2015. május 30., szombat

Játék a fiamnak

(Karinthy Frigyes)

A kis fiam idestova másfél éves lesz, hallatlan, milyen aranyos kölyök, igazán nem azért mondom, mert az enyém, mások is azt mondják, például a feleségem.

Szóval elmentem játékokat venni a József körútra mint egy apa és megálltam a kirakat előtt szemlét tartani. Igen, igen, ezt a paprikajancsit mindenesetre, aminek meg kell nyomni a mellét, mire tapsol. Miért is akarom ezt mindenesetre megvenni? Igen, tudom már, mert már régen szeretném tudni, hogy csinálja azt a dolgot és hogy belül fából van-e, vagy vasból, - hm, különben a feleségem azt mondta, olyant vegyek, amit nem lehet könnyen összetörni. Tudom már, egy Richter-kőépítőt veszek, igenis, végre veszek már egy Richter-kőépítőt, az nagyszerű játék, a legszebb a világon, micsoda tornyokat lehet belőle építeni!... és a mintafüzet utolsó ábráját még úgyse csináltam meg, mivel az utolsó oldal leszakadt, aztán meg hiányzik a két kék háromszög, a sublód alá esett és nem lehet kivenni, akarom mondani, persze az régen volt, nem most. Hohó, veszek egy ilyen pörgőcsigát is, nagyszerű, hogy fog örülni a Fiú, olyat, amelyiket spárgával kell pörgetni és közbe zúg is. Hát még mit veszek, veszek egy ilyen trombitát, végre mégis hozzájutottam, akarom mondani, végre mégis hozzájut a kis fiam.

Na, itt vannak a játékok, a Marika mingyárt vigye ki a Fiúnak és a Fiú szép rendbe játsszon kint a szobájában és a papát hagyják dolgozni, mivel a papának írni kell és most nem ér rá.

A papa ír... igenis, a papa egy komoly, nagy férfi, aki cigarettázva ül az íróasztal előtt és súlyos gondjai vannak és ír. A Fiú pedig egy kis fiú. Na, mi az odakint, micsoda visítás? Hát nem hagytok dolgozni? Édesfiam, menjen ki és szóljon a Marikának, hogy ne visítson ez a gyerek.

Hallatlan, hogy nem hagyjátok dolgozni az embert, kénytelen az ember felkelni az íróasztal mellől és kijönni ide, hát mi van itt, miért nem hagytok dolgozni?

Dehogy vagytok csendben, olyan lármát csináltok, hogy a harmadik szobában is meghallom. Hát mi van itt? Persze a gyerek visít, mert nem adjátok neki a pörgőcsigát, amit vettem.

Na úgy-e, látod, mingyárt elhallgat, ha odaadom neki. Látod, Fiú, ez a pörgőcsiga, ezt vette neked a papa. Úgy-e gyönyörű?

Jaj, de ügyetlen a Fiú, azt nem kell szájba venni, Gabi, hallod? Hanem így ni... így meg kell fogni, látod, majd a papa megmutatja neked.

Látod, Fiú, így két ujjal meg kell fogni alul... így, ügyesen... aztán rá kell csavarni a spárgát, aztán hirtelen megrántom, hopp! és most gyorsan letesszük a földre, látod, milyen gyönyörűen pörög... na, vigyázz, ne nyúlj hozzá, te csacsi, hiszen akkor megáll... Mész el innen? Hozzá ne nyúlj! Hallatlan ez a gyerek... elrontja a dolgot, pedig mily szépen pörgött.

Na várj, édes kis fiam, így nem lehet, majd a papa megmutatja neked, hogy hogyan kell... na add ide szépen a papának, na ereszd el... hiszen te nem tudod pörgetni... na, nem ereszted el?... na, add ide... ejnye, te kis komisz... hát add ide a papának, hadd mutassa meg... ejnye, mingyárt dádát ütök a kezedre...

Ugyan ne mondjon ilyent, édes fiam, hogy én kitéptem a kezéből és azért visít... dehogy téptem ki, csak meg akarom mutatni neki, hogy hogyan kell pörgetni. Hiszen magától nem tudja, láthatja. Na, Fiú! Ne visíts! Nézz ide szépen, a papa milyen gyönyörűen tudja pörgetni... látod, így két ujj közé fogom, aztán rácsavarom a spárgát, aztán hirtelen megrántom, aztán leteszem a földre... nézd, de szép, hogy pörög... milyen hangtalanul és sebesen...

Nem mész innen, Fiú? Nézze ezt a komiszt, most meg rá akar lépni... ugyan vigye odébb innen...

Édes fiam, ne mondjon olyant, hogy ez nem neki való játék! Hát kinek való játék, ha nem neki? Hát ha játék, akkor már neki való, mivel a játékokat a kis fiúknak csinálják és nem öreg kancellároknak. Hát kinek való, ha nem neki? Talán magának? Vagy nekem? Na látja. Maguk asszonyok mind ilyen logikátlanok. Persze, hogy neki való. Sohse volt ilyen szép játéka. A legszebb pörgőcsiga, csak jól meg kell pörgetni. Így, két ujj közé kell fogni, így... aztán rácsavarni a spárgát... aztán hirtelen megrántani... aztán gyorsan letenni a földre... jaj, de szépen pörög... jaj, de szép... most nekimegy az asztallábnak... nem... visszafordult... most ingadozni kezd... most tántorog... puff! Megállt. Sebaj, még egyszer fel lehet húzni, biztosan kétszer annyit is tud pörögni, csak gyorsabban kell megrántani a spárgát és erőteljesebben... így... látja? Most sokkal tovább fog pörögni, mibe fogadjunk... látja?...

Hogy hova lett a Fiú? Mit tudom én... Biztosan kiment... átment a másik szobába... vagy a harmadikba... észre se vettem, igazán... talán elunta magát...

Várjon... még ne hozza be... most olyan szépen pörög... az az ügyetlen mingyárt nekimenne és feldöntené... várjon, kiváncsi vagyok, meddig pörög addig hagyja bent... majd el lesz ő bent is addig... legfeljebb leül és megírja a cikkemnek a végét.


Megvettük neki a távirányítós autót. Isteni! 

11 megjegyzés:

  1. Ugyanígy... a nagyobbik 17 hósan egy vendégségben imádta, hát megkapta karácsonyra két hét múlva, mert biztos örülni fog...félt tőle!!! kb. 2,5-3 éves koráig, akkor tetszett neki először, hogy távirányítós. Balázs már korábban találkozott ezzel a sárga kisautóval, 1 évesen odavolt az egészért. Aztán egyszer csak már ő is a lábamat szorítja, ha beindítjuk. Most pihen a szekrényben, és néha ha látja, mutatja, autó-autó, ennyiben maradunk. :)

    VálaszTörlés
  2. Boni mar megbaratkozott vele... :) meg neha gyanusan meregeti, de mar tok gyarkan nevet, meg akarja fogni stb. A taviranyitot viszont nem hasznalja, mindig a kezembe nyomja, h csinaljam en!

    VálaszTörlés
  3. Kistesóm jut eszembe a távirányítós autóról.

    Kosztolányit pedig jó volt olvasni! :)

    VálaszTörlés
  4. Ez a Karinthy egy zseni, mennyi mindent észrevett a gyerekeken, amit később okos könyvekben írtak meg a gyerekpszichológusok! Nagy kedvencem a „Tanítom a kisfiamat".

    VálaszTörlés
  5. Karinthy elkészesztő! Néha arra gondolok, csak Karinthy-t kellene olvasnom, hiszen humor, mélység, minden benne van.

    De Koszolányit is szeretem, Bezzeg! :)

    VálaszTörlés
  6. Sajnos már összekeverem a hamut a mamusszal is. :/

    VálaszTörlés
  7. :) Karinthy-t Kosztolányival keverni nem is AKKORA tévedés!

    VálaszTörlés
  8. Alig vartuk, h lefekudjon es vasutpalyat epithessunk

    VálaszTörlés
  9. a saját gyerek a legaranyosabb, és ez így van jól

    VálaszTörlés