Intelligencia, humor

Pár éve többször is meghallgattam, sőt, egy barátnőmmel is meghallgattattam egy beszélgetős műsort az intelligenciáról, amelyben két szakértő egymásnak esett, és összeveszett azon, hogy egyfajta vagy többfajta intelligencia létezik-e. Engem az a pasi győzött meg, aki azt állította, hogy csak olyan fogalomról lehet tudományosan beszélni, ami mérhető, ezért ő az intelligenciát az IQ-tesztek által mért számmal azonosítja. Tehát, akinek magas az IQ-ja az okos, akinek alacsony az IQ-ja az buta. Minden egyéb bölcsesség, furfang, érzemi intelligencia, józan paraszti ész, kreativitás és tehetség stb. bár nem tagadta őket, hókuszpókusz, mert tudományosan nem mérhető, akkor meg miről beszélünk, ugye.

Azért gondoltam vissza erre a régi műsorra, mert egyre inkább meggyőződésem, hogy két teljesen másfajta okos emberrel élek együtt. Egyikőjüket sem tudnám butának minősíteni, de az intelligenciájuk nagyon különböző. Épp tegnap történt, hogy ellenőriztem Boni háziját, és azt találtam, hogy: 20-3,4=26,6. Egyáltalán nem zavarta, hogy véletlenül harmincból vont ki, és az eredmény nagyobb lett, mint a szám, amiből ki kellett vonni!

Ilyet a férjem SOHA nem csinálna. Baromi jól számol, fejben is akár, és nagyon ritkán téveszt. Ellenben az is épp tegnap történt, hogy tanulmányozta Boni pénteki órarendjét, és egyszerűen nem tudott rajta kiigazodni. Egy órarenden! Megdöbbenve néztük Bonival, mikor esik le neki, hogy az órarend (hétfő–péntek) egyetlen táblázatban jelzi az A és B heteket, ami tényleg teljesen más: más tantárgyakkal és más időpontokkal. Na de Boni az első nap után átlátta a táblázatot. Gyorsan ki is számolta, hogy ha egyszer van latinórájuk minden A hét hétfőjén, és egyszer minden B hét péntekén, az azt jelenti, hogy előfordulhat: több mint tíz napig nincs latin (hétvégéket is beleszámítva). Z-nek pedig csak szeptember 11-én esett le egyáltalán (elsején kezdődött a suli) az A-B megkülönböztetés!

Ugyanígy: Boni tud és szeret sakkozni, Z. nem is nagyon ismeri a lépéseket. Viszont tök jó a Yamm nevű játékban, amikor azt kell kiszámolni, hogy mennyi egy bizonyos dobásnak az esélye. És még sorolhatnám a példákat. Én egyébként inkább Bonihoz vagyok hasonló, pl. nagyságrendekben simán tévedek, és nem mond nekem semmit az, hogy egy könyvtárban ötszázezer, ötmillió vagy ötvenmillió dokumentum található: mindegyik ugyanolyan sok. Bonival ezért egymást gyakran félszavakból megértjük: tudom, hogy mikor kell neki valamit elmagyarázni, mikor nem, sőt, a magyarázatot is hozzá tudom igazítani a gondolkodásmódjához (Z. baromi rosszul magyaráz, a falra mászik tőle Boni). Kiváncsi vagyok, melyikük teljesítene jobban egy IQ-teszten: Boninak jobb a térlátása (a férjem nem tud tájékozódni), viszont kapkod és ilyen hülye hibákat vét, mint fejjebb. Z. rosszul igazodik ki egy táblázatban, viszont bármit gyorsan kiszámol hibátlanul.

Nem ide tartozik, de kezdek rájönni, hogy a humoruk is eléggé más. Tegnap végül rávettük Bonival az apját, hogy kezdje el ezt a vicces ifjúsági regényt, amiről a legutóbb írtam. Én ceruzával szoktam jelölni a vicces részeket a könyvekben: ez tele van szmájlikkal oldalt (ennél több szmájlit már csak talán Nádasdy könyveibe szoktam tenni!). Z. ma reggel savanyúan közölte, hogy egyáltalán nem tetszik neki, nem érti, miért nevettünk annyit.