2017. március 14., kedd

Élő adásban


Napokig csak kerülgettem ezt a videót a FB-on, míg végül rákattintottam. Megérte! Ennél viccesebb és elgondolkodtatóbb 44 másodpercet kitalálni is nehéz lenne, pedig mindez a véletlen műve. A BBC meginterjúvolt egy Dél-Koreában élő politikai szakértőt, és az interjú közben... betáncikált a szobába a kislánya! Csak úgy lazán, mint akinek nyilván szokása bemenni az apja dolgozószobájába. Az apa zavartan próbálja oda sem nézve eltolni a gyereket, a BBC riportere is tesz egy megjegyzést, mire hab a tortán: begurul egy kisbaba is! Zseniális a rendezés, főleg, hogy harmadiknak egy pánikoló nő (mint kiderült: nem a baby-sitter, hanem az anya) érkezik, aki nagy nehezen begyűjti a gyerekeket, majd miután az ajtónban még megakadnak, kitereli őket. Ezt a fejvesztett mutatványt ráadásul négykézláb hajtja végre, gondolom azt hitte, így nem látszik. És az apa kínos szituhoz illő arckifejezése, miközben hidegvérrel elnyom egy mosolyt..!

36 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper:) Te jó ég mi jöhetett utána! Szegény felesége:)) - Nem igaz, hogy még erre sem vagy képes, hogy vigyázz a gyerekekre, amíg interjút adok! :))

    VálaszTörlés
  2. Ezen a videon par napja nagyon jot mosolyogtam. Es lelki szemeim el azt is latom, hogy a zako, ing melle alul egy mackonadragot visel az apa :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy alsógatyát, ilyet láttam élöben :)

      Törlés
    2. Siman lehet, hogy az apuka tenyleg alsonadragban volt, ezert nem segitett a gyereket kitessekelni :)))

      Törlés
    3. Oo, igazad lehet, erre nem is gondoltam! :))

      Törlés
  3. Tényleg jó lett volna valami rejtett kamerával körülnézni utána a lakásban :))

    VálaszTörlés
  4. Hát nekem vérfagyasztó volt a fehér apuka szemrángása, az ázsiai feleség négykézlábazásával kísérve. Tipikus alárendeltségi viszony.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem tűnt alárendeltségi viszonynak. A dél-kelet ázsiai emberek sokszor hordoznak a gesztusaikban egy "bocs hogy élek" magatartást de egyáltalán nem biztos hogy így gondolják.. Mivel az apuka nem bírta megállni hogy mosolyogjon, no meg pláne hogy a gyerekek bejöttek, nekem azt mutatja hogy ez tipikus jó hangulatú család ahol a gyerekeket legfeljebb megdorgálják.
      Persze símán lehet hogy az apuka nagyon kikap a tévétől, esetleg felbontják vele a szerződést és akkor feszült beszélgetés lesz a szülők között.

      Szerintem ha én adok interjút és bejön a gyerek, nem segítettem volna a férjemnek kivinni mert szerintem az nagyobb damage, illetlenebb viselkedés az interjú adó részéről.

      Törlés
    2. Szerintem is vérprofi volt a pasi, az a fapofa :)) meg hogy oldalra sem néz, folyamatosan koncentrál, a lehetőségekhez képest a legtöbbet kihozta a helyzetből. Én azt sem tudtam volna, miről beszélek :)

      Törlés
    3. Dehogy kap ki a tévétől, annyian megnézték ezt a videót világszerte, hogy az még a BBC-nek is számottevő szerintem... :)

      Törlés
  5. Szerintem simán csak azt hitte, hogy így nem fog látszódni :))) pont ezért vicces.

    Nem hiszem, h messzemenő következtetést vonhatunk le a szülők kapcsolatáról ez alapján a 44 másodperc (!!) alapján.

    VálaszTörlés
  6. ha megnézitek, szerintem simán lehet, hogy épp vécén volt, és azért maradtak felügyelet nélkül a gyerekek. mintha az anyuka nadrágja nem lenne teljesen begombolva, csak magára rángatta volna, pisikakit félbehagyva :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na, megnéztem teljesen nagyban - mégsem a bugyija, hanem a pólója lóg ki. de azért pár napig vicces volt ezt gondolni :)

      Törlés
  7. Ezen mi is napokig rötyögtünk, elég volt felidézni... és én még azon szoktam aggódni, hogy Kissmajom néha belekérdez a munkaügyes telefonbeszélgetéseimbe, hogyaszongya "És reggel miért szokott összegyűlni a vér a fütyimben?" (megtörtént eset).

    (Amúgy még rá sem kattintotam a posztodra, már tudtam, hogy valaki tuti jönni fog azzal, hogy vérfagyasztó-alárendeltség-gyerekbántalmazás-Stockholmszindróma... az kimaradt, hogy micsoda apa az, aki így hátranyúl és eltolja, micsoda anya, aki így elkapja és kirángatja...)

    VálaszTörlés
  8. Orsolya, haha, még csak az kellett volna, hogy bugyiban rohangálnon :)))

    Érdekes a sztereotípiák szempontjából is a videó. Én is, mint gondolom nagyon sokan, azt hittem, hogy az ázsiai nő baby-sitter. De az is igaz, hogy maga a felállás is alárendeltséget SUGALL: fehér pasi öltönyben nyilatkozik a TV-nek, míg a nő eszeveszetten próbálja meg összeszedni a gyerekeket - miközben simán lehet, hogy a pasi felejtette el bezárni az ajtót, sőt, még a BBC is ludas lehet egy kicsit, nincs valami checklist-jük arról, hogy mit kell ilyenkor ellenőrizni?

    VálaszTörlés
  9. szerintem ezeket a szitukat - oké, nem a bbc élő adásában - de bármelyik (otthon is) dolgozni próbáló anyuka nap mint nap megéli

    (cuki firka a vezetői beszámolón, egy gombnyomással eltüntetett félig kész anyag, telefonkonferenciába való belenyivákolás, vérciki behallatszódások, a ridikülökből előhúzott zoknicska, félig rágott alma és mütyür-kupacok, lehányt hátú blúz, ragacsos mancsnyomok a szoknyán...)

    VálaszTörlés
  10. Martine, ebben a 44 mp-ben benne van a kisgyerekes élet MAGA. :)

    Tanulság: soha nm adjon az ember interjút a BBC-nek, amíg kicsi(k) a gyerek(ek)! :-DD

    VálaszTörlés
  11. Nekem az nem tetszett, hogy rögtön félretolta az első gyereket. Ha ölbe veszi, akkor is mem lesz, csak kedvesebbeket gondolunk az apukarol.

    VálaszTörlés
  12. Én itthonról dolgozom. Egyszer mikor a legkisebbünk betegen itthon volt, épp telefonáltam egy ügyféllel, mikor a fiam szólt, hogy készen van a mosdóban (én egy másik helyiségben voltam, ez nem volt zavaró), ki kellene törölni a fenekét. Megtettem, közben a vállammal tartottam a telefont, és mutattam az ujjammal, hogy maradjon nagyon csendben, de mikor automatikusan lehúztam utána a wc-t, egy másodperc alatt leesett, hogy ezért kár volt szegénynek teljesen csendben maradnia. :D Utána nem is tudtam, hirtelen, hogy magyarázkodjak-e a telefonban vagy ne, végül nem tettem.

    VálaszTörlés
  13. Bv, szerintem en is elhessegettem volna a gyereket nagy zavaromban... de az olembe ultetni biztisan nem mertem volna!

    Dominika :)))) ilyenkor mar jobb is mélyen hallgatni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ekem is pont az jutott eszembe, hogy mennyire tűnne profinak (a BBC-ben!) egy szakértő ha az interjú közben a gyereke a szájába nyúlkálna/kiabálna a másik félnek a stúdióban/esetleg egy jól irányzott kattintással bontja a vonalat miközben ő halál komolyan próbálja elemezni a nemzetközi viszonyokat. :) főleg ha contractor és nem állandó munkatárs.

      Törlés
    2. az hagyján, de a pasi helyében tényleg elmentem volna otthonról. oké, hogy mögötte a térkép, meg minden, de hát látom az ágyát a videón. azért na...

      Törlés
    3. Szted az az ágy? Hahaha :-DDD de legalabb könyvkupacokkal próbalta álcázni :)))

      Törlés
    4. szerintem igen :D nézd 00:16 körül, ahogy a gyerek nekidől és hintázik rajta? tuti ágy :D :D :D

      Törlés
  14. Itt a második rész:
    http://www.bbc.com/news/world-asia-39267005

    VálaszTörlés
  15. Na és el is mondja hogy we were worried that BBC would never call us again.
    Plus: ezt a kislányt ölbe venni! Láthatólag sajtkukac.

    VálaszTörlés
  16. Húúúú, tök kár, hogy nem kérdezte meg, HOGYAN kerültek ezek a gyerekek oda? Meg hogy azt hitte-e a nő, hogy nem látszik, ha négykézláb bemászik? Meg hogy mit érzett pontosan a pasi, amikor meglátta a képernyőn a kis sárga pulcsist? :))

    Mindkettő kis sajtkukac, nagyon cukik!! A nő meg milyen helyes.

    VálaszTörlés
  17. http://www.bbc.com/news/world-asia-39267005

    :)

    VálaszTörlés
  18. :) nagyon cukik :))
    Amúgy sokat telózok én is otthon dolgozó partnerekkel, akiknél a háttérben ott makog vagy visít a gyerek. A partnerek meg hallhatólag tök rosszul érzik magukat emiatt, pedig nekem amúgy tök vicces a szitu:))

    VálaszTörlés
  19. :-)) nálunk tilos otthonról dolgozni ÉS gyerekre vigyázni egyszerre (sztem jogosan), nekem ezért ciki, ha közben telefonálnom kell. Még olyankor is, ha itthon van az apja és nekem mh-i telefont kell intéznem, Boni beledumál, volt már h simán magamra csuktam az ajtót az orra előtt (ezért is megértem a pasi mozdulatát). Ráadásul alig hallok ilyenkor valamit, főleg, ha angolul folyik a társalgás!

    VálaszTörlés
  20. és itt van ez is: http://68.media.tumblr.com/a1bb5b18d6da477b3b5bd32d823b6998/tumblr_omtsjjT39r1qjobupo1_1280.gif hahaha

    VálaszTörlés
  21. http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/03/14/minden_kerdesre_valaszt_ad_a_csalad_akiknek_gyerekei_bemasztak_a_bbc_hiradojaba/

    VálaszTörlés
  22. na jó, most már abbahagyom, de ez: https://www.facebook.com/JonoAndBen/videos/1371634142917338/?hc_ref=NEWSFEED (az "anyás" változat)

    VálaszTörlés
  23. Mém lett belőle tényleg, többen is megcsinálták a maguk verzióját:

    https://www.facebook.com/mikki.willis/videos/vb.100003029023137/1150876048356685/?type=2&theater

    VálaszTörlés