2018. január 12., péntek

„No one talks about the low moments”

Serena Williams, akinek 3 hónapos a kislánya, állítólag úgy nyilatkozott (ma reggel hallottam a rádióban), hogy ez a szülés-babázás dolog sokkal nehezebb, mint ahogy ő azt képzelte. Hogy neki soha senki nem beszélt a nehézségekről, a folyamatos sírásról és készenlétről, a párkapcsolat átalakulásáról, a depis időszakokról, az aggódásról.

Ebből is látszik, hogy Serena Williams nem magyar, és nem olvas magyar portálokat, netes cikkeket, blogokat. Hiszen itt már évek óta mindenki azt nyomja, HOGY MEKKORA SZÍVÁS EGY KISBABA!! Sőt, minden cikk, amelybe belefutok (pedig kerülöm őket) azt állítja magáról (és itt jön a csavar), hogy írója egyes-egyedül mondja meg a tutit és leplezi le az anyaság nehézségeit. Ennek eredményeképpen tele van az internet negatív, pesszimista, de magát progresszívnak valló, lehúzó cikkekkel.

Annyira, hogy én terhesen az egész kisbabázást-gyerekezést valamiféle maratoni kínszenvedésnek, pokoli hétpróbának képzeltem, amit nyilvánvalóan épp ésszel nem lehet kibírni, és az ember félig belerokkanva, állandó bűntudattól gyötörve, a fáradságtól magánkívül az egészet a fenébe kívánja, és csak azt várja, mikor mehet már vissza felnőtt társaságba, felnőttekkel értelmes dolgokról beszélgetni.

Pedig, basszus, a szülés lehet tök jó élmény is. Erről miért beszél alig valaki? Azt miért nem mondja senki, hogy noha egy csecsemő az első hónapokban sokszor kel éjjel, de rengeteget alszik napközben és ami a lényeg: az anyuka nem rohan a munkahelyére reggel.

Nagyon sajnálom ezt a negatív narratívumot, ami a gyerekvállalás és -nevelés témájában manapság kialakult, és amivel szerintem teljesen átestünk a ló túloldalára. Nem azt mondom persze, hogy az ember nem érezheti magát időnként tanácstalannak, fáradnak vagy ingerültnek. Az a bajom, hogy a köztudatban túlságosan is feketére sikerült festeni a szülőkről kialakított képet, mintha az életük kizárólag tanácstalanságból, fáradságból vagy veszekedésből állna.

Senki sem beszél a nehézségekről? De hiszen MINDENKI csak arról beszél! Mindenki a jövendőbeli kismamák figyelmét szeretné felhívni a nehézségekre (amiből úgy látszik Serena Williams semmit sem vett észre), és alig van szó a lényegről: arról, hogy a gyerekek cukik, viccesek, szeretnivalóak IS, nem csupán újabb problémák forrásai és okai. Bár lehet, hogy én ezeknek a pánikkeltő cikkeknek köszönhetően éltem meg nagyon jól az első pár évet, hiszen a legrosszabbra számítottam. Ez első év folyamán többször is gondoltam arra, hogy te jó ég, ilyen könnyű ez a gyerekezés?? De hát én ezt... ÉLVEZEM!!

56 megjegyzés:

  1. Jaj már, ne hazudozz össze-vissza! Az ilyen posztokra meg, kimondva vagy sem, általában ez a reakció, mert aki így éli meg a gyerekezést, az tuti nem mond igazat, vagy esetleg feláldozta a nőiességét és valójában az egész életét a család oltárán, ezért kognitív disszonanciát redukál a csöpögős szövegeivel. Én csomó társaságban már kerülöm is az erről való beszélgetést, mert annyira kilógok a panaszkodó, szörnyülködő, megbánó, nőjjönmármeget alig váró, jövőbeni borzalmakat elővetítve majdmeglátodozó anyatengerből, hogy nincs kedvem hallgatni se ezeket a nyavajgásokat - annyira még nem vagyok képmutató, hogy helyeselve bólogatni tudjak, de annyira már lelkes sem, hogy vitába szálljak, mert akkor rögtön gyanús, hogy nem vagyok őszinte, hogy is lehetnék...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azért van, amit lentebb írtam, hogy az anyákat én nem szoktam hallani normális hangnemben beszélni a gyerekeikről. Vagy a Tamkó-felé progresszívnek beállított kiborulás van vagy a párás tekintettel hirdetem, hogy ezt át kell élni. Én egyiket sem vitatom, de miért nem lehet elmondani úgy, hogy nagyon nehéz, ugyanakkor olyan szuper, amit még nem éreztem, hogy ne legyen olyan érzése az embernek, hogy a másik agya elborult? Ti, akik anyák vagytok már, mondjátok már el nekem kérlek. :)

      Törlés
    2. Én próbálok nem a két végletbe besorolódni, azaz ha kérdezik, beszélek a gyerekről, ha nem, nem. TUDOM, hogy a kérdező félnek egy idő után unalmas a gyereksztorikat hallgatni, ahogy nekem is az a másokét :)

      Törlés
    3. @Zsanett
      Szerintem az anyaság úgy, ahogy van valamilyen szinten egy elborult elmeállapot, sőt az én férjemet elnézve az apaság is az. Mi őszintén egyszerűen teljesen odavagyunk a kisfiunktól, soha semmi ennyire jó dolog, nem hogy nem történt velünk az életben, de még csak elképzelni sem tudtuk, hogy létezhet, pedig egymás előtt és kettesben együtt is tök szép életünk volt (vagy legalábbis úgy éltük meg akkor is az évek során, nem csak visszanézve).
      Nem mondom, hogy nincsenek nehéz pillanatok, de arányaiban annyira kevés és jelentéktelen és menedzselhető és múló, hogy ha konkrétumokat akarnok felsorolni, per pillanat egyetlen egy sem jut az eszembe, nem ugrik be csak úgy, ahogy napi húsz példa arra, hogy mik a csodálatosan fasza dolgok. Annyira fölétornyosul a mérleg jó oldala, hogy szinte cikinek érzem vájkálni az emlékeimben (mert vájkálás nélkül felidézhetetlen, volt amiről csak a blogomat visszaolvasva derült ki, hogy basszus tényleg, ilyen is volt), hogy hogy is volt, amikor hatszor felébredt éjszaka, vagy egy hétig véres volt a mellbimbóm, vagy mittudomén manapság néha nem akar időben lefeküdni, és veszekedni kell vele, miközben hullafáradtan ordítja, hogy ő nem ááálmooos, és nem lenet reasonni vele, mert a hüllőagya irányít épp.
      Nálunk most a kedvenc ovistársak anyukáiból összeállt egy üdítően normális csoport, akikkel nyugodtan meg lehet beszélni a kölkeink furaságait is, ha gondot okoznak, de alapvetően végre olyanok, mint Tamko gyerekügyben: imádják ezt az egészet, de nem tipikus ősanyák. És most jöttem rá én is, hogy bakker, ez mennyire hiányzott, mennyire hiányzik a világból, ha anyaságról van szó...

      Törlés
    4. Értem, de ezzel együtt is azt gondolom, alkalmazkodnunk kell a beszédpartnerhez. Egész más, ha te a férjeddel ketten ezt így éled meg, az is, ha a hasonló anyukákkal megbeszélitek, mint amikor nekem, akinek nincs gyerekem kell hallgatnom valakitől.

      Törlés
    5. en speciel ugy kezelem a gyerekes letet, mint barmi mast az eletemben, ez jo, ez rossz, ez szuper, ez kurva szar... viszont a noverem, akinek nincs gyereke, mar attol latvanyosan be tud hanyni, ha megdicserem a gyereket valamiert, mondvan miert kell igy "nyaladzani". tudja a fasz, nem latom magam kivulrol, lehet, hogy amit en egyszeru kedvessegnek elek meg, az masnak tundibundi nyavogas, azt tudom, hogy a gyerekek elott en sem ertettem a cukiskodokat, es a sajat mercem szerint nem is lettem az. a szulessel megis mintha stigma kerult volna a homlokomra, es ha mar csak emlites szintjen felmerulnek a kolykok (persze, hogy felmerulnek, legkozelebbi csaladtagjaim), akkor mar jonnek a befeszult (egyelore meg) gyerektelenek, hogy de nekik ne mondja senki, hogy nem erthetik. en nem ertettem, kurvara nem ertettem, es ezt mar tobbszor szegyenkezve kellett bevallanom magamnak is. talan amugy azert valtoztat annyit az ember eleten egy gyerek, mert ujraeled veluk/bennuk a sajat gyerekkori traumaidat (ha egy sem volt, akkor szerencses vagy), es ez nagyon komoly psziches munkat igenyel. ezert tunhet ugy, hogy "hirtelen" mas lesz valaki, megvaltozik a fokusz, mashogy kezd beszelni. en a gyerekek elott es utan is jartam terapiaba, es rengeteg mindent magammal, a szuleimmel, az eletemmel kapcsolatban tenyleg csak utanuk ertettem meg.

      Törlés
    6. nem azert, mert akkora miszterium meg szentseg, hanem szimplan olyan tapasztalat, ami mashogy nem megszerezheto es atelheto.

      Törlés
    7. peldaul azt, hogy regen miert zavart annyira ahogy a szulok a gyerekeikkel viselkednek, meg ahogy a gyerekeikrol beszelnek. :) de azt hiszem, a szulove valas ugyanolyan fazisa az eletnek, mint a dackorszak, a kamaszkor, a fuggetlen fiatal felnott let, aztan a kulonbozo elkotelezodesek, az oregedes, vegul a halallal valo szembenezes. fazisok, amik torvenyszeruen mindig megelozik az utanuk kovetkezot (a gyerek persze kimaradhat, ahogy levalni sem valik le mindenki). nem igazan tudjuk, milyen lesz bennuk lenni, es nehezen emlekszunk vissza is, milyen volt bennuk lenni.

      Törlés
    8. Tényleg, érdekes ez a szempont is, hogy nem várt módon jönnek elő régi gyerekkori élmények/traumák/félelmek.

      Törlés
    9. @Zsanett
      Én senkinek sem mesélek a gyerekről kéretlenül, van olyan régi munkatársam, akivel nem vagyok ismerős FB-on, aki több találkozás után rácsodálkozott, hogy már nem csak macskánk van...? Közelebbi ismerősöket és barátokat meg plána nem fárasztok ezzel, azért nem vagyok annyira elvakult, hogy ne örülnék, ha végre én is dumálhatok felnőttes témákról, mikor találkozunk. De tény, hogy nagyon sok anya már csak erről tud/akar beszélgetni, és sok szempontból nem zavaró, például ha a sulis gyereke kapcsán megtudhatok dolgokat a tanítási rendszerről, de az nagyon nem érdekel, hogy mindenkinek a csemetéje miket művel minden nap - erre ott vannak a blogok, amiket senki sem kényszerít rám, csak akkor kell olvasnom, ha szeretném.

      Törlés
  2. De jó, hogy ezt mondod, ez már annyira zavart engem! Annyira nyomatják mindenhol, hogy az ember úgy érzi, addig volt valaki és élete, amíg gyereke nem lesz. Na persze ennek az ellenpontja az, hogy utána pedig a titkos csoport és tudat részese lesz, amitcsakazértakiátélte. Komolyan mondom, nekem ettől tényleg elmegy a kedvem, hogy szüljek, bár tudom, mennyire hülyén hangzik ez így.
    A másik, ami szintén nagyon bosszant, hogy a férfiak szintén másból sem állnak ki a párom munkahelyén, csakhogy most élvezd ki, ami van, utána jön a rettenet stbstb. Nem viccelek.
    És különben is, miért kell egyfolytában a gyereknevelésről beszélni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ezt én is sokat hallottam hogy akinek nincs gyereke az nem tudja / nem érti. És egyetértek. De ez nem a gyerekteleneket kizáró jellegű, hanem szerintem olyasmi mint ha valaki átél valami nagy sokkot (mondjuk túlél egy terrorista támadást vagy egy tragikus földrengést). Gondolhatom én hogy milyen érzés átélni de valójában nem tudom mert képtelenség belegondolni a másik helyzetébe.

      Szerintem azért "kell" egyfolytában a gyereknevelésről beszélni mert a legtöbb esetben a gyerek(ek) megérkezése annyira megváltoztatja az egész életét az embernek, hogy tulajdonképpen soha nem tud "megához térni". Itt nincs szabadság, hétvége vagy "legfeljebb felmondok és elmegyek utcát seperni".

      Törlés
    2. Az életben nagyon sok esemény változtat meg gyökeresen mindent, én mégis úgy érzem, hogy csak a zülők hajlamosak úgy előadni magukat, hogy ők az érzéseikkel (ilyen vagy olyan), minden egyéb fölött állnak (mert vagy úgy szenvednek, mint senki vagy akkora boldogságban részesülnek, mint szinén senki más - sarkítok).

      Törlés
    3. Terrortámadás, tragikus földrengés: jó példák, beszédesek :))))

      Szerintem van szabadság és hétvége, legalábbis jobb esetben az apa bevállalja, hogy az anyuka elmegy egy picit, ha arra van igénye

      Törlés
    4. @Zsanett: nem "fölötte" hanem egy másik univerzumban. Nem jobb. Nem rosszabb. Más.

      Törlés
    5. Tamko: nekem akkor sincs "szabadságom" ha nem vagyok a gyerekkel. Ma bölcsiben van, én CV-t írok és FOLYAMATOSAN azon jár az agyam hogy most hogy van, alszik-e, stb.

      Törlés
  3. Ki mit olvas ki a cikkekből. Ki mennyi cikket olvas. Egyáltalán olvas-e cikkeket. Elhiszi-e amit olvas. Vagy azt gondolja, hogy nem ez azért túlzás ez velünk nem fordulhat elő.
    Amúgy egyetértek Amerikában senki sem fog a low moment-ekről beszélni, sem gyerek, sem párkapcsolat, sem munka sem más vonatkozásban. Amikor én - még Kanadában - meséltem egy kolléganőmnek hogy az a tervem, hogy a GYES alatt leteszem a CFA vizsgát és megtanulok programozni, helyeselt és mondta hogy "after all a baby just poops and sleeps."
    Hahahahaha!
    Itt visszautalnék rád, méghogy egy kisbaba napközben sokat alszik????
    Szerintem annyiféle kisbaba és annyiféle szituáció van.

    VálaszTörlés
  4. Szívemből szóltál. Én meg soha nem voltam annyira a helyemen, mint mióta megvan a kisember. És olyan csudálatos, de tényleg. Szerintem százszor kipihentebb vagyok, mint valaha és vhogy folyamatosan csordultig töltve jó érzéssel.
    Probléma? Nehézségek? Nem több, mint előtte.
    Nem volt tramumatikis szülés, nem fájt a szoptatás, aludtunk éjjel stb.

    VálaszTörlés
  5. Igen, azt hiszem, nagyon elkényelmesedett az emberiség, és a panaszkodás népbetegség lett, ez az oka ezeknek a cikkeknek.

    Ella, sztem a te eseteted nem szokványos, már-már azt mondanám, így olvasóként: nem normális. Amúgy én rengeteg nőt ismerek, aki 1-2-3 gyerek mellett végzett egyetemet, szerzett doktorit, lefutotta a maratont, indított be vállalkozást, költözött egyik kontinensről a másikra (és vissza) - és most csak a téli szünetben találkozott szűk családtagokról beszélek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OK én is tanultam 1000 órát a 2016-2017-es tanévben. Picit meg is rokkantam bele. (Nem is picit).
      De mindig azt mondom azokra az esetekre akik olyan sok-sok-sok mindent elérnek a babázási időszak alatt hogy minden percet amit nem a gyerekkel töltöttek (mert épp a maratont futották) azt valaki más töltötte a gyerekkel. (Hacsak nem babakocsis futás volt).

      Törlés
    2. Még az is eszembe jutott, hogy azért ezek a cikkek (legalábbis amiket én olvastam) inkább olyan szemszögből közelítik meg a dolgot, hogy a gyerek érkezése után neked mint nőnek mennyi feladatod volna a társadalom elvárása alapján (legyél fitt, legyél konyhatündér, őrizd a párkapcsolatodat, támogasd a férjed lelkileg és legyél szexi is, indíts be vállalkozást, szerezz még egy diplomát, a lakás legyen patyolattiszta, költözz másik kontinensre) és mindezeket a gyerek mellett bizony nehéz lesz teljesíteni.

      Ha az lenne az elvárás, hogy csak a gyerekkel törődj és nem baj ha hetekig nem mosol hajat, ha slampos vagy ha elhízol ha rá se bagózol a férjedre stb stb stb - akkor nem lenne miről cikket írni.

      Én mióta a gyerek majdnem megfulladt az asztma miatt novemberben és eldöntöttem hogy AMIKOR beteg olyankor SEMMI nem érdekel, azóta alapjában sokkal nyugodtabb vagyok.
      Igaz, nem lesz meg a diplomám most júniusban. Nem sikerült, kudarc. Ez van.

      Törlés
    3. Érdekes, én meg pont olyan cikkekbe futok bele, amely azt mondja kb. hogy nem kell megfelelned senkinek és semminek. Nézd, megnyitottam ezt az oldalt, ami szerintem a sekélyeség és a kliséözön netovábbja, és pont ebbe a cikkbe ütköztem, úgy érzem, totálisan lerágott csont, és pont erről szól: https://wmn.hu/wmn-life/48039-a-gyereknevelesben-nem-a-hibatlansagra-kell-gorcsosen-torekedni-hanem-a-szeretetre-es-az-oszintesegre

      De egyetértek, nehogy már az embernek kifelé kelljen bizonyítania. És igen, én is úgy érezném, hogy a gyerektől venném el az időt (meg az energiát, odafigyelést) a fenti szupernős példákban.

      Törlés
    4. Én sose merek semmit mondani senkinek, mert ikrekkel VALÓBAN oltári nagy szívás elég hosszú ideig kábé minden, de egy gyerekem meg sose volt, azt nem is tudom milyen lehet.
      Egyébként amíg terhes voltam, gratuláció helyett nagyjából mindenki szörnyűlködött.(ez mondjuk igazi magyar dolog, ugye)
      Én aztán az évek során nagyon belejöttem a gyerekes létbe (mi is váltottunk velük országot, kontinenst, mondjuk az azért elég brutális volt)és most, a hét évesekkel néha már annyira kényelmesen/kellemesen/szórakoztatóan élünk, hogy szégyellem magam.;)

      Törlés
    5. Titkon én is abban reménykedem hogy iskolás gyerekkel még könnyebb mint bölcsissel (mint ahogy bölcsissel könnyebb mint csecsemővel). Csak ugye van a mondás hogy kis gyerek kis baj....
      Vagy mi számít nagy-nak a mondás szempontjából?

      Törlés
    6. Szerintem nagyon megváltoznak a problémák és tényleg a "valódi" élettel lesznek kapcsolatban: értelemszerűen előtérbe kerülnek a gyerek szocializációs és tanulási képességei/nehézségei és ami szerintem a legnehezebb, az az, hogy a gyereknek nagyon sok dologgal már a szülők nélkül kell megküzdenie.
      Kisgyerekkorban sokkal megfoghatóbbak és könnyebben orvosolhatóak a problémák, talán úgy mondanám.

      Törlés
    7. Jaj én kamerta akarok ra szerelni es titkos mikrofonon diktálni neki hogy mit válaszoljon ha valaki szemétkedni akar vele.

      Törlés
    8. Fella, a nagy gyerek szerintem a kiskamasz-kortól kezdödik. kb. 5-12 év között van egy nagyon kellemes-könnyü idöszak ún. vihar elötti csend :))

      Törlés
    9. Molly: per pill (az évi 16 hét oviszüneten kívül..) én is ezt érzem a legnagyobb kihívásnak. HOgy felvértezzem a megküzdés tudásával, mert MINDEN harcot nyilván nem tudok helyette megvívni. És ebben az értelemben nálunk az bejött, hogy nagy(obb) gyerek nagy(obb) gond.

      Törlés
    10. Igen, szerintem is nagyobb gond a gyereked kezét elengedve bölcsen segíteni őt a háttérből; úgy is mondhatnám, hogy ez egy különlegesen nehéz dolog; pont valamelyik nap gondoltam vissza vágyakozva a pürésítés, fogzás, járás és pelenkázás egyszerű birodalmára.

      Törlés
    11. koszonom, hogy a wmn-rol valaki vegre ugy nyilatkozott, h a sekelyesseg es a kliseozon netovabbja. annyira modoros es annyira irrital.

      Törlés
    12. Hobelevanc: a kiskamasz az manapság már inkább tíz éves ám...

      Törlés
    13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    14. Na hát akkor tudod miről beszélek...(jó, én mondjuk egyelőre csak az iskokára hagyatkozom)

      Törlés
  6. Nekem is mindig hihetetlen, amikor valaki azt mondja, "nem erre számított", mármint ebben a negatív értelemben, mert tényleg azért erről lehet többségében olvasni, hallani (anyáinktól is), de sose gondoltam bele, hogy ez csak a magyar nyelvű médiában teng túl ennyire.
    De közben az is igaz, hogy gyerektelenként az ember elképzeli, milyen is lesz, aztán a valóság lehet, hogy egész más, hiába olvasott el kismillió cikket, szakkönyvet, és konzultált egy csomó gyakorló anyukával. Szóval, hiába mondom most, hogy majd biztos sokkal fontosabb lesz a gyerekem (meglétének ténye), mint az, hogy már megint álmos vagyok, ha utána bizonyos pillanatokban a valóságban meg csak aludni akarok majd és semmi mást... :)

    VálaszTörlés
  7. Ez pont most jött szembe az indexen: https://index.hu/kultur/cinematrix/2018/01/12/charlize_theron_tully_elozetes_jason_reitman/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, Serena megnézi, mielőtt szülne még! :)

      Törlés
  8. Imádom ezt a témát :D Mert én is abszolut meg avgyok győződve arról, hogy aki ma meglepődik a nehézségeken, az vhol csukott szemmel járt míg terhes volt (meg előtte is). Ha valaki azt mondja nekem, hogy miért nem hívták fel az ő figyelmet a nehzségekre, hogy ő miért csak a cukiságokról hallott, mikor terhes volt, akkor mondom neki, hogy könyörgöm küld már el azokat a cukiskodó valamiket, amivel te szembe találtad magad, mert én egyet sem találok és már tényleg szívesen olvasnék vmi ilyesmiről is. Csak úgy a balance kedvéért. És ez is annyira igaz tényleg, hogy minden cikk írója úgy állítja be mintha ő mondaná meg a tutit, és előtte senki sem beszélt volna erről:D:D Ezen már csak felnevetek.
    Egyébként emiatt készülök én is a világvégére, és szeretném, ha minden rendben lenne körülöttem, mert komolyan úgy képzelem, hogy tényleg semmire sem lesz már időm soha többé, és csak mint a zombi fogok létezni. Ma például előre készítettem az elől gombos ruháimat a szekrényben(szoptatáshoz), mert úgy képzelem, hogy nekem gyerek mellett nem lesz soha többet időm ezek után kutakodni, és félek, hogy emiatt majd meztelenül fogok napokig szaladgálni a lakásban :D És tele vagyok ilyen agymenésekkel. Majd egyszer össze is szedem. Erre mondta a két gyerekes barátnőm, hogy szerinte nekem már olyan durva elképzeléseim vannak az egészről, hogy tuti emiatt kellemeset fogok csalódni az egész gyerekezésben, és nem fogom annyira nehéznek megélni, mint azt most gondolom. (Az egy dolog, hogy a durva elképzeléseimhez például ő is hozzájárult amúgy, de tök mindegy, mert nem csak ő:D) Hát én tényleg NAGYON kíváncsi vagyok, mi vár rám és fogom-e azt mondani, hogy nem így képzeltem (mármint negatív értelemben). És hogy egyáltalán létezik-e még olyan nehézség, amire amúgy nem számítok??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az elso nehany het elso gyereknel napirend szempontjabol talan tenyleg kicsit sokkolo lehet, de utana ujra a helyere kerul minden es mindenki. lesz idod a szekrenyekben kutakodni. :D

      Törlés
    2. Ez nagyon jó Pinkman!! Én a gyerek 7-8 hónapos koráig úgy öltöztem hogy az ölemben volt. Tudtam úgy övet befűzni a farmerbe.
      Engem mindig meglep mikor a gyerekorvosnál gondosan sminkelt, válogatott ruhájú anyukát látok.

      Törlés
    3. Pinkman, elképesztően előrelátó vagy!! ILyen egy valódi Profi Kismama. :))) Én akkor rohantam elölgombolós szetteket venni, amikor Boni pár hetes volt, addig vacogtam éjszakánként :)

      Törlés
  9. Akkor most hosszú hónapok után megint én leszek a kivétel. :) Engem szintén nagyon sokminden meglepett, nagyon naivan álltam az egész gyerekezéshez. Először is meglepett az, hogy a 21. században bele lehet halni a szülésbe. Aztán meglepet az is, hogy Bebe bizony nem aludt. Nem újszülött korában sem. Max. fél órákat, majd üvöltött, mint akit nyúznak, hiába ringattam, szoptattam, cseréltem ruhát, pelenkát, vittem el sétálni. Most látom, hogy milyen hatalmas különbség van gyerek és gyerek között. Cseppnyúl simán elvan nappal, cuki, alszik, eszik, lehet vele sétálni menni, letehetem a mózesébe, nincs egész nap rámkötve kendőben. Oké, éjjel jön a hasfájás és sír, de sokkal jobban tudom kezelni, mert legalább nappal nyugalom van és én semvagyok annyira megtépázott és kimerült.

    Szóval, én meg tudom érteni ezeket a cikkeket, esszéket... stb. Életem legnehezebb szakasza az anyává vállásom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem hasonló gyerekünk van legalábbis volt az elején mert az enyém mostmár 2,5 évesen nagyon lenyugodott.
      Örülök, hogy a pici ilyen nyugodt.

      Törlés
    2. Bebe 3,5 már, sokkal-sokkal könnyebb vele, mint babaként, de ő soha sem lesz nyugodt gyerek. :) Ugy gondolom, hogy az ő vele született személyisége eleve ilyen nyüzsgő, folyton beszélő, örök zsörtölődő. Csak nagyon nehéz volt ezt elfogadni az elején. :)

      Törlés
    3. Szintén zenész :-)...reménykedünk a legjobbakban a második körben. Az elsővel az első 3 hónap maga volt a pokol, főleg, hogy egy életre megnyomorított a szülés, a gyerekkel is állandóan orvoshoz jártunk mert az hittük halálán van, annyit ordított.

      Törlés
  10. A Lány 4 éves lesz mindjárt és szerintem az alváson múlik minden. Tamko és Est gyereke is jó alvó volt, emlékszem, dobtam egy hátast, amikor azt mesélted Tamko, hogy este 8 és éjfél között sorozatokat néztek és az a ti időtök a ferjeddel. Mi meg úgy éltünk mint a zombik, masszivan ejszakaztunk olyan 3-3.5 éves koráig, volt másfél év amikor 45 percnél többet nem aludt éjszaka sem egyben, volt ebből olyan 6-8 hónap, amikor éjfél és hajnali 4 között pörgött a legjobban. Kialvatlanul minden nehéz, ébren maradni is. Ez az, amire nem lehet felkészülni és fogalmad nincs róla, amig nem lesz minden napod ilyen. És azért ez elég megterhelő. Lehet persze erről írni, de egészen más megélni. Volt részem földrengésben is 2016 nyarán Olaszországban, jó a hasonlat, azt sem tudtam elképzelni korábban! A legjobb dolog az életemben a gyerek, de k***a nehéz volt, amíg nem aludtunk. És soha nem gondoltam volna, hogy ilyen k*a szar kialvatlanul élni. Volt 1 időszak, amikor nem mertem vezetni, annyira fáradt voltam, pedig akkor már 20+ éve vezettem, sokat és jól is. De olyan tompa voltam, hogy majdnem elütöttem egy gyalogost a zebrán, akkor letettem az autót egy időre. Szóval, az alvás a kulcs, pls legyünk kicsit megertobbek azzal, akinek egy nyugtalanabb gyerek jutott. Világbéke meg minden.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem amúgy a poszt és a kommentek nem a nehézségek megértéséről vagy nem megértéséről szólnak, legalábbis én nem ezt olvastam ki belőle. (Ki ne értené meg, hogy kialvatlannak lenni mennyire borzasztó, hiszen ezzel kíniznak embereket?) Hanem azt, hogy ki gondolja azt még, hogy ez az egész valami könnyű, egyszerű, kis tündérmese lesz, mikor a csapból is csak a nehézségek folynak. A magyar cikkek tényleg egy horrorra próbálják felkészíteni az embert. Legalábbis én nem gondolom, hogy nekem könnyű lesz, ezt gondolom a legkevesbé, mert minden ismerősöm rengeteget küzdött (ki mivel, nem mindenki az alvással egyébként, van akinek tök más keserítő tényező jutott, de egyébként én is az alváshiánytól és a depitől rettegek a legjobban), és mert tele a net "miért nem mondta nekem senki, hogy kialvatlannak lenni ilyen nehéz?" vagy, "miért nem mondta nekem senki hogy szoptatni nehéz és fáj?" vagy miért nem mondta nekem senki, hogy a gyerekezés nem fenékig tejfel?" és még sorolhatnám, tényleg napestig :) és erre tudom nem lehet felkészülni, és megélni tök más lesz, mint tudni róla, hogy van ilyen is, és persze könnyebb sem lesz elviselni, azért mert most számítok rá, de én lennék a legjobban meglepődve magamon, ha majd fél év múlva felkiáltanék (mint Serena :)), hogy na erre aztán nem számítottam, mert ezt senki sem mondta :D Vagy ha mégis lesz ilyen, akkor vajon mi lesz az a nehézség, amiről még nem hallottam és olvastam?:)

      Törlés
    2. Pinkman, orulok, hogy pontosan értelmezed a posztot :))) itt tenyleg nem arrol volt szo, egyaltalan nem arrol irtam, hogy kinek milyen nehéz volt, hanem hogy milyen kép él a médiaban az anyasagrol. De orulok a nehezsegerol panaszkodo kommenteknek is: ékes bizonyítékai annak, hogy ha anyaságrol van szo, kinyílik egy csap, es a nők szinte egymas tullicitava panaszkodnak, hasonlítgatnak, ítelkeznek. Na EZT nem meghallani egy gyereket tervezo nonek - fura. Bar ahogy fent irta valaki, Amerikaban lehet h nem él ez a narrativa, nem tudom.

      Mindenesetre 3 honap múlva nyilatkozz, Pinkman :))

      Törlés
    3. Megkerestem azt a régi posztodat, amiben arról írtál (szándékosan nem azt használom, hogy panaszkodtál), hogy Bonni nem alszik. Mi így csináltunk végig 3 évet. Ezért volt nekem és a többi anyukának nehezebb, mint gondoltuk. Nem rossz cikkeket olvastunk, nem rossz kép él az anyaságról a médiában, nekünk 3 évig MINDEN napunk ilyen volt. Szóval itt a régi posztod: http://altatnietetni.blogspot.hu/2015/08/az-alvas-remalom.html

      Törlés
    4. Merylla!
      Te egy hős vagy, mi fél évig csináltuk ezt a nemalvást. De évek múlva is kiráz a hideg, hogy milyen nehéz volt.
      Gyöngyi
      Egyébként meg könnyű annak nem panaszkodni akinek nincs oka. :D

      Törlés
  11. Nahát, máris 47 kommentár. :)

    Én is nagyon szerettem volna már visszakerülni a felnőtt társadalomba, miközben a gyerekeim jóalvók voltak. Nem miattuk volt nehéz időszak, de lehet, hogy én ezt akkor nem így láttam. Olyan régen volt, már nem is emlékszem. Csak arra, hogy jók voltak. Sőt, most is jó gyerekek. Kivétel, amikor boxolnak. :)

    VálaszTörlés
  12. Szerintem is a gyereken mulik es a szulo hozzaallasan. En alapvetoen pesszimista alkat vagyok, tudom magamrol. Nem a pozitiv oldalat nezem a dolgokat (de igyekszem), hanem a nehezsegeken kattogok. A kisfiam babakent egesz nyugis volt, de attol még zombi voltam mert folyton enni akart ejjel. Ennyi, nem vagyok arra kalibralva hogy megszakitva es keves orat aludjak, nappal potlas nekem nem mukodott jol. Nem tudtam kielvezni nappal az eletunket mert zugott a fejem a normalis alvas hianyatol.. Volt hajszaritora alvos, csak babakocsiban alvos es orditva elalvos idoszakunk is. Maig ugy vagyok vele hogy ha mashol alszunk mint itthon akkor fel kell keszulnom egy nehez ejszakara. Konkretan 3mp-ig van nyugton egy helyben mig lattam sajat szememmel pl wellnessen hogy egy kisfiu min. 1 orat ult egy uszogumiban nyugton. Egy masik kislany pedig a pihenoszeken 2 szulo kozott legalabb enniyt elmatatott mig a szulok olvastak. Meg a repulon szimplan anyuka oleben elalvos gyereket is... Nekem ilyen nyugis gyerekkel egyszerubb lenne mert en is ilyen vagyok:) Igy sokszor van hianyerzetem hogy epp miket csinalnék (munka utan csak dögleni, vagy épp jo lenne olvasni, nem csak 21:00-21:30 kozott), stb. Nem akartam hozzaszolni a temahoz, de szerintem akinek 2-3 gyereke van minimum, az latja inkabb a gyerekekben rejlo kulonbsegeket. Egyebkent elvezem en is hogy van egy gyerekem, es igyekszem figyelni ra, mert most még olyan kis cuki, lassacskan ennek vege. De a beszedfejlodes megindulasaval kicsit konnyebb lett, hogy ertelmes kisember lete ellenere nem csak artikulalatlanul ordit mar. De rohadt nehez volt sok minden, es még lesz is. Ugyhogy en megértem azt is akinek ez tok uj es nehez, mondjuk en sokat olvastam elotte es kozben is, felkeszult vagyok mindig mindenbol.
    Gyerektelen ismerosoknek viszont nem tudálékoskodom, okoskodom, mert konkretan viszketett a tenyerem attol, hogy "majd megtudod" kezdetu mondatokat kellett hallgatnom. Minden ertelmes ember tudja hogy nincs 2 egyforma gyerek es igy jotanacsokat is max ugy osztottam ha erre igenyt latok es mindenkepp elmeselve hogy NEKUNK mi vált be.
    Egyebkent nyilvanvaloan vannak akik erre szuletnek, pl akik kiskorukban is nagy csaladrol abrandoztak, meg akik nehezsegek ellenere is egymas utan 3 gyereket vallalnak, egyertelmuen nekik is van nehezseg az eletukben de ezen hamarabb tullendulnek.

    VálaszTörlés
  13. Az én gyerekem egy éves koráig kizárólag babakocsiban sétálgatva aludt nappal.Így én napi három -öt órát sétáltam akár havasesőben is. És szuper volt. A levegőn lenni annyi év iroda után, közben meghallgattam rengeteg hangoskönyvet. Most már alszik bent is, és akkor szoktam olvasni. Engem pl a házimunka annyira nem izgat. És önmegvalósítanu sem akarok most. Azért vagyok otthon, hogy vele legyek. Hogy játszunk, tityogjunk az utcán, nézzük a madarakat stb. Csoda nézni ahogy felfedezi a világot. Én valójában önző okokból nem megyek még vissza dolgozni...umadok vele lenni, dumálni vele, figyelni:)

    VálaszTörlés
  14. Serenanak nem volt ideje cikket olvasni szerintem a temaban:) Itthon amugy jobban megy a keserges szerintem. Eleve sok orszagban nem az otthonlet korul forog a vilag, mert alig par hetet-honapot tart az, termeszetesnek veszik ujra porogni. Pedog gondolom van lehetosege segitseget igenybe venni ;)) De ha igaz, Vilmos herceg Katalinja is azt mondta, hogy ez kutya nehez, pedig neki sok segitsege van.

    VálaszTörlés
  15. Nem olvastam el a kommenteket, de nekem most nagyon jot tett ez a post.
    Felidos vagyok ikrekkel es mindenki csak arrol tud beszelni, hogy milyen szornyu lesz....meg gunyosan nevetnek...

    VálaszTörlés