2017. november 3., péntek

„Vérségi kapcsolattal legitimizált örökös elégedetlenség”

A papám mondta nekem a múltkor:

– ... szóval nem tudom, mi lesz majd, ha Jonatán bölcsibe fog járni. Nem mond semmit, hogy hová megy vissza dolgozni, hogy mihez fog kezdeni... Nem mond nekem semmit, a saját lányom! Hát hogy lehet ez, a saját apjának!

Megállt a kezem a levegőben. Huh. Itt a kiváló alkalom. Mondjam? Ne mondjam? Konfrontálódjak? Vagy maradjak csendben, azaz ne mondjak semmit? (ahogy 42 éve?) De aztán folytatta a papám:

Persze, nem mond semmit, mert nem akarja, hogy beledumáljak. (elgondolkodott) De hát a szülők már csak ilyenek. Nyilván beledumálnak. Jót akar az ember.

Na, még jó, hogy nem válaszoltam az ezek szerint költőinek szánt kérdésre! Hát hiszen tudja. Tudja, de jogosnak érzi a saját apám azt a lehetetlen, őrületbe kergető és állati felesleges szokását, hogy bármit, amit a két lánya tesz (vagy nem tesz) kommentálja, minősítse, bírálja és véleményezze. Tanácsokat osztogasson. Próféciai kijelentéseket tegyen. Összehasonlítson. Útbaigazítson. Régi hibákat felemlegessen. Azokból konklúziókat vonjon le. Még ha a jó szándék vezéreli is (nyilván), miért gondolja úgy, hogy élete végéig nevelnie kell a lányait? Csak mert a lányai? De hát már késő, így vagy úgy, de föl vagyunk nevelve. Majd ezt meg kell jegyeznem, akkorra, amikor Boni elköltözik...

Mentem én úgy haza idén nyárom a mamámmal a Dunakanyarból Budapestre, hogy szinte végig azon kesergett a kocsiban, hogy a húgom milyen kupis, hogy nem találja az egyik asztalát (ez mondjuk vicces.. hogyan lehet elveszteni egy asztalt? Jó, mondjuk AKKORA kupiban...), hogy baby-sitter vigyáz a gyerekre, amíg ők filmet néznek... Szomorú jelenet volt, ahogy ülünk a kocsiban, ő meg sorolja a húgom hibáit. Belegondoltam, hogy vajon rólam mit mondhat a hátam mögött. Mondjuk akkor már tényleg a hátam mögött tegye, engem nem érdekel a kritika.

Egyértelmű, hogy a húgomat sem érdekli a kritika, ezért sem meséli el, hogy mikor megy vissza dolgozni és hova. Szerintem ez világos, mint a nap. Az ember jobban szeret olyanokkal beszélgetni, akik meghallgatják, tudomásul veszik, regisztrálják a mondanivalóját, esetleg együttéreznek, ne adj' isten nevetnek, poénkodnak, de nem keresnek benne hibát, korrigálni- vagy kidobnivalót.

29 megjegyzés:

  1. Mióta megszületett a Lány egy merő aggódás az életem és pont ezért már megértem a belebeszélő szülőket. Most pl azon dolgozom, hogy ha leülünk puzzle-ozni ne kotyogjak bele, mit hová kell tenni. És hol van ez ahhoz képest, amikor majd pályát választ, férjhez akar menni v visszatér dolgozni:) Az én szüleim nem beszéltek bele semmibe és nekem ez kb azt jelentette, hogy nem érdekli őket, mit csinálok v nem fontos.

    VálaszTörlés
  2. Meryllahoz hasonloan en idonkent egy kicsivel tobb erdeklodesnek orultem volna - bar belebeszeles igy is volt.

    Kepzeld, h en nehany eve eldugtam egy iroasztalt a szobamban karacsonyig kb egy honapra - oke, Á elol, aki nem tul figyelmes - na de megis :)

    VálaszTörlés
  3. Remlik, h irtad a blogodban :))))))

    VálaszTörlés
  4. Bizony, nehéz megkülönböztetni, hogy valaki érdektelen-közömbös, vagy diszkréten visszavonul, és megtartja a véleményét magának...

    VálaszTörlés
  5. Egy pillanatra megallt bennem az uto. Ha nem tudnam, hogy nem te vagy a noverem, azt hittem volna, hogy a noverem irta ezt a posztot. :DDD

    VálaszTörlés
  6. "A szulok mar csak ilyenek" - de baromira gyulolom ezt a rohadt, allando onigazolast. De az anyam hajlando vegre eljonni csaladterapiara. Kivancsi vagyok, mi lesz, ha majd a terapeutanak is ezzel a dumaval jon.

    VálaszTörlés
  7. Bunkó megjegyzésem az, hogy az én Apukám már nem tud beleszólni semmibe.
    De egyébként nálunk az volt hogy "Nem akarok beleszólni, úgy csinálod ahogy akarod, DE".
    Ezt hogy utáltam.
    Anyukám meg kerek perec a szemünkbe mond mindent az sem esik jól, főleg hogy nem mindig van igaza (bár a jószándék megkérdőjelezhetetlen) de sosem nézi a kontextust.
    Nem tudom én hogy fogom csinálni de biztos rosszul, szerintem ezt nem lehet jól csinálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ferjem csomo ideig jott azzal, hogy nem erti, mi bajom, o orulne, ha legalabb elne az anyukaja (23 eves koraban halt meg, apukaja meg kicsikent elhagyta). Nehany eve mar annyira kivan o is az anyamtol, hogy tobbszor oszinten megkovetett mar, amiert nem ertette a dolgot. :D :(

      Törlés
  8. családterápia: kíváncsi vagyok, milyen lehet! Minden családnak kellene egy ilyen :):)

    VálaszTörlés
  9. Anyukam vigyazott most 4 napig a gyerekekre. Ma negyed 12-kor felhivott, de csak tobbedik csorgesre ertem a telefonhoz. Azzal koszont, hogy meg aludtal, kislanyom? Persze csodalkozott h en meg tok bunkon kerdeztem meg tole h mit akarsz, minek hivsz? De ugy felhuzott, h 1. ennyire nem ismer 2. egy ketgyerekes, hetkozben dolgozo csaladanyanak akkor sincs ideje eddig aludni, ha epp nincsenek itthon a gyerekei 3. evek ota legkesobb 8kor kelek hetvegen is... aztan lehet h nem is volt ele es nem ugy szanta a mondatot, de jol megbantott.

    VálaszTörlés
  10. Vagyunk itt tobben vegyes hazasok, ertsd mas orszagban elunk mas nemzetisegu parral.
    1; en sosem keszultem kulfoldre hazasodni, egyszeruen igy alakult, de gyakran verem a fenekem a foldhoz, hogy ez mekkora mazli. Az anyam mar tonkretett volna az allando kritizalasaval. Bar minimalisat mondok neki, igy is visszahallom mondjuk az unokahugomtol, hogy valamiert mindig szid. |Es csodalkozik, hogy nem hivom gyakrabban, vagy rovidek a beszelgetesek.

    2. Mivel anyosom, meg angol baratnoim anyukai, anyosai sem ilyenek en arra jutottam bejegyzesed olvasva, hogy ez valami Hungaricum lehet. Kivancsi vagyok mas mit tapasztalt.

    VálaszTörlés
  11. hát nem lettem vidám hogy végigolvasam a fentieket.... :(
    (de inkább nem szólok semmit, "a másik oldalról", de kiváncsi vagyok, hogy maradnak-e ezek a vélemények az átkerülés idejére is..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megneztem az egyik utolso posztodat, miszerint eleted alapelmenye apad hianya. Persze, hogy idealizalod a szuloseget. Akkor kepzeld el ezt ugy is, hogy nem elveszted, hanem anyad szandekosan hagy el egeszen kisgyerekkorodban (otevesen), majd miutan ev elteltevel ezt valahogy elfogadtad, es erzelmileg levaltal, hogy vedd magad (kozben az apad kinoz, pofoz folyton, mert szerinte nem is az o gyereke vagy), akkor anyad meggondolja magat, visszajon, a kerdezesed nelkul elvisz egy masik varosba, elszakit a testveredtol, majd a hatralevo tiz evben (amikor vegre el tudsz koltozni tole) mindent mozdulatodat, tetteded, gondolatotad megiteli es kritizalja. Apad ugyszinten, anyad irant erzett minden gyuloletet es keseruseget rad vetiti ki.
      Kedves Aliz, "a masik oldal" nem az egyetlen oldal. Nem csak oda lehet atkerulni. Horribile dictu, nem lesz jo ember valaki attol a tenytol, hogy szulo. Sokan banjtak a gyerekeiket, hiaba vagy te attol szomoru, hogy olvasod a fentieket. A legtobb velemeny meg fog maradni "az atkerules idejere" is.

      Törlés
    2. Úristen, de durva a történeted :(((((

      Törlés
  12. en azt tapasztaltam, sajat nem reprezentativ mintamon, hogy a magyar szulok jobban beleszolnak a gyerekeik eletebe. Nem merném ezt nagy altalanossagban kijelenteni, de a korulottem elokre ez bizony igaz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csatlakozom, söt ezt kiterjeszteném egész Kelet-Európára. Söt, még jobban kiterjeszteném, hogy az emberek általában jobban belepofáznak egymás magánéletébe, itélkeznek, rosszindulatúan pletykálnak. (mikormészmárferjhez, mikorleszmárgyerek, mikorjönatestvér, hogyhogyvisszamészmárdolgozni és társai) A nök, az anyák pedig jobban feláldozzák magukat a családjukért. Föleg az idösebbek persze, talán a fiatalabbak már nem fogják.

      Törlés
    2. Szerintem a legtöbb olyan nemzetnél, ahol hosszabb-rövidebb ideig diktatúra volt, érezhetőbben van ez jelen.

      Törlés
    3. Biztos, hogy történelmi, politikai okai vannak.

      Törlés
  13. Biztos vagyok benne én is, hogy megmaradnak ezek a vélemények, meg is maradtak, már amennyire tapasztalom. Sajnos, hiába az úgynevezett "jó szándék", emögött sokszor bizalmatlanság, az állandó kontroll feladásara való képtelenség rejtözik. Szóval én igazából megkérdöjelezem a "jó" szándékot is: ha a mérgezö szülö képes lenne igazi önreflexióra, mit is tesz jó szándék cimén a gyerekével, talán maga is elismerné, hogy már régen nem "jó" az a szándék. Nagyon sok az éretlen, agyonfrusztrált szülö, aki a gyerekén próbálja behajtani azt, amit máshol, másnál kellett volna, korábban. Sarah Naptali: Buddhizmus anyáknak egy nagyon klassz könyv, ami segit az öszinte önreflexióban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt olvastam én is, pedig még nem is szültem:) Tényleg jó!

      Törlés
    2. Igazad van, a kulcs a kontroll. Az en anyamnal ez annyira durva, hogy nem hajlando kijonni Angliaba latogatni minket. Egyszeruen nem tudta elviselni, hogy olyan nyelven beszelunk a ferjemmel amit o nem ert, hogy nem erti a kulturat, szokasokat, stb. Egyszeruen nem tud beleszolni a dolgokba. Ez szamara annyira elfogadhatatlan, hogy meg a gyerekek szuletesekor sem jott ki, itt kuzdottunk egyedul. Szoval o nem jon, engem meg allandoan kinoz a lelkiismeret furdalas hogy szegeny anyam nem latja a gyerekeket, s kisebb vagyonokert ruccanunk haza evi 1-2x mind a negyen. Igen, ugye meg ezzel mindig kontrollal, ugyanakkor nekem meger annyit, hogy tukorbe tudok nezni, s tudom a kisujjam jobb mint o. Es en mar 15 eve pont a masik oldalra kerulessel biztatom magam, hogy az egeszben az egyetlen pozitivum, hogy tanuljak tole, s sose viselkedjek hasonloan az en gyerekeimmel.

      Törlés
  14. Nálunk ez amúgy eddig érdekesen alakult, kíváncsi is vagyok, mi lesz a folytatás. Az én anyukám gyerek -tini- és fiatal felnőttkoromban nagyon szeretett mindenbe beleszólni, irányítani, amíg lehetett korlátokat felállítani, nekem emiatt kimondottan megkönnyebbülés volt elköltözni otthonról, saját lábamra állni, és ezután nem is nagyon hagytam, hogy irányítson (bár beleszólása, (ellen)véleménye ezután is sok volt.)(egyébként visszautalva egy régebbi postodra, én emiatt sem szeretnék visszamenni a gyerekkoromba újra, pedig a korlátokat leszámítva nem igen panaszkodhatom) Most, hogy terhes vagyok, meg teljesen rendben van, nem szól bele semmibe, pedig biztos, hogy nem érdektelen, szerintem kevés nagyi várja ennyire az unokát, mint ő :) Barátnőim meg mind arra panaszkodtak/nak, hogy már terhesség alatt kemény volt, beleszóltak, kritizáltak, véleményeztek a szüleik. Hát nem tudom, hogy alakul majd, ha megszületik:)

    VálaszTörlés
  15. Én egyébként megértem, hogy nehéz nem beleszólni, főleg ha az ember gyereke sok hülyeséget csinál. (És ki nem csinál hülyeséget*) De ahogy az ember a szomszédjához/kollégájához stb. sem megy oda felróni neki, hogy milyen rumlis a nappalija, hogy miért kel föl délben stb. úgy a saját 40 éves gyerekével szemben sem engedheti meg ugyanezt a viselkedést. Mert milyen jogon??

    (illetve megengedheti, csak akkor ne csodálkozzon, hogy nem lesz tájékoztatva a fontos eseményekről, úgymint visszatérés a gyesről stb.)

    * szülők legalább annyi hülyeséget csinálnak, mint a gyerekeik, sztem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez jó meglátás, de tényleg :)
      Köszi a tippet.
      Nekem eddig rém nagy problémát okozott, hogyan legyek érdeklődő a fiammal és családjával anélkül, hogy belepofázós lennék.
      Sose voltam az, és a kérdezősködés mindig is nehezemre esett, pontosan azért, nehogy olyasmit találjak kérdezni, ami kellemetlenül érinti a másikat.
      Ugyanakkor persze kíváncsi is vagyok rájuk, hiszen mégiscsak a fiam családja.
      Mondjuk a szomszédtól pont eszemben sincs megkérdezni semmit, de a tipp mégis jó, mert azért ad támpontot, mit mondhatok és mit nem.

      Törlés
  16. (Huh,ezt annyira szomoru volt olvasni...)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon mellbevágó poszt ez nekem most.
    Pont mostanában gondolkodtam el, hogy ha kritika ér (tök mindegy, hogy jogos e vagy sem) egyből gyomorgörcsöm lesz, a dicsérettel meg egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
    Tippelhetünk melyikből mennyit kaptam gyerekkoromban a szüleimtől! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont ilyen vagyok, pedig dicsértek gyerekkoromban eleget sztem.

      Törlés