2016. december 5., hétfő

Mikulás, Télapó

Hát ezzel a Mikluással-Télapóval gondban vagyok. Tök konfúz az egész sztori, mikor ki jön, milyen ruhában, honnan, milyen közlekedési eszközön (=Bonikámnak ez a lényeg). Én anno úgy tudtam, hogy a Mikulás jön december 6-án (csokit hoz a csizmákba), a Télapó pedig december 24-én (ajándékot a fa alá), de igazából persze a szülők vesznek meg mindent. Soha nem tetszett ez az egész kettősség (miért mindketten ugyanolyan piros köpönyegben?), és kiábrándító volt a szülők szerepe is*.

Viszont hiába találnék is ki bármilyen más mesét, mondjuk az angyalkákat karácsonyra (nem lenne túl decens a Jézuskát erre az alkalomra kölcsön vennem..), Bonikámat az ovi, a kirakatok, a dalok szövege, a könyvek stb. mind megfertőzték. Tényként állította egyszer oviból hazajőve, hogy szerinte az ő lakásába (!) el fog jönni a Télapó (Père Noël). Amúgy az ovi különleges figyelmet szentel annak és sikernek könyveli el, hogy az oktatás minden ízében szekuláris, azaz vallástól mentes. Ezt még az előtérben elhelyezett plakáton is hirdetik, de a legelső értekezleten is többször hangsúlyozták: semmilyen ovis ünnepségbe (Mikulás, Télapó, három királyok) nem csempésznek semmilyen vallási tölteléket. Hát jól meg vagyok ezzel áldva, komolyan. Én, aki pedig pont hogy azt szeretném, hogy legalább az oviban halljon a Bibliáról...!

Aztán noha Franciaországban nem ismert a Mikulás (Z-nek pl. ez tök új), a mi régiónkban igenis ünneplik a december 6-át, ekkor jön a Saint Nicolas. Szerencsére nem piros köpenyben, hanem püspöki ruhában. A sztori amúgy rémes, ez a szent három megölt gyermeket támasztott föl egyszer, nem is vettem ezért könyvet Boninak erről, ráér jövőre megkérdezni, mi az, hogy megölt gyerekek. Szóval nálunk egyelőre úgy van, hogy a Mikulás egy svájci erdőben lakik – mert hétvégén beszéltem az ott élő barátnőmmel, akinek a kisfia bizony találkozott vele – és vasárnapról hétfőre virradóan lovas szekérrel eljön hozzánk. Először az oviba ment (ahol ma kapott Boni egyetlen árva csokit! semmi csomag meg csokiözön!), és éjszakára valószínűleg hozzánk is elér majd. De mivel akkor már aludni fogunk, kirakjuk a cipőt-csizmát, hogy legyen hová tenni az ajándékokat. Kikészítünk melléjük vizet és répát a lovacskáknak, és reggel meglátjuk, megették-e, és milyen ajándékokat hoztak (teljesen kezelhető mennyiségű csokit, bonbont; virgács itt nincs; egy kisautón még hezitálok).

* Egy barátnőm, akihez meg karácsonykor a Jézuska jött gyerekkorában, állítja, hogy a Télapó itt van stb. gyerekdalok mind a Mikulásra értendőek!

34 megjegyzés:

  1. Az én fejemben is ugyanaz a Mikulás, mint a Télapó, és dec. 6-ra virradó éjjel jön. Karácsonykor meg a Jézuska hozza az ajándékokat. (Szerintem amúgy mi már egész kicsiként is tudtuk, hogy ez csak mese, de attól még szerettük.)

    VálaszTörlés
  2. A francia állami iskolák szerencsére világnézetileg semlegesek. Aki vallásos nevelést szeretne a gyerekének, erre is van lehetőség bőven. A fiamnak annak idején olvastam a Bibliából (igaz, nagyobb volt, mint a tiéd: 5-6 éves), ill. inkább meséltem, mondván, hogy az alapműveltség része. Azt viszont hozzátettem, hogy vannak hívő emberek, akik így gondolják, s vannak, akiknek más az elképzelése... Hadd válasszon felnőttként majd ő maga. Igy is történt...

    VálaszTörlés
  3. Ki kell, hogy ábrándítsalak, szerintem a magyar családok többségében Mikulás = Télapó (dec. 6.), és karácsonykor a Jézuska vagy à la limite az angyalka/angyalkák hozza/ák az ajándékot.
    Nem az van, hogy a Télapó a Mikulás "szekularizált" verziója (ld. karácsony vs fenyő(fa)ünnep)? Anyway, szinonimák, legalábbis magyarul. Franciául a "Noel" nyilván a karácsonyra utal.
    Szóval a lábjegyzet nem valami teljesen légből kapott jelenség ám! :))

    VálaszTörlés
  4. Magyarországon a Télapó=Mikulás=Szent Miklós. kizárólag december 6-án jön, a kavar onnan eredhet, hogy a szockóban hívták Télapónak, mert a Mikulás a Szent Miklósból eredő elnevezés. karácsonykor pedig Jézuska vagy angyalkák vannak. a karácsonyi pirosruhás-szakállas Télapózás az angolszász országokban szokás.

    VálaszTörlés
  5. illetve sosem hallottam még a halott gyerekek feltámasztása sztoriról vele kapcsolatban, pedig egyházi iskolába jártam. :) (ettől persze még lehetek tájékozatlan.) mindenhol csak azzal találkoztam, hogy névtelenül megsegített egy szegény embert és a három lányát.

    http://www.mikulasbirodalom.hu/myra/legenda.htm

    vagy

    https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Szent_Miklós

    VálaszTörlés
  6. Na de ti nem énekeltetek karácsonyi ünnepségeken Hull a fenyvest? Nem mikulásin. :) Lehet h én egy régi évjárat vagyok :)) Az tény, h a családom elvhű ateista, szóval nálunk a Jézuska biztos ezért nem szerepelt. És akkor két neve volt ugyannak az apónak, aki piros köntösben jár?

    Mert itt nem tudom, hogyan számolok el a Pere Noel-lel egyrészt, és a Saint Nicolas-val másrészt. Ma meg is jegyezte, hogy a sapkájuk nem ugyanolyan, nem lehet(ne) becsapni!

    Flóra: én egy kicsit sajnálom ezt a semlegességet. Ami azért is fura, mert gyakran hangoztatják Fro-ban a keresztény kultúrát ("Fro a katedrálisok hazája" - Sarkozy), amikor pl. a muzulmánok integrációjáról van szó. Én megértem, ha szegény muzulmánok nem tudnak azonosulni az Auchan-i télapódömpinggel..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (lehet, h nem voltam egyértelmű: szóval ha karácsonykor a Jézus születését ünnepeljük, vagy ha nem is ünnepeljük, de legalábbis az apropója az, akkor miért nem lehetne ezt a történetet bevinni az ovikba-iskolákba? Mi sérülne ettől?)

      Törlés
    2. Nem arrol van szo, hogy ki sem lehet ejteni a karàcsonyt vagy a keresztény kulturàt, de tanitani csak semleges hangnemben (történelmi és kulturàlis tényként) lehet.Viszont igy nyilvànos helyeken betlehemes jàszolt se lehet àllitani, viszont templomban vagy esetleg a sajàt kertjében bàrki megteheti... A "laïcité" ugyanis biztositja a lelkiismereti szabadsàgot, s egyik vallàs se kerülhet fölénybe egy màsikkal szemben, söt, esetleg valaki egyikben sem hihet...

      Törlés
    3. "Szegény muzulmànok" a Jézuskàs-dömpinggel még annyit se tudnànak kezdeni...
      Elnézést, senkire se akarom a véleményemet ràkényszeriteni, csupàn kifejtettem a magamét...

      Törlés
    4. Na igen. Ez nekem személy szerint nagyon fura. Soha nem voltam vallásos, de a keresztény kultúrát mégis közelebbnek érzem magamhoz, mint mondjuk a buddhistát. Engem nem sokkolna, ha a gyerekemnek a három királyokról mesélnének az oviban, ellenben ez a béna Télapó sehogy sem teszik.

      De asszem el kell fogadnom, h ez itt így megy, biztos ez az a híres integráció :))

      Törlés
    5. Flora, valami miatt nem lattam az utolso kommentedet, a "szemely szerint nagyon fura"-t arra irtam, hogy jaszolt nem lehet allitani.

      Nem tudom, mint szolnak a Jezusos tortenethez a muzulmanok, en meg mindig konnyebben azonosulok egy barmilyen, de vallasi alapu tortenettel, mint a Coca-Colas télapoval.

      Zenjebil, sajnalom, hogy torolted a kommentedet!

      Törlés
  7. Tamko, Hull a PELYHES :))) És nem, karácsonykor mi nem énekeltük, mert az a Télapónak (Mikulásnak) szól. Karácsonyra ott van a jól bevált Mennyből az angyal vagy a Kiskarácsony-nagykarácsony, meg később a szofisztikáltabb Fel nagy örömre és társai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-DDD

      Mi a suliban nyomtuk ezeket karácsonyra - ha jól emlékszem.

      Törlés
  8. Erdelyben dec 6ra virrado ejjel jon a Mikulas, es ugyanaz mint a Telapo, de Mikulaskent emlegeti mundenki. Karacsonykor pedig az Angyal hozza az ajendekot, nem jezuska, mert Jezus az elo Isten Fia, neki adatott minden hatalom mennyen es foldon, tehat nem jezuskazzuk le (jobb esetben persze).
    Nalunk pl kepes volt a csalad osszebeszelni egy kedves ismerossel, aki a szomszed erkelyrol atmaszott a mi erkelyunkre, amikor mar gyanakvo kolyok voltam, es azt mondtam, nem hiszem, hogy jon a Mikulas, es kiviszi az erkelyre az ajandekokat az odakeszitett bakancsomba, ezert argus szemekkel oriztem a bejarati ajtot. Ezalatt a Mikulas mindenfeke gyonyorusegekkel telepakolta a bakancsom. Akkor kaptam Totot, a gyonyoru szep majmomat, akinek hatasnadragja volt tele csokikkal. Szoval a Mikulas egyszercsak bekopogott az erkelyajton, es bejott a nagyszobaba, mikozben en meg mindig felvaltva neztem az eloszobabol a bejarati es az erkelyajtot, h nehogy elszalasszam. Teljesen le voltam dobbenve. Csodalatos elmeny volt.
    Az Angyalnak pedig az volt a szokasa, h csengovel jelezte, amikor meghozta a feldiszitett karacsonyfat, es csak akkor szabadott kinyitani a szobaajtot. A leveleket pedig, amiket az ablakba lehetett tenni a vagyakkal, kivansagokkal, nem vitte el az angyal, mert ugye nem cipelt papirt, viszont elvitte a levelrol a betuket, es otthagyta (ugyanugy osszehajtva) az ures feher lapot :))

    VálaszTörlés
  9. Egyébként nekem ez sose volt konfúz, mármint (kis)gyerekként se, hogy a Télapónak két megnevezése is van. :))

    VálaszTörlés
  10. Aláírom, hogy vannak SOKKAL konfúzabb részletei is a történetnek, lásd pl. hogyan jut el minden kisgyerekhez, hogyan tudja, hogy virgácsot kell-e hoznia vagy sem stb. stb :) Néha nem kellene annyit felnőttfejjel agyalni dolgokon.

    Gracchus, ezek nagyon szuper elmékek lehettek! Hallottam már, h Erdélyben az angyalka jön, és ha választhatnék az összes szcenárió közül, én is ezt választanám: titokzatos és nincs vallási felhangja. Itt már egyébként december elején feldíszítik a fát, annyira lehangoló. Na tessék, tök kritikus vagyok ma :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amennyire emlékszem, az volt a sztori, hogy a szülők/tanárok leveleiből tudja a Télapó, hogy a gyerek "jó volt-e" (borzalom, hát hogy lehetne egy gyerek rossz?!), és ha igen, akkor megjutalmazta, ha nem, akkor virgács. Én sose kaptam virgácsot, az osztálytársaim meg mindig (alsó tagozat), úgyhogy kb. 9 évesen könyörögtem, hogy hadd kapjak én is :D (Amúgy így kezdtem el hittanra is járni - mindenki járt, "csak" (egy fenét!) én nem, úgyhogy a szüleim azt mondták, oké, ha ennyire érdekel... kb. két hónapig bírtam, annyira primitív volt az egész, csak bibliai történeteket olvastunk lebutítva, azokat meg otthonról már régesrég ismertem - látod, én se a közoktatásból!)

      Törlés
    2. Ezt az arany vagy ezüst virgácsot nem értettem soha: a gyerek vagy rossz és akkor kapjon rendes virgácsot vagy jó és akkor semmit. De ez az arany mit jelent? Jó volt, de nem eléggé és ezért kap ékszert? Van valami hierarchia? Sima virgács, ezüst, arany, semmi? Vagy arannyal díjazzák a rosszaságot?

      Törlés
    3. na én ennek a jelentőségéről soha nem gondolkodtam el :D virgács-virgács, oszt jónapot.

      Törlés
    4. Lehet ez a kulonbseg a virgacsot rendszeresen kapo es arra vagyo gyerekek kozott ;)

      Törlés
  11. A gyerek rugalmas és szereti a csodákat. Mikulás, Jézuska, Télapó,mind jól megfér együtt,csak a felnőttnek kell magyarázat. Az én fiam épp ma magyarázta el az egyik osztálytársának, hogy milyen mázli, hogy ő ugyan itt lakik, de igaziból magyar, szóval hozzá jön a Mikulás, a másik fiúhoz viszont nem. Ráadásul ez egy teljesen vallásmentes ország, se Mikulás se Jézuska, ellenben az erdemi manók hozzák a karácsonyi ajándékot, és a házimanónak kitesszük karácsonykor a tejberizst,különben nem takarítanak és tartanak rendet a ház körül egy egész évig, azt meg ki szeretné?

    VálaszTörlés
  12. Én egyszer a tévében hallottam hogy gyerekektől kérdezték mi a különbség a Télapó és a Mikulás között és egy kislány azt mondta, hogy a Télapó kövér a Mikulás meg csak olyan duzzadt (vagy fordítva nem emlékszem). Szerintem ez tökéletes magyarázat.

    Egyébként mi gyerekkorunkban úgy tudtuk, hogy dec. 6-án hozzánk (Erdély) a Mikulás jön, Magyarországra meg a Télapó (mert így hallottuk a tévében).
    Nálunk is az Angyal hozta a fát és az ajándékokat.

    VálaszTörlés
  13. nem, nem énekeltünk karácsonyi ünnepségeken télapós meg mikulásos dalokat. :)) nekem se volt konfúz, és te vagy az első, akitől azt hallom, hogy a Télapó meg a Mikluás két külön személy. :)

    nálunk egyébként a gyereknek Mikulás lesz 6-án (már itt vannak a kis cipők tőlem balra az ablakban, beleraktunk mandarint, gesztenyét meg egy könyvet), virgácsot soha nem fog kapni, karácsonykor pedig Jézus(ka) jön. (itt megjegyezném Gracchusnak, hogy a Jézuska elnevezés a kisgyermek, csecsemő Jézusra vonatkozik, nincs benne semmi tiszteletlen - rossz esetben sem -, nem hiszem, hogy kéne ez az ájtatosság, nálunk senkinek nem volt problémája vele, pedig a dédnagyapám (református) püspök volt, az unokatestvérem (katolikus) rendfőnök, de még nem hallottam tőlük, hogy ezzel bármi gond lenne. persze, akinek zavaró, ne hívja így.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálunk is pont így :)
      mármint nem a nagyapa és az unokatesó, hanem az ünnepi rész és hogy melyik napon ki hozza az ajándékot. gyerekként én is így kaptam és most a gyerekem is így kapja és totál nincs összezavarodva meg én sem voltam/vagyok értelemszerűen :)
      szerintem csak a felnőttek agyalják túl ezt a kérdést...

      Törlés
    2. Szia! Semmi sem all tavolabb tolem mint az ajtatossag. Nem elsosorban tiszteletlensegre gondoltam, hanem teves alapra, erre utaltam, csak nem akartam hosszasan fejtegetni. Tisztaban vagyok azzal, hogy nagyon sokan igy, ilyen kedvesen mondjak a gyermekeiknek, kitol is szarmaznak az ajandekok, ki hozza azokat. Semmilyen nyilt vagy burkolt lebecsmerlo hozzaallast nem feltetelezek emogott. Ugyanakkor karosnak es megtevesztonek gondolom az ebbol szarmazo erzes es gondolatvilagot. (Ket kisgyermek beszelgetett az uton, mendegeltek. Meselte lelkendezve az egyik a masiknak: lattam jezuskat a jaszolban, es ilyen kicsi volt ni! Es mutatta a kis kezeivel, hogy milyen kicsi volt. Azt gondolom, ez azert rossz kezdet, meg ha aranyos is elso latasra, mert a vilagmindenseg urat, aki mindenhato, ilyen kicsinek mutatja be a gyerekeknek/felnotteknek. Nem tudom jobban kifejteni most.
      Nyiltan ateista csaladban nottem fel, nem voltam beoltva a vallasossag latszataval sem, es most se tudok mit kezdeni az un. vallasos emberekkel, pusztan csak szeretem a pontos, dolgokat joindulatbol sem elferdito megnevezeseket.

      Törlés
    3. Ne haragudj, Gracchus, én ezt nem értem. Ha nem vagy vallásos (nem feltétlenül Te konkrétan), akkor a legenda szerint december végén megszülető kisgyerek csak egy kisgyerek, semmi több. És egy kisgyereket többnyire szokás becézni, megjelenítve is kicsi, törékeny, védtelen, sokszor a képeken éppen szopik. Nehéz lenne rá a "felnőtt" nevén hivatkozni... Mi egyébként otthon Kisjézusnak hívtuk (karácsonyi dalokban is szerepel így), ez talán nem annyira negédes, mint a Jézuska.

      Törlés
  14. bocsánat, az ájtatosságot nem a személyedre értettem, hanem általánosságban arra, hogy Isten fiát ne lehetne Jézuskának/Kisjézusnak nevezni - már amikor egy bizonyos életkorára utalunk. én is szeretem a pontos megnevezéseket, és egy frissen született, az anyja karjában alvó csecsemőre gondolva, éppen azt érzem "ferdítésnek", ha lehámozzuk róla a tiszta, ártatlan, gyermeki mivoltát, ami egyébként csodálatos dolog. Isten fia és a leghatalmasabb akkor is, ha a magyar nyelv grammatikai sajátossága, hogy használja a -ka, -ke kicsinyítő képzőt a gyerekek esetében.

    ha nagyon teologizálni akarunk, akkor egyébként Jézus hiposztatikus egység, ami azt jelenti, hogy egy személyben teljes Isten és teljes ember. sok emberi korlátja volt (például rettegett a keresztre feszítéstől és szerette volna elkerülni, különben NEM lett vona akkora hatalmas áldozat a részéről), ezért teljesen helyénvaló, ha nem kizárólag az "élő Isten Fia, minden hatalom gyakorlója" képet festik le róla. egy két-három éves gyereknek meg pláne kézzelfoghatóbb lesz ez az egész, ha saját korabeli gyerekként gondol rá, nem egy 33 éves szakállas férfiként, pláne nem valami transzcendes létezőként, amit mi felnőttek se tudunk igazán felfogni.

    na, de nagyon elkanyarodtunk a Mikulás kontra Télapó témától. :D :D legyen mindenkinek szép ünnepe, akár ateista, akár keresztény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (kiegészítésként: én hívő vagyok, de a szó mai értelmében véve nem vallásos - dacára az egyházi személyekkel teletömött családomnak. az én személyes Isten- és Jézus-képem mindig jóságos, szerető és nagyon emberközeli volt, egészen kicsit keveredve zen buddhista vonásokkal. keresztény kultúrkörben nőttem fel, egyházi suliba jártam, ezért meghatároznak a keresztény ünnepek és hagyományok, amiket a gyerekeimnek is szívesen adok át, de lehetőleg inkább ilyen "jóindulatúan elferdített" formában. :))

      Törlés
    2. Igen, valoban egy szemelyben Isten es tokeletesen ember, aki engedelmes volt az Atyahoz mindhalalig, megpedig a keresztfanak halalaig. A kicsinyito kepzo valahogy azt sugallta nekem es sajnos sokaknak is a mai napig, hogy jobb is, ha kisdedkent gondolunk ra, egy evben egyszer megunnepeljuk a szuleteset, es utana magara haggyuk egy evig a karacsonyi unneples utan, mint sokszor egymast is, es barcsak sose none fel, h ne kelljen szamolni vele, es lehessen tiszteletteljesen bar, de Nelkule, mintegy gyakorlati ateistakent, elni az eletunket. Szoval ennyi volt a gondom a kedves megnevezessel.
      Hivokent sokszor eszembe jutott egy ideje, h ha lenne egy gyermekem, ha megajandekoz engem az Ur egy gyermekkel, oda nem adnam semmiert, ezert is olyan dobbenetes az O kimondhatatlan es felfoghatatlan szeretete, hogy Ugy szerette Isten ezt a vilagot, hogy az O egyszulott Fiat adta erte, hogy aki hisz obenne, el ne vesszen, hanem orok elete legyen.
      En egy onzo dog vagyok, es miota tavaly ateltem, milyen amikor elveszi azt, aki a legfontosabb szamomra, akit hosszu-hosszu evekig, gyerekkoromtol minden porcikammal szerettem, aki gyermeket igert nekem, azota megtapasztaltam mit is jelent tulelni, mit jelent kegyelembol elni minden nap. Talan ezert is ugrottam a kisdedes kepre ilyen vehemensen. Elnezest kerek az esetleges kioktato stilusert.

      Törlés
    3. nem éreztem kioktatónak, teljesen rendben volt a stílus. :) csak a témáról gondolunk mást. valószínűleg igaz, hogy az emberek többsége csak karácsonykor veszi elő a "Jézus-témát". mivel mi fogalkozunk vele máskor is, ezért bennem nem merül fel ez a kettősség. de értem, amit írsz.

      Törlés
  15. Nálunk december 5-én este jön a Mikulás/Télapó, akinek az ajándékait 6-án reggel találjuk meg a cipőben.
    24-én este pedig a Jézuska jön, opcionálisan hozza a feldíszített fenyőfát is, nemcsak az ajándékokat.

    VálaszTörlés
  16. Nálunk Mikulás/Télapó hozta az ajándékot 5.-én éjjel és Angyalkák hozza majd az ajándékot, ha látja h szépen feldiszitettuk a fenyofat, együtt a gyerekekkel (5,5 ikrek).
    Amitől én agy bajt kapok, h 1 héten belül 28 Mikulassal találkoznak és már nem tudom hova himezni-hámozni h haaaaaat izeeeeee, ok csak a segítői, stb

    VálaszTörlés
  17. A Télapó elnevezés a szovjet időkből származik. Mikulást keresztelték át mert egyházi eredetű.

    VálaszTörlés