Ma reggel Bonival mindketten láztalanul ébredtünk, napok óta először. Ő ma délben már ebédelt is, egy pizzát hozatott az apjával, én ilyesmire még nem érzem képesnek magamat. Nap közben még mindig az ágyban fekszem, nulla energiával, rémes. Elkezdtem podcastokat hallgatni. Meghallgattam egy interjút arról a javaslatról, hogy a közösségi médiát betiltanák 15 év alatt Franciaországban. Az egyik meghívott a mesterséges intelligenciával és a digitalizációval foglalkozó miniszter volt. Egy nő, a hangja alapján fiatal és indulatos, Davosból jelentkezett be (ez egy januári műsor volt).
Rákerestem a nőre a neten, és teljesen elképedve olvastam, hogy két kisgyereke van, amelyek közül a fiatalabb októberben született!
Nem kellene, hogy meglepjen, hiszen az esélyegyenlőség korában élünk. Ha egy férfinál nem lepne meg ez az adat, miért csodálkozom, ha nőről van szó? De mégis ledöbbent, lehet, hogy az idők során trad wife lettem. Meglep, de egyúttal le is nyűgöz az a tény, hogy egy fiatal anya, aki három hónapja szült (másodszor), már a Világgazdasági Fórumon kvaterkázik a világ vezetőivel. Szédítő tempó!
A
másik nő meg épp 27 ezer km/órás sebességgel tart a Nemzetközi Űrállomás felé, annak minden rizikóját vállalva. Nyolc hónap múlva tér majd vissza, addig csak videón tarthatja a kapcsolatot a külvilággal, köztük a kisfiával.
Szóval a dokik is alábecsülték az influenzát, mert emlékszem írtad hogy Bonit csütörtökig írták ki. Örülök, hogy picit jobban vagytok!
VálaszTörlésA többi dologra olyan sokat akarok reagálni, hogy bele sem kezdek, hátha lesz időm holnap.
Igen, addig. Nem ment, ma jobban is volt, de estére megint belázasosott :((((( elegem van :((((((
TörlésAttól félek nálunk is kezdődik.
VálaszTörlésViszont a közösségi médiával kapcsolatban (nem tudom, tudod-e hogy Magyarországon ezt már, magyarul ('!!) social - "szósöl?" - médiának mondják amitől agylobbot kapok) akartam mondani, hogy:
1.) Hatalmas szerencsétek lesz, hogy még épp időben bevezetik, és kiváncsi vagyok hogy a betartásához adnak-e bármilyen segítséget, meg, hogy a már függő gyerekekkel mit csinálnak. Ha nálunk ezt bevezetnék (amit valahogy nem hiszek), max. annyit érnének el vele, hogy én válnék bűntethetővé, bírságolhatóvá, mert képtelen lennék a gyerektől elvenni.
Folyt. köv.
2.) Mostanában hallottam pár olyan véleményt, mely szerint a közösségi médiának ígyis-úgyis befellegzett. A "mór megtette kötelességét a mór mehet" alapon, azt a feladatot amit eddig a k. média látott el (azaz, (i) gyeremkeinket naponta sok órára lekötni, (ii) gyermekeink értékrendszerét a család értékrendszerétől eltérő irányba fejleszeni és (iii) rossz szándékú egyének, csoportok számára gyermekeinket könnyen elérhetővé tenni), ezt mind a telefonokba rendszer-szoftverként beépített MI fogja ellátni.
VálaszTörlésKíváncsi lennék erről másnak is a véleményére.
0) Igen, már írtad a social media-t, akkor is idegesített téged, emlékszem :))
VálaszTörlés1) Azt hiszem ennek a tiltásnak inkább szimbolikus jelentősége lesz inkább, nem hiszem h büntetnének bárkit. Arról beszéltek, hogyan lehet majd ellenőrizni a felhasználók korát.
2) Nem tudom a mesterséges intelligenciás kérdésedre a választ! Ezeknek mind az a feladatuk és rendeltetésük, hogy minél több adatot begyűjtsenek, nem?
2) Pont azt hallottam, hogy azzal a fázissal (adatgyűjtés) már megvannak. Már "csak az" a rendeltetésük, hogy függővé tegyenek és ebben (is) megy a verseny. De persze nem tudom, eddig még sosem az történt amit gondoltam.
TörlésBocsánat hogy a 0)-t már mondtam, nagyon zavar.
Amúgy a gyerekek a kiskorukra szinte alig emlékeznek, az enyém még már arra se hogy mi történt 2 éve, arra meg hogy mennyit voltunk együtt és mi mindent csináltunk baba és kisgyerekkorában, végképp nem. Tökéletesen megfelel egy nanny (persze legyen megbízható amit nem tudom hogy lehet előre eldönteni), készüljön ki ő a nemalvásól, hisztiktől, betegségektől és a gyerek még fel is fog (valamennyire) nézni a komoly szakmai pályafutást felmutató anyukájára, nem pedig cselédként fogja kezelni mind azt aki otthon maradt vele, vagy úgy választott munkát hogy mellette a gyereket ki tudja szolgálni.
VálaszTörlésRemélem most már tényleg jól/jobban vagytok.
Teljesen egyetértek az első bekezdéseddel :)) lehet h az első esetben a nő anyja neveli a kicsiket. De a második esetben az asztronauta pont egy fontos nyolc hónapból fog kimaradni a fia életéből...!
TörlésJobban, köszi. De én még mindig nagyon köhögök, teljesen étvágytalan, és ami egyáltalán nem jellemző rám: rossz kedvű vagyok.
Fella, ebben én nem értek veled egyet. Szerintem minden, de tényleg minden eltárolódik a tudatalattiban, amilyen impulzusok egy gyereket a családból érnek. Tudod miből gondolom ezt, abból, hogy bár soha nem akartam olyan lenni mint anyám, de ha nem figyelek magamra tudatosan az ő szavait hallom, ahogy kimondja a szám, az ő reakciói köszönnek vissza a reakcióimban. És ez mindenhogyan félelmetes.
Törlés