Pax

A költözést úgy terveztem el, hogy október 10-e körül egy költöztető cég munkatársai szétszedik a bútoraimat, bepakolják a cuccaimat, majd Z-nél kipakolnak és összeszerelnek, miközben én egy kiskanalat sem teszek arrébb. Hiszen nem lehet ez az egész olyan drága, hogy ne érje meg nekünk, mert így 1) stresszmentesen zajlik az egész 2) nem lesz hetekig tartó kupi és bizonytalanság az életemben 3) semmelyikőnknek nem kell cipekednie, és 4) teljesen kiürül a lakás (ehhez a tényhez szigorúan ragaszkodik a főbérlő), Z-nél viszont megtelik, hiszen neki addigra már nem lesznek bútorai.

Ez a zseniális terv sajna 2 cm miatt borult! A bútoraim közül a Pax a legjobb darab az egész lakásban: hatalmas, minden belefér, és zöld, amilyet már nem gyártanak. A többi bútort nem lenne érdemes szállítani aranyáron, de ha már a Pax megy (egyedül képtelenség lenne szétszedni és lecipelni), akkor a többit is megéri költöztetni. Lemértük, széltében-hosszában pont jó lesz a leendő hálószobába (mintha oda tervezték volna!), szóval minden oké volt mindaddig, amíg egy napon eszembe nem jutott a magassága. És sajna rögtön kiderült, hogy 2 centi hiányzik ahhoz, hogy beférjen. Annyira bosszantó!

Ekkor elhatároztuk, hogy más megoldás híján eladjuk. De akkor már el kellene adni a két kanapét is, amire ott nem igazán lesz szükség. És ilyen alapon már nem is érdemes költöztető cégnek fizetni, Z. apránként is el tudja vinni a cuccokat, augusztustól októberig lesz rá elég időnk. Igaz, hogy a dobozolás, a címkézés, a mindennek-a-fejben tartása sok macera, de a Főszekrény nélkül igazán nem éri már meg a luxusköltöztetés.

Én, igazi pesszimistaként, már láttam lelki szemeim előtt, hogy senkinek sem kell a gardrób, mert ki tudná szétszerelni (több órás munka), óvatosan levinni a keskeny lépcsőházban és betenni valami bérelt kocsiba. Majd még nekünk kell fizetni, hogy valaki megszabadítson tőle, gondoltam (károgtam)!

Úgyhogy tegnap este felraktam az internetre két hirdetést: a Paxra és az egyik kanapéra. Fix áron, méghozzá jó olcsón, miközben egyrészt vérzett a szívem, hogy egy ilyen szuper szekrényt 2 cm miatt csak úgy elkótyavetyélünk, másrészt féltem attól, hogy senki nem fog jelentkezni - Z-vel ugyanis jól megbeszéltük, hogy mivel már csak két és fél hónap van a szülésig, szigorú menetrendhez tartjuk magunkat, nehogy csússzunk valahol, és a kisbabával kelljen falat festeni, ikeázni vagy adminisztratív dolgok után rohangálni. Semmi improvizáció – ez volt a jelszavunk.

Teljesen feleslegesen aggódtam (mint nagyjából mindig, teszem hozzá): ma egymást érték a hívások, hol a kanapét, hol a szekrényt akarta valaki megvenni. Kicsit meg is bántuk, hogy ilyen olcsón mérjük a bútorokat, de én már nem akartam visszakozni. Száz szónak is egy a vége: a Paxot megvették, három ember kellett a szétszereléshez, én pedig egész délután a ruháimat pakoltam… a könyvespolcra, mert a könyveket Z. már elvitte. Amúgy pont az ilyen félmegoldásoktól és kényelmetlenségektől akartam magamat megkímélni, hogy pl. a fehérneműket egy nylonzacskóban kell tároljam (mint most), vagy hogy ne találjam meg a könyvem 2. részét, amikor már csak pár oldal van az első részből (mint most).

Mielőtt elmentek volna a szerencsés nyertesek vásárlók, az egyik búcsúzóul még elmondta, hogy szerinte a szekrényt úgy is lehet használni, hogy nem szereljük rá lent a tartószerkezet, tehát egyszerűen a földön áll. Viszont az a tartóbigyó 5 centi! Ha ez igaz, akkor a Pax simán befért volna Z. házába, mi pedig megspóroltunk volna egy csomó pénzt, energiát és időt. LB azt írta erre, hogy szerinte ez hülyeség, a szekrény soha nem állt volna meg a lábán az 5 centi nélkül, de a kétely már befészkelte magát a gondolataink közé…