2012. január 28., szombat

Hungarikum

Ma végre beadattam magamnak az oltást, amivel el voltam maradva. Ha már a háziorvosnál voltam, megkértem, írja fel nekem az inzulinrezisztencia-vizsgálatot. Berill hívta fel a figyelmemet erre a kórképre (még egyszer köszönöm!), és én is utánaolvastam az interneten: az inzulinrezisztancia oka lehet a terméketlenségnek. Nála például ez volt az ok, és miután a baj megszűnt, teherbe is esett.

Először a januári konzultáción akartam beszélni erről a nőgyógyásszal, de két okból sem tettem. Először is nem akartam, hogy ez a vizsgálat késleltesse az inszeminációt, másodszor pedig nem nagyon mertem. Ugyanis francia oldalakon alig találni erről valami infót, miközben a magyar fórumok és blogok tele vannak beszámolókkal az inzulinrezisztenciáról. Z., aki noha okos és érzékeny pasi, a nagy nemzetek fiaira jellemzően azt mondta, szerinte ez megint valami magyar babona, olyan, mint a paleolit diéta, a Lenkei-vitaminok, az Aviva-torna vagy a fogamzásgátló szüneteltetése évente egyszer. A francia és a magyar szokásrendszer (hiedelemvilág?) tényleg különbözik. Én akkor szoktam sóhajtozni, amikor a franciák pl. nem esznek narancsot lefekvés előtt, mert a C-vitamintól állítólag nem tudnak elaludni, vagy amikor Z. izomlázra is fájdalomcsillapítót szed.

De ma reggel előrukkoltam a kérésemmel. Nos, meg lettem mosolyogva. A doki válasza az volt, hogy ő 35 év alatt nem találkozott senkivel, aki inzulinrezisztencia miatt ne esett volna teherbe, Z. meg csak bólogatott mindentudóan. Sajnos én sem tudtam érvelni, mert nem készültem fel eléggé a témáról és hirtelen csak arra emlékeztem, hogy több blogban is olvastam erről, ami ugye nem valami hiteles érv, be kellett látnom. Nemcsak hogy a vizsgálatot nem írta fel a doki, de kedvesen ki is oktatott az internet használatáról, szociológiai tanulmányokat idézve.

Viszont jó ötleteket adott a jövő heti injekcióval kapcsolatban, pl. hogy szúrjam a combomba, azt lelkileg jobban viseli ez ember, és hogy köhögjek közben, attól ellazulnak az izmok. Adott is egy injekcióstűt, hogy próbálkozzak előtte egy...  narancson.

8 megjegyzés:

  1. Hűű ez durva,az IR bizony nagyon sok fiatal nőt tesz átmenetileg meddővé,nekem több fórumtársam is szenvedett miatta,kezelés után jött a baba,hozzáteszem,egy sincs 35,a közelében sem...

    VálaszTörlés
  2. Hú, az nagyon idegesítő bír lenni, amikor a betegek azzal jönnek, hogy miket olvastak az interneten. Ugyanis egyrészt a tudományos cikkek eredményei sem mennek át feltétlenül a klinikai gyakorlatba (ennek ezek oka van), másrészt pedig a betegségek többnyire elég összetett módon alakulnak ki és a betegek nem veszik bele a diagnosztikus/terápiás lépések mérlegelésébe az összes komponenst, csak mindig rákattannak valamire, amit épp olvastak. Amúgy szerintem sem kell Neked inzulinrezisztenciát nézni, úgyhogy megvédeném a francia kolléganőt. (Apropó, üres állás nincs? Egy év alatt megtanulok franciául. :))

    VálaszTörlés
  3. Az ilyen orvosoktól, "ments meg Uram, minket!" Együttérzés nulla, magyarázat nulla, stílus nulla, érdekből hozzászólás.....

    VálaszTörlés
  4. Évi: bocsánat, hülyén fogalmaztam, tehát a 35 éves praxisa alatt nem találkozott egy ilyen beteggel sem.

    IKL: Szerintem biztos van, Fro-ban (főleg északon) nagy hiány van szakorvosokból, noha a nőgyógyászatot nem tudom. De szemészhez bejutni nagyon nehéz (a várakozás elérheti a 6 hónapot) és a szemészek gyakran külföldiek. A francia meg könnyű, mert motiváló! :)

    Adrienn: a dokira értetted vagy IKL-re? Mert a dokim nagyon kedves volt, de nem volt mit magyaráznia, mert én sem voltam felkészült. IKL pedig nem orvosként, hanem bloggerként szólt hozzá!

    VálaszTörlés
  5. Nekem sajnos nem tetszik a francia nyelv, de van az a fizetés, amiért megtanulom. :) Egy műtősfiú tőlünk most ment el Franciaországba boncmesternek, havi nettó 2500 EUR fizetésért. 4 x 8 órát kell dolgoznia hetente, február hetedikén 13:10-kor indul a vonat a Nyugatiból. Lehet, hogy nem rossz döntést hozott.

    VálaszTörlés
  6. Húha, ez tényleg jól hangzik! Hová ment? Remélem, tetszeni fog neki.

    VálaszTörlés
  7. Isteni. És milyen jól tette, hogy vonatjegyet, nem malévjegyet vett.

    VálaszTörlés