2015. augusztus 18., kedd

Az alvás, a rémálom

Nem tudjuk mi történt. Amióta Boni a kiságyában alszik, azaz úgy 5-6 hónapos kora óta, nem voltak problémáink az alvással: rövid dajkálás-éneklés-hodrozás után betettük az ágyába, és max. 10 perc múlva aludt is. Múlt csütörtök óta, és szinte a percet is ismerjük, hogy mikor kezdődött (csak sajnos az ok nem egyértelmű), Boni nem hajlandó elaludni egyedül. Azóta hármónk közül senki sem aludt normálisan és eleget, és az az igazság, hogy eléggé kétségbe vagyunk esve. A változás ijesztő: az addig nyugodt és kiegyensúlyozott kisfiúból szorongó gyerek vált, aki, ha már csak azt a szót mondjuk ki, hogy alvás, riadtan, sőt: pánikolva rázza a fejét, hogy nem, nem, ő nem akar elaludni.

Legelőször, csütörtök délután (én dolgoztam), Z. maga mellé vette az ágyba, úgy aludt el. Este rengeteget sírt, Z. órákig hordozta köre-körbe (én nem vagyok jó neki erre a feladatra - ez mondjuk nem új, hónapok óta azt akarja, hogy az apja altassa el), majd hajnali 4-kor felriadt, és megint órákig tartó hurcibálás után volt hajlandó elaludni. Ez nekünk ismeretlen jelenség, utoljára csecsemő korában ébredt éjszaka, de akkor egyszerűen megszoptattam. Szóval az altatás ilyen nehézkesen ment egész hétvégén, ráadásul el is utaztunk, ami biztos nem tett jót a kis lelkének. Többször is áthoztuk az ágyunkba, mindig megfogadva, hogy ez az utolsó, mert ebben (az egyben) egyetértünk: senkinek nem tesz jót a közös alvás (nekünk biztosan nem, mert azóta a nyakunkat nem tudjuk mozdítani).

Vasárnap este elhatároztuk, hogy lesz, ami lesz, sírni hagyjuk. Addigra minden más lehetőséget kimerítettünk, az éjszakai kakaózástól a hosszú beszélgetésen át (Bonika, este aludni kell! stb.) a rendületlen éneklésig. Fél óráig sírt, amikor valszeg a sok könny, izgalom és aggodalom hatására - életében először - kihányta a vacsoráját. Azon az éjszakán megint velünk aludt (rémes volt), majd hétfőn elmentünk a gyerekorvoshoz, arra gondolván, hogy esetleg valami betegség állhat a háttérben. Az igaz, hogy egyre kevesebbet eszik, és sokkal anyásabb is lett az utóbbi napokban, de ettől eltekintve ugyanúgy játszik, szaladgál, ahogy eddig.

Semmi szervi baja nincs - mondta a doki, és ő is megerősítette, hogy hagyjuk továbbra is sírni, akár másfél órát is. Ezt így is csináltuk tegnap délután, szörnyű volt hallgatni, ahogy kiabált: Papaaaa! Mamaaaa! Nem jóóó!! de ma már visszasírom ezt az állapotot, mert legalább fél óra múlva már aludt. Este viszont egy órás dajkálás után még mindig nem aludt, és ijedve néztünk egymásra a férjemmel: most mi legyen? Ezt így nem tudjuk hosszú távon csinálni. És különben is: mi lehet vele? Ha most kezdte volna a bölcsit, megértenénk. De így??

Tegnap este a sírás megint hányáshoz vezetett, de a doki tanácsa alapján a takarítás és az átöltöztetés után visszatettük a rácsos ágyába. Ötpercenként benéztünk hozzá (sírt) és amikor egyszer én voltam a sorsos, és a szobájához vezető folyosón indultam hozzá, mit látok? Szalad az ellenkező irányba, a mi hálószobánk felé, rám sem hederítve, Papa, papa! kiáltásokkal. Kimászott az ágyából! Újabb kupaktanács után úgy határoztunk, hogy levesszük az egyik oldalon a rácsokat (Gulliver). Boni imádta az éjszakai szerelést, jött-ment, pakolt, csavarozott, dumált, olyan volt, mint régen.

A rémálom megint akkor kezdődött, amikor megint bele akartuk tenni az ágyba. Nem, nem és nem, képtelen volt benne maradni, ráadásul most már simán ki tudott jönni. Ekkor éjfél volt már, az altatást fél 9-kor kezdtük (ahogy mindig), és mindketten iszonyú türelmetlenek és tehetetlenek voltunk. Boni meg élvezte, hogy szabadon járhat-kelhet a lakásban. Elbújt a konyhában. Bekapcsolta a sütőt. Magára öntött egy üveg vizet. Nyitogatta a szekrényeket. Az ágyon ugrált. Akkor már annak is örültünk volna, ha a mi ágyunkban elalszik, de ő csak játszani akart. Z. szerint olyan volt, mint egy horrorfilmben, amikor a gyerekek átveszik a hatalmat. Ő zárható, börtönszerű kalitka-ágyról álmodott, én a gyerekpszichológusok elérhetőségeit kerestem a neten. Nagy nehezen egy körül elaludt (nálunk), majd 2-kor üvöltözve, kapálózva ébredt.

Az egyetlen magyarázat, hogy rémálmai vannak, ezért fél az elalvástól. A férjem a Magyar Népmeséket okolja, amiból egy epizódt csütörtök délelőtt nézetett meg vele - elképzelhető, nem tudom. Az biztos, hogy iszonyú megpróbáltatások elé állítja az embert a helyzet, mert rengeteg mindenben nem értünk egyet, ráadásul fáradtak is vagyunk.

52 megjegyzés:

  1. Szegény kicsi Boni, és szegény Ti! :( Átérzem a helyzetet; nálunk már fél éves! korától kezdődtek a nehéz elalvások, sírva ébredések. Egy hónapig bírtam az éjjeli 20x kelést; egy darabig közöttünk aludt, aztán a kiságyat közvetlenül a miénk mellé húztuk. Azóta azért jobb a helyzet (bár nem tökéletes).

    VálaszTörlés
  2. Nekem úgy mesélték a szüleim hogy a Húgom 1,5 éves korától minden éjjel átment hozzájuk aludni nem lehetett vele (ellene) mit tenni.
    De a Húgom nagyobb gyerek korában (erre már én is jól emlékszem) gyakran késő estig tévézett (már mindenki lefeküdt) merthogy nem lehetett vele mit tenni.
    A Húgom aztán felnőtt korában együtt aludt a gyerekeivel és 10 évig nem aludt. De persze ez Anyuékat utólag már nem kárpótolta.
    Lehet hogy egy hosszabb "visszatrenírozás" segíthet, habár csak együttérzésemet tudom kifejezni nem igazán tudok tanácsot adni.
    De lehet egy pszichológusnak volnának jó ötletei. Sőt az esetleges rémálmot biztosan ki tudná deríteni.

    VálaszTörlés
  3. Így működnek a gyerekek - másfél éves kor körül megint előjön a szeparációs szorongás:

    http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/szeparacios-szorongas-ket-felvonasban

    Tudom, hogy nagyon másképp gondolkodunk erről (mi együtt aludtunk nagyon sokáig és nekünk jó is volt) - de ha a saját ágyában a ti szobátokban aludna el, vagy matracon mellettetek?

    EZ egy elég jó könyv : http://www.libri.hu/konyv/ejszakai-gondoskodas.html

    (nem mintha könyvből kéne gyereket nevelni, etetni, altatni, stb - de saját megnyugtatásotokra, hogy tök normális, ha ébred, ha nem akar egyedül (és alig hihető, hogy a magyar népmesék miatt - ez simán az idegen kultúrától való idegenkedés - de ugye, nem mondhatjuk, hogy a magyar gyerekek mind a meséik miatt szoronganának (van rá más okuk))

    Isolde is ír róla: https://isoldeolvas.wordpress.com/2013/07/06/dr-william-sears-ejszakai-gondoskodas/

    szerintem (persze, hogy szerintem) ne hagyjátok magára ebben az amúgy is félelmetes szituban! én mindig attól féltem jobban (mint attól, hogy levakarhatatlanok lesznek - látod, nem azok, pedig ezer évig szoptak, együtt aludtunk - most meg hozzájuk érni is alig lehet) - szóval, minden mástól kevésbé féltem nevelésügyben, mint attól, hogy úgy érezzék, cserben hagyom őket, ha bajuk van (ez persze én vagyok az én paráimmal és az én elvárásaimmal... tanácsnak hangzik, de vélemény :) )

    VálaszTörlés
  4. Tamko. Ne hagyjátok sírni. Nem tudom, hogy mondhat ilyet egy gyerekorvos, hogy az a megoldás, hogy a kiborulástól hányó gyereket átöltözés után vissza kell tenni abba a helyzetbe, amitől kiborult, és akkor majd jobb lesz. Ha fél, és segítséget kér, akkor ez a helyzet így nem fog megoldódni. Nekem is volt Bálintnál ilyen ebben a korban. Csak az segített, hogy ott maradtunk mellette, fogtuk a kezét míg elaludt. Ettől megnyugodott. Éjszaka vagy magunk mellé tettük, vagy addig fogtuk a kezét, míg újra el nem aludt. Balázs mellettem alszik mióta megszületett, vele így ezt nem éltük át. De ő is keres éjszaka, mellém bújik, hozzám ér, hogy érezzen. Ez biztosan egy korszak. Ismerősöm kisfia szeptemberben lesz 2, szintén külön aludt, de most hetek óta a szülőkkel, és erősen sír éjszaka, csak hozzájuk bújva nyugszik meg. Remélem hamar túljuttok rajta, és újra megjön az egyensúly az éjszakai alvásokban is.

    VálaszTörlés
  5. Szia! Bocsánat, hogy így ismeretlenül belekotyogok, tökéletesen egyetértek Martine minden szavával, egyszer Ranscburg Jenő egyik könyvében olvastam, hogy az a jó a szegénységben, hogy az emberek nem tudják külön szobában altatni a gyereküket. Mi is sokáig egy szobában aludtunk a gyerekeinkkel és minden éjszakánk nyugodtan telt, nem voltak átmászkálások, visszakísérgetések, amelyekről sok szülőtől hallottam, akik külön szobában aludtak a gyerekeiktől. Hozzátenném ez az együttalvás minket nem zavart, egyenesen megnyugtatott, hogy ott szuszognak mellettünk, sajnos nem tudom, mi lett volna, ha eredetileg különalvás pártiak lettünk volna? Szóval mégegyszer ne haragudj, ha úgy érzed kéretlenül véleményt nyílvánítottam!

    Vica

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi gond :)))

      nem tudom, a szegénységkultusz nem olyan, mit a nagycsalád? Hogy annyi minden jót mondunk róla így utólag. Aztán aki benne élt, az meg ki tudja, mit mondana...

      Azért is vagyunk ilyen együttalvás-ellenesek, mert nekünk a fél 9tól éjfélig tartó idő tök értékes, akkor nézünk filmet, olvasunk, vacsorázunk, hozzuk be a számtalan lemaradást. Meg a lent említett praktikus okok miatt is :))

      Törlés
    2. Én ezt nem szegénységkultusznak értelmeztem, pont ellenkezőleg, az én értelmezésem szerint, semmi jó nincs a szegénységben, kivéve, hogy a kis lakás miatt a szülők nem tudják külön szobába altatni a gyerekeket. Az este 9 és éjfél közötti idő, nekem is szent volt, de miután elaludtak a hálószobában természetesen mi is kijöttünk, majd éjfél felé visszamentünk. Nagyon ritkán ébredtek fel ebben az időintervallumban, éjszaka meg már ott voltunk. Mi külön ágyon aludtunk tőlük, de a tudat megnyugtatta őket, hogy egy légtérben vagyunk, de megértem a Ti érveiteket is, és sok gyereknek nincs is problémája a különalvással.

      Vica

      Törlés
  6. Azért ijedtünk meg ennyire, mert egyik napról a másikra történt az egész. Szerda éjjel még jól aludt, csütörtöktől már nem lehetett vele bírni. És nagyon fura, mert tegnaptól már velünk sem akar aludni, ma délben pl. hiába feküdtem le a matracára vagy hívtam be a mi ágyunkba, nem volt mit tenni, nem aludt el- Én már megengedőbb lennék az együttalvással, legalábbis egy kis ideig - amíg biztosak vagyunk benne, h nem beteg - de Z. kategorikus: ne rontsuk el a gyereket. Mellesleg én nem tudom, hogy lehet az együttalvást sokáig csinálni, annyzit forgolódik, boxol, üt-vág, ficereg alvás közben, h alig aludtunk.

    A sírni hagyás még semmi! Képzeljétek, Z húga, aki ISZONYÚ szimpi és világlátott, és hat SZUPER jó fel gyerek anyja (akiknek még a férjeik-feleségeik is szimpik) szóval ő a HIDEG ZUHANYT tanácsolta. Hogy náluk bevált. Az agyam eldobom. (persze erre még Z is nemet mondott)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem lehet, hogy fejlődési ugrás, fogzás, vírus (amit az orvos még nem tudhat mondjuk) van a háttérben? néha megkergülnek időszakosan. nekünk a százból az egyik költözésünkkor voltak súlyos alvásbajok átmenetileg (mázli, hogy csak akkor egyszer, amúgy tök jól viselték a változást, ezért nem is hiszem el senkinek, hogy a gyerekeknek csak az állandóság jó - abszolút nem ez látszik rajtuk)

      Törlés
  7. A legszuperebb jófejek is csinálnak nem tetsző dolgokat - ez van :) És az ember kínjában és tehetetlenségében csinál olyat néha, amit nagyon megbán - legalábbis az olyan gyarlók, mint én biztosan.

    Egyszer én is megpróbáltam a becsukom az ajtót, kijövök, ordítson módszert - de szörnyen éreztem magam tőle. És egyszer Á.-t egy kis kupaknyi hideg vízzel leöntöttem, amikor megállíthatatlanul sírt - max fél dl volt, de én rettenetesen szégyellem magam azóta is miatta. Természetesen egyik sem használt, csak még keservesebb lett a sírása - érthető módon.


    Együttalvás:, nálunk egyrészt (technikailag) nagy az ágy (és imádtam úgy aludni, hogy éreztem, hogy hozzám bújnak (és szenvedtem, amikor rugkapáltak)) - másrészt mi a lefekvési idő helyett mint szabály azt vezettük be, hogy egy idő után (mondjuk este 9 - bár nem voltunk ilyen rigorózusak, meg Á. másfél éves korára már ott volt V. is) - szóval, hogy nem muszáj lefeküdni, nem muszáj aludni - de minket békén kell hagyni. Ami technikailag úgy nézett ki, hogy mi a nagyszobában csináltunk különféle dolgokat (nem szex és nem filmnézés - többnyire beszéálgettünk, neteztünk, olvastunk) - szabad volt körülöttünk setrepertélni, lehetett az ölünkbe bújni - de nyávogni vagy minket foglalkoztani nem (meséljünk, építsünk, stb) - persze, leírva ez is milyen hülyén néz ki... de egész jól működött :) és egy idő után elaludtak a fotelban (vagy matracon vagy földön - tudom, horror), aztán bevittük őket magunkkal aludni, amikor mentünk mi is.

    VálaszTörlés
  8. Tamko, ugy latom iziben kialakult a magyar-francia boxmeccs ("boxmeccs").

    A franciak nem lacafacaznak, sirni hagyjak, mi magyarok meg inkabb nyakmerevedest kapunk es egyutt alszunk a gyerekkel.

    Az en esetemet el sem meselem, mert nem vagyok mintanak valo. Csak azt latom, hogy ebben a temaban a franciak gyakorlatiasabbak (=nem toketlenek?).

    VálaszTörlés
  9. Nálunk is borult minden az utóbbi 1 hónapban és mindenhol azt olvasom, hogy 18-24 hónapos kor között valamikor beindul a szeparációs szorongás és borul minden, ami korábban jól működött. Mi több hét nem alvás után úgy döntöttünk, hogy beengedjük az ágyunkba a Lányt. Pár nap után megszoktuk, hogy ott van és néha oldalba rúg. Ő is jobban alszik, mi is:).

    VálaszTörlés
  10. Nálunk is borult minden az utóbbi 1 hónapban és mindenhol azt olvasom, hogy 18-24 hónapos kor között valamikor beindul a szeparációs szorongás és borul minden, ami korábban jól működött. Mi több hét nem alvás után úgy döntöttünk, hogy beengedjük az ágyunkba a Lányt. Pár nap után megszoktuk, hogy ott van és néha oldalba rúg. Ő is jobban alszik, mi is:).

    VálaszTörlés
  11. Nálunk is borult minden az utóbbi 1 hónapban és mindenhol azt olvasom, hogy 18-24 hónapos kor között valamikor beindul a szeparációs szorongás és borul minden, ami korábban jól működött. Mi több hét nem alvás után úgy döntöttünk, hogy beengedjük az ágyunkba a Lányt. Pár nap után megszoktuk, hogy ott van és néha oldalba rúg. Ő is jobban alszik, mi is:).

    VálaszTörlés
  12. Szia,

    Hat nalunk ilyen "vegyes" megoldas van/volt. Nalunk kb 3 honapos koruktol alszanak a sajat agyukban (altatas fokozatosan :) : elalvas az elejen ringatassal, aztan egyutt a mi agyunkban, majd a sajat agyukban ugy hogy megvarom, aztan mar nem vartam meg mig elalszanak). Egy idoben probalkoztam, hogy athozom azt, aki ejjel felebred a mi agyunkba, hogy egyutt aludjunk (betegseg eseten mukodik), de akkor azt hiszik, hogy nappal van, vagy nem tudom (kislanyom 18 honaposan hangosan enekelte ejjel 3-kor, hogy "dodooo papaa, dodooo" :))))). Igy vegul az a megoldas lett, ha felsirnak(es fel is ebrednek) bemegyunk hozzajuk es ott alszunk mellettuk a kinyithatos agyon, szivacson (neha kezenfogva), es kozben persze neha sirnak/tak, de nem vesszuk ki oket (ill a kisfiamnak volt egy-ket remalma, akkor kivettuk, megnyugtattuk, visszatettuk). (Egyebkent 18 honapos koruktol ok is kimasznak az agybol, de ejjel vhogy nem szerencsere, ez a du-i alvasra jellemzo). Elalvaskor bizony most mar hagyom sirni oket (esti+du-i is), hiszen ez mar "hiszti", vagy legalabbis en annak hivom a konny nelkuli kiabalast, meg uvoltest (na jo, max 10 percig, aztan bemegyek, aztan ujra ki stb.)

    Mindenesetre kitartas!!!!



    NS

    VálaszTörlés
  13. Gondolkoztam rajta, hogy inkább nem kommentelek, de aztán mégis fogok... ha nem lennél szimpatikus, és nem tartanálak egy nagyon értelmes nőnek, nem tenném, de így... ha megharagszol, vállalom.

    Én ezt most nagyon megkönnyeztem, szívszaggató volt még olvasni is. Én nem mondom, hogy aludjatok együtt, vagy legalább egy szobában, de könyörgök neked, ne hagyjátok többet sírni! Azon túl, hogy a szegény kis rémült lelke ilyen pillanatokban hogyan érezheti magát magára hagyva, egy életre megtöritek benne a bizalmat, egészséges feszültséglevezetést, és ezer más dolgot, ami egy igazán boldog felnőttkorhoz elengedhetetlen. Tudom, hogy te nem akarsz könyvből nevelni, de ha egy ilyen barbár gyerekorvosnak hajlandó vagy hinni, akkor kérlek, legalább ennyi esélty adj a legfrisebb tudományos kutatásoknak is, és olvasd el ezt, hogy megértsd, miről beszélek: www.amazon.com/The-Science-Parenting-Margot-Sunderland/dp/075663993X

    Tovább nem ragoznám, mert komolyan, fizikai fájdalmat okoz ilyenekről hallani... :(

    VálaszTörlés
  14. En se voltam egyuttalvas parti, de ha pihenni akarunk, muszaj. Vakahol olvastam, es azota nem tudom kiverni a fejembol es ez a mondat valtoztatta meg a velemenyem, pedig nagyon kovetkezetes es szigoru anya vagyok: mi felnottek is csak a parunkkal osszebujva, egyutt szeretunk elaludni ( ugye jobb esetben), miert varjuk el gyermekunktol, hogy o meg sokkal vedtelenebb kis lenykent egyedul aludjon el es at egy egesz ejszakat? Mi lefektetjuk oket az agyunkban, osszebujunk, ha elaludtak meg teszunk-veszunk, aztan egyikonk veluk alszik, masikunk a vendegszobaban. Egyelore nekumk igy jo. Kesobb mar ugyse mi kellunk majd nekik. De a bizalomvesztestol en is mindig tartottam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat azert ez nem feltetlen igaz mindenkire: soha nem szerettem senkivel osszebujva aludni....es nem tartom magam a "rosszabb" esetnek... :) Bizalomvesztes pedig nagy szo, nem hiszem, h ezen mulik.... A bizalom kialakitasa, a neveles evekig tarto folyamat, rengeteg epizoddal amit szulokent igyekszunk a legjobb tudasunk/elgondolasunk szerint megoldani... NS

      Törlés
  15. Szia Tamko!

    Mi különalvás-pártiak vagyunk. A fiunk 22 hónapos, és éjszaka a saját ágyában, külön szobában alszik. Délután velem alszik, a mi ágyunkban. Másfél éves kora körül a foga miatt keveset aludt éjszaka, hiába raktam magunk közé, állandóan felriadt az utcai zajokra ( az Ő szobája belsőudvarra néz). Vettünk egy összehajthatõ matracot, azon aludtam mellette a szobájában. 6 hete megszületett a húga, Ő is az udvari szobába került. Hajnali 3 körül valaki mindig felsír, én meg költözöm a matracra, és etetem a picit , vagy megnyugtatom a kicsit.
    Ha nem akar elaludni a kisfiam, akkor fél 10-kor abbahagyom a mesét, lekapcsolom a lámpát, a matracra fekszem és fogom a kezét. Max 20 perc és alszik.
    Nekünk így jó. Szerintem hallgass a szívedre, és csináld úgy, ahogy nektek jó :)

    VálaszTörlés
  16. Szia! Én azt tapasztaltam, hogy ezek a nemalvásos drámák akkor oldódnak meg, ha nem is akarom altatni, ágyba kényszeríteni,stb. Ilyenkor hirtelen váltanak, és ha kifáradnak, bárhol elalszanak, mert megnyugszanak attól, hogy ők dönthetnek arról mikor elég fáradtak az alváshoz, aztán egyszerre minden visszaáll a régi kerékvágásba!!!
    Szóval szerintem ez nem arról szól, hogy veletek akarna aludni (hiszen nem is akar), hanem inkább az autonómiájáról, ami kezd bontakozni.
    Rémálmok nálunk is előfordultak egyszer-kétszer, de olyankor elég egy kis ringatás, cipelés, szerintem nem alakul ki tartós félelem, egyszerűen elfelejtik míg jön a következő alvásidő.
    Egyébként én is nagyon türelmetlen tudok lenni, ha nem alszanak időben vagy eleget, sőt teljes kiborulásig jutok...
    Rita

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm mindenkinek a tanácsot, véleményt.

    A sírnihagyással kapcsolatban én NS és a franciák álláspontján vagyok: nem brutális módon, hanem okosan, szerintem nem gáz. Azaz az ember időközönként bemegy, elmagyarázza, megnyugtatja stb. Nem hiszem, hogy ettől bármi baja lenne, ahogy NS is megfogalmazta, rengeteg más epizódból áll a gyereknevelés. Ha Boni tudja, hogy napközben mindig számíthat ránk, nem hagyjuk egyedül, szeretjük (az apja napjában százszor is elmondja neki), akkor ennyi idősen este már meg kell értenie, hogy külön szobában kell aludnia - ahogy eddig is. Arról nem is beszélve, hogy egy hónap múlva kezdi a bölcsit, szóval ígyis úgyis meg kell szoknia, hogy nélkülünk is van élet. És nem utolsósorban: én magam sem aludhattam a szüleimmel együtt (jól emlékszem rá, h mennyire szerettem volna) és bizony minket is sírni hagytak. És látjátok, milyen kiegyensúlyozott teremtmény vált belőlem :))

    Mindenesetre amióta leszedtük a rácsot és csak lelép az ágyáról, kinyitja az ajtót, átfut az előszobán és benyit hozzánk, a sírni hagyás nem opció, és ezért is vagyunk kicsit eszköztelenek. Az együttalvás egyszerűen bevállalhatatlan számunkra, szinte kizárt (akartam is írni, hogy én magam is legszívesebben egyedül alszom - ezen mondjuk a férjem kibukik, dehát ez van), úgyhogy valami más megoldás után kell néznünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy a sírni hagyás nem gáz, tényleg csak szerinted van úgy; úgy értem nyilván nem csak személyesen szerinted (tudom, hogy vannak még "laza" franciák, CIO iskola követői és egyszerűen kényelmes szülők is), de ezt kijelenteni olyan, mint azt mondani, hogy szerintem a hagyományos orvoslás egy szar, a homeopátia meg igenis működik, és kész. A tudomány jelen állása mást mond, és abban nincs kongnitív disszonancia, csak kemény kutatási eredmények, konkrétan ebben az esetben az agy biokémiája, amit egy életre felborítanak az ilyenkor keletkező stresszhormonok.
      "Okosan" sírni hagyni egy-két-három éves gyereket nem lehet, neki nem jelentenek semmit a szavak és magyarázatok, nem tudja, micsoda egy rövid idő. Akárhányszor ismételgeted hogy szereted, akármilyen ügyesen érvelsz neki az egyedüllét áldásossága mellett, és akármennyit vagy vele napközben, a magárahagyatottság érzése akkor is ugyanolyan erős, ugyanúgy megviseli, és ugyanolyan mély nyomokat hagy benne. Neki semmi sem ad stabil támpontot a világban egyelőre, csak a következetesség: ha kivétel nélkül mindig ott vagy neki, amikor szüksége van rád, nem csak akkor, amikor a te (számára ennyi idősen értelmezhetetlen) szabályaid szerint elfogadható.
      Az meg, hogy a mi időnkben is hagytak sírni, nem volt gyerekülés, tehéntej volt tápszer helyett, sőt körmöst adhatott a tanítónéni, aztán mégis milyen csudálatos felnőttek lettünk, hááát... Tény, hogy van, aki valóban sérülésmentesen megúszta, ahogy hiroshimai túlélő is van, aki nem lett rákos. De azért csak nem lehet véletlen, hogy ebben a túl korán hozzátáplált generációnkban van ennyi cukorbeteg/allergiás/túlsúlyos ember, és szintén ebben van az, hogy minden második felnőtt kapcsolatfüggő, szorongó, depresszióra hajlamos, megállapodni és bízni és szabadon szeretni képtelen, you name it.
      Igen, el lehet cseszni egy gyerek nevelését ezer helyen, pl. az enyémet is elcseszték valahol, pedig a kötődő-válaszkész-igényszerinti mindenféleség pont megvolt, beleértve az együttalvást és sírni nem hagyást. De pont azért mondom, hogy a könyvekből való neveléstől nem érdemes teljesen elzárkózni, mert legalább amiről egyértelműen bizonyított adatok vannak, és ismeretükben egyszerűen elkerülhetők a hibák, azokat talán érdemes megfontolni. (Olyan ez, mint a szűrővizsgálatok elvégzése: mindentől nem ment meg, de az nem jelenti azt, hogy akkor ette fene, inkább ne derüljön ki semmi.)
      Namindegy, ez még kikívánkozott... remélem hamarosan megoldódik a helyzet, úgy, hóahogyan Boninak a legjobb, bármi is lenne az...

      Törlés
    2. Csatlakozom! A szívem szakad meg...

      Törlés
    3. De azért a sírnihagyàst okként megjelölni összetett hàtterű civilizàciós betegségek kapcsàn nekem kicsit meredek....amúgy oké, szerintem se szabad sírni hagyni kicsi gyereket, bàr tény, h az ember időnként furàn reagàl addig ismeretlen problémàkra a gyerekével kapcsolatban is akàr.

      Törlés
  18. nagyon sokat voltam gyerekkent a nagyszuleim hetvegi hazaban. egyszobas volt a nyaralo, ertelemszeruen mindenki egy szobaban aludt. nagyon szerettem, jo volt erezni az olmeleget, kicsit sem hianyzott a kulon szoba. A gyerekeim (6 es 10 evesek) most is igenylik, hogy ott maradjak veluk, mig el nem alszanak. Biztos megertenek, ha egyszer csak azt mondanam, hogy innentol fogva nem ulok az agyuk szelen a szonyegen (neha elo is fordul), de jobban szeretik, ha ott vagyok. ha nem akartok egyutt aludni, nem lehetne koztes megoldaskent megvarni, mig Boni elalszik? Biztos nem konnyu az elso ket-harom alkalom, de utana talan megszokna, hogy ott vagytok vele, amig szukseges - ha mar valamiert nem akar magara maradni az agyaban.

    VálaszTörlés
  19. Az van Tamko, hogy iszonyatosan kemény dolog ez az éjszakázás, nem alvás, állandó fáradtság. Mindenkit megvisel, főleg az eleje nagyon durva, aztán hozzászokik az ember és valahogy túléli az egészet. Mi 18 hónapja nem alszunk és ha nem lennénk észnél, akkor már simán felörlődtünk volna ebben. 10+ könyvet, ezer cikket elolvastam és nem tudom a választ, hogy miért nem alszik a lányom. Minden praktikát kipróbáltunk és az együttalváson kívül semmi sem működik. Nem mondom, hogy ezt kell csinálni, próbálkozni kell, aztán valami bejön - kb ennyi bölcsességet tudok itt megosztani. És persze próbálom magam azzal nyugtatni, hogy majd később ennek hasznát látja vagy látjuk - hogy így lesz-e, nem tudom :)
    Talán emlékszel rá, pár hónapja Isolde írt arról, hogy nehezebb az anyaság, mint gondolta és ennek leginkább abban látja az okát, hogy az ő lánya sem alszik. Akkor durván neki ugrott egy huszonéves lányka, akinek még gyereke sem volt, hogy unja már, hogy a nők erről beszélnek állandóan. Te akkor ennek a lánynak az oldalára álltál - hát most már értem miért. Napi 3,5 óra saját idő egy ilyen kicsi gyerek mellett olyan luxus, amit szerintem a legtöbbünk csak hírből ismer, és személy szerint heti 3,5 óra saját időért és havi 1 filmért a fél karomat odaadnám - na jó, ez vicc, de kb ilyen reménytelen időnként a helyzet.
    Én sem hiszek abban, hogy sírni kell hagyni a gyereket. A lányom egyszer sírt így max 5 percig, egyedül voltam vele, este elaltattam, mialatt lezuhanyoztam visszaébredt, mire megtörölköztem úgy belelovallta magát, hogy másfél óra alatt tudtam megnyugtatni. A böcsek köve nincs nálam, próbálkozni kell: együtt alvás, felváltva a gyerekkel alvás, hodozóban altatás vagy amit Marine leírt, valami működni fog. Kitartás, egy ennyi idős gyereknél a nem alvás egy normális állapot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, nem emlékszem erre a beszélgetésre Isolde blogján, belinkeled? Szerintem én pont a fordítottját állítottam: azt, hogy nem értem, miért minden cikk arról szól, hogy basszus, milyen nehéz ez az anyaság, HÁT ÉN EZT NEM TUDTAM. Vagy: hát nekem ezt nem mondták. Letagadták előttem. Tele van a net olyan, magát leleplezőnek titulált cikkel, amelyik le akarja rántani a leplet a terhességről és az anyaságról és be akarja mutatni, hogy az anyaság nem rózsaszin álomvilág, mint azt mindenki - a cikk szerint - gondolja. Szóval vm ilyesmi :)

      Törlés
  20. az nem opció, hogy ott vagytok amíg elalszik, aztán kiosontok? vagy néha ott alszotok egész éjjel? nálunk direkt mindig van/volt (minden lakásban) egy ágy a gyerekszobában betegségek, hányós köhögés, alvási katasztrófák esetére. nálunk ez bevált, igaz másfél évig nemigen volt esti életünk...aztán egyik pillanatról a másikra ügyesen leszoktak erről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Màrmint a kiosonàs vàlt be, bàr aki bent maradt, àltalàban àtaludta az estét...)

      Törlés
  21. Nálunk az vált be, hogy egészen egyszerűen nem engedtük a gyerekeket leszállni az ágyról. Folyamatosan ott van velük az egyikünk, amíg el nem alszanak. Pár este alatt megszokta, hogy ha le akarnak mászni, vissza lesznek téve egészen addig, amíg el nem alszanak. Eleinte volt hiszti, de aztán megszokták.

    De a szobájukban van egy plusz ágy, ha kell, ott alszom velük, de ha átjönnek éjjel, nem hajítjuk ki őket (ha mélyen alszanak már, akkor visszarakjuk őket az ágyba).

    VálaszTörlés
  22. Két dolog jutott eszembe, de Isten ments, hogy tanácsot próbáljak adni vagy ilyesmi, nincs gyerekem. A két dolog:
    1. Én tökre nem emlékszem olyanra, hogy bármikor is akartam volna a szüleim ágyában aludni, viszont az utóbbi időben egyre többször fogalmazom meg, hogy milyen "szeretetlen" velük a kapcsolatom, és most a kommentek hatására elgondolkodtam azon, hogy a különalvással lehet-e valamilyen összefüggés.
    2. Az jutott eszembe, hogy esetleg nem próbáljátok meg Boni ágyát máshova rakni, és máshol próbálni elaltatni? Lehet, hogy egy kis változástól lenyugodna. De ez csak egy ötlet.
    Drukkolok, hogy valahogy megoldódjon!

    VálaszTörlés
  23. Látod, mennyire szeretnénk mind megmenteni Bonit, téged, titeket? :) és istenbizony szeretetből - azt hiszem, elkezdek megbocsátani az utcán a néniknek :D

    VálaszTörlés
  24. Két kérdés azokhoz, akik egy ágyban alszanak a gyerekkel:
    1. Őszintén, Isten bizony pihentetően jól alusztok ti is és a férjetek is? Mert én kényszerűségből, nem elvekből időnként át szoktak hozni a legkisebbet az ágyunkban, nem ott alszik el, hanem van olyan szokása, hogy felébred 1 és 2 között időnként (van, hogy hetekig nem, aztán meg több nap egymásután). Ekkor lenyom 2-2,5 órás dumálós, nevetgélős és éneklős műsort, én meg félek, hoyg felkelti a más iskolás tesóit, ezért inkább áthozom hozzánk. Na most én ezeken a napokon kb. 1 percet sem alszom. A férjem is panaszkodott, akkor kettőnk közé beraktam a fotelágy támláját, amitől ő tudott aludni, én még kevésbé, mert alig maradt helyem. Nekünk ez a legkevésbé sem pihentető.
    2. Ahol több gyerek van mit csinálnak? Nálunk nem annyira az esti elalvás, mint inkább a délutáni szokott gond lenni, és főleg amikor a három nagyobb egyszerre volt kicsi (nagyon kicsik a korkülönbségek) nem működött volna, hogy alszom együtt mondjuk az egyikkel, közben meg a másik kettő szabadon kóricál a lakásban 1,5-2 órán keresztül (az egyik napi kétszer aludt még, a másik egyszer, a harmadik egyszer sem, mert az enyémek 3 éves koruk után már nem aludtak délután).

    Előttem mindig az lebeg, hogy az akutálisan alvás problémás gyerek "csak" az egyik szereplője a családnak, vannak még mások is, az anya, az apa és a testvérek is, és olyan megoldást kell találni, amiben mindenki igény egyaránt fontos, és a lehető legkisebb sérüléssel jár mindenkinek. És jó lenne, ha lehetőleg mindenkinek jutna normális pihenés és alvás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk jellemzően nem volt "aktuálisan alvás problémás gyerek" - voltak húzós estéink/éjszakáink (meg nappalaink, az alvástól függetlenül is) nekünk is - de kinek nincs 14 év alatt soha?

      Már rég nem alszunk együtt (másfél év van köztük, az egyik 12 múlt, a másik 14 lesz) - de azt kell mondanom, hogy általában sosem aludtam olyan jól, mint a gyerekekkel összebújva (nyilván, amikor épp megrugdaltak, akkor nem - de akkor sem alszom jól, ha az én orrom van bedugulva, vagy ha kintről hangos zene szól, stb - szóval, malőrök mindig vannak, vagy legalábbis bármikor lehetnek) A lányom még mindig szeret néha velem aludni (nyaralás, vagy ha az apjuk nincs itthon - mélyebben és jobban alszom vele, mint bárhogy máshogy)

      Nálunk nem volt kötelező aludni délután - a nagyobbik egyéves kora óta sosem alszik délután, a kisebbik néha még manapság is - és kötelező lefekvési idő is csak akkortól volt, amikor ovisok lettek (5 és 3,5 évesen, egyszerre) - aki pedig elálmosodik, az általában szívesen alszik. Együtt aludtunk - ami korántsem jelenti azt, hogy mind egyszerre feküdtünk le. Ha mi aludtunk du., abban a szobában lehetett "kóricálni", ahol aludtunk, kilincsre volt csukva, 3 éves koruk előtt nem tudták kinyitni.

      És van több ágyunk is (akkoriban volt két 2x2-es), az egyiket mára szétszedtük a két gyereknek - volt, hogy vmelyikünk egyedül vagy vmelyik gyerekkel a másik szobában a másik ágyon aludt. Most sem mindig alszunk együtt - betegen nem, ha vmelyikünk későig dolgozik, akkor sem - ha meg épp úgy van kedvünk, akkor igen (nem, nem ment tropára a szexuális életünk sem, arra más időket és más ágyakat találtunk, mint a gyerekekkel együttalvás ideje és helye)

      Törlés
    2. Kicsinap, igen, én jól alszom. Én a gyerekkel, férjem a vendég szobában. De nem miattunk alszik külön, hanem mikor terhes lettem, jó messzire elkerült engem biztos ami biztos, aztán így maradtunk. Persze rendszeresen romantikázunk nála. Nekünk jó így.

      Törlés
    3. Mi akkor kezdtünk el együttaludni, amikor a Lány félóránként ébredt, nem akart semmit, úgy értem nem énekelt, mondokazott stb. csak arra volt kíváncsi, hogy ott vagyok-e. Mi akkor már annyira fáradtak voltunk, hogy a harmasban alvás is szuper volt. Azóta megszoktuk:)

      Törlés
    4. Köszi a válaszokat. Ezek szerint én UFO vagyok, nekem nem jó a gyerekkel együtt aludni, nem azért, mert nem imádom őket, hanem mert nem tudok aludni, és így 11 év után bár baromi fáradt tudok lenni a folyamatos nem alvástól, pontosabban kevés alvástól.
      Nálunk a legnagyobb alvajárt 9 éves koráig, tehát még ő miatta sem tudtam sokáig aludni. A második, aki egyedül egy totál nyugisan alvó volt (érdekes, mert amúgy ő volt a "legnehezebb" gyerekem, de aludni jól aludt éjszaka), de délután ő is nyomott műsorokat.

      Martine!
      Nálunk sem volt kötelező aludni, azért a 2-3 éveseket még egy darabig lefektettem, amikor néha elaludtak, néha nem, de ha nem aludtak el, akkor lehoztam őket. Ha velünk egy szobában koricálnak a nem alvók, akkor az amúgy alvók sem aludnának, nem jó. Az ajtót feléri nálunk már a 2 éves is (nagyon magas). Ráadásul két szintes volt a lakás, most a ház is.

      Nekem az intimitás hiányzott, ha ott aludtak, a a szexet nyilván meg lehet oldani másképpen, de reggel régebben sokszor beszélgettünk még az ágyban, ébredés után. Vagy csak egymáshoz bújtunk.

      Amúgy megértem Tamkot, nekem is kell az az esti pár óra, az sem én idő, de akkor csinálom meg a konyhát az esti vacsi után, sokszor dolgozom még, megcsinálom az összes iskolás tízórai szendvicsét, gyümölcsét kis dobozba, meg a teájukat feltöltöm, összekészítem a másnapi cuccokat, netán zuhanyzom, hajat mosok stb.:-)
      Én nem érzem "luxusnak" azt, hogy este 8 után az az idő a miénk legyen, főleg, hogy csak egy része lehet "szórakozás". 1 gyereknél talán hamar eltelik ez az időszak, de ennyinél mondom, már 11 éve tart. És mi nem voltunk gyerek nélkül 11 éve egyetlen napot sem.

      Amúgy nem nagyon gázos alvásúak szerencsére, csak ugye sokan vannak, és így mindig volt kicsi, aki még evett éjszaka, nagyobb, aki éppen szep. szorongott, nagyobb, aki a 4 éves kori félelem időszakában volt, meg még nagyobb, aki alvajárt. (Amúgy ez is olyan érdekes, hogy csak egy gyereknél votl eddig ez a 4 éve skori félelem, és pont a negyedik szülinapja után kezdte, és mintha olvasta volna a könyveket az 5. szülinapja után abbahagyta.)

      Törlés
    5. én épp azért örültem nagyon az együtt alvásnak, mert nekem nagyon sokat kell aludnom ahhoz, hogy működjek :) és az így volt leginkább biztosított - velem/velünk ők is aludtak, mi is, nem kellett felkelni a szoptatáshoz sem - isteni volt :)

      nem tudom, milyen lett volna sok gyerekkel (gondolom, jó, és biztosan módosult volna egy csomó minden - hogy pont az alvás módosult volna-e, azt nem tudom)

      időnként volt magánidőnk - most kamaszok, most több van, néhány év múlva felnőttek lesznek, akkor biztosan több lesz. nem mondom, hogy sosem hiányzott volna, ha elszabadultam, tök élvezet volt egyedül elmenni fél órára vásárolni a profiba - mi így tudtuk megoldani. van, amit ma már másképp csinálnék (elméletben legalábbis) - pont ezt nem, ez jó volt :)

      Törlés
    6. Es mit csinalnal maskepp Martine? (Csak tőmondatokban, ha nincs kedvet regenyt irni)

      Törlés
    7. Én simán elhiszem, hogy nektek jó volt így, olvastam egy darabig egy csaj blogját, nekik nem is voltak ágyaik, egy szobában voltak valami nagy matracok és öten aludtak úgy egybe. Még azt is el tudom képzelni, hogy nekik úgy jó. De nekem nem jó, és azért egy kicsit talán én is számítok.:-))) Az enyémek pl. hamar leszoktak az éjszakai evésről. És voltak átmeneti rosszabb periódusok (mozgásfejlődés, fogzás), de alapvetően aludtak. Most ugye a kicsinél se kellene beavatkozni, nem sír, vagy kiabál értünk, sőt, néha ki sem akar szállni az ágyából, csak hát ezt a hajnali 2 órás éneklős műsort egy-egy dolgozat előtt nem akarom rászabadítani a tesóira.:-)
      Nekem nem is annyira az elszabadulás hiányzik, most sem, pl. nem szeretek egyedül elszabadulni, tehát úgyis mindegy. Hanem a nyugi, hogy nem kell készenlétben lenni állandóan, hogy le lehet ülni 5 percre, egy kaját elejétől végig meg lehet enni, meg ilyenek.
      És ok, hogy felnőttek lesznek egyszer, bár azért nálunk a kicsi még csak 2 múlt, szóval még jó sok idő, és elmúlnak az évek felettünk. Ha ők kirepülnek mi maradunk ketten és nekünk még házaspárként kellene funkcionálnunk elég sokáig. És most már azért érzem, hogy nem jó ez így, hogy egész nap csak a pörgés, a feladatok, és soha nincs egy kis lazulás, egy közös program kettesben a férjemmel, ami kicsit helyre tesz, megerősít minket. Az én szüleim pl. minden évben 1 hétre elmentek kettesben is nyaralni. Nekünk meg még 24 óra sem jutott az elmúlt 11 évben.

      Nekem volt alkalmam mindig változtatni, és most így az ötödik gyerek után tudtam azt mondani, hogy eddig nem csináltam volna másképpen semmit.:-))) Amúgy ő sokáig velünk aludt egy szobában, 11 hónapos koráig, utána pedig egyik tesójához került, tehát nincs egyedül most sem. De volt olyan gyerekem, akit 2 hónaposan külön szobába tettünk, mert vele pl. annyira nem bírtam tovább egy szobában aludni (mai napig irtózatosan hangosan alszik).
      Anyukám pl. a nagyon szigorú napirendünket nem tudja megérteni, de én másképpen nem tudok boldogulni ennyi gyerekkel. És volt olyan pont, hogy azt hittem igaza van, de aztán a nagyok mamáztak és egyedül voltam itthon a legkisebbel, és akkor volt idő lazulni (pl. 45 percet ázott a kádban), ergo nem az én belső kényszerem, hanem a gyerekszám okozza azt, hogy ennyire ragaszkodom hozzá.

      Törlés
    8. Tamko:

      igyekszem rövidre fogni (nálam ez a kihívás)

      (0. pont mindenképp ragaszkodnék legalább egy harmadikhoz ... és nagyon drukkolnék, hogy ikrek legyenek :D (viccen kívül: nagyon bánom, hogy nincsenek többen (mondjuk voltak benne bőven rajtunk kívül álló okok is... de akkor is)) )

      1. minden este venném a fáradságot, hogy legalább 5-10 perc erejéig közösen pakoljunk el (nem én nélkülük azzal, hogy az gyorsabb) - hátha most rendesebbek lennének

      2. többet utaznék velük kicsiként is (A. nem nagyon akart, én meg hallgattam rá)

      3. tudatosabban türelmesebb lennék (bár ezt most sem késő még elkezdeni... csak sajnos romlok)

      4. nagyon sok komolyzenét hallgatnánk együtt, és mennénk koncertre is (talán tanulnának is zenét - bár hogy az időben hogy fért volna bele, azt most sem látom át)

      Törlés
    9. ja, és akkor sem hagynám abba a kirándulásokat, amikor már ovisok és én dolgozom - nem mondanám azt, hogy majd ha nagyobbak lesznek (és nem kell őket sosem cipelni), gyakrabban megyünk - mert néha nagynak is kellett őket cipelni, de egyszerűen elfelejtették, mennyit kirándultunk, és mostanára egyáltalán nem is szeretnek :( (kirándulni - engem még igen)

      Törlés
    10. Koszi, ez erdekes volt! Ugy latom, ezek inkabb szokasok, azokat alakitottad volna mashogy.

      Törlés
  25. Nalunk kenyelmetlen a gyerekekkel alvas, ezert kiszelesitettuk az agyat. Meg mindig azt mondom, ha nekik ez jelent biztonsagot, akkor egy ideig meg igy fogjuk csinalni. Nalu k tudjuk az okat, hogy ez miert alakult igy, ezert is engedjuk ezt meg, es latom a veget is a dolognak, szerintem minden szulo erzi, hogy nekik mi a legjobb. Ki kell probalni tobb megoldast, es amit magadenak erzel, csinald ugy. Onnantol kezdve viszont ne engedj beleszolast mas altal, viszont te se itelj mas modszerei felett. En ezt az elvet kovetem a gyerekneveles teren. Ne kovezzetek meg.

    VálaszTörlés
  26. Nalunk kenyelmetlen a gyerekekkel alvas, ezert kiszelesitettuk az agyat. Meg mindig azt mondom, ha nekik ez jelent biztonsagot, akkor egy ideig meg igy fogjuk csinalni. Nalu k tudjuk az okat, hogy ez miert alakult igy, ezert is engedjuk ezt meg, es latom a veget is a dolognak, szerintem minden szulo erzi, hogy nekik mi a legjobb. Ki kell probalni tobb megoldast, es amit magadenak erzel, csinald ugy. Onnantol kezdve viszont ne engedj beleszolast mas altal, viszont te se itelj mas modszerei felett. En ezt az elvet kovetem a gyerekneveles teren. Ne kovezzetek meg.

    VálaszTörlés
  27. Nalunk kenyelmetlen a gyerekekkel alvas, ezert kiszelesitettuk az agyat. Meg mindig azt mondom, ha nekik ez jelent biztonsagot, akkor egy ideig meg igy fogjuk csinalni. Nalu k tudjuk az okat, hogy ez miert alakult igy, ezert is engedjuk ezt meg, es latom a veget is a dolognak, szerintem minden szulo erzi, hogy nekik mi a legjobb. Ki kell probalni tobb megoldast, es amit magadenak erzel, csinald ugy. Onnantol kezdve viszont ne engedj beleszolast mas altal, viszont te se itelj mas modszerei felett. En ezt az elvet kovetem a gyerekneveles teren. Ne kovezzetek meg.

    VálaszTörlés
  28. Ne haragudj de,miközben értetettem/éreztem az események súlyát mégis végigkacagtam a bejegyzést,annyira jól írtad le. Nekünk is hasonló küzdés volt,mi hajszárítóval próbáltuk elaltatni, azzal fújtuk azt szerette. Egyszer aztán kigyulladt a hajszárító,így nem próbálkoztunk tovább. Állandóan hordoztuk a lakásban körbe stb. Kitartás, azt mondják a rosszul alvó gyerekek okosabbak lesznek:-)

    VálaszTörlés