2012. május 24., csütörtök

Párizs

Ma megjött a Magyar Narancs (mindig egy jó bő héttel később kapom meg), amelyben olvastam egy interjút Audrey Tautou-val. Az egyik kérdésre válaszolva elmondta, hogy azért nem vállal Hollywoodban több munkát, mert szíve Párizshoz köti. Ekkor felsorolt néhány párizsi nevezetességet és ahogy olvastam az erkélyen a cikket, szemben velem brüsszeli vöröstéglás alacsony házikókkal, megdobbant a szívem. Úristen, nekem Párizs akkora szerelem volt. Olyan szerelem, amelyből végülis nem lett házasság, de amelyre az ember élete végéig örömmel és kis megbánással gondol vissza.

Biztos az is közrejátszik ebben, hogy ott voltam huszonéves, ott jártam egyetemre, mindenhez fűz valamilyen emlék. De amikor 21 évesen kaladorként megérkeztem, már akkor is rögtön tudtam: ez az én városom. Itt nekem minden bejön, az életforma, a divat, az építészet, az ételek, az emberek, a légkör. Máig nem értem, miért beszélnek egyesek összekacsintósan a francia (és azon belül a párizsi) arroganciáról úgy, mintha az valami genetikailag kódolt betegség lenne. Illetve de, azt szoktam gondolni, hogy ezek az emberek biztos nem éltek 8 évet Párizsban. (Vagy ha igen, akkor nem Budapestről érkeztek oda, hanem egy kis cuki faluból, ahol mindenki köszön egymásnak reggelente és nem tapossák le a lábát a metróban.)

2005 óta nem élek ott, azóta persze változik, már kívülállóként figyelem a bioboltok burjánzását (olyanokat szoktam mondani vénasszonyosan, hogy ezek "az én időmben" még nem léteztek). Megváltozott a metróbérlet-rendszer, több lett a buszsáv, jár már villamos néhány helyen és a legfontosabb: betiltották a dohányzást a kávézókban, már bárhová be lehet ülni anélkül, hogy az ember szeme ne kezdjen el könnyezni.

Épp a hétvégén mondta szomorúan C. férje (mindketten párizsiak), hogy ő már örökre lemondott Párizsról. Z.-vel már mi is meghoztuk ezt a döntést évekkel ezelőtt. Mert Párizsban szerintem csak kétféle státusszal érdemes élni: diákként, amikor az embert még nem zavarják a szűkös körülmények, vagy nagyon gazdagon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése