2014. július 26., szombat

Minden második

Tizenakárhány év legendás szerelem és három cuki gyerek után megint szétment egy álompár. Legalábbis az én szememben ők azok voltak - kik, ha ők nem? Clarát még az egyetemről ismerem, akkor kezdődött a kapcsolatuk Freddel. Mivel nem magyarok, talán leírhatom a történetüket. Szóval Clara egy olyan szerencsés francia család sarja, hogy neki soha az életben nem kell dolgoznia, nem is fejezte be az egyetemet. Bár ebben az is közrejátszott, hogy akkor Fred Brüsszelben volt fogorvostan-hallgató, és Clara a szakdolgozat helyett inkább odaköltözött. A srác szimpi, okos, jóképű, és az a ritka típus a barátnőim pasijai közül, akivel magam is jókat tudok beszélgetni. Három fiuk született két év korkülönbséggel (ketten ikrek), sokszor költöztek, felújítottak, végül egy szuper párizsi lakásban kötöttek ki, lélegzetelállító kilátással többek a Sacré Coeur-re.

Az utóbbi öt-hat évben pár emailt váltottunk csak, mindketten el voltunk foglalva saját életünkkel (én főleg a teherbeesésemmel, ő meg elkezdett egy iskolát). Legutóbb három éve találkoztunk. De még akkor is úgy tűnt, hogy szuperul megvannak. Persze ki lát bele egy kapcsolatba. Mindenesetre az olyan külső szemlélő, mint én, csak egy hatalmas szimbiózisban élő párt látott - nem is tudom őket elképzelni külön-külön. Mondjuk így visszagondolva már talán értem, hogy miért kezdte el Clara azt a sulit és beugrott az is, hogy elmesélte: ördögfiókák a gyerekei egyenként is, na de hárman egyszerre, az maga a pokol (állítása szerint).

Na most engem az érdekel, hogy ha nekik - tökéletes adottságokkal, lehetőségekkel, szuper történettel - nem sikerült, akkor kiknek fog? Egyébként pedig nem durva válás lesz, hanem közös megegyezés, a gyerekek érdekeinek szem előtt tartása, a vagyon igazságos elosztása, Clara szinte vidáman írta mindezt. Úgy értettem, de ezt nem szó szerint írta így, hogy volt jó pár boldog évük, de hogy az élet talán tartogat még mindkettejük számára mást is.

Persze miért maradnának együtt, ha már a végét járja a kapcsolat - ismerek párt, akik együtt maradtak, de még előttünk is folyamatosan veszekednek. A gyerekeknek is jobb így, szokták mondani. Ugyanakkor pedig félelmetes a tendencia: válás, válás, válás. Opció: veszekedés, megcsalás, flört a kollégákkal, gyerekelhelyezési per. És két olyan ember, akik végig tiszteletben tartották egymást, nem emelték fel a hangjukat (legalábbis Clara soha nem mondta, hogy eddig fajultak volna a dolgok), akik erőfeszítéseket is tettek egymásért, még ők is pontot tesznek a kapcsolatuk végére. Ráadásul szinte boldogan.

Szerencsére maradtak még példaképeim, bennük bízom.

35 megjegyzés:

  1. Hát, szerintem nagyon (túl) sok mindennek kell ahhoz jól összejönnie, hogy egy pár hosszan együtt maradhasson úgy, hogy az mindkettejük számára jó legyen - úgyhogy én nem tartom olyan borzalmas dolognak a válást (tudom, ebből nem lehet jól kijönni, de így gondolom) - persze, mi is együtt maradásra hajtunk :) Mindenki változik - nagy kérdés, hogy egy irányba-e vagy gyökeresen eltérőbe, minden kapcsolatban vannak különféle hullámvölgyek, kérdés az is, hogy ezekből hogy jön ki egy páros, tudnak-e kulturáltan, egymást nem véglegesen megbántva, van-e 15-20-30-50 év múlva is valami olyan, ami miatt jó nekik együtt - tudom, divatos szó, de tudnak újra és újra megújulni, egyszerre izgalmat és biztonságot (igen, együtt) találni a kapcsolatukban.

    Nekem sokkal jobb lett volna, ha a szüleim nem akkor váltak volna el, amikor már elköltöztünk otthonról mindketten "gyerekek" (addigra felnőttek), hanem időben, anélkül, hogy az egymás és a mi életünket is hosszú időre megnyomorították. (persze, kétségtelenül még jobb lett volna, ha tudnak jól együttélni, de ez annyi szempontból volt akkor lehetetlen, hogy milliószor jobban járt volna mindenki, ha elválnak)

    VálaszTörlés
  2. Martine, pont ugyanezt gondolom, nahát:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. biztosan a közös iskola teszi :D

      Törlés
    2. volt egy bejegyzésedben szó múltkor a régi iskoládban történt elszomorító dolgokról

      Törlés
    3. ó. te is trefortos voltál? nahát. tudok még egy bloggerről, aki az volt.

      Törlés
  3. Én is pont így gondolom, nem volt egyértelmű? A párnak, akik mindig veszekednek, szerintem is jobb lenne, ha elválnának (gondolom ezt kívülállóként). De azért az viszont szomorú, hogy két olyan embernek, akik imádták egymást és mindenük megvolt ahhoz, hogy együtt öregedjenek (majd) meg, mégsem sikerült. Hogy egy jó kapcsolat futamideje mondjuk 20 év legyen.

    És ha mondjuk nem veszekedtek, akkor a gyerekeknek ez hogy jön le, miért válnak el a szülők?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. attól, hogy kulturáltak és nem üvöltöznek, még szenvedhetnek - szerintem a gyerekek elég jól látják, hogy a szüleik mikor felszabadultak, boldogok, kiegyensúlyozottak - és mikor búskomorak, feszültek, stb - és ha a szülők nem gyűlölik egymást, csak mindkettőnek úgy tűnik, jobb lenne a másik nélkül, akár mással, akár egyedül, akkor biztosan tudnak a gyerekekkel is úgy beszélni, közös időt tölteni, stb, hogy az a gyerekeknek is minél kevésbé legyen rossz.

      Törlés
    2. Persze, igazad van. Az lehet, h én már évek óta nem vagyok velük napi kapcsolatban, és az emlékeimben még mindig úgy élnek, mint az álompár. De nyilván nem azok, ha válnak.

      Törlés
  4. Jaj mindig úgy elkeserít mikor ilyet olvasok. Nekem az a fő reakcióm ezzel kapcsolatban hogy mekkora magabiztosság kell ahhoz hogy az ember (hacsak nem az van hogy megállíthatatlanul beleszeretsz valaki másba) úgy döntsön hogy OK egyedül is vállalom. És nem annyira a napi dolgokra gondolok minthogy az autószerelővel való megkűzdés, hanem a magányos estékre öregen. Vagy csak én félek az egyedül megöregedéstől annyira??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem egyedül szeretnék megöregedni - de inkább egyedül, mint olyan valakivel, aki kínoz vagy aki béklyó vagy aki szipolyoz, akivel rosszul kezdődik és rosszul végződik minden nap.

      Törlés
    2. én is, én is! :) de szerintem a mai világban az a kivételes, aki nem egyedül öregedik meg... és igen, inkább egyedül, mint valakivel, akinek minden mozdulata idegesít és ingerel.

      Törlés
  5. Na jó ez is igaz.
    Ma (9 év után) még nem tudom elképzelni hogy a férjem bármilyen mozdulata vagy cselekedete úgy igazából ingereljen de remélem ez később is így marad.

    VálaszTörlés
  6. Azt hiszem elszállt egy kommentem vagy el sem küldtem. Én csak abban bízom hogy olyan későn ismerkedtünk meg hogy nem lesz idő, se értelme szétmenni. Fiatalabb pároknak mondom, én mint női rangidős, van az a kor ami felett bizony a legnagyobb szerelem, szeretet mellet is eljön az idő amikor idegesít a másik sertepertélése. Mi már itt tartunk de ettől még nem lett rosszabb. Persze nem mindenkinél, de statisztikai alapon ez előbb-utóbb bekövetkezik. Remélhetőleg addigra a gyerekek felnőnek, nálunk még ez sem így van. Én inkább élem ezt a se vele, se nélküle életet mint egyedül. Hacsak a gyerek azt nem mondja hogy neki jobb lenne ha nem egy lakásban vagyunk. De nem mondja, sőt ragaszkodik a páros élethez. A külföldi munka jelentősen javít ezen a helyzeten, ugyanis kevesebb az együtt töltött idő, (ez nem mindig jó), viszont csökkenti a súrlódások számát. És persze mindez csak az én tapasztalatom, véleményem.

    VálaszTörlés
  7. Szerintem elszállt, legalábbis én nem láttam! Miért írod, hogy van olyan kor, ami fölött már nem érdemes válni? Mert nehezebb valaki mást találni? Hú, nem is tudom, ez túl nagy kompromisszum lenne nekem, szerintem, ha idegesítene a másik minden mozdulata, akkor inkább válnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. EZt én is nehezen tudom elképzelni. Igazából nekem nehéz elképelnem magam valaki mással, annyi, de annyi dolog köt össze minket, az életem legfontosabb dolgai vele történtek meg, én ezt mással már nem tudnám megosztani, mert ezt elmesélni nem lehet. Igazból én életemben csak belé voltam szerelmes, így aztán főleg nehéz elképzelnem, hogy lehetne más szerelmem is.

      Törlés
    2. Szerintem az utánam írók válaszoltak a kérdésedre. Azok a dolgok amik idegesítenek, kb. olyanok mint amiket leírtál, csak korormnál fogva még jobban, és azt gondolom, ti is meg fogjátok tapasztalni. Aki nem az nagyon szerencsés. Valóban nincs idő keresgélésre 50-60 év között valamint a sikertelen keresgélés garantálható. Minden probléma ellenére, ahogy kicsinap mondta, nem tudnám elképzelni az életem mással, a gyerekről már nem is beszélve, aki 12 éves. Miután félrelépés, agresszió, munkakerülés nálunk nincs, de vannak hetente kisebb de annál dühítőbb dolgok, ezért inkább ezt választom mint egy újat akiről szintén ki fognak derülni akár még rosszabbak is. 10-20 évvel ezelőtt nyilván másképpen reagálnék a dolgokra. Ha 10-20 évvel idősebb leszel, a te mozdulataid is idegesítőek lesznek valaki számára, de te még fiatal vagy DD

      Törlés
    3. Rémes perspektíva! De én úgy látom magam körül, hogy nem pasifüggő a dolog, hanem NŐfüggő: vannak nők, akiket bizonyos helyzetekben MINDENKI idegesít, legyen mellette akár a világ legcukibb pasija és csináljon az bármit is, a csaj már ugrik. (és persze fordítva is igaz, léteznek gondolom ilyen pasik is, de sztem kevesebben vannak) Szóval én még reménykedem!

      Törlés
    4. Na megint nem látom a válaszom, lehet hogy én csinálok valamit rosszul? Nálunk nőfüggő, én vagyok az akit minden idegesít, mármint nem minden csak bizonyos dolgok, s bár nem a legcukibb férfi van mellettem, de a legnyugodtabb, legoptimistább, de ez is idegesít DD. Ugrani ugyan nem ugrok, viszont ami a kezem ügyébe kerül az röpül :-(

      Törlés
  8. Szerintem ha egy pár soha nem vitatkozik és veszekedik ott valami nagy baj van....A én testvéremék is így váltak el. Egyik héten még lombikoztak, utána meg a csaj beadta a válókeresetet. Ott álltunk totál döbbenten az ügy felett (hozzáteszem, a tesóm jóval fiatalabb és nem "miatta" kellett a lombik). Mai napig nem értem. (Ráadásul olyan durva válás, amilyen azt hittem csak a filmekben létezik.)
    Mi szoktunk veszekedni, és idegesít is pár dolog mindig (ilyen apróságok, meg nagyobb dolgok, hogy szennyestartó mellé dobott koszos ruha, meg ha bármit kivesz a szekrényből soha nem csukja be a szekrény ajtót, nem bír felkelni reggel, nem érti meg, hogy 4 gyerekkel elindulni min. 30 perc, ezért állandóan ideg vagyok, hogy elkésünk, mert szerinte bőven ráérünk még.:-) stb. De nélküle nem tudnám elképzelni az életem. Nem tudom min múlik. Nagyszüleim több, mint 60 évet éltek együtt a szüleim is 38 évnél tartanak. Ők is veszekedtek.:-)

    VálaszTörlés
  9. "szennyestartó mellé dobott koszos ruha, meg ha bármit kivesz a szekrényből soha nem csukja be a szekrény ajtót"

    ez a kettő a halálom, nálunk is ez megy:)

    VálaszTörlés
  10. nálunk is!! Főleg a szekrényajtók, fiókok, ajtók nyitva hagyása - megőrülök!! :) Sajna szóvá is teszem, így lettem hárpia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig kérdezgetem Marcit, mikor minden szekrényajtó nyitva áll, hogy "na mi van, már megint betörtek?" és akkor elvicceljük, de valójában azért bosszant a dolog.

      Törlés
    2. (Mondjuk egyébként nálunk én vagyok a trehány és ő a rendes - de valamiért ez a két dolog bezavar a rendszerébe)

      Törlés
  11. Hehehehe.:-) Azt hittem ez csak a férjem sajátossága. EZek szerint valami férfi tulajdonság?:-)
    Hogy fokozzam a szennyes témát.:-) Kb. 1 éve bevezettem, hogy három kisebb szennyestartónk lett az 1 nagy helyett. Így rögtön válogatva kerülnek be a ruhák, könnyebben átlátom mikor mit kell mosni, ráadásul pont annyi fér egybe, amennyi a mosógépbe. A gyerekek pillanatok alatt megtanulták melyik ruhadarabjukat hová kell dobni, a férjem azóta is képtelen....

    VálaszTörlés
  12. Képzeljétek, én le szoktam fotózni a kupit, amit a gyerekeim apja képes generálni. Mementónak. Hajlamos vagyok a rosszat elfelejteni, így megörökítem magamnak. Szerintem az én pasasom a világ legrendetlenebbje.

    Én már abbahagytam, már nem szólok érte. Évekig beletuszkoltam a cipőjébe a széthagyott csokipapírokat, cigicsikkeket a cipőjébe, sőt kiragasztottam celluxszal a bejárati ajtóra, hűtőajtóra, szemmagasságba. Volt, hogy kitapétáztam ezekkel a nappalit (pár napig szedegettem, celux, falra fel, dísznek). Semmi. Nem változik.

    Becsuktam a szekrényajtót. Semmi értelme. Már nyitva hagyom az ő szekrénye ajtaját. Sőt, összehajtogattam a ruháit, de szó szerint 1 napon belül újra rumli lett benne. Abbahagytam a hajtogatást.

    Bedobtam a szennyestartóba a mellé dobott ruhákat. Az ágy alá tuszkoltam az ágy előtt hagyott ruháit, akár hetekig, hátha észreveszi, hogy nincs meg a kedvenc rövidgatyája. Semmi. Nem jut el az üzenet.

    Én már nem rágom a fülét. Szimpatikus csajból, hárpia lettem, de most ismét szimpatikus "feleséggé" változtam, mivel nem csesztetem (lassan egy éve). Csak unom mindig összeszedni utána a káoszt, szóval lehet ebből még simán válás.

    Micsoda háztartási kommentek... :D :D

    VálaszTörlés
  13. Ja, és az ilyeneket a saját kis blogomba nem merek megírni, mert olvassák az ismerősök és jaj, mit szólnak. :D Bezzeg más felületén megengedem magamnak a fröcsögést. Bocs Tamko, hogy "kihasznállak"!!!

    VálaszTörlés
  14. Hú, Franciakulcs, te egy hős vagy. Nem bírnám cérnával a pakolászást - és egy éve tart már? Nálunk egyébként nincsenek ilyen mértékű kupik, viszont ami szintén idegesítő az az, hogy Z. szerint én vagyok a rendetlen és ő a pakolós!! Grrrrrrrrr!! De tényleg mások a módszereink: ő kampányszerűen takarít, és meg mindig elpakolok magam után - nem bírom a kupit.

    Semmi gond amúgy :) olvasnék tőleg szívesen egy cenzúrázatlan blogot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megint lopás kényszerem van a témával kapcsolatban de nem teszem, így is írtam a blogomban eleget erről, többet is mint kéne DD

      Törlés
    2. Turchi, jó a téma. Bogozhatnád pedig, én szívesen olvasnám!

      Törlés
    3. Igazából már írtam sokat erről, pl. itt: http://panaszkodjunk.blog.hu/2013/12/03/g_es_a_haz
      Meg még sok helyen DD

      Törlés
    4. Elolvastam. Igazad van, egy idő után az ember felrobban a csörtetéstől. Pláne éjszaka.

      Törlés
    5. Hehe, én is elolvastam. Jó a humorod :))

      Törlés
  15. Ami azt illeti, volt már, aki kimondta rám: "santa subito!". :D

    (II. János Pál pápa halálakor követelte a tömeg, "Santo subito", azonnal avassák szentté.)

    VálaszTörlés