2017. március 31., péntek

A valódi nehézség

Áááá, miket írkálok én itt össze-vissza, hogy a legnehezebb a gyerekezésben az, hogy mindenhol kupi van? meg hogy holmi idegenek fél mondattal megkritizálják három év nevelési munkáját? De hiszen ez mind kutyafüle, kit érdekel.

A folyamatos félelem a legnehezebb: hogy mindaz, ami van (és nálunk valahogy úgy alakult, hogy sokkal több a rózsaszínű csillámpónis boldogság, mint a nehézség) egy pillanat alatt köddé válhat. Elég egy figyelmetlen autóvezető, vagy egy rossz esés, vagy egy hülye baktérium, vagy akár egyetlen egy nem jól működő sejt, és az élet pokollá változhat. Én már szinte az Indexet sem merem megnyitni, annyi a világon a borzalom.

Boniék májusban kirándulni mennek az ovival, és miután kiderült, hogy egyikünk sem mehet vele, szó szerint RETTEGVE gondolok arra, hogy a hároméves kis manómat elengedjem egyedül... busszal mennek, autópályán, messzire... nélkülem! Arra gondoltunk, mert szerencsére (??) az apja is olyan mint én, hogy egyszerűen nem engedjük el. Elvisszük mi magunk teheneket nézni külön, máshová, máskor, most még van annyira pici, hogy nem lenne ciki neki a többiek előtt. Az a baj sajnos, hogy pontosan megértette, hogy hová mennek májusban, és többször is lelkendezve mesélte az oviból hazafelé, hogy tu sais Maman, bientot on va à la ferme! (=Tudod, mama, nemsokára megyünk a tanyára!). Az ovis füzetét, amelyet alá kell írni, hogy mehessen, többször is megnézte, majd közölte, hogy c'est pour la ferme.

Rájöttem, hogy a Szoba c. filmben is (most olvasom a könyvet) ez volt a legmegrázóbb, ez a végtelen egymásra utaltság, ami egy szülő-gyerek kapcsolatot jellemez: most már semmi vagyok nélküle, és ő is olyan kicsi, hogy szinte az egész világát mi jelentjük még. Na, EZ nagyon nehéz.

59 megjegyzés:

  1. Persze hogy megérti, de én NEM engedném el és kész ha így érzek. Mert igen, mentek majd a tanyára, de csak együtt és ezt is megérti majd megérti,hogy a Papa és a Mama is látni szeretné a bocikat amiket ő, hogy tudjatok majd róluk jókat beszélgetni.
    A fiam 18 éves lesz szeptemberben és nem engedem/engedjük el a barátnője családjával Bulgáriába nyaralni. Kocsival mennének, nyílván úgy vigyáznánk rá is mint magukra, de akkor is több ezer km. azt mondtuk neki, hogy itt az országon belül mehet velük, de olyan messzire nem. Ő is megértette és elfogadta, ismer minket:)

    VálaszTörlés
  2. Az én fiam pár év múlva 30, nagyon korán szültem.

    Sokszor ugyanolyan rettegés, aggódás és szorongás kerülget mint ovis korában :D Csak ugye kibővült a rettegnivalók témaköre. Úgy tűnik ennek sosem lesz vége...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem egeszen biztos, hogy soha nem lesz vege.
      Az enyem is 30.

      Törlés
  3. Ez nyilván nem fog megnyugtatni (sőt), de én ezt szoktam mondogatni magamnak, még akkor is, ha nem hiszek az előre determinált sorsban, és akkor is, ha utálom mikor más azt szajkózza, hogy háde annyi másféle baj történhet úgyis - mert igenis, ami elkerülhető vagy ki védhető, azt kerüljük el, védjük ki.
    Szóval egy ilyen helyzetben, ahol "csak" annyi a veszély, hogy autópályán buszoznak valamennyit (Kissmajom ovija is szokott így színházba járni pl.), én próbálok nem parázni, mert persze tudom, hogy az olaszországi sítúrás gimisek, de ugyanakkor egy ilyen baleset tényleg bármikor, bárkivel megtörténhet, a férjem a világ legjobb és legbiztonságosabb autósa, de bele is szaladhat egy rutintalan/figyelmetlen/részeg idióta, és a vége annak is ugyanúgy tragédia lehet, még autópálya se feltétlenül kell hozzá. Szóval én itt pl. meghúzok magamnak egy határt, amit minden alkalommal nagyon küzdök nem átlépni, mert különben egy nagy buborékban fog felnőni szerencsétlen gyerek, ami miatt csomó élménye pótolhatatlanul kimarad, arról nem is beszélve ha ő kifejezetten igényli ezeket a dolgokat (Kissmajmot pl. nem hozzák lázba egyelőre ezek a kipajtásokkal közös programok, ő tuti szívesebben nézne farmot velünk).
    Persze ahogy nő, egyre nehezebb lesz, és valóban egyre bővül a félnivalók köre, akkor majd remélem úgy szelektálok, hogy mittudomén a fenti példákból kiindulva, autós nyaralásra én felelős felnőtt kíséretében elengedem majd, de csak haverokkal nem... valahogy abból kiindulva, ami nekem kamaszként rosszul esett volna, ha indokolatlanul tiltják.
    Ez a "már semmi sem vagyok nélküle dolog meg"... nem tudom, láttad-e a "Manchester by the Sea"-t - hetekig beteg voltam utána...

    VálaszTörlés
  4. Na, mióta megírtam ezt a posztot megváltozott a szitu :)) Ma reggel a férjem kísérte Bonit oviba, vitte a kis füzetecskét is, amiben jól beleírta, hogy NEM megy kirándulni a gyerek :) (én ezt csak nemrég tudtam meg, amikor felhívott). Asszem Boni nem hallotta meg, amikor erről beszéltek az ovónővel. Hááát nekem egy jó nagy kő esett le a szívemről, mit mondjak...

    Mesélő, te akkor iskolai osztálykirándulásokra sem engedted el a gyerekeket? Mert nekem az a dilemmám, hogy valamikor el kell majd, hogy engedjem, nehogy kívülállónak érezze magát. Mondjuk jobb lesz, ha majd tud magára vigyázni (pl. be tudja normálisan kapcsolni a biztonsági övet), de nekem az az érzésem, hogy JÓ már soha sem lesz a helyzet, én mindig fogok aggódni, ahogy Esti is írja fent. Azért mondjuk más az, ha az apja vezet, mintha egy tök idegen, de igen, akkor is.

    Amúgy a férjem a veronai buszbaleset után nekem azt mondta, h szerinte soha ne engedjük majd el buszos kirándulásra.

    Manchester by the Sea: nem láttam, de akkor ne is nézzem meg? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeljétek engem a szüleim 16 éves koromban elengedtek kajakozni a Tiszára (az örvénylő Tiszára!!!!!!!) úgy hogy kocsival mentünk egy friss jogosítványos srác vezetett, sátorban laktunk, kajakoztunk és NEM LÉTEZETT MÉG MOBILTELEFON ÉS INTERNET! 10 nap múlva hazamentem és elmeséltem hogy milyen volt a nyaralás.

      Törlés
    2. Ugyanez. 21 évesen kimentem Párizsba és hetekig laktam itt-ott, (friss) ismerősöknél, új pasiknál.. stb. Őrület. Egyszer szólt a mamám, hogy azért adjam már meg valakinek a telefonszámát...

      Elengedtek 10 évesen a 19 éves unokatesómmal is a játszótérre, ahol leestem a mászókáról (mert a lány nem vett le: ha fel is tudtál menni, le is tudsz jönni!), ügyelet, hónapokig tartó fogkezelés- és szabályozás lett a vége... Nem értem a szüleimet.

      Törlés
    3. Az az igazság Tamko, hogy nekik még ultrahangok sem voltak a terhesség alatt, úgy várták a babát hogy csak a nevén kellett gondolkozni, mi meg szét aggódtuk magunkat. Lombikosok, vetélők meg még jobban. Eleve nagy mínuszból indulunk.

      Törlés
    4. De elengedtem, mindenhová és edzőtáborba is, de ez más és a kirándulások a sulisok határon belül vannak /voltak eddig:)

      Törlés
  5. Szia! Én sem engedném el. Egyrészt márcsak az óvónők pofátlansága miatt sem, másrészt, mert én pont ilyen aggódós vagyok. Max. egy kicsit sírni fog Boni, de 2 nap és elfelejti. Másrészt máskor is lehet olyan,hogy kimarad valamiből, például nálunk a gyerekek sorra maradnak le a farsangról, mert megbetegszik. Ilyenkor nyílván sír a gyerek egy kicsit,hisz várta, de nem tud mit csinálni. Ez van, majd legközelebb elmegy.
    DE! Ha inkább afelé hajlanátok, hogy menjen Boni, én tuti,hogy beszélnék az óvodavezetővel,és elmondanám neki a véleményem erről az egészről. És tuti,hogy kijárnám, hogy mehessek a gyerekkel. Egy 3 éves szerintem még nagyon kicsi,hogy csak az óvónőkkel menjen kirándulni ilyen messzire.

    VálaszTörlés
  6. Örülök hogy azóta változott a helyzet, mert egy ilyen út nem egy 3 évesnek való! Biztosan nem engedném el a gyereket, és az óvoda nem kötelezheti a szülőt arra hogy elengedje.

    VálaszTörlés
  7. én simán megtenném (ha ráérnék), hogy ugyanoda elmegyünk kocsival, hadd lássa az ovistársaival a tanyát - de mégis velem

    VálaszTörlés
  8. ja, és még annyi, hogy mi például akkor engedtük el őket messzebbre, amikor már nagyon megbízhatóan be tudtak számolni arról, hogy mi történt velük (egy kivétel volt, azóta is bánom: az első ovijukkal, amikor V. még csak négyéves volt elvitték őket napközis jelleggel nyáron egy hétig mindennap csillebércre, hogy nyáron ne a belvárosban legyenek - a nagyfiúk (gondolom, 6-7 évesek) elvették V. babáját és fejjel benyomták a wc-be - és SENKI nem vette észre és V. vagy nem is szólt vagy szólt, de nem törődtek vele - másnap már nem mentek. Én szóltam az óvónőknek (de akkor már tudtuk, hogy költözünk és többet nem járnak majd oda) - akik azt mondták, hogy hát nem lehetnek velük a vécén is :(

    szóval, olvasom, hogy nem megy és egyet is értek vele (nemminthaszámítana :D ), bőven eleget lesz majd még nélkületek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ebben az a leggázabb, hogy ha ilyen megtörténhet, akkor ez a fajta terror meg bullying nem aznap kezdődött. És ezt az ovónők nem ismerték fel, nem tettek ellene semmit... :(
      Szegenyke, mennyire meg lehetett ijedve.

      Törlés
  9. Nem meggyőzni akarok senkit, mert magam sem vagyok meggyőződve, csak reflektálok a leírtakra. Ugye eredetileg az lett volna a felállás (mielőtt a majom nő beszólt), hogy valamelyik szülő megy velük - ebből is látszik, hogy mennyire nem racionálisak a félelmeink, hiszen ha itt a buszozás veszélyeivel van a fő gond, akkor mit számít, ha ott van az ember és akár mellette ül, egy durva baleset vége ugyanaz...

    Gyerekkoromban Anyu nagyon sokat járt velünk osztálykirándulni, még 11-12 éves koromig is, illetve mikor egy hetes táborban voltunk, felutaztak meglátogatni hét közepén. Mindenki nagyon irigyelt érte, és alapvetően én is szerettem, de valljuk be, egy kicsit azért kimaradtam emiatt jó dolgokból, mert pl. my biggest crush nem mert bugyuta kiskamasz módjára udvarolgatni nekem így, hiába nem volt egy helikopter az anyukám (ráragadó kislányok haját fonta, bánatait hallgatta, stb.). Szóval már így is mekkora hatással volt, hát még ha el sem engedtek volna, mert féltenek.
    Én főként ezért igyekszem majd (vagy legalábbis most úgy gondolom) visszafogni a paráimat. Meg mert pl. ez a baba vécébe lógatása dolog simán megtörténhetett volna az ovi épületében is, szóval ezt előre aggódással nem lehet hatástalanítani, csak valóban azzal, ha már el tudnak és el is akarnak mesélni mindent otthon.

    A Manchester by the Sea amúgy nem ilyesmiről szól konkrétan, csak három elég rövid elviselhetetlen jelent van benne, összesen pár perc a két órából, de életem végéig nem fogom elfelejteni, hiába a main plot. Szóval nem, ne nézd!

    VálaszTörlés
  10. Mikor kiderült, hogy I-t elviszik busszal egy kb. 50 km-re lévő állatkertbe az ovival, akkor az első gondolatom nekem sem az volt, hogy juhéj! Hanem inkább egy kellemetlen gyomorszorító érzés. De eszembe sem jutott egy pillanatra sem, hogy nem engedem el. Mondjuk ő egy évvel idősebb mint Boni, úgyhogy megmagyarázni is nehezebb lenne, hogy miért nem megy el a többiekkel, bár úgy látom a leírtakból, hogy B. is érti már az egészet. És ha nem engeded most el, akkor hol húzod meg a határt? Mennyivel lesz könnyebb elengedni egy osztálykirándulásra 6 évesen, egy sítúrára 10 évesen, vagy hogy ne menjek ilyen messzire, a boltba egy kiló kenyérért 7 évesen. Mert bármikor bármi történhet, de így nem lehet élni, vagy lehet, de én nem szeretnék...

    (Réka voltam Brüsszelből és ígérem írok majd neked emailt. És sok puszi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, h valaki felteszi ezt a kérdést :)) Nem tudom, hol húzom meg a határt, még csak egy 3 éves gyerekem van, majd case by case alapon döntünk :))

      Váááárom az emailt :) Remélem, jól vagytok!

      Törlés
    2. nekem azért az a tapasztalatom, hogy a határok tágulnak - én mostanra már sokszor elengedtem mindkettejüket, legutóbb Á. felnőtt nélkül szilveszterezett a haverjaival, mindkét gyerek rendszeres táborjáró, és nemcsak iskolai, de idegen táborokba is elmennek - szóval, van organikus, szervesen fejlődő határbővülés :)

      Törlés
    3. én is ebben bízom :)) Különben nincs mese, megyek majd vele Erasmusra! :-D

      Törlés
    4. Mi már megbeszéltük a Férjemmel hogy majd hippinek öltözve követjük amikor a Szigetre megy. Ma még röhögünk ezen, de mi lesz ha tényleg így lesz.
      És ráadásul a mienk lány, mi lesz ha túl korán beleszeret egy nem hozzá való srácba?
      Én már ilyeneken is gondolkodom...

      Törlés
    5. De egy pasi sokkal veszélyesebben él! Gondolj bele, motor, száguldó autók, veszélyes (küzdő) sport... belegondolni is rémes...

      Törlés
    6. Na de a lányt meg elcsábítják gaz csábítók, kábítószert tesznek az italába...

      Törlés
    7. Hu, meg kell tanitani, h bulihelyeken MINDIG legyen a keze a pohar/uveg tetején. Ezt nekem egy angol anyuka javasolta!! ;)

      Törlés
  11. Ezt olyan szépen megfogalmaztad, hogy kicsit pityetegtem is rajta: "most már semmi vagyok nélküle, és ő is olyan kicsi, hogy szinte az egész világát mi jelentjük még."

    VálaszTörlés
  12. Azért ha az apja ott ül mellette a buszon, jól bekapcsolja a biztonsági övet, baleset esetén mittomén, kimenti, bátorítja, nem hagyja magára, ellátja akár - tök más, mint hogy idegenekkel ott üljön és csak egy legyen a sok kisgyerek között. De még akkor is féltem volna, naná. Z. egyébként nemcsak a busztól fél, hanem az egész ottléttől (én attól kevésbé).

    Hehe, Z. is arra gondolt, hogy akkor majd ő elmegy Bonival UGYANARRA a farmra :))) ugyanakkor :) Mondtam, h meg ne próbálja, az óvónő tuti szívrohamot kap, meg ez ilyen szervezett dolog lesz, a gyerekeket csoportba osztják be, közösen adnak enni az állatoknak, ilyenek.

    Amúgy tök mázli, hogy ugyanezen a hétvégén lesz Párizsban egy családi találkozónk is, amire pont a tanya miatt nem akartunk menni (mert már pénteken kell indulni). Ezek után elmegyünk majd, és remélem, Boninak kellő kompenzáció lesz az ottani programsorozat.

    Amúgy ő lesz az egyedüli, aki ilyen indokkal nem megy. Ez itt egy tök más világ. Elmeséltem egy francia barátnőmnek a múltkori esetet részletesen (ahogy itt leírtam) és tök más volt a reakciója mint a tiétek: egyetértett az ovónővel, hogy így nem lehet felügelni, hogy a gyerekem rajtam lóg, ő inkább azon volt kiakadva, ahogyan ezt az ovónő felém kommunikálta (miért nem külön, higgadtan, négyszemközt). Tipikus francia reakció a barátnőm részéről!

    Manchester by the sea: juj. :(( ezek után tök kiváncsi vagyok persze :)

    Martine: szegény V.! Ez nagyon traumatikus lehett neki!!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon nehéz lehet ez, én teljesen beleéltem ebbe a helyzetbe magam, még így gyerek nélkül is. Ráadásul pont mostanában megint sokat gondolkodtam hasonló dolgokon, így hogy az örökbefogadás miatt lélekben talán picit közelebb érzem magam a gyerekhez, mint eddig bármikor. Szóval pont a héten (is) gondolkodtam azon, mennyi veszély van a világban és hogy fogom elengedni valaha is a gyerekem kezét. Lehet, hogy azért jutott eszembe pont most, mert az utóbbi pár hétben 2* is majdnem elütöttek a zebrán, lámpánál (term. úgy, hogy nekem volt zöld :)) és mind a két alkalommal egy HAJSZÁLON múlott, hogy nem lett komolyabb gond, akár halál is, mert annyira gyorsan jött mind a 2 autó. Először arra gondoltam, hogy basszus a férjem mindenhová biciklivel jár és emiatt úgy érzem sokkal többször van veszélyben, és nagyon nagyon elkezdtem félteni, szinte már-már betegesen, és szerettem volna rávenni, hogy soha többet ne biciklizzen Pesten (évek óta ezzel közlekedik, képtelen mással), majd erről jutott eszembe, hogy mi lesz, ha gyerekünk lesz. Komolyan nem értem, hogy a szülők többsége, hogy nem omlik össze a féltéstől, nem tudom felfogni, hogy lehet idegekkel bírni a gyereknevelést:) (pinkm.)

    VálaszTörlés
  14. Így van. Minden lépcsőn való fel és lemenetel, minden fejet földhöz vágós hiszti, minden egyes falat amit bárhol megkóstol, minden hülye gumi, műanyag játék amibe beleharap, amit a szájába vesz, minden olyan perc az éjszakából amikor nem hallgatom a lélegzését mert elalszom.
    Nem tudom a többgyerekes anyukák hogy csinálják én ezt a töménytelen mértékű aggódást biztos hogy nem tudnám dupla ennyiszer átélni, néha úgy érzem hogy szétfeszít a rettegés ami bennem van.
    Anyukám szerint így nem lehet élni ahogy én élek. Lehet, csak nagyon nehéz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Többgyerekes szülök aggodalmai témához: nem tudom, mert nekem is egy van, és nagyon küzdök, hogy ne vigyem túlzásba a rettegést, mert emlékszem, mennyire utáltam, amikor anyukám mindentöl féltett és úgy érezem, hogy ez mennyi mindenben fékez, gátol, visszahúz, lebénit engem. Viszont van az a vicc, hogy az elsö gyerek, ha leejti a cumiját, kifözöd, fertötlenited, ha a második, csak lemosod, ha a harmadik ejti le, csak a kutyát küldöd érte. vagyis a többgyerekes szülök lelazulnak az idök során állitólag.
      P.S.: Ugyanez a vicc textilpelenkával, a régi idökböl: az 1. gyerek pisis pelenkáját kimosod, száritod, vasalod, a másodikét kimosod, száritod, a harmadikét csak száritod :)

      Törlés
    2. Ellenpélda: a férjemnek Boni a negyedik gyereke! :))

      Törlés
    3. Igen ezt már meg akartam kérdezni az óvónős témánál is, hogy Z a nagy gyerekeivel nem volt lazább (franciásabb)?

      Törlés
    4. Nem, allitolag veluk is ugyanennyire aggodos volt... amikor varta a fiat a suli elott, es a fiu mindig legutolsonak jott ki, hanyagul-lustan, allitolag Z. mindig idegbajos volt, hogy elveszett a fia! :))

      Törlés
    5. A többgyerekes aggodalomhoz: a másodiknál a legelején volt egy ilyen felismerés vagy megnyugvás (az első kb 2 hét pokol volt azonban), hogy tessék az elsőnél rengeteg hibát elkövettünk és mégis életben maradt, eszik darabosat, jár és lassan beszél is. Szóval nem kell _annyira_ aggódni és a tökéletesre törekedni, simán lehet hibázni meg rosszul csinálni és mégis sikerül.
      Ez hatalmas tanulság és könnyebbség volt akkor és azóta is.

      Törlés
  15. Baromira irigyelek mindenkit, aki nem ilyen aggódós, mint mi. A múltkor a játszótéren a barátnőm elvesztette a két gyerekéből az egyiket (hét éves). Csak meghúzta a vállát! Hogy mejd előkerül!!

    Én szerencsére a betegségeken nem parázok ennyit.. arra ott van az apja! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindkét vonalat viszem sajnos. :-((

      Törlés
  16. 38, 36, 20, 18. Ennyi évesek sorjában a gyerekeim. Ha valamelyik utazik valahová /ÁLLANDÓAN utazik valamelyik/ flight radaron megyek velük, egészen végig. Éjjel is. Ez az őrjítő aggodalom a legeslegrosszabb a gyerekezésben. De mondani persze nem nagyon lehet nekik, mert: áááááááá mama, fejezd beeeee...,
    hát így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hasonlóan szoktam :D de csak tengerentúli járatot kísérek végig, a többit csak indulásnál nézegetem :)

      Törlés
  17. Ez a gyereknek is nagy teher ám!
    Nekem is van, kettő, és imádom őket, de mindent úgysem tudsz megakadályozni. Ezt nem csak Tamkónak írom.
    Bízni kell, nagyon remélem, hogy soha, semmi baj nem fog történni.
    Ők már 30, és 26 évesek.
    A hozzászólásokat olvasva sokszor gondoltam azt, hogy így nem lehet, így képtelenség élni.
    Le kell szögeznem, nagyon, de nagyon szeretem a gyerekeimet, mindenemet, és még annál is többet odaadnék nekik!!!
    Én attól is tartanék, hogy a kisfiamnak milyen érzés lesz hallgatni a sztorikat a kirándulás után az oviban
    Főleg, hogy ennyire várja már.
    Lehet, hogy felületesen olvastam, de ő tudja már, hogy nem fog menni?
    Én biztos vagyok abban, hogy belepusztulnék, bármi történne bármelyikükkel
    Nehéz az élet

    VálaszTörlés
  18. hogy lehet úgy bulizni, hogy valakinek MINDIG a bögréjén van a keze???? persze attól még jobb erre tanítani, mint hogy csepegtessenek az italukba - de ez szörnyű :( bezzegazénidőmben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amig iszik. Azt mondta a no, ez az egyik Legfontosabb Tanacs, amivel a lanyat elinditotta az eletben (es a bulikba).

      Veszelyes hely ez az Anglia :)))

      Törlés
  19. Szerintem jól döntöttetek. Mi 8 évesen mentünk először kirándulni a sulival,és ha nem lenne róla fotó nem is emlékeznék rá...Ráér még.

    VálaszTörlés
  20. Ellenszélben bontok vitorlát, de én elengedtem volna, ha be van sózva. Nem idegenek kísérik őket, az óvónők ismerik a csoportot, és utána biztos sokáig téma lesz az oviban. Ismeretlen társaságban, nagyobbak között én is féltem a gyerekeimet, a 12 éves fiam pl rendszeresen bkv-zik, és nem mondom, hogy nem tartok a helyzettől. De arra is gondolok, hogy ilyen koromban én is rendszeresen bkv-ztam, és nem hízelgek magamnak azzal, hogy talpraesettebb lettem volna, mint most ő. (Ismerős gyereket _egyáltalán_ nem engednek tömegközlekedésre, hát az elég abszurd.)
    Én inkább attól borultam ki, hogy a gyerekeimnél semmit nem szervezett az ovi, pedig a világ érdekes, izgalmas, fel kell fedezni. Mi elég sokat autózunk amúgy is (kéthetente Balaton), nem hiszem, hogy egy buszutazás csúcsidőn kívül veszélyesebb, mint az M7 vasárnap éjjel Szabadbattyán környékén, amikor minden önjelölt Alonso a volán mögött tombolja ki előre a hétfői frusztrációját.

    VálaszTörlés
  21. Ah ez a folyamatos aggodas tenyleg nagyon nehez. Annak hiaba mondja az ember hogy engedje el magat, meg a sors ugyis eldonteni, ez annyit er mint egy tok ideges embernek azt mondani, hogy nyugi :))
    Nalunk anyu laza volt es ezt szeretem/szerettem benne. Kettonk kozul noverem volt a fekete barany, akinel mar tiltott sok mindent, de megoldotta akkor mashogy... kreativak a "gyerekek" :) Bennem valszeg bizott... mentem nyaralni baratnozni siman tobb napokra, kulfoldre aupairkednk, meg ha nem engedett volna a varosnezni a baratommal 19 evesen, haaat... nem tudom nekem ez a termeszetes.

    VálaszTörlés
  22. Érdekes ez valóban, azt hiszem Mesélő írta, hogy 18 éves a fia és nem engedték el nyaralni a barátnője családjával, külföldre. Egyrészt nagyon rendes a sráctól, hogy ezt ellenállás nélkül elfogadja, másrészt pedig ez véleményem szerint részmegoldás csupán.
    Bármi más is történhet akár ebben a percben, akár hétfő reggel, akár 6 év múlva.
    Engem is "engedtek" barátokkal, autóval, külföldre, jó volt nagyon, jó emlék. Aki nem mehet, annak nem lesz emléke, élménye.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor azt is olvastad, hogy bárhová elmehet a barátnőjével, hogy jár edzőtáborozni stb. csak épp 2000 km-re nem engedjük el autóval és ez több összetevős dolog. Velünk el fog menni:) Szóval nem marad le semmiről ne aggódj, nem szobanövényt nevelünk:)

      Törlés
  23. Én is elengedtem volna a gyerekeimet, sőt, voltak is sok helyen az ovival, igaz, négy éves koruktól. Eddig azt hittem, hogy túlparàzok dolgokat, de ezek szerint nem:)

    VálaszTörlés
  24. Én is elengedem a gyerekeimet az ovival. Tényleg az van, hogy az ovi udvarán is lezuhanhat a mászókáról, félrenyelheti a krumplifőzeléket, betörheti a fejét a mosdóban elcsúszva, szóval mindentől tényleg csak úgy kímélhetem meg, hogy örökre magam mellett tartom (de persze akkor is elcsúszhatunk együtt is).
    És én pont úgy érzem, hogy mennyire jó volt, amikor 92-ben, 17 évesen elutaztam egy hónapra Franciaországba, közben egyetlenegyszer telefonáltam haza és senki nem aggódott. Most meg anyám felháborodottan hív, ha nem kap sms-t, hogy leértünk a Balatonhoz. Ez sem normális szerintem.

    VálaszTörlés
  25. Nekem sokat ártott, hogy a szüleim tulféltettek, mert nyul lettem, de persze ezt ök a mai napig nem hajlandoak elismerni :)
    Ès az is világos, hogy a parát bem lehet egyik naprol a masikra leallitani.

    VálaszTörlés
  26. Nekem segít az, hogy két gyerekem van. Ha egy lenne, tuti rosszabb lenne. Sajnos a para nem enyhül az idő múlásával, mert ahogy cseperednek, mindig egyre nehezebb önállósulási döntések jönnek.

    Másrészt a törvényi szabályozás és a szülők felelősségre vonása is szigorúbb ma már, mint régen volt. Én pl kisiskolás koromban már simán egyedül jártam haza a suliból, pedig nem volt közel és egy viszonylag forgalmas úton is át kellett menni úgy, hogy nem volt lámpa... Akkoriban ez volt normális. A szüleink dolgoztak, mi pedig 10-12 évesen már simán átjárkáltunk egymáshoz játszani suli után úgy, hogy senkinél nem volt otthon felnőtt.

    Ma meg 12 év alatti gyereket egyáltalán nem lehet pl otthon egyedül hagyni egy percre sem, mert ha bármi történik vele, a szülőt előveszi az állam. (Legalábbis a UK-ben így van.) Szóval az érzelmi para mellé jogi is van már.

    VálaszTörlés
  27. Furcsa módon nekem meg se fordult a fejemben, hogy ne engedjem el őket ilyen kirándulásokra (jó sok volt már, főleg a régi oviban).
    Most, hogy belegondolok szerintem az lehet emögött, hogy anyámék über lazán neveltek bennünket. Meg is tehették, mert még csak nem is falun laktunk, hanem egy apró falu melletti bányatelepen. Ahol minden ember együtt dolgozott, együtt töltötte a szabadidejét, ahol mindenki "becsapta a gyereket a közösbe" és nem volt olyan, hogy valaki nem szólhatott a másik gyerekére, nem nevelhette az összeset. Rengeteg gyerek volt akkoriban ott és már középsőben egyedül jártam az út tololdalán lévő oviba 2x egy nap: reggel ovi volt, délután játszótérként funkcionált. De az egy eszméletlen zárt közösség volt, egy út vezetett be a telepre, amin csak az ottlakók jártak.
    Emiatt gondolom, hogy én sem féltem annyira az ovis kirándulásoktól. Az ovónők ismerik őket, nem egyből buszos kirándulásra viszik őket az első napon, hanem játszóterekre mennek gyalog vagy parkba vagy busszal/villamossal a múzeumba. Raadásul az van bennem, hogy nekik ez a hivatasuk, évek tapasztalata van mögöttük, nem először csinálják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem elsőre az jutott eszembe a kommenteket (is) olvasva, hogy micsoda felelőtlen àllat vagyok, mert eszembe se jutna, hogy egy ilyen kiràndulàsra ne engedjem el a gyerekeimet...

      Törlés
  28. Én is elengedném
    Bántana ha nem

    VálaszTörlés
  29. Én elengedtem őket. Direkt. Pont azért, hogy ha velem bármi történne, ne csak hozzám legyenek kötve, legalább egy ovis kirándulásban legyen rutinjuk :) Eszter

    VálaszTörlés
  30. Magyarországi ovi, itt is viszik minden évben a kicsiket buszos kirándulásra. Meg sétálni, múzeumba, a legkisebbet az óvónői vitték biciklis/rolleres sétára is kiscsoportban. Valószínűleg akkor én sem vagyok aggódós, mert eszembe se jutott, hogy ne engedjem el őket. Élvezték nagyon.

    VálaszTörlés
  31. Kedves Tamko, nem szoktam kommentelni, na de most...
    Van nekem egy regi baratnom, a fia 17 eves. Baratnom UGYANAZT csinalta a gyerekevel, amit ti. A gyerek 2 eve abbahagyta a kommunikaciot az anyjaval, az iskolaban rettenetesen leromlott a teljesitmenye, most eppen egy segito szervezet farmjan el, ahol a kompjuter-fuggosegetol probaljak megszabaditani. Szivszorito latni, mi lett az egykor vidam, erdeklodo, tunderi kisgyerekbol.
    Hat ennyit.
    XY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ? Döbbenet, ők sem engedték el három évesen ovis busszal egy tanyára és ez lett belőle? ....

      Törlés
    2. Igen, eppen ilyen dolgokat muveltek a gyerekkel, mint Tamkoek.
      XY

      Törlés
    3. nagyon sok szülő nem engedi el a 3 éves gyerekét az óvónőkkel, busszal, ,jó messzi kirándulásra

      akkor az a rengeteg gyerek mind rossz úton jár?!

      ugyanmár!
      ne általánosítsunk4

      sajnálatos hogy a barátnőd fia így végezte, de attól még nem kell másokra is ugyanazt a lepedőt ráhúzni.

      Törlés