszarántotta a doki minden lacafaca és érzéstelenítés nélkül, hogy a gyerek alig tudott menni utána és sírt amikor pisilni ment ( a kezelőlapon meg ott volt a hosszas leírása a beavatkozásnak érzéstelenítéssel). Szóval trauma volt, de a gond utána megszünt és akkor a sebész azt mondta,hogy ez ÉLETTANI szűkület, nem komoly. M. 3 éves volt, valószínűleg elmúlt volna magától is. Egyébként ő sosem fogdosta előttünk a kukiját és nem játszott vele, de amúgy rá sem ért volna,mert iszonyat aktív gyerek volt folyton rohant nem voltak üres órái, de még percei sem. Viszont 4 éves koráig szó szerint átmeztelenkedte a nyarakat otthon még fürdőbugyit sem tűrt el magán, szóval jócskán szellőztetett:)

    VálaszTörlés
  11. Te jó ég, rémesen hangzik! ILyet itt szerintem nem csinálnak, vagy legalábbis megkérdezik előtte a szülőt. Remélem. De látod ezért lett volna jobb, ha az esti tisztálkodás részévé válik a hátrahúzogatás, ahogy fent is írta valaki, saját magának nem fog fájdalmat okozni.

    VálaszTörlés
  12. Mi kiirtuk a kàd fölé nagy betükkel, hogy KUKI,az volt az emlékeztetö, a huzogatásra, pedig még nem tudott olvasni. Aztán amikor elkezdtek angolul tanulni, elmesélte órán a németeknek, hogy mit jelent az magyarul, hogy cookie...
    Ja, hormonos hüvelykrémet adtak a huzogatásra.... :)
    Németo.ban is szeretnek korán müteni, de szerencsére volt idegünk kivárni és elmult a gond.

    VálaszTörlés
  13. "KUKI" :-D :-D :-D

    Itt meg a kukit úgy mondják: zizi, pont mint otthon azt a puffasztott rizst ;-)

    VálaszTörlés
  14. Tamko, en annyi ujat tanulok a te blogodbol!! :)))

    VálaszTörlés
  15. most jött szembe az indexen, és egyből ez a poszt ugrott be róla: https://divany.hu/szuloseg/2018/03/11/huzgaljuk_a_kukit_vagy_ne_huzgaljuk_gyerek_szuloseg_egeszseg/

    VálaszTörlés
  16. De ari vagy, koszonom :)))

    “Fitymatorna” jo szo :)) kozben elmentunk a dokihoz, de nem irt fol kenocsot, nem is ertem. Majd rakerdezek a masik doktornonel is.. es javasolta ezt a huzogatast, remelem nem keso igy 4,5 evesen elkezdeni. Par evvel ezelott kellett volna sztem!

    VálaszTörlés