2015. november 26., csütörtök

A munkámról

Lehet, hogy ellustultam, meg közönyössé váltam, de én így 40 körül egyáltalán nem akarok szakmát váltani. Mert úgy figyeltem meg, hogy ebben a korban szeretnek az emberek valami újba fogni: a természetgyógyászatot, a coach-ingot, a fotózást stb. már olyan magas szinten űzik, hogy abból már megélhetést vagy legalábbis mellék-keresetet is szeretnének kovácsolni maguknak. Ekkor vágnak bele az emberek másod- meg harmaddiplomába, és álmodoznak arról, hogy a hobbijukat a szakmájukká teszik.

Pár éve még én is azt mondtam volna, mint a kollégáim többsége, hogy nem szeretnék fordítóként megöregedni nyugdíjba vonulni. Most meg már úgy képzelem, hogy a fennmaradó 25 (?) évet simán lehúzom ugyanitt. Oké, egyrészt fogalmam sincs, mi mást tudnék csinálni ugyanilyen színvonalon és ugyanilyen jó körülmények között, de nem is ez a lényeg: hanem hogy megszerettem a munkámat!

Ilyen csak az első két évben volt, akkor voltam ennyire motivált, mint most. Kihívásnak tekintek minden egyes anyagot, és komolyan örömmel ülök le reggel (sőt, még ebéd után is) a gép elé. Rájöttem, hogy iszonyú nagy mázli, sőt, luxus!, hogy noha külföldön élek, magyarok a kollégáim és a magyar nyelvvel foglalkozom.

Egy kis csapatban dolgozom, maximalista, szófukar, néha ingerült és igazságtalan kollégákkal. Hát képzeljétek, én valami olyan magy melegséggel gondolok ezekre a drága emberekre, akik furák ugyan, de megbízhatók, nem személyeskednek és olyan gondosan-tüzetesen vizsgálják meg a fordításaimat, hogy... hogy az nem szőrszálhasogatás, meg kukacoskodás, ahogy régebben hittem, hanem professzionalista alaposság.

Persze lehet, hogy közrejátszik a dologban az, hogy egyáltalán nem volt biztos a helyem, miután visszamentem (de szerencsére ugyanazt csinálom, mint előtte), meg hogy egyelőre csak 3 napot dolgozok a héten, azt is gyakorlatilag itthonról.

18 megjegyzés:

  1. Az, hogy most nem akarsz, nem zárja ki, hogy néhány év múlva se akarj :D

    Többféle váltás van, van, aki alól egyszerűen kicsúszik a szakmája vagy a munkahelye, vagy a munkavégzéshez szükséges egészsége, életvitele (formája) - szóval, muszáj neki.

    Meg van, aki fiatalon nem jól választott (vagy jól választott, de aztán más irányba fejlődött) - és mondjuk 40 egynéhány évesen még van perspektíva a váltásban, mert még vagy 25 évig kell valamit csinálni. Meg van, aki most érte el egzisztenciálisan azt, hogy kilépjen a mókuskerékből az erdőbe... vagy rádöbbent, hogy itt jár az emberélet útjának felén és még alig élt... szóval, ezer oka van/lehet.

    És gyes után (oké, te nem voltál olyan hosszan otthon, én 5 évet) nagyon-nagyon izgi volt egy két évig dolgozni - csak a nagyon nagy lelkesedés múltával egyre nehezebb összeegyeztetni a család többi részével.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is az jutott eszembe, mint martine-nek: hogy gyrekezes után nagyon izgi és pihentetô dolgozni. Màsrészrôl pedig én is hasonló cipôben járok. Nem vagyok fordító, de a munkàm jelentékeny rêszében szövegekkel barkácsolok - és nagyon szeretem, ráadásul most a munkahelyemmel is meg vagyok többé-kevésbé elégedve. Úgy két éve, amikor a közigazgatás igájában sínylődtem, felvetődött, ugyan csak elméletben, akarok-e komolyabban foglalkozni a hobbimmal (bonbonokat szoktam csinálni, olykor baráti megrendelésre is). És akkor arra jutottam, hogy én alapvetően szeretem a szakmám, több mint tizenöt éve ebből élek, és nem akarok váltani (csak munkahelyet, azt pedig sikerült is). Jó érzés egyébként, hogy ha minden kötél szakadna, és valami másból kellene megélnem, mint szöveghegesztésből, akkor is lenne miből. De nem hiszem, hogy ha mindennap kötelezô lenne csokiznom, akkor is ilyen lelkesen csinalnam-e.

    VálaszTörlés
  3. Izgi és pihentető, ez az!! Tényleg simán lehet h elmúlik, de kár... Meg abban is van igazság, h mivel nem mindennap csinálom, azért ez más. (Bár ha kell, még hétvégén is olyan szívesen kapcsolom be a gépet)

    Bv, mivel foglalkozol pontosan? (Ha nem titok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tényleg ez az :) egyébként mindmáig van a munkámnak izgi és pihentető része (jellemzően a legintenzívebb és a leghasznosabb rész) - többek közt ez tartott itt a mostani munkahelyemen még úgy is, hogy a főnökömmel nagyon nehezen jövök ki + a munkámmal járó halál felesleges adminisztrációt olyan szinten utálom, hogy jaj

      és sajnos nem tudom, mi mással foglalkozhatnék, ha nem ebből a körből kéne munkát találnom, mint amiket (amiféléket) most is csinálok

      Törlés
    2. szerkesztő vagyok egy magazinnál. És azt veszem észre, hogy a flow ugyanúgy el tud kapni, ha éppen egy fattyúsort kell kiirtanom, mint amikor bonbonokat talpalok,

      Szerintem Martine pl simán megélne a főzésből, eszméletlenül kreatívan áll hozzá. Én lennék a kosztosa :)

      Törlés
    3. csúnyán felhizlalnánk egymást, mert én meg a bonbonjaidért élek-halok :D

      Törlés
    4. Bv: koszi! :)

      Martine-nak sztem az írásaiból kellene megélnie! Bar nem tudom, ki tud ma magyarorszagon az irasaibol (es a bonbonokbol) megelni?!

      Törlés
    5. Én igazán szívesen írok és főzök nektek :)))

      Törlés
  4. Én is rögtön arra gondoltam, amit martine is írt, hogy persze, kihagyás után, újdonságként minden izgalmasabb, az is, amit korábban az ember monotonnak tartott. De nem akarom elrontani az örömödet (és biztos vagyok benne, hogy martine se :)), használd ki a flow-t! :)

    Még az is eszembe jutott, hogy az emberek - rengeteg személyes tapasztalatom szerint :P - azért is váltanak szakmát 40 körül, vagy kezdenek valami teljesen új hobbiba, mert pl. az elrontott házasságukból próbálnak ezzel menekülni. Szóval nem feltétlenül (csak) szakmai oka van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na en erre asszem nem is ismerek peldat! De abban egyetertek mindenkivel, h rengeteg oka lehet a valtasnak, pontosabban: a valtani akarasnak. Mert hogy megvalosul-e, az mas kerdes.

      Törlés
    2. Én meg pont erre ismerek példát (válás is lett a vége).

      Törlés
  5. Á szóval akkor a Férjem jól kipiheni magát bent az irodában, így akár bízhatnék is rá ezt-azt mikor hazaérkezik.
    És igen, nekem is az a tapasztalatom hogy ez sokszor kényszer. Ismerek coach-ot és természetgyógyászt is aki volt bankár. Nagyon szomorú, én is ki tudja hol fogom végezni. (Lehet bébiszitter leszek?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De miért lenne szomorú szakmát változtatni?

      Törlés
    2. Én pont ezt akartam kérdezni.

      Törlés
    3. Ezt en sem ertem! En felnézek arra, akinek sikerul a valtas.

      Törlés
    4. Bevallom, szerintem bankàrnak lenni szomorú, bocsànat...

      Törlés
    5. Szerintem annak lenni szomorú, amit nem élvezettel csinálnak. Ha szeretjük, egyáltalán nem szomorú. Bárminek lenni szomorú, ha valaki nem élvezi, vagy éppen nem szereti valamiért. Én például az időbeosztás és helyhez kötöttség miatt vagyok mostanság elégedetlen.
      Én szívesen csinálom azt is, amit most csinálok, nekem egyetlen bajom van a munkámmal: hogy megmondják, mikor és hol csináljam azt. Olyan boldog lennék, ha én oszthatnám be a 24 órámat (percről percre!), és nem az lenne, hogy van egy fix időtartam és hely, amihez KIMONDOTTAN alkalmazkodni kellene. Ráadásul a munkám 70%-át otthonról is csinálhatnám. Egész életem (természetesen a munkám legfőképp) egyszerűbb és hatékonyabb lenne, ha teljes mértékben én szervezhetném. Mindenesetre én valami ilyesmi váltáson forgatom az agyamat: 100% rugalmas munkaidő :))) Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű:)

      Törlés