2013. június 13., csütörtök

Gyermek hozzáadása

Múlt héten megjött a Prenatest eredménye, és utána felgyorsultak az események. A vizsgálat szerencsére nem mutatott ki kromoszóma-rendellenességet – erre számítottam ugyan, de azért nagy kő esett le a szívemről. Azóta végre igazi boldog kismamaként élek és viselkedem, már a terhesnacit sem titkolom (na nem mintha valaki is kiszúrta volna az állapotomat). Még aznap írtam egy e-mailt a főnökömnek, hogy hivatalosan is bejelentsem a terhességet. (Norvégiában élő barátnőm elképedve hallgatta, hogy nálunk kötelező bejelenteni a terhességet, én meg hitetlenkedve vettem tudomásul, hogy ott nincs Down-szűrés!)

Aztán sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondjak a kollégáimnak, sőt, mondjak-e egyáltalán valamit. Vannak például azok a lányok, akikkel kávézgatni szoktunk járni, de akikkel amúgy semmiféle belsőséges kapcsolatom nincs (mert ufók), közéjük tartozik az egyik fordító kollégám is a háromból. Szóljak-e nekik most, vagy majd vegyék észre egy idő után? Hétfőn megint sor került egy közös kávézásra: azzal a gondolattal mentem le, hogy ha úgy alakul, esetleg elmesélem. Hát úgy alakult! Az egyik lány ugyanis rejtélyesen ezzel kezdte: - Csajok, mondanom kell valamit. Nos, akkor már tudtam, hogy ez után a mondat után csak egyféle folytatás következhet, de akkor már hallottam is: -Terhes vagyok! Úgyhogy könnyű dolgom volt, én csak elismételtem pár perccel később ugyanezeket a szavakat… és senki nem hitt nekem! Úgy kellett győzködnöm őket. Mintha mernék ezekkel a szavakkal a poén kedvéért dobálózni!

Kedden pedig elmentem UH-ra. Már rég megbeszéltük Z-vel (aki nem tudott jönni), hogy a Prenatest után megkérdezzük a baba nemét. Odafelé azon gondolkodtam, hogy bizony nagyon meg lennék lepődve, ha kislányt mondana. Egyrészt már láttam egyszer egy kis kukit a 13. héten, másrészt az elején mindig picit nagyobb volt a koránál, harmadrészt pedig a kisbaba szó franciául hímnemű, így szerintem automatikusan mindenki kisfiúra gondol egy babánál, és én is így teszek négy hónapja. Negyedrészt pedig pont induláskor láttam, hogy a szomszéd lány kirakott a lépcsőházba egy dobozt, amire ráírta a tartalmát: fiú babaruhák 3 hónaposig (ez volt a Jel) (a doboz azóta is ott van, meg kellene kérdeznem, nem adja-e el).

És…igazam van, kisfiúnk lesz!! Fura módon két érzés kavarog bennem: először is büszke vagyok – amúgy biztos ugyanígy éreztem volna, ha kislány lenne. Másodszor pedig úgy érzem, kedd óta már ismerem ezt a gyereket, tudom ki ő. Összehasonlításképp: még a múlt héten beírattam a céges bölcsibe. Ez így viccesen hangzik, de a pozitív teszt óta mindenki azzal riogat, hogy már most helyet kell találnom neki stb., stb. A Prenatest eredménye után végre be mertem lépni a munkahelyemen abba az internetes alkalmazásba, ami az összes személyes és egyéb információt tartalmazza az emberről. És ott olyan szürreális dolgokat csináltam, hogy pl. megnyomtam azt a gombot, hogy Gyermek hozzáadása (közben azon gondolkodva, hogy miért nem ilyen egyszerű minden az életben) majd bevittem a születendő gyerek adatait, az apja adatait, és elküldtem a bölcsikérelmet. Ekkor még teljesen természetellenes volt az egész. Ma már, hogy tudom, kisfiú, tudom mi lesz (nagy valószínűséggel) a neve, teljesen hihetőnek és elképzelhetőnek tűnik, hogy jövőre egy legénykével a karomon menjek dolgozni, akit először leadok a bölcsiben. (HA kapunk helyet és HA Brüsszelben maradunk…)

(18+4 hét)

24 megjegyzés:

  1. Szia.
    Gratulálok a kis fütyishez. Érdekes ilyenkor, hogy az ember "identifikálja" a saját gyerekét. Én is így éltem meg, aztán próbáltuk megtippelni, hogy mégis, milyen személyiség lesz (a mozgásai, a benti habitusa alapján). Annyi bizonyos, hogy idekint is frontérzékeny :-)Egyebekben pedig idekint is "újra kell ismerkedni", mert tényleg akkor döbbensz rá, hogy kicsoda Ő, amikor már újszülött korában önállóan eregeti a hangját, és egyre csak bontakozik ki a személyisége)... Élmény lesz!

    VálaszTörlés
  2. Tamko...
    :)))))) (örömkönnyekkel)

    VálaszTörlés
  3. Örülök nagyon a boldogságodnak!

    VálaszTörlés
  4. TEAM BLUE :-) gratulálok!
    Egy szintén kisfiút váró 16+5 napos
    Puszi M.

    VálaszTörlés
  5. Én is iszonyú büszke voltam, mert nem elég, hogy kisember, de még csak nem is olyan mint én! Ezt csinálja valaki utánam! :-) egész addig istennek éreztem magam, míg egy jófej kollegám megkérdezte, hogy "de Gigi, ugye tudod, hogy a fiú részét nem te csináltad????" Akkor esett le, és egész csalódott voltam :-))))))

    És gratulálok a leendő bölcsisnek! (Erre a gyerek hozzáadása gombra meg előbb is rátalálhattál volna...)

    VálaszTörlés
  6. Jaj, Tamko...most én is meghatódtam:) Gratulálok a kisfiatokhoz!

    VálaszTörlés
  7. Tamko nagyon gratulálok a kisfiatokhoz :-) Z. mit szólt?

    És annyira repül az idő, mindjárt félidős leszel :-):-)

    VálaszTörlés
  8. Hogy én mit vigyorgok itt a melóhelyen téged olvasva, azt senki sem tudja :D
    Gratulálok a kisfiúhoz :)
    Legyél nagyon büszke!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, köszönöm! :))

    Gigi, ugye, micsoda varázsgomb??

    Hát Z. szerintem egy icipicit csalódott :)) Én 3 hónapja attól félek, hogy ha kislány lesz, csalódni fog, erre amikor büszkén belhívtam az UH után, és mondtam, h kisfiú, félig viccesen, félig sztem komolyan azt mondta, h az utóbbi napokban mégiscsak kislányt képzelt el :)) Érti a fene a pasikat. De majd hátha megértem jobban, ha megszületik a férfiember!

    (amúgy persze örül, szerintem nála is most konkretizálódott a dolog)

    VálaszTörlés
  10. ja de jó! :)lassan akkor átlépsz a felhőtlen(ebb) szakaszába a dolgoknak, irigyellek nagyon! :) de persze elsősorban nagyon örülök Nektek! :)

    VálaszTörlés
  11. a kisfiúk állati cukik, majd legközelebb lesz egy szintén állati cuki kislányotok:)
    (Marci is nagy Léna-rajongó, hát a férfiak már csak ilyen nőszeretők:))

    VálaszTörlés
  12. Tamko, beparasodtak a szemeim. Megyek zsepiert.

    Orulok a kis tokinek!

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok,a fiúk nagyszerűek!!

    (a lányok is)

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok a trónörököshöz! :)

    Publikus a neve? :)

    VálaszTörlés
  15. Jaj, de jó lesz, gratulálok :)

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok nagyon! Egy 3 éves kisfiú alszik épp a hálónkban, és elmondhatom, hogy fiús anyukának lenni nagyon-nagyon jó! Mi talán két hét múlva tudjuk meg, hugi vagy öcsi lakik-e a pocakban. :)

    VálaszTörlés
  17. Hát, a kisfiú az egy szerelem!!!

    VálaszTörlés
  18. Ódejó, nagyonjó! Valahol talál hozzád a kisfiússág... majd azért FN-n oszd meg a nevet, nagyon kíváncsi vagyok!
    A címen jót vigyorogtam... :)

    VálaszTörlés
  19. Örülök hogy minden rendben odabent. :-)
    Kicsit írhatnál hogy megy arrafelé a gyed dolog, nagyon érdekelne. Mikor kell újra dolgoznod?

    VálaszTörlés
  20. Koszonom :))) Még gondolkodom, h a nevét majd hogy tudassam, mert ide nem akarom leirni (paranoïas vagyok)(na meg a személyiségi jogai ugye) de persze nem lesz titok.

    A gyes meg ezek engem is érdekelne, de még nem néztem utana. Annyit tudok, hogy 140 munkanap (kb 5 honap) szulési szabi jar, de azt hiszem, ha a szulés elott par héttel otthon szeretnék maradni, az beleszamit. (ennek még utana kell néznem) Utana van még az azévi szabi (kb 1 honap), aztan mx 6 honap szuloi szabi, amiért viszont nem jar fizu, és a poziciomat sem tartjak kozben. Szoval at kell gondolnunk hogy lesz, ki kell szamolni a pénzt is stb stb Majd megirom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez azért kemény! Nem jár fizu és a helyed sem tartják??? Meg elég rövid az a fél év. Remélem tudsz maradni tovább is otthon.

      Törlés
    2. Na, megkérdeztem és rosszult tudtam. Nem jár ugyan fizu, de kap az ember egy kis segélyt. Viszont az azévi szabik lecsökkennek, attól függően, hogy mennyi szülői szabit vesz ki az ember. Viszont tartják a pozíciót!

      És elég csak januárban dönteni a szülői szabiról, ami jó, viszont persze minden attól függ, lesz-e és mikortól hely a bölcsibe.

      Törlés
  21. Tamko, gratulálok a kicsi fiadhoz! :) Örülök a boldogságotoknak!
    Hamarosan félidő!

    VálaszTörlés