2015. február 20., péntek

Válság

Ahogy válik egyre kézzelfoghatóvá a költözés (jövő héten Z. megy aláírni a szerződést), úgy vagyok egyre nyomottabb. Azóta nem voltam ilyen rossz kedvű, mióta Bonival terhes lettem. Minden percben rámtör a szomorúság. Nem jó semmi, nem elég semmi, máshogy kellene, máshol - legszívesebben elmenekülnék. (Bonival, nyilván). Persze jól tudom, hogy mi áll a háttérben: a költözés, az új város és a munka. Egyikhez sincs kedvem, és hiába tudom, hogy egyszerűen nincs más választásunk (vagy az mindig van? Mit is mond erről Coelho?), állandóan és folyamatosan azon agyalok, hogy mi lenne ha... meg: mi lett volna ha és hogy milyen de milyen nehéz lesz már ezek után az életünk.

Legutoljára 6 éve költöztem új városba, és nagyon-nagyon sok időbe (évekbe) telt míg megszoktam, míg lettek ismerőseim, kapcsolataim. Soha nem szerettem Brüsszelt, és most mégis az jár a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha oda mehettünk volna vissza. (Ez is nyomaszt: hogyan és miért szeretnék visszamenni egy olyan városba, amit az elején utáltam és még a végén is csak épp hogy elfogadtam?)

Rémes, hogy nem vagyok egy picit erősebb és pozitívabb alkat. Nem is tudom, hogyan fogok kikeveredni ebből a napok óta tartó, de hosszúnak igérkező rosszkedvből. Ráadásul nem nyavalyoghatok senkinek, hiszen mire föl? Mindenkinek a maga keresztje, ugye: a munka soha nem sétagalopp, ha pedig nem lesznek barátaink az új városunkban, az csak rajtunk áll, hogy egy idő múlva legyenek. Na de összefoglalva: olyan érzésem van, mint amikor kihúzzák az ember alól a talajt.

14 megjegyzés:

  1. Szívesen felvidítanálak... nem tudom, mivel...Coelhoval tuti nem :D - de mindig van választás, sőt, nagyon kevés az olyan eset, amikor ez két dologra korlátozódik... még azt is végig lehet vezetni, hogy ezt épp hogyan választottad :) - hátha attól jobb kedved lesz, hogy meglátod, hogy te választottad, más dolgok helyett - és ha nem tetszik, bármikor dönthetsz úgy, hogy megint változtatsz valamin :)

    (mindezek mellett nagyon megértelek, kisgyere(kek) mellől visszamenni dolgozni akkor is nagy kihívás, ha már nagyon vártad )

    VálaszTörlés
  2. Hát megértelek. Nekem már néha hiányzik Calgary mióta hazajöttem, persze valójában nem Calgary hanem az nihil ami ott volt. Itt hirtelen nagy a felelősgég, mindenki kérdezi hogy hogyhogy nincs munkám (erre el szoktam mondani hogy a Férjemnek sincs márciustól - ilyenkor elhallgatnak).
    Szerintem erősítsen az hogy magát a munkát tudod csinálni, jó vagy benne, lesznek új arcok, új felfedezendő helyek.
    De amúgy én azt az elvet képviselem hogy gyereket nevelni munka mellett gyakorlatilag lehetetlen, fel nem foghatom hogyan kell csinálni, de majd nálad olvasom mert valahogy menni fog neked úgy érzem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért végül elég sokan nevelnek gyereket munka mellett, na...jó, hát baromi nehéz sokszor, ez tény.

      Törlés
  3. Martine: hát, ha mondjuk odaköltöznétek ti is, az felvidítana :)) A választásokkal kapcsolatban: ha arra gondolok hogy volt (vagy van) más választásunk, akkor még rosszabb lesz a kedvem. Azt sulykolom magamba, hogy most nem tehettünk mást (esetleg később?), így kicsit könnyebb elviselni a helyzetet. De egyébként kiváncsi vagyok, vajon tényleg igaz-e az a (nagyon coach-jellegű) mondás, hogy mindig van választás. És hogy utána tényleg jobb lesz-e a helyzet.

    Bezzeg: ez a taktika nálam soha nem vált be. Pedig tudom, hogy ezerszer rosszabb helyzetek vannak nálam, születhettem volna Ukrajnába is mondjuk, ilyenek, de nem megy. A saját problémáimmal vagyok, hülye módon, elfoglalva.

    Ella: elkerülte a figyelmemet, hogy a férjednek sem lesz márciustól munkája. Legalább ráértek majd babázni! Egyébként megpróbálok majd részmunkát kérni. Épp tegnap tudtam meg, hogy valami csoda folytán se a munkaköm (ami tök jó) se a főnököm (aki tök szimpi) nem változik, szóval ezek munkafronton szuper hírek, és valszeg a részmunkaidőt is meg fogom kapni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, olyanokra gondolok, hogy választhatnátok akár azt is, hogy nem dolgozol, hanem háziasszonykodsz (nyilván erős életszínvonaleséssel, de lehetőség) - vagy hogy keresel vmi teljesen más munkát Párizsban, vagy elkezdesz szabadúszó módon rajzolni, vagy hazaköltöztök és itthon leszel franciatanár - de ti azt választottátok, h. az a munkád, ami, ott, ahol eddig, vissza akarsz (vagy kénytelen - de mégiscsak akarsz) menni dolgozni, ezért akár még a költözésre is hajlandóak vagytok... ha coachos, én nem bánom :D nekem megnyugtató, hogy azért dolgozom ezen a szar helyen, mert különféle okok miatt úgy döntöttem, hogy még egy kicsit ki kell bírnom - de ha minden part szakad, dönthetek úgy, hogy bemegyek és egyszerűen felmondok :D (most azt gondolom, hogy utána nagyobb szarban lennék, mint most - de nagyon hiszek abban, hogy egyszer az lesz végre a jobbik választás)

      Törlés
    2. Ha lakni nem is, de hátha egyszer járunk arra - akkor találkozhatunk egy kávéra :)

      Törlés
  4. Szia, Tamkó! Megírtad már és elkerülte a figyelmemet: miért költöztök? És hova? És új munkád lesz? Vagy Z fog más munkát vállalni? Jó, jó, tudom, nem lehet nevén nevezni mindent, de amennyi belefér, annyit írj le. Vagy mondj egy linket, ahol már leírtad.

    VálaszTörlés
  5. Én erős és pozitív alkat vagyok, vagy legalábbis nagyon szeretem ezt hinni magamról, mégis kétszer is volt ilyen mélypontom szülés óta; mindkétszer akkor, amikor bekövetkezett a tervezett munkábaállásom ideje (eredetileg hathónapos Kissmajom mellől akartam, aztán halasztottam egyévesre). És mindkétszer egy pillanat alatt elmúlt, amint ki bírtam mondani (a főnökömnek is, de főleg magamnak), hogy nekem ez mégsem fog menni egyelőre - pedig szerintem nálam a világon senki sem imádja jobban a munkáját, konkrétan egyenesen onnan feküdtem be a kórházba szülni.
    Nem mondom, hogy nálad is ez van, de érdemes lenne szétbontogatni darabjaira ezt a sok változást, és kideríteni, hogy külön-külön hogyan viszonyulsz a részletekhez. Simán lehet, hogy csak egyik zavar valójában, és ha szerencsés vagy az pont egyik könnyen megoldható lesz...

    VálaszTörlés
  6. Martine, nem pejoratív értelemben írtam a coach-t :)) és azt hiszem, így a kommenteteket olvasva, hogy nem magával a szituációval van bajom, ami nem ideális ugyan, de messze nem katasztrofális. Hanem magammal van bajom :) az én saját hozzáállásommal. Hogy most, ebben a helyzetben abszolút nem tudom érvényesíteni azt a hozzáállást h Make the best of everything. (pillanatnyzilag mindennek a rossz oldalát látom)

    Réka: amikor szülési szabira mentem, ideköltöztem Z-hez Fro-ba, mert előtte nem laktunk együtt. MOst már nem fogunk különköltözni (mert itt van Boni :)) de neki adó- és munkaügyi szempontokból Fro-ban kell maradnia, ezért nem tudok a régi mh-emre visszamenni (Brüsszel), hanem az egyel előttihez megyek vissza (Lux), ami végülis ugyanaz, de ez már bonyolult, nem is tartozik ide :) remélem, érthető voltam. Szóval egy Luxemburg melletti Fr kisvárosba fogunk költözni, az Isten háta mögé...


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem túl indiszkrét a kérdés, Z.-nek ez nem probléma, hogy a te munkád miatt költöztök? Mármint úgy értem, hogy őt nem köti a munkahelye Párizs környékéhez? Vagy ő mobilabb ilyen szempontból?

      Törlés
    2. Szia,

      Csak nem Metz-be koltoztok veletlenul? (Oda valosi az en emberem :)) - vagy meg annal is kisebb helyre? ;)

      NS

      Törlés
    3. Jajistenem, DE! :)) ANNÁL kisebb helyre nem szeretnénk költözni!

      Milyen? Szerette? Laknak ott külföldiek? Szoktatok még járni oda?

      (írj az email címemre ha úgy jobb: tamkosk@gmail.com)

      Kriszti: igen, Z mobilabb

      Törlés
  7. Nem a hozzáállásoddal van a baj szerintem, hanem azzal, hogy végetér az életednek egy olyan szakasza, ami egyrészt nagyon boldog volt, másrészt soha nem jön vissza. Szerintem ezt gyászolod.
    Én is ugyanabban a cipőben járok, mint Est, megpróbáltam 6 majd 12 hónaposan a nagyikra bízni a lányomat és visszamenni dolgozni, de nem ment. Eddig is nagyon cuki volt a Lány de mióta halandzsázik és láthatóan nagyon sokat ért, meg kell zabálni. A szülés és gyerekem teljesen kibillentett a régi, sztahanovista komfortzónámból, és egyre kevésbé látom, hogyan leszek képes visszatérni.....

    VálaszTörlés