2015. május 27., szerda

Nakapé

Az elmúlt pár hétben az egyik fő téma nálunk a kanapé volt. Hogy milyet vegyünk. Nem akartam elkövetni a múltkori hibát, ami után 6 évig egy zöld kanapét bámultunk a nappaliban, és amitől most végre megszabadultunk. Miután nagy nehezen döntöttünk (de nem volt egyszerű menet ez sem, ritka a szép ÉS kényelmes kanapé), nagy nehezen kiszállíttatuk (itt is volt csomó probléma, először a huzatot hozták, majd rá pár héttel (!!) a vázat), és nagy nehezen összeraktuk (csak esténként volt időnk, nappal Boni nem hagyott dolgozni) egy rémesen ronda, böhöm nagy, a nappaliba egyáltalán nem illő, ráadásul szörnyen kényelmetlen kanapénk lett.

Három napig ízlelgettük. Z. nem találta olyan rondának, viszont ő is egyetértett velem, hogy kényelmetlen. Ezen felül szerintem még elképesztően béna is volt, komolyan visszasírtam a régi ronda zöldet. Addig-addig nézegettük, próbálgattuk, fotóztuk, míg megegyeztünk: visszavitetjük. Nyilván ki kell majd fizetni a szállítás díját, de legyen inkább ez, mint megint egy ronda kanapé.

Tegnap elmentünk az Ikeába, rögtön a vevőszolgálathoz. Képzeljétek, már nem lehet összeszerelt bútort visszavinni, pedig emlékszem még, hogy 6 éve egy már összeszerelt asztalt szedtünk szét és vittünk vissza (színprobléma miatt). Meg voltunk zavarodva: elmondtuk a csajnak, hogy attól eltekintve, hogy ronda (itt Z. közbeszólt, hogy nem is annyira), még kényelmetlen is: baromi kemény a háttámlája, viszont az ülőrész pici és túl puha (mondtuk kánonban), nem lehet-e valamit mégis csinálni? Kivételesen? Esetleg többet ráfizetve? Egy másik típusra beváltani?

Na jó, mondta a csaj, meglátja, mit tehet. Addig menjünk föl, nézzük meg, hogy milyet szeretnénk helyette. Nekem volt is egy ötletem, egy barna bőrre gondoltam, de ahogy felmentünk a kiállító részre, még a bőr kanapék előtt épp a miénkbe botlottunk.

- Jé, ez nem is annyira ronda! - csodálkoztam
- És sokkal kényelmesebb is! - huppant le rá Z.
- Úristen, csak nem rossz kanapét vettünk??- suhant át rajtam egy kósza sejtés

Hát nem. Jót vettünk, csak éppen rosszul szereltük össze: a háttámláján ültünk, és az ülő résznek dőltünk neki! Hát nem csoda, hogy ilyen iszonyúan rosszul esett rajta az ülés!

Érthetetlen, de nagyon jellemző, hogy Z-nek fel sem tűnt, hogy esztétikailag sem stimmelt valami.

19 megjegyzés:

  1. Ez aztán igen! Így jár az ember, ha éjszaka szerel, mikor nincs egy ép agysejtje sem, a szeme sem áll (lát...) jól. Én azért körülnéznék a lakásban, egy költözés után érhet még némi meglepetés ;).

    VálaszTörlés
  2. :D :D :D véééééégre valami nagyon vidám dolog a mai napon! jaj, ez nagyon jó, muszáj röhögnöm (bocs, megértem, átérzem, meg minden, de bruhaha!!!) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És most értem, hogy a cím is mennyire nagyon találó :)

      Törlés
  3. :-)) leszerepeltünk lakberendezésből.

    Martine, nyugodtan nevess, mi is ezt tettük! Ráadásul képzeljétek utána mind a hárman ráültünk a kanapéra, majd arra jött egy nő, és a lányának odaszólt: - Nagyon szép, ugye? (Il est tres beau, n'est-ce- pas?)
    mire Z: - Ugye asszonyom, rólam beszél?

    A nő elpirulva szabadkozik: jaaaaj, nem uram, bocsánat, a kanapéról volt szó!

    Majd gondolom leesett neki h poén volt, és visszajött, majd nevetve mondta: - De a kisfiuk nagyon szép!

    Szóval röhögni járunk az ikeába .))

    VálaszTörlés
  4. Ez fergeteges! :)))) meg nakape is... Meg Z. is.

    VálaszTörlés
  5. Hehe nalunk a ket macso pasi rakott ossze egy iroasztalhoz valo karosszeket ugy, h kb 45 fokban lehetett fekudni rajta. Mindketto surun karomkodva eskudozott, h soha tobbe ikea. Aztan en megszereltem nekik es mukodik azota is :P
    (A leirast ki sem nyitottak, mar Bob The Builder is megmondta, h igazi mester nem nez utmutatot :P)

    VálaszTörlés
  6. Mi is nagyon gyakran emlegettük az Ikeát és az anyját!

    VálaszTörlés
  7. :D :D :D

    Mi a huzatot húztuk fel fordítva a kanapénkra. De csak hónapok múlva vettük észre.

    VálaszTörlés
  8. Sensitive, ez szinte megnyugtat! :)

    VálaszTörlés
  9. Pont ez kellett a reggelemhez. El kellene adni ezt az ötletet egy sitcom írónak!

    VálaszTörlés
  10. Juj, de jóóóót nevettem ezen...Bocsi! :D

    VálaszTörlés
  11. Nagyon cuki sztori! És tényleg iszonyú nehéz jó kanapét venni. Egyébként meg az Ikea= Lego felnőtteknek :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon cuki sztori! És tényleg iszonyú nehéz jó kanapét venni. Egyébként meg az Ikea= Lego felnőtteknek :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon cuki sztori! És tényleg iszonyú nehéz jó kanapét venni. Egyébként meg az Ikea= Lego felnőtteknek :)

    VálaszTörlés
  14. Ezt a bejegyzést csak most olvastam hogy belinkelted, hát, hangosan röhögök, azon meg különösen hogy Z igen hasonlít az én G-mre (na ezt hogy kell írni, mindegy), mikor inkább túlozni kell a cél érdekében akkor ők tompítanak DD

    VálaszTörlés