2015. október 6., kedd

Egyensúly


Jelenleg az a legjárhatóbb megoldás, ha elaltatáskor valaki ott van mellette addig, amíg el nem alszik – röviden összefoglalva ez a helyzet az alvással. 

A múltkori poszt óta sok minden történt. Először is elutaztunk másfél hétre, ahol szervezési és logisztikai okokból újból rácsos ágyba kényszerült. Ráadásul már hálózsákos idő volt, szóval teljesen más volt az egész elaltatás-alvás rituálé, mint ebben az új lakásban, ahol egész nyáron egy szál body-ban altattuk, és legutóbb már nem is gyerekágyban. Ott nagyon féltettük, hogy kiesik megint, ezért nem kockáztattunk, és mi is - ugyanabban a szobában - 21 órakor feküdtünk minden este – isteni volt, én úúúgy kipihentem magam!

Aztán elkezdődött a bölcsi, és egy darabig azt hittem, ez lesz a megoldás, mert esténként csak fáradtan bedőlt az ágyba, már aludt is. Utána sajna volt egy hosszú és riasztó betegsége, napokig magas lázzal, éjszaka többszöri ébredéssel, ez is teljesen más problémákat vetett fel és más hozzáállást igényelt. 

Még anno vettünk egy matracot az ágya mellé (rögtön az elsőt megvettük, ami szembe jött velünk és amit nem kellett 48 óráig pihentetni, mint az ikeásokat). Az esti elaltatáskor arra fekszik le valamelyikünk, egy Kindle-lel a kezében, és megvárja, míg az úrfi elalszik. Mivel le tud mászni az ágyról (még hálózsákban is: csetlik-botlik, kúszik, mint egy kis fóka) előfordul, hogy felháborodottan a másik szülőt követeli – erről próbáljuk leszoktatni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Most már szerencsére nem fél az elalvástól, sőt, gyakran ő maga kezdi el énekelni az altatót vacsora után (úúú-úúúú-úú-úúúúú!), ami azt jelenti: altassa végre már el valaki!

Az éjszakák vegyesek: úgy tippelem, minden második éjszaka sírva vagy kiabálva ébred, olyankor (micsoda mázli!!) csak az apját hajlandó elfogadni, aki így fennmaradó időre odahurcolkodik hozzá. Olyan érdekes: 14 hónapig szoptattam, 14 hónapig ébredt szinte minden éjszaka, mászkáltam át kómásan az ő szobájába megszoptatni, és merengtem el reggelente a kávém fölött azon, hogy vajon mi történt az éjjel? Soha nem tudtam, hogy álmodtam-e, vagy nem. Tényleg fölébredt? Vagy az tegnap volt? Na most Z-n látom ugyanezt: ő ébred, ő altat vissza és reggel ő nem képes normálisan összefoglalni az éjszakai eseményeket. 

A délutáni alváskor valamelyikünk beáldozza a szabadidejét és Bonival alszik, aki így képes akár 3 órát is végigaludni… általában szintén a férjemre hárul ez gyötrelmes és megerőltető feladat, nekem a matrac túl kényelmetlen és az időm pedig túl kevés.

Szóval így állunk. Már el is felejtettem, milyen volt, amikor babaként csak betettük az ágyba és sírni ha... upsz! kijöttünk a szobájából. Mindenhez hozzászokik-hozzáigazodik az ember.

13 megjegyzés:

  1. ó, egy jó délutáni alvásért mit nem adnék! és örülök, hogy elégedettek vagytok! :)

    VálaszTörlés
  2. Pláne egy 3 órás délutáni alvás. Hm... Azért ez az éjszakai megébredés nem lehet annyira vicces bár ha Z ilyen gond nélkül vissza tud aludni hogy nem is emlékszik...
    Nagyon értékeltem az utolsó bekezdés humorát!

    VálaszTörlés
  3. Hàt...mi két évig kényszerültünk ezt csinàlni és teljesen megszűnt a közös életünk ezàltal, szóval próbàljàtok azért előbb-utóbb leszoktatni szerintem.

    VálaszTörlés
  4. Delutani alvasok... Ha en alszom, mindig megbanom utana. Hiaba szuper, foleg most h rossz az ido, na de utana tok kába az ember es a dolgait se nagyon vegezte el.

    Egyelore errol nem probaljuk leszoktatni, hiszen mar ez is olyan nagy eredmeny: nem hisztizik az alvaskor! Hosszu tavon persze ki kell majd talalni valamit... Remelem, kinovi, vagy ilyesmi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hàt, az enyémek nem nőtték ki, leszoktattuk őket, muszàj volt.

      Törlés
    2. Micsoda szerencse, hogy minden gyerek más :) mert most elkezdenék izgulni :)

      Törlés
    3. De azért közben meg olyan nagyon hasonlítanak;)

      Törlés
  5. a délutáni alvás nemsokára elmarad ;) (khm... egy-két-pár évecske)
    én úgy lendültem túl a lányom alvási nehézségein, hogy beletőrődtem, egyszerűen nincs más út és kész... most 9 éves, este, elalváshoz még mindig kéri, hogy bújjak oda :D nyugtatom magam azzal, hogy pár év múlva már nem akar úgysem összebújni velem és egyébként ilyenkor, mikor ellazul, jutnak eszébe a napi, vele történt kis dolgai és van amikor hosszan-hosszan mesél :) jó egyébként ;) biztos a Boninál is jobb lesz ez az egész alvási dolog, ha majd tudja mondani, mit szeretne :)

    VálaszTörlés
  6. Ficánka most 14 hónapos, még mindig szoptatom... éjszaka ki tudja hányszor ébred, esküszöm már nem számolom, csak fordulok, mert egy ágyban alszom vele. E. meg mellettünk, matracon. Ez a megoldás még mindig jobb, mint mikor a másik szobába kényszerűlt, hogy ki tudja magát pihenni és el tudjon menni dolgozni. Magánéletünk gyakorlatilag nulla, szociális életünk nulla. Elején lázadtam, bőgtem, hisztiztem, viszont ettől meg Ficánka borult ki és aludt még rosszabbul. Îgy aztán maradt ez a változat. Mindenki azt mondja, hogy erről szoktassuk le... megpróbáltuk. Fulladásig bőgés, majd teljes apátia, végül napokig csak ölben, kézben, összebújva hajlandó létezni. Feladtuk, alkalmazkodunk. Mióta anya vagyok az új jelszavam: Just go with the flow.

    Mostanában már ha fáradt mondogatja, hogy tente. Ilyenkor összebújunk, megszoptatom, elalszik, én meg hozzálapulok és így képes 2-3 órát aludni, napközben. Éjszaka pedig , ha sokszor ébred és szopit kér, közlöm vele, hogy nincs, ilyenkor nyüglődik egy percig, méltatlankodik, hogy nincs sziszi, majd visszalaszik, miközben hol a popsiját, hol a lábát igyekszik beletuszkolni a számba. Go with the flow...

    VálaszTörlés
  7. Altatáshoz nem szólok hozzá. :D Mindenki csinálja kedvére. A franciák ebben persze szuperek, már meséltem, de nem tudom a titkukat. Én a mai napig bénázok az enyémek altatásával, szóval mondom, ehhez nem szólok hozzá.

    VálaszTörlés
  8. A franciák hozzáállása a gyerekneveléshez tényleg más, mint a miénk (Pamela!). Amit a legjobban irigylek tőlük (náluk) az az, ahogy a MÁSOK gyerekneveléséhez hozzáállnak.. ezt a magyarok eltanulhatnák tőlük :))

    VálaszTörlés
  9. Abszolút igaz! Nincs szemmel ítélkezés.

    Itthon a játszótéren is csomóan görcsben vannak, hogy ki mit szól (akármihez). Van egy példám: ha a Marci odamegy a haverja anyjához, hogy Bence fejbe koppintotta, akkor Bence anyukája lebaltázza Marcit, hogy mit árulkodik. Pfff. Persze, ha Marci visszakoppintott volna, akkor meg az lenne a baj. Látom, hogy itthon lenézik a verekedős gyereket (persze én sem örülök a verekedősöknek) és az árulkodósokat is. Én, ha választani kell, jobban szeretem, ha a gyerek a bíróhoz fordul (szülő, tanár, óvónő), hogy tegyen igazságot, mint hogy elpüfölik egymást, aminek nem lenne vége. Azt hiszem eltértem a témától. :D

    VálaszTörlés
  10. Hu, ez meg a felnotteknel is gondolt okoz. Amikor egy bolond lannyal dolgoztam egyutt egy kis csapatban komoly fejtores volt, hogy jelentsuk a fonokoknek vagy sem? Oke, eloszor szol az ember, na de masodszor-harmadszor? Nehez ugy, gyereknek, felnottnek!

    VálaszTörlés