2014. május 26., hétfő

20%-os kedvezménnyel 80%-ban gyerekkönyveket

Veszélyes dolog mostanában könyvesboltba mennem, vagy akár egy Libri előtt elsétálnom. Ezzel a 20%-os kedvezménnyel mindig rá tudom magam beszélni arra, hogy bemenjek és megvegyek egy rakás régen vágyott könyvet, és egy halom másik olyan könyvet is, amelyről nem is tudtam, hogy vágytam rá (például ezt).

De leginkább Boninak veszek olvasnivalókat: pici babáknak valót, képeskönyveket, mesekönyveket, de olyanokat is, amelyeket pár év múlva majd önállóan elolvashat. Több érvem is van rá, hogy felvásároljam a gyerekrészleget: először is ez a kedvezmény, illetve az a tudat, hogy ha hazamegyük, nem vásárolhatok neki bármikor magyar nyelvű könyveket, harmadsorban pedig mivel Z. kocsival megy haza, és egy csomó mindent itthagyunk, még helyünk is lesz (talán utoljára egy ideig).

A környezetem nem túl lelkes. Mindenki (még Z. is) azt kérdezi, hogy nem viszem én ezt túlzásba? Jó, hogy megbeszéltük Z-vel, hogy nem fogunk túl sok játékot vásárolni Boninak, de úgy hittem, el alól a szabály alól a könyvek kivételek.

Lehet egy gyereknek (vagy akár egy felnőttnek) túl sok könyve?

20 megjegyzés:

  1. Én is sok könyvet vásároltam mindig amíg meg nem vettem az e-book olvasómat.Azóta már csak gyerekkönyveket veszek a többit meg a netről szerzem be.Jó kis pénzspórolási lehetőség.

    VálaszTörlés
  2. Nem, nem lehet :-) Könyvből soha nem elég :-) E - book olvasó ide vagy oda, annál nincs felemelőbb, mint amikor leülsz kezedben a könyvvel és kinyitod, megérzed azt az összehasonlíthatatlanul szuper jó könyvszagot és belefeledkezel a történetbe :-) És ha Te ezt teszed, Boni is ezt fogja tenni :-)

    VálaszTörlés
  3. Remélem, nem bánod meg azt sem, amire nem számítottál!

    Költözködéskor érezheti úgy az ember, hogy a sok ezer könyv bizony túl sok... meg azt azért látom, hogy én felhalmoztam olyanokat is, amiket nem fogok ajánlani a gyerekeknek, magam sem fogom újraolvasni - szóval, lenne mit kiszórnom... de nem a mennyiséggel van baj itt sem, tudnék helyette háromszor ennyit, ami jó :)

    És jó az e-book, én nagyon szeretem, de azért nekem más egy olyan házban járni, ahol könyvszag van :)))

    VálaszTörlés
  4. Egyetértek, szerintem sem lehet elég sok. Mi gyerekkoromban elköltöztünk egyik országból egy másikba és bizony ott kellett hagyni sok ezret.
    De felnőtt koromban igyekszem pótolni habár tény hogy nehéz mert sok hely kell hozzá.
    Apukámtól tanultam egy kedves szokást amit én is betartok. Ha vett magának egy új könyvet az első oldalt aláírta a dátummal mikor megvette a könyvet. Onnantól a tied.:-)

    VálaszTörlés
  5. éljenek a könyvek. Nincs olyan, hogy túl sok könyv.. milyen butaság is lenne, hiszen könyvből sosem elég :-)

    VálaszTörlés
  6. Örülök, h egyetértünk! :) A költözés az egyetlen olyan tényező, ami miatt én is néha elgondolkodom a könyvvásárlás helyességén, de még ez sem tart vissza. Az tény, hogy állandó könyvforgalmat bonyolítunk Bp és más városok között, mert amit kiolvastam, azt itt tárolom (kivéve azokat, amelyeket szeretném mindig magam körül tudni).

    Elektronika és gyerekek: amikor a barátnőm megmutatta az iPadján a Paper alkalmazást, amivel mostanában rajzolok, láttam, hogy az 5 éves kislánya is azzal rajzol (el voltak mentve) - kézláb embereket, meg hasonlókat.IPaddal! El voltam képedve!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem van olyan, hogy tul sok konyv, es ezt egy olyan ember mondja, aki gyerekkoraban minden nap kiolvasott egy regenyt, hetente kb 6-ot..es most se keveset. Hallottatok mar a konyvtarakrol? :)
    Nyilvan penzunk se volt vegtelen, de foleg azert nem volt szabad konyveket venni, mert kulfoldiek voltunk Magyarorszagon, es allandoan logott a levegoben, mikor megyunk tovabb.
    Kesobb arra is raszoktam, hogy antikvariumbol vettem a konyveket, aztan eladtam, hogy ujakat tudjak venni a penzbol. Jo volt, tenyleg! :). Szerintem nem az otthoni polcok mennyisegen mulik, hogy egy gyerek olvas-e, hanem azon, hogy mennyire latja a szuleit olvasni, es mennyire beszedtema otthon az irodalom es a kultura,
    (B. Angliabol)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyára mindenki hallott már könyvtárról. Én jártam is és vettem is könyveket.Kicsi gyereknek viszont nem hoznék könyvet a könyvtárból. Én pl. szeretem az új könyveket és vannak amikhez ragaszkodom. Nyilván nem 100 regényre gondolok, mert azok többségét egyszer elolvasom és kész. Nekünk, vagy a gyereknek pl. rengeteg természettudományos könyvünk van amit a kölök gyakran elővesz, ahogy több verses kötetet is, mert szereti újra olvasni. És jár könyvtárba is, de már 12 éves.

      Törlés
    2. Nyilvan igazatok van valamennyire, de egy ellenvelemenyt megert az ugy :). Ugy ereztem, a 100%-os lelkesedes a konyv vasarlashoz kicsit sok..mondjuk egy 80%-os egyetertest jobban megertenek. :)
      (B Angliabol)

      Törlés
    3. DD Abban igazad van hogy érdemes szelektálni hogy milyen típusú könyveket veszek meg és mi az amit a könyvtárból kihozok és cserélek. Ezért írtam hogy 100 regényt nem biztos hogy érdemes összevásárolni amit aztán sosem vesznek többet elő. A gyerekek viszont ragaszkodnak a saját könyvükhöz, legalábbis a kicsik. Ők nem engednék visszavinni a könyvtárba egy olyan könyvet amit megszeretettek. Ez persze elmúlik bizonyos életkor felett. Remélhetőleg :-)

      Törlés
    4. Majd írni is megtanulok ígérem DD: megszeretettek=megszerettek

      Törlés
  8. Szeretem az ellenvéleményeket, főleg, ha olyan témáról van szó, ahol az előbb szólók egyetértenek. :) De a könyvtárakkal nem vagyok kibékülve, mióta van pénzem könyvekre! Nem szeretem hogy sugdolózni kell, hogy nincs egy lélek sem, hogy rondán vannak bekötve a könyvek és általában amit keresek, nem létezik (itt most pl. a párizsi magyar intézet könyvtárára gondolok). Ja, és nincs kávézó sem :) Fro-ban pedig nincs wifi (itt nem tudom). Antikvárt is csak akkor veszek, ha nem tudom megkapni újonnan - ez viszont magyar könyvekkel elég gyakori. Viszont mióta hallottam a poloskákról, amelyek könyvekben is lakhatnak, nagyon óvatos vagyok és csak NAGYON INDOKOLT esetben veszek használt könyveket.

    VálaszTörlés
  9. Gyereknek meg pláne nem vennék használtakat szívesen, de persze nem kontrollálatlanul vásárolok neki, megnézem, elolvasom előtte, vagy beleolvasok. De pl. ha nagyobb lesz biztos járunk majd könyvtárba (franciába, a lakóhelyen, tehát ott sem lesznek magyar könyvek), amikor gyerekekre vigyáztam, tök jó program volt amikor könyvtárba mentünk.

    VálaszTörlés
  10. Eletem egyik elso gyonyoru francia elmenye volt 7 evesen a Somogyi Konyvtarban lako csodalatos francia kepeskonyvek, amikre csak vagyakoztam, hogy erteni tudjam. Szerencsere meg sose talalkoztam konyv-poloskaval, viszont annyi konyvtarban jartam-keltem, otthon vagyok bennuk es mindegyik mas. Mostanaban csak kis fiokkonyvtarak vannak korulottem, ugyhogy mar en sem keresek ott valamit celiranyosan (inkabb megrendelem amazonrol), konyvtarakba mar csak kincseket es meglepeseket megyek keresni.... meg baratsagokat kotni, van, akivel 6 eve tartjuk a kapcsolatot.
    (B. Angliabol)

    VálaszTörlés
  11. Hm, jól hangzik! Nekem nincsenek ilyen könyvtár-élményeim sajna. Pedig van olyan könyv, amit évek óta keresek, és még antikváriumban sem fellelhető, mégsem gondoltam rá soha, hogy könyvtárban keressem. (mondjuk soha nincs elég időnk itthon)

    VálaszTörlés
  12. Hát, poloskánk még nem volt - vagy ügyesen telepítették - legalábbis nem láttuk.

    Én rajongok az antikváriumokért, régen az egyik kedven időtöltésünk volt A.-val, hogy a kiskörutat végigjártuk - de a kedvencem a Tuza antikvárium volt a Rákóczi úton, később a Károlyi kertnél (nem tudom, működnek-e még?)

    A gyerekeknek is nagyon sok antikvár (illetve bababörzés) könyvet vettem - mondjuk nem azokat, amiket még rágnak, hanem amiket már olvasnak. Mostanában azért nem nagyon veszek már nekik ilyen helyen, mert annyi friss könyv jelent meg, hogy azok még nem kerültek be - a régiek közül pedig egyrészt nekünk nagyon sok gyerekkori könyvünk megmaradt, így mindent olvastak, ami érdekes volt - másrészt nem minden érdekli őket, pld. Verne nekem nagy élmény volt, Á. elolvasott néhányat, de körülményesnek találta, unta, V. még bele sem kezdett.

    Csak szólok, hogy Nesbo-nek van (jelenleg 3 kötet van meg magyarul) gyerekkönyve is, én azokat vettem meg és olvastam először - a gyerekek is gömbölyűre röhögték magukat rajtuk - és nekem is bejöttek.

    VálaszTörlés
  13. Ja, és a könyvtárakat nagyon szerettem, míg egyetemre jártam, vizsgaidőszakben hetekre beköltöztünk a Várba vagy a Szabó Ervin központi épületébe, és igen, nagyon jókat lehet ott ismerkedni, dumálni, én tanulni is szerettem ott - de kölcsönözni nem járok vissza, mert egyszerűen nincs kedvem onnan cipekedni, beülni meg már ritkán lenne időm... pedig folyóiratokra nagyon jó még mindig

    VálaszTörlés
  14. ügyesen telepítették :)))
    A Nesbo-gyerekkönyveket majd megnézem, köszi!
    Érdekes, Verne nekem is nehézkes, én sem szeret(t)em.

    Úgy látszik csak az új könyvekért rajongok... illletve nekünk is vannak a családban régi kiadású kötetek, azokat is szeretem persze.

    VálaszTörlés
  15. Nekünk rengeteg könyvünk van, és egy irtózatosan sokat olvasó nagylányunk, aki már 5 évesen tudott olvasni, 7 évesen 2 hónap alatt 50 könyvet olvasott ki.:-) Ő pl. szereti nagyon Vernét, az egyik kedvence a Grant kapitány gyermekei. Meg a 80 nap alatt a Föld körül. Én nagyon spórolós ember vagyok amúgy, egyetlen dolog van, amire "könnyen" adok ki pénzt a könyv a gyerekeknek. Én néha veszek antikvárumban is, egyszerűen azért, mert amit a lányom szeretne, azt nem lehet máshol kapni (pl. most a nagy indiánkönyvet szereztem meg így neki).
    Könyvtárba is járunk persze,arra is jó, hogy lássuk, mi az, ami tényleg tetszik neki. De a könyvtárban pl. a népszer könyvekre heteket kell várakozni, és nem lehet hosszabbítani sem.
    Magamnak már ritkábban veszek könyvet, nincs időm olvasni nem szakirodalmat.

    VálaszTörlés