Félmegoldás

Nem tudom hová pozicionáljam magam ebben az inzulinrezisztenciás világértelmezési vitában. Napok óta tapossák bennem egymást az ellentétes gondolatok és folyamatosan a következő kérdéseken gondolkodtam: létezik-e egyáltalán inzulinrezisztencia? Egyetlen rossz értékkel és semmilyen más panasszal IR-es vagyok-e? Ha mondjuk az vagyok, ez az oka-e annak, hogy nem esem teherbe?

Nagyon rákaptam a témára, pedig amúgy nem hiszek az étkezésekkel kapcsolatos hókuszpókuszokban (méregtelenítés, immunerősítés). Na de tegyük fel, hogy van IR (és a terheléses teszttel mérhető is), különben nem tudnék miről írni, ugye. És mégiscsak egy kórházban végezték el a vizsgálatot.

Beszéltem tegnap a dokival, aki szerint az, hogy a 120 perces értékem 24 helyett 48 lett, nem jelent semmit. Szerinte nem kell diétáznom, se gyógyszert szednem, és mehetnek tovább a fagyasztott beültetések: nem vagyok IR-es. Szóval le is zárhatnám itt a témát… ha nem lennék fogamzási idegbajos, ugye. De annyira elegem van abból, hogy a sorozatos kudarcok után a dokik csak meghúzzák a vállukat, és a szerencsére meg az égi rendelésre hivatkoznak. Kellene valami konkrétum, ok, más fogalmazásban: megfejtés, hogy miért nem maradt meg az öt embrióból egy sem. A véletlen vagy a rossz szerencse erre már nem lehet magyarázat!

Ezt az értelmezési űrt tökéletesen betöltené tehát az inzulinrezisztencia, A befolyásolható énem könnyen kapható lenne arra, hogy bármit megegyen/bevegyen/megvegyen, csak hogy végre terhes legyek.

A józan eszem ilyenkor viszont mindig közbelép. A higgadt Tamko azt vallja, hogy kizárt, hogy az étkezés ekkora közvetlen hatással lenne egy olyan emberre, aki amúgy tök egészségesen táplálkozik és odafigyel. Ezt egyébként onnan (is) gondolom, hogy a reumára is ráfogják bizonyos iskolák, hogy a gluténtól és a laktóztól van. Na e akkor hogyan magyarázhatók az időnként felbukkanó kríziseim, tudván, hogy az év nagy részében általában mindig ugyanazokat az ételeket eszem? És miért nincsenek összefüggések a krízisek és a magyarországi látogatásaink között? Az utóbbiak ugyanis azok az alkalmak, amikor a szokásostól teljesen eltérően étkezünk (rántott cuccok, savanyúságok, kevesebb zöldség).

Nem lehet normális, hogy az ember szénhidrátokat számolgasson nap mint nap. A hétvégén itt volt Mari barárnőm, aki a világ legnehezebb esete kajaügyben. Eddig Candida-diétát tartott, most ételintolerancia miatt eszik olyan bonyolultan, hogy egyrészt az beavatatlan emberek számára követhetetlen, másrészt pedig rengeteg időt és energiát felemészt. És iszonyúan antiszociális tevékenység. Nem azért létezik az a sok finomság a világon, hogy azokat csak úgy ukmukkfukk megbélyegezzük, nem?!

Na de mikor ezt így szépen végiggondolom, eszembe jut, hogy azért a cukorbetegeknek tényleg diétát kell tartaniuk. A köszvényre is van állítólag valami spéci étrend. Hogy a koleszterinről már ne is beszéljünk. És mi van, ha ez az IR-ügy tényleg annyira gyerekcipőben jár még, hogy a kapcsolatát a meddőséggel még nem fedezték fel? Mi van, ha ebben az obskúrus vallásban betegségben mégis van valami?

Na, de száz szónak is egy a vége: végül oda konkludáltam, hogy személyre szabott IR-diétát csinálok, noha nem lépek be a szektába nem definiálom magam IR-esnek. Megpróbálom csökkenteni a desszertet, a csokit, elhagyni a reggeli müzlit, de nem számolgatok mennyiségeket. A tejet mindig is szerettem, az továbbra sem fogom mellőzni. A fehér lisztet (kenyeret) kerülöm, de nem fogok szívbajt kapni, ha mégiscsak lecsúszik egy-egy szelet. Eszter javaslata alapján vettem egy Benelux-ban használatos spéci ízesítőt, a sütiket majd azzal csinálom. Gyümölcs-zöldséget mindig is sokat ettem (a franciák a csodájára járnak!), úgyhogy azzal nincs további teendő. Maradok nemvegetáriánus. Amúgy mostanában sikeresen leszoktam a reggeli kávéról, és délután iszom. Két hónap kihagyás után újrakezdtem az úszást, sőt, egy éves kihagyás után az Avivát is.

Aztán a következő transzfer után meglátjuk.