2017. június 22., csütörtök

Az ember néha nem ért semmit

Tegnap őrült kegyetlen dolgot műveltem Bonival, egész délelőtt rosszul voltam a lelkiismeret-furdalástól: kényszerítettem, hogy ujjatlan pólóban menjen oviba. Sírt, kapálózott, ígérgetett fűt-fát, de nem engedtem. Valamiért Boni csak hosszú nadrágban és hosszú ujjú pólóban hajlandó oviba menni. Tavaly nyáron még Magyarországon sem hordta az ujjatlan fölsőket, idén sokkal jobb a helyzet, otthonra és a játszótérre már fölveszi. Oviba nem. Tegnapra viszont szokatlan kánikulát mondtak, plusz úgy gondoltam, talán ez is valami olyasmi, mint amikor nem akarja megkóstolni a körtét, és amikor kötelezően meg kell ennie belőle egy falatot, jön rá, hogy tulképp szereti a körtét.

De aztán mégsem úgy tűnt, hogy ez a körtéshez hasonló eset lenne, mert hiába ígértem neki ajándékot (hmmm...), hiába tűntem hajthatatlannak, nem akart beletörődni az ujjatlanba. Kiráncigált a szekrényéből egy hosszú ujjút (már csak a téliek voltak tiszták), próbálta magára húzni szegénykém, belegadalyodott („Mama, nem sikerül!!), így indultunk oviba. Féltávon fölvettem, mert annyira sírt, cipeltem, folyt rólunk a víz. Az oviban elmagyaráztam a helyzetet (az óvónő minket már amúgy is hülyének néz), a ricsajra kijött az igazgatónő is, aki szintén megerősítette, hogy hosszú ujjúban meg fog sülni a gyerek.

De miért voltam ennyire szigorú? Először is, tényleg meleg volt. Másodszor pedig idegesített, hogy nem lehet belőle kihúzni, mi a baja a rövidujjúkkal (azt gondoljuk egyébként, attól fél, hogy valaki megharapja), harmadszor pedig a konfliktus hatalmi harccá fajult – pedig nagyon vigyázok, hogy ilyenekbe soha nem menjek bele. De volt egy olyan pont, ahonnan már úgy gondotam, nem tudok visszalépni (tudom, hülyeség). Pedig még azt is mondta szegénykém, hogy inkább ne menjünk nyaralni, csak vehesse föl a pólóját.

(Ez onnan jött, hogy pont előző nap szidtam össze és fenyegettem meg, hogy nem megyünk nyaralni, ugyanis kifutott az úttestre (direkt) és akár el is üthette volna az autó. Legszívesebben akkor egyébként felpofoztam volna. És rájöttem, ezzel a nyaralós módszerrel – már iszonyúan várja – el lehet érni, hogy ne szaladgáljon össze-vissza, itt mégiscsak az életéről van szó. Visszasírom egyébként a babakcsit.)

Szóval megszakadt a szívem, úgy mentem el az oviból, és arra gondoltam: lehet, hogy ez neki most olyan, mintha engem valaki arra kényszerítene, hogy meztelenül menjek be dolgozni.

Elrohantam vékony anyagú hosszú ujjú pólókat és egy ajándékot venni neki.

Délben mentem érte. Bekukucskáltam: vidáman ült a helyén a rövid ujjúban. Tökre örült nekem. Kérdeztem, hogy nagyon mérges-e rám, és láttam a kis arcán, hogy nem tudja hová tenni a kérdést. Hát tudod, ma reggel mi történt! – tettem hozzá. Ma reggel? – csodálkozott. Milyen volt a rövidujjúban? – türelmetlenkedtem. Ja! Pas bien. (=nem jó), mondta, nagyon kevés meggyőződéssel, de már az ajándék autóval volt elfoglalva.

Nem úgy tűnt, mintha mély nyomokat hagyott volna benne a történet.

Ma reggel teljes egyetértés volt közöttünk abban, hogy hosszú ujjúban megy (alig bírtam elintézni a lelkiismeretemmel a tegnap történteket), viszont ma menzára nem akart menni. Amikor csak tudjuk, hazahozzuk enni, de ma mindkettőnknek sok munkája volt, lehetetlenség lett volna. Úgyhogy megint bömbölve indulás, szipogva érkezés, és sírva a lábamba kapaszkodás volt a program, majd amíg az ovónővel beszélgettem, egyszercsak kiszaladt a teremből, ment volna haza. Megint úgy mentem el, hogy sírt, ez valami rettenetes érzés. Negyedórát szobroztam az ovi előtt attól tartva, hogy ha nem látják, elindul haza.

A férjem 11 körül hívott, hogy el tudta rendezni az ügyeit úgy, hogy haza tudott volna jönni délre, de én nagyon kemény maradtam: ha már azt mondtuk Boninak, hogy a menzán kell ennie, ne változtassuk meg a programot az utolsó pillanatban. Meghánytuk-vetettük a dolgot, és abban maradtunk, hogy Z. odamegy az ovihoz, és meglesi Bonit, amikor átmennek a menzára.

Egyszercsak riasztott: a csoport már átment, látta Raphaelt is, de Boni nem volt sehol! Engem a szívbaj kerülgetett, csak nem vágta le a hisztit, hogy ő nem akar ott enni? Z. addig ólálkodott a menza körül, míg egy konyhásnéni behívta, és a konyhán keresztül elvezette egy olyan helyre, ahonnan rálátott a jó étvággyal ebédelő, nevetgélő Bonhomme-ra („Melyik a maga fia? Az a göndör hajú? Nagyon szépen eszik, semmi baj nincs vele”).

Z. utána elmondta, hogy azért nem látta a sorban, mert az várta, hogy az új, zöld hosszúujjú fölsőt lesz rajta. Mint kiderült, Bonin az a kék ujjatlan volt, amit az utolsó pillanatban dugtam a táskájába azzal a felkiáltással, hogy ha túl meleg van, átveszi (és amire azt mondta, hogy esze ágában sem lesz átvenni).

21 megjegyzés:

  1. Nagyon edeske lehet a fiad.
    Megijedhettel rendesen, amikor kiszaladt az utra. Engem se vertek soha, es milyen jol tettek, de egyszer kicsi koromban kaptam egy hatalmas pofont. Fogalmam sincs, mekkora lehettem, de az erzes megmaradt, nem az, h fajt volna, bar gondolom, fajt azert, hanem a remulet, amit lattam edesanyamon. En is kifutottam az utra, o kiabalt utanam, persze nem hallgattam ra, es amikor elve sikerult visszarangatnia a jardara, azzal a lendulettel mar rittyent is a keze. Nem haragszom erte egyaltalan, foleg, h se elotte, se utana nem fordult ez elo ujra, az viszont biztos, h megtanultam a jardan maradni. Persze nem ugy ertem, h fel kell pofozni egy kisgyereket, de azert valljuk be, lehetnek olyan helyzetek, amikor megtortenik, kulonosen, ha az embert az agyverzes kerulgeti ijedteben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer én fejbevertem a lányomat, azóta is nagyon rossz érzéssel gondolok rá. Az törént, hogy volt egy harapós korszaka 2 éves kora körül pár hétig és egyszer állt mellettem, átkarolta a combomat miközben én az apjával beszélgettem. Hirtelen, minden előjel nélkül hatalmasat harapott belém, amire ösztönösen megindult a kezem és emlékszem, hogy a mozdulat felénél már kapcsolt az agyam, hogy mi történik, de már nem tudtam megállni és nem pofon, de fejen csaptam. Ő is és én is nagyon megijdetünk. :(
      Az volt az utoló, hogy bárkit megharapott.

      Törlés
    2. Ezzel nem azt akarom, mondani, hogy a verés megoldás! Sőt.
      Csak néha ösztönös, az ijedtség (mikor kiszalad az útra) vagy a fájdalom hozza ki és már nem tudunk ellene mit tenni.

      Törlés
  2. Nálunk is volt egy ilyen hatalmi harc a minap. Próbálnám elérni hogy ne kelljen a 15 kilós lányomat a lépcsőn fel és lecipelnem mert egyébként bármikor felszalad vagy le, de mégis cipelteti magát velem.
    2 órás hisztizés (benne 3 darab ájulás) után úgy döntöttem ameddig életben vagyok és mozgok cipelni fogom, ugyanis jól megnevelt.
    Innentől szófogadó leszek.

    VálaszTörlés
  3. hát, lesz ez még jóval keményebb is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amivel egyébként egy pillanatra sem kicsinyellem le a problémát, élénken élnek még bennem az ehhez hasonlók (pld. Á. egy nyáron át kacsalábon volt csak hajlandó szandált hordani - így szeretem - mondta. és végül túléltük mind, ő nem is emlékszik rá - atyaég, mennyi ilyesmi volt... és atyaég, most hogy visszasírom, pedig nagy gondok most sincsenek... csak nem bírom felállítani a gépe elől... csak nem iszik elég vizet... csak nem akar beszélgetni... - és még mindig hosszú ujjú cuccokat hord melegben is (hidegben meg sokszor aligruhát), mert naptár szerint fordul, nem hőmérséklet szerint)

      Törlés
  4. muhaha :)
    a ferjem fianak ovis koraban voltak favorit ruhai amit gyakorlatilag nem lehetett veszekedes nelkul leimadkozni rola :)
    legdurvabb a muszalas pokemberjelmez volt amit par napig alvaskor se volt hajlando levenni :)
    amugy utalja o is az ujjatlant, a garbot es a gombos ruhadarabokat, pedig mar iskolas :)

    VálaszTörlés
  5. Nálunk a Lány csak ruhában és ridiküllel a vállán hajlandó játszótérre menni. Így homokozik, egyik kezében a lápát, a másikkal a táskát fogja :) Még szerencse, hogy sminkelni nem kell!

    VálaszTörlés
  6. Nem tudom eldönteni, h Boninál ilyen kósza hóbortról, vagy mélyebb értelmű dologról van-e szó: csupasz bőr, mint támadási felület, védtleneség, kiszolgáltatottság, sebezhetőség.. (túl sokat gondolkodom :)))

    Ella :))) látod, én ilyenben nem engedek, és velem másfél-két éves kora óta gyalog jön föl a másodikra (amióta ideköltöztünk). Az apjával, akit könnyebb bepalizni, 3+ éves koráig cipeltette magát. Amikor Z-nek eltörött a bordája, az egyik napról a másikra megértette, hogy ezentúl vele is gyalogolnia kell :))

    VálaszTörlés
  7. Kedves Tamkó!
    Az én kisfiam is hasonló volt, és a lányomnál is előfordult (legutóbb az anyáknapi ünnepségre mentünk sírva ruhaügy miatt, borzasztó volt) - a hosszú nadrág, hosszú ujjú szerintem biztonságot jelent nekik, csakhogy a közösségben oldottabbak és megfeledkeznek az egészről. Lassan elmúlik!

    VálaszTörlés
  8. Márk sem akart rövidujjút vagy rövidnadrágot hordani évekig (elgondolkoztam, hogy lehet nekik van igazuk és ösztönösen ráéreztek a megfelelő napvédelem elengedhetetlen voltára :) ). Ha ilyesmit adtam rá, akkor sírt és rángatta lefelé a póló ujját miközben kiabált, hogy „tönkrement a pólóm”. Cuki volt amúgy, csak én is megizzadtam nem egyszer mire ráimátkoztam. Mostanra megbarátkozott vele és (ha nem is mindig szívesen) hordja őket.
    De én még szerencsésnek érzem magam, mert a lányomra gyakorlatilag bármit rá lehet adni (ok, voltunk már hercegnőjelmezben a Deutches Museumban, de az kivételnek számít), Márknak sincsenek igazán extra nyűgjei, bár ő nagyon szeret jól kinézni és megválogatja amit felvesz és ami (szerinte) összeillik.

    VálaszTörlés
  9. Napvédelem miatt végülis örültünk eddig, hogy hosszú ujjúban járt. (csak hát az oviban, a teremben tényleg meleg van) És igen, Boni is húzogatta az ujját/szárát régebben :))

    Érdekes, h Márkot érdekli, mi van rajta. Bonit nem. Néha magyarázom neki, hogy X szín nem megy az Y színhez, és nagy szemekkel néz rám, hogy DE MIÉRT?? :)

    VálaszTörlés
  10. Két cikk, ha esetleg van időd:

    1. http://osszekapcsolo.hu/index.php?page=articles&id=igazAbOl_miErt_fontosak_a_hatArok

    2. http://osszekapcsolo.hu/index.php?page=articles&id=gyengEd_hatArok_a_gyakorlatban

    (plusz egy csak úgy a sírásról: http://osszekapcsolo.hu/index.php?page=articles&id=gyOgyItO_sIrAs )

    Így blog alapján leszűrve úgy tűnik, nálatok korlátokban nincs hiány, de ha már kitartasz a "nem" mellett, akkor azért ne érezd úgy, hogy erőszakot teszel a gyereken. :)
    Nálunk amúgy nagyon bevált ez a módszer (egy cikk persze nem csinál nyarat, én több előadásra is elmentem, és gyakorlati segítséget is kértem), de amióta úgy tudok nemet mondani neki, hogy közben nincs bennem feszültség a reakciója miatt és végig tök kedves meg nyitott tudok vele a hiszti alatt is maradni, sokkal kiegyensúlyozottabb. Sőt, villámgyorsan megérti, mit nem szabad csinálni, és magától, könnyen elfogadja. (Öltözés, fogmosás, tiltott dolgok, egyebek.)

    Szóval nem biztos, hogy bármit segít ez a pár írás, vagy egyáltalán egyetértesz az egész módszerrel, de esetleg találhatsz benne egy-két hasznosítható gondolatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elsőt elolvastam és bár érdekesnek és logikusnak tűnne, ha nem volna gyerekem.
      Kb. az a véleményem mint az altatós könyvekről. Jó lenne ha a cikk írója az én gyerekemen megpróbálná ezt a módszert. Gyakran este 7-kor is még azért hisztizik mert reggel 10-kor nem engedtem a varrótűkkel játszani.

      Törlés
    2. A sírásos viszont nagyon jó, sőt én még kiegészíteném azzal hogy én azt szoktam mondani neki hogy értem hogy mit akartál és ennek változatait (speciel vezetői tréningen tanultam - értő figyelem) nem tudom hogy mennyit segít, nálunk 2-3 órán át tart egy standard hiszti. Szerintem ez inkább a felnőttet nyugtatja meg abban hogy "értem hogy mit akartál de a te érdekedben nem tudtam megengedni" és ettől a mi saját dühünk csitul mert biztosítjuk magunkat arról hogy nem akarunk rosszat, tényleg nem akarunk rosszat és talán ez jó hogy bennünk nem fokozódik a feszültség ami a gyerekben méginkább növelné a feszültséget tovább.

      Törlés
    3. oké Ella, de azt mi nem tudjuk, nálatok mi történik reggel 10 és este 7 között, amitől még mindig hisztizik. :) konkrétan mi érzel benne megvalósíthatatlannak? merthogy ez a kényszerítve altatásos módszerek helyett nem a gyereket akarja megnevelni, hanem egyszerűen a szülői hozzáállásról szól. szóval nem a gyereken kell megpróbálni a módszert, hanem magunkon. :D

      egyébként én is nagyon morc voltam még több előadás után is, és ugyanezt mondtam, hogy pké, próbálnák csak az én gyerekemen, amikor azon hisztizik, hogy nem vághatja magának a körmeit háromévesen, és elrohan a körömollóval ...

      de ez csak egy cikk, ami egyszerűen csepp a tengerben. vannak helyzetek, amikor tényleg csak annyi marad, hogy egyszerűen letiltod a gyereket, mert épp mondjuk vészhelyzet van. nekem szimpatikus, hogy erről a módszerről nem mondják, hogy csodaszer, és mindig, minden körülmények között, minden gyereknél pontosan ugyanúgy működik. hibaszázalék mindig lesz, minden hiszti más, és mindig vannak rosszabb napok is.

      de a "kapcsolódás" mint fogalom megértése szerintem mondjuk 10-ből 7 esetben csomót tud segíteni, és úgy összeségében véve nyugodtabb, kezelhetőbb lesz az élet. nem is tetszene egy olyan dolog, ami azt mondja, csináld, és lesz egy tökéletesen "jól" működő robotgyereked... pont mint az idióta altatásos könyvekben.

      Törlés
    4. Csak arra akartam utalni hogy este 7-ig nem felejti el hogy reggel 10-kor nem engedtem neki hogy a varrótűkkel játsszon azaz mindig újra kezdi.:-)

      Törlés
  11. Nekem mondjuk a mi van a gyereken kérdés egy nem kérdés. Nettó nem érdekel. Ha ő nem érzi magát hülyén, nekem ok. Épp elég dolog miatt kell vitatkozni nap mint nap.

    VálaszTörlés
  12. Kreol bőröm volt gyerekkoromban, napon soha semmi bajom.

    Most meg napallergiám van, kipöttyösödöm 15 perc után, csak 3/4es ujjúban közlekedem nyáron is.

    VálaszTörlés
  13. A nagyfiam nem volt hajlandó ovis korában trikóban lenni mert kilátszott a válla, de a pólót felvette így ez nem volt ügy, de volt egy év, amikor bakancsba akart járni nyáron is, na azt megszenvedtük mert egyébként soha nem volt hisztis, más gyerek mondjuk gumicsizmába járt 40 fokban is:). A harmadik gyerekem tanított meg arra, hogy mi is a hiszti és ő olyan volt, hogy minnél jobban érezte rajtam a feszültséget, annál jobban örjöngött. Kinőtte, már 11 éves, alig-alig fordul elő a dolog, de volt egy pár év amit nagyon megszenvedtünk és igen, hatalmi harccá fajult egy egyszerű fésülködés is, az öltözködésről nem is beszélve. Elmúlt. Boninál is el fog, bár úgy látszik, hogy azért próbálkozik mással is, a határait próbálgatja talán egy kicsit játszmázik is, nehéz korszak ez mert iszonyat okosak, kitartás! Nekem a 4 éves kor mindnél felért egy kiskamasz korral:)

    VálaszTörlés