Egyszer egy kolléganőm-barátnőm összeveszett velem: a történet fura, én ugyanis nem vesztem össze vele. Fogalmam sincs, mi történt, mi ütött belé, mi baja volt velem (és mióta? azt hittem, jóban voltunk). Konkrétumokat nem mondott, inkább csak gonoszságokat, indulatosan, hisztisen. Még azon melegében próbáltam tisztázni a helyzetet (1. hiba), teljesen meglepődve, hogy mi a fene van vele, mitől kergült meg. Semmi értelmes magyarázatot nem kaptam, csak további sértéseket zúdított a fejemre.
Közös ismerőseink sem mondtak semmit, azok sem, akik az egész jelenetet végignézték - én meg soha nem kérdeztem őket (2. hiba), hogy ugye látták, milyen igazságtalanságnak voltam kitéve, hogy ugye szerintük sem tettem olyat, ami erre feljogosította volna a csajt.
A lánytól sem kérdeztem, hogy mi volt, mi van, miért reagált úgy, ahogy. De ami a legnagyobb hülyeség volt, hogy hónapokig úgy tettem, mintha semmi sem történt volna (3. hiba). Ha közös ebédre vagy bármilyen más programra hívtam a kolléganőimet, mindig betettem őt is az e-mailbe. Nem akartam egy ilyen kis közösségben vitát szítani, nem szerettem volna, hogy választania kellene bárkinek is: őt hív meg vagy engem. Tipikus szőnyegalásöprés, profi vagyok benne.
Aztán elköltöztem a munka miatt, néha találkoztunk csak, évente egyszer talán. Nyilván az egésznek egyre kevesebb jelentőssége volt már. Az utóbbi időkben beszélgettünk is, távolságtartóan, de viszonylag kedvesen. Most viszont megint kollégák és megint ugyanazon közösség tagjai lettünk. Még gondolkodtam is, mielőtt visszamentem volna dolgozni, hogy most mi a lót csináljak majd. Meg akarom majd hívni a kollégáimat-barátaimat egy lakásavatóra, de akkor őt tegyem bele az e-mailbe, mintha mi sem történt volna? Oké, tök rég volt, mindkettőnk élete alaposan megváltozott azóta, na de akkor is megtörtént!
Megkönnyítette a helyzetemet, mert pont ő is lakásavatót tartott, amire engem is meghívott (nem tudtunk elmenni). Külön írt egy másik e-mailt is, hogy ebédeljük majd együtt - ennek ma volt a napja. Ha most én nem Tamkó lennék, hanem egy bátrabb és az érzelmeit sokkal jobban kimutatni tudó valaki, aki azt is el tudná fogadni, hogy őt esetleg nem szeretik, akkor a mai ebéd során rákérdeztem volna erre a régi történetre, de nem tettem (4. hiba).
Az az érzésem, az elejétől fogva helytelen volt a konfliktuskezelés módja, noha a konfliktus, mint olyan, nem is igazán volt definiálva. Most hiába van minden elsimítva úgymond, mégsem tudok ezzel a lánnyal teljesen felszabadulva önmagam lenni. Ahogy a franciák mondják - tök jó ez a kifejezés -, soha nem tudom, melyik lábon táncoljak (je ne sais pas sur quel pied danser): mi fogja kiváltani belőle megint ezt az indulatot és gyűlületet? Ezért van valószínűleg az is, hogy nem konfliktuskezeltem és most sem teszem: ugyan mit tudna mondani, ami igazolná akkori kirohanását? Semmit.
Olyan érdekes, hogy ugyanakkor valami mégis vonz ebben a lányban: pont az a típusú ember, akinek nagyon szívesen keresem (keresném) a társaságát, lehet (lehetett volna) vele hülyeségeken röhögni, de jókat beszélgetni is, számítani rá, kikérni a véleményét, pletykálni. Olyan kár, hogy ez az egész így félrement.
Valószínű hogy én sem tudok okos dolgot írni mert én kirívóan rosszul kezelem a konfliktus helyzeteket. Az biztos hogy akivel már összerúgtuk a port nagyon, azzal más sokkal jobba nem lesz a viszony, max. veszekedés mentes, de ugyanaz a hangulat mint előtte nem jön vissza. Nálam. Ráadásul én gyűlölködő, nem felejtős típus vagyok, szóval a legrosszabb fajta.
VálaszTörlésÉn sem felejtek! :)) úgy irigylem Z-t, aki simán elfelejt rosszindulatot, beszólást, intrikákat. Én szoktam rá emlékeztetni :)
VálaszTörlésViszont asszem megbocsátani tudok. Végülis ennek a lánynak már rég megbocsátottam magamban. És igen, mégsem lesz olyan a viszony, mint régen.
Az én férjem is hajlamos minden rosszat elfelejteni, megbocsátani és én is szoktam rá emlékeztetni :-)
TörlésMajd jön egy másik kedvenc kolléga-barátnő.
VálaszTörlésSzerencsére nincs hiany beloluk!!
VálaszTörlésAzért ez klassz!
Törlésilyen történetet én is cipelek a hátamon. Csak mondjuk engem nem keres!nek, azóta gyerek is lett, akit sose láttam, pedig már 2 éves, és 5 évig egy utcában laktunk, és szinte mindennap találkoztunk... Most annyit tudok róluk, hogy jól vannak, és elköltztek.. Írtam egy e-mailt nekik amikor a gyerek megszületett, de nem válaszoltak, akkor sem, amikor megkérdeztem /szintén levélben/ hogy mi a bajuk velem? ..
VálaszTörlésHú, de durva. Ötleted sincs? Közös ismerősök mit mondanak? Elképesztő, hogy mennyire meg tudnak változni emberek.
Törlésmindenki mást mond, de kb ugyanaz, semmi. Mindegyik azt mondja, hogy majd megkérdezi, de aztán vagy nem, mert nekik nem fontos, hogy megtudják, vagy tudják, de nekik sem világos..
Törlés:((
TörlésNekem is van egy kísértetiesen hasonló sztorim, egy hat éves kolléga-barátság ment tönkre egyik napról a másikra. A lány hirtelen nem akart hozzám szólni, és bár én megpróbáltam kiszedni belőle, mivel váltottam ki ezt a heves haragot, csak annyit mondott, hogy én egy nagyon önző ember vagyok. Rólam az ilyen dolgok nem peregnek csak úgy le, magamba szálltam és próbáltam megtalálni az okokat, és többször is kezdeményeztem, hogy beszéljük meg a dolgot, de ő mereven elzárkózott. Ezek után évekig hoztam neki pl. ajándékot az utazásaimról és karácsonykor is készítettem kis meglepiket az asztalára. A helyzet nem sokat változott, az ajándékokat mindig illedelmesen megköszönte (e-mailben), és visszaköszönt a folyosón.
VálaszTörlésAzután, amikor M.-mel kitűztük az esküvőnk napját, ismét odatettem valamit az asztalára: meghívót a szertartásra. Nem tudom, hogy miért pont ettől a gesztustól, de megtört a jég, még aznap cseteltünk egy csomót, és az esküvőnkön zokogva borult a nyakamba, valahogy azt éreztem, ott jött ki belőle minden kettőnkkel kapcsolatos feszültség. Csitítgattam, hogy minden rendben, és azóta (szinte) ugyanolyan jóban vagyunk, már többször volt nálunk, Pupákot is imádja.
De. Nekem sem volt bátorságom ennyi év elteltével megkérdezni, hogy annak idején, miért haragudott meg rám annyira. Azt hiszem, én sem vagyok egy jó konfliktuskezelő.
(Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de a történeted újra előhozta bennem az egészet.)
Semmi gond :) milyen szép kis happy end. Hasonlóak vagyunk :) azzal a különbséggel, hogy én nem tudnám a kapcsolatot ugyanott folytatni, ahol abbahagytuk.
Törlés