Tíz újraolvasandó könyv/1

A Yahoo a múltkor valami jelszó-probléma miatt feltett egy gyors ellenőrző kérdést, aminek eldöntésére pedig szerintem egy egész élet nem elég: mi a kedvenc könyvem. Nekem ilyen nincs! Sok könyv tetszett nagyon, egyes íróknak az összes könyvét egyformán szeretem, bizonyos könyvek viszont csak egy adott életkorban voltak fontosak, de olyan, amire bátran ráfoghatnám, hogy ez a Kedvenc, mert útmutató az élethez, nyelvileg magával ragadó és bármennyiszer újra tudnám olvasni, nos, olyan nincs. Azért, mert ilyen több is van.

A 10 kedvenc könyv megnevezése már megvalósíthatóbb feladat. A szelektálási feltétel legyen mondjuk az, hogy mely könyveket szeretném egyszer valamikor feltétlenül újraolvasni. Az én tíz kedvenc könyvem tehát az alábbi:

Dreiser, Theodore: Amerikai tragédia

Akkora meglepetés volt, amikor nemrég és teljesen véletlenül rábukkantam erre a számomra totálisan ismeretlen könyvre ettől az általam soha nem hallott szerzőtől. Váratlanul ért, hogy egy ilyen kaliberű remekművet csak úgy véletlenül emelek le a szüleim könyvespolcáról (reptéri járat törlése miatt). Letehetetlen krimi, korrajz – szokták mondani, a 30-as évek Amerikájáról. Az utolsó lapig lehet izgulni, emellett pedig számos erkölcsi és morális kérdésen elgondolkodni, mert a könyv sehol sem fehér vagy fekete, ez a legzseniálisabb benne.

Ernaux, Annie: Egy asszony (ford: Szávai János)

Annie Ernaux mindig saját életét választja alapul a regényeihez, amelyek ennek ellenére sokrétűek és lebilincselőek. Olyan őszintén ír saját magáról és az érzéseiről, mintha jegyzőkönyvbe venné pszichoterápiáit: ennél többet ember nem árulhat el magáról. Én képtelen lennék a saját nevem alatt ilyen mértékig a világ elé tárni a szenvedéseimet. Ebben a könyvben az anyját gyászolja, szóval valami földöntúli szenvedés sugárzik belőle, alig vártam, hogy vége legyen, most pedig alig várom, hogy újra elolvassam. A magyar fordítás sajnos fellelhetetlen, pedig szívesen gyönyörködnék benne. (franciásoknak: eléggé könnyű, cirádáktól mentes, lényegretörő nyelvezet, cserébe viszont annál nehezebb olvasmány)

Esterházy Péter: Haromia caelestis + Javított kiadás

Hm, gondolom nem kell bemutatni a szerzőt. Esterházy-t nem csak íróként, de közéleti személyiségként is nagyon szeretem, mondhatni ő az egyik erkölcsi és irodalmi eszményképem. Szókincse és nyelvi virtuozitása határtalan. Ha politikai pártot alapítana, bizony fölsorakoznék. Szerintem jobb a Javított kiadással kezdeni, bár ő pont nem ezt írja a fülszövegben. Nem állítom, h mindent megértettem a Harmoniából, és hogy azonosítottam az összes referenciát, de pont ezért bele-beleolvasok néha. Ilyenkor olyan szavakat írok bele a nagyvilágba, mint szárba szökken, meg hajdanvolt, meg nóvum.

Füst Milán: Egy orvoskisasszony feljegyzései

Szeretem Füst Milán idegesen vibráló, senkiéhez nem hasonlítható stílusát, saját külön (idegbeteg?) nyelvi világát. A történetet egy gyerekre és családra vágyó nő meséli el, és annyira modern, hogy simán megállja a helyét még ma is. De hogyan tudta Füst Milán ennyire pontosan, milyen lehet 30 éves nőnek lenni?

Gary, Roman (Émile Ajar): Előttem az élet (ford: Bognár Róbert)

Szívszorító, klasszikus történet (Franciaországban kötelező olvasmány) egy öregedő zsidó nőről és fogadott arab kisfiáról, a köztük lévő hatalmas szeretetről, meg úgy a szeretetről és az öregedésről általában. Letehetetlen! A fordítás pedig egyszerűen zseniális, mert a kisfiú gyerekesen vicces de mögöttes tartalomban annál inkább bővelkedő kifejezéseit átültetni magyarba nagyon nehéz lehetett (én évekig gondolkodhattam volna egy-egy kifejezésen asszem).

 Folyt. köv.