2013. április 4., csütörtök

Nem kockáztatunk!

Azt mondta a doki (meg a könyvem) (meg a barátnőim), hogy a toxoplazmózist úgy lehet elkerülni, hogy az ember jól megmossa a gyümölcsöt-zöldséget. Na, én kétszer mosok meg minden esetlegesen fertőzött élelmiszert, egy mosás nem mosás! A kettő között pedig ecetben áztatom őket. De még így is úgy érzem, veszélyesen élek, mert Z. szerint egyszerűen inkább ne is egyek nyers cuccokat...

A mosogatógépem nem mos túl jól, sokszor benne maradnak a trutyik az edényekben, amelyeket persze eddig is utólagosan elmostunk. De hirtelen belénk villant a felismerés: lehet, hogy a gép nem öblíti le a mosószert sem, amiről pedig tudható, hogy halálos kemikália, főleg egy kis embrióra nézve?? A biztonság kedvéért most minden mosás után újra leöblítem az edényeket, kézzel. Időm mondjuk van...

Z. szerint a legjobb, ha fel sem kelek az ágyból, akkor nem lehet semmi gond. A doki is azt mondta: pihennem kell. Hát, már nagyon unom a pihenést, ezért a hétvégén elhatároztam, ha már szobafogságra vagyok ítélve, legalább hasznosan fogom eltölteni az időmet és megvarrom a húgom szülinapi ajándékát (egy takarót). Éppen, hogy odaültem a géphez és feltekertem a cérnát, amikor Z. meglátott, odajött, vizsgálódott egy darabig, majd aggódva megkérdezte: Nem remegtet téged ez a varrógép?! Be kellett látnom, hogy de, a varrás is veszélyes tevékenység, úgyhogy szépen elcsomagoltam a gépet és visszafeküdtem az ágyba.

Tudom, én is irigylem a saját problémáimat!



11 megjegyzés:

  1. :) mosoly, mosoly, mosoly! vigyázz magatokra, a lényeg, h Te biztonságban érezd magad! :) meddig van pihi rendelve? a héten, vagy tovább?

    VálaszTörlés
  2. Köszi!! Hétfőn megyek újra dolgozni!

    VálaszTörlés
  3. Jol teszed. Mielott belebolondulnal ebbe.

    VálaszTörlés
  4. Hát azért ez egy kicsit már nekem is túlzásnak tűnik :)

    VálaszTörlés
  5. Mikor remegtet? :-) Mikozben varrsz es iranyitod az anyagot? Na jo inkabb veszek egy mely levegot. Mintha nem lenne Z tobbszoros apuka...

    VálaszTörlés
  6. ugye azért a kisgyermeket nem fogod ennyire óvni? kérlek, ne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En is ettől tartok....

      Tamkó! Kicsit bízzál már a világban!

      Törlés
  7. :) :) :) A humorod a régi! Jót mosolyogtam.
    Írjál inkább túlzott óvatosságról, mint öregedésről és százalékokról!

    VálaszTörlés
  8. Szia Nevtelen vagyok! Hat toxom nekem sem volt (tobb, mint 10 ev macskakkal valo -most is- egyutteles, valamint rendszeres nyershus (es persze zoldseg) fogyasztasa mellett sem :S) En sem nagyon eszem nyers zoldseget, de ha megis, akkor ugy mosom, h kis ecetet is hozzateszek a vizhez, allitolag az jol "fertotlenit"! Sok pihit es jo hetveget!

    VálaszTörlés
  9. En nagyon jot nevettem az irasodon es annyi kuzdelem utan nem lep meg a tulzott ovatossag sem. Nyilvan ez kesobb valtozni fog, de addig csinalj mindent ugy, ahogy Audrey is irta, hogy te biztonsagban erezd magad. Nagyon szoritok! :) A.

    VálaszTörlés
  10. Csak kétszer megmosod? Mi ez a lazaság?

    VálaszTörlés