2017. március 25., szombat

Koncertfellépésem

Idén a gitártanárom rábeszélt, hogy vegyek részt a zenesuli éves koncertjén egy rövid kis művel, jó lesz gyakorlásnak.


Rémes volt! Rajtam kívül csupa kisgyerek volt ott és az őket fényképező-filmező szülők, abszolút nem éreztem a helyemen magam. És azt a számot, amit október óta mindennap többször, hiba nélkül el szoktam játszani, na, abba most sok helyen is belesültem, mert.. remegett a kezem!! Pedig a lámpaláz engem máskor (interjú, több ember előtt felszólalni, iskolai színjátszás) doppingolni szokott, de ezt a kézremegést nem tudtam kontrollálni. Ááá, halál ciki. Rémes az emberi agy.

9 megjegyzés:

  1. Mindenesetre bátor vagy :) és ha nem vállaltad volna, biztosan bánnád öreg korodban, hogy sosem léptél fel közönség előtt - így majd nem kell bánni. Z. nem szokott nyilvánosan fellépni sosem?

    VálaszTörlés
  2. Ügyes vagy! Én annyira imádok minden olyan tevékenységet, amivel a komfortzónámon kívül kerülök :)

    VálaszTörlés
  3. Igen, valszeg bántam volna, ha nem megyek el, jo ezt ilyen szemszogből nézni, igen :)))

    Z., aki annyira ügyes, h elképesztő, nemrég szintén beiratkozott a zenesuliba, es azt mondta, hogy az első órajan (30 perc) egyetlen normalis hangot sem tudott kicsikarni a gitarbol :))) szoval o nem szokott fellepni, es o nem is megy el az ő tanarjanak a koncertjére :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon cukik a gyerekek a harisnyás kislány a kedvencem. Szerintem közönség előtt zenélni nehezebb annak aki nem profi mint mondjuk közönség előtt beszédet tartani akár szavalni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis Harisnyás Pippi...))
      https://www.google.hu/search?q=harisny%C3%A1s+pippi+mese&tbm=isch&imgil=neuapNRsjR9fPM%253A%253BCp2nyEwSI5rD3M%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fwww.tvmusor.hu%25252FmusorProfil%25252Fharisnyas-pippi-63496%25252F161019&source=iu&pf=m&fir=neuapNRsjR9fPM%253A%252CCp2nyEwSI5rD3M%252C_&usg=__uWXjkMdaGpR52Q20EWhRh7oxGCs%3D&biw=1188&bih=559&ved=0ahUKEwj23YHJn_TSAhVlYJoKHV3WDSEQyjcIKw&ei=Jb7XWLa3AeXA6QTdrLeIAg#imgrc=neuapNRsjR9fPM:&spf=192

      Törlés
  5. A gyereket nagyon edesek voltak!! Foleg akik ukuleléztek ;)

    VálaszTörlés
  6. A rajzaid :D nagyon kár, hogy nem kezdesz ezzel a tehetséggel valamit.

    Olyan jók mint a Grafitemberé, én mindig szétröhögöm magam rajtuk :)

    VálaszTörlés
  7. :) ez aranyos, nem ciki, hanem CUKI! Elírtad:) nekem a kis csíkos pulcsis, göndiböndi hajú a kedvencem a szélen. Persze csak utánad!:) (pinkm.)

    VálaszTörlés