Kialakult valamiféle egyensúly a házi feladatok kapcsán. Rájöttem, hogy teljesen felesleges bármit is kérni Bonitól, miután hazajött a suliból. Ilyenkor enyhén szólva: használhatatlan. Az ágyon fetreng egy könyvvel a kezében vagy a lakásban ődöng céltalanul, esetleg labdázik a nappaliban, néha zongorázik is, mindezt órákon keresztül. Pedig tök logikus lenne, hogy ilyenkor kellene gyorsan túlesnie a házikon, hogy estére már csak a jó dolgok maradjanak; ez a szimpatikus elmélet a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Rengeteg energiánk ment el arra ebben a tanévben, hogy próbáltuk rávenni ennek a logikus teóriának az alkalmazására – hiába.
Viszont ha hagyjuk, hogy azt csináljon, amit akar, egészen a fürdés és a vacsora utánig, 20 óra körül magához tér, és szinte mint egy kezes bárány tud tanulni és leckét írni és dobolni és szolfézst gyakorolni és gondolkodni 21 óráig. Ilyenkor maximálisan hatékony, sőt, mintha élvezné is. Mi ez vajon, bioritmus? Az idő szorítása veszi rá arra, hogy felturbózza magát? Vagy addigra kipiheni magát, leereszt? Nemrég meséltem valakinek ezt az újfajta rendszert, és azt válaszolta, hogy az ő fia vacsora után képtelen lenne bármit is megtanulni. Én magam sem így csinálnám a dolgaimat, de egyértelmű, hogy Boninál ez a rendszer működik a hétköznapokban. Hétvégén és szünetekben teljesen más, akkor rá szoktam tudni venni arra, hogy normális időben és rendszeresen (minden nap) tanuljon – ami az én módszerem és vesszőparipám.
Amúgy irigylésre méltóan gyorsan tanul, a levegőben elkapva, könnyedén jegyzi meg a dolgokat. Nem tudom, ez alkat kérdése-e vagy a gyerekkor ajándéka (esetleg a követelmény nem elég?). A helyesírása elképesztően jó, igazából nincs is olyan tananyag, amit ne tudna rögtön megérteni, megtanulni és alkalmazni. Vajon ez el fog múlni, és addig kell(ene) ütni a vasat, amíg meleg? Hibázni akkor hibázik, ha kapkod, ez is kivétel nélkül megjósolható mintázat. Kedvenc tantárgya most a matek és az angol, utálja viszont a németet és a törit. Mindez nem független a tanároktól, igaz, a történelem soha nem érdekelte igazán. A legnehezebb tantárgy (szerintem) a francia, nagyon változatos feladatokat ad a tanárnő: száraz szabályok bemagolása, mese elmondása az osztály előtt, tanórai fogalmazás, igeragozás, verselemzés.
Szerintem Boni pont olyan, mint én (vagy én is olyan vagyok, mint ő): egyszerűen túlterhelődik az idegrendszerünk egy-egy nap után, és ennyi idő kell ahhoz, hogy helyrerázódjunk. Amikor olyan intenzív, sokemberes napjaim vannak, mint neki az iskola pl, nekem is kell jópár óra hazaérkezés után, amíg újra önmagam leszek, addig kb csak vegetálni tudok. Introvertáltak nyűgje :))
VálaszTörlés