Igazi drágakő (5. nap)

Tegnap egy barátnőm átküldött egy idézetet, egyetlen sort, amely arról szólt, hogy az elbeszélőt soha senki nem szerette annyira, mint a saját anyja (aki később a történetben meghal). Eszembe jutott, hogy ez a témája annak a fantasztikus, megható és letehetetlen könyvnek is, amit olvastam fiatalon (franciául), olvastam anyaként (magyarul) és épp nyáron gondoltam rá, hogy újra kellene olvasnom a fordítást és összehasonlítani az eredetivel, ezért el is hoztam a könyvet. Aztán elfelejtettem, és a könyv azóta is az egyik kupac alatt hevert. Tegnap este előszedtem, beleolvastam, megborzongtam, annyira elképesztően jó könyv (jó író), szeretem minden mondatát. Számomra az egyik legfontosabb könyv az anyai szeretetről. (A másikat is ugyanez az író írta.)

(Egyébként szoktam mondani Boninak, amikor szemtelenül visszabeszél, meg húzza a száját (Ella!!:)), hogy fiam, nézd, én teljes szívemből csak jót akarok neked, minden pluszfeladatot azért kérek tőled, mert az az elképzelésem, hogy ezzel jót teszek, és nem azért nem veszek neked mobiltelefont, mert hülye vagyok, hanem mert úgy hiszem, hogy ez a te érdeked, hogy ne a telefonon cseszd el a drága idődet, de lehet, hogy tévedek, viszont hidd el, nekem lenne a legpraktikusabb, ha egész nap csöndben a telefonon lógnál, és ne húzd a szádat, fiam, és ne csapd be mérgesen magad mögött az ajtót, mert soha senki sem fog úgy szeretni téged, ahogy mi szeretünk apáddal.)

„Nem jó, ha az embert olyan korán, olyan fiatalon annyira szeretik. Rossz szokásokra kapat. Azt hiszi, kész, megvan, meglesz. Azt hiszi, máshol is így van, máshol is megkapja. Számít rá. Néz, remél, vár. Az anyai szeretettel ígér valamit az élet hajnalok hajnalán, és nem fogja megtartani ígéretét. Élete végéig hideg koszton lesz az ember. Akárki asszony simul hozzá, öleli át, az már csak részvétnyilvánítás. Mindig visszatérsz anyád sírjához. És üvöltesz, mint egy kitett kutya. Soha, soha, soha többé. Imádni való karok fonódnak a nyakadra, és puha ajkak beszélnek a szerelemről, de te tudod, amit tudsz. Nagyon korán a forráshoz járultál, kiittad a vizét. Ha újra megszomjazol, hiába keresed-kutatod, hiába töröd magad, nincs kút, csak délibáb. Alig virradt, de te már kitanultad, mi a szeretet, alapos dokumentációd van róla. Akárhová mész, hordozod magadban az összehasonlítgatás méreganyagát, és egyre csak várod, amit már megkaptál.

Nem azt mondom én, hogy az anyák ne szeressék magzatukat. Csak azt mondom, hogy jó, ha az anyáknak a gyerekükön kívül is van kit szeretniük. Ha anyámnak lett volna egy szeretője, nem haltam volna szomjan minden kút mellett. De hát sajnos azt adta az élet, hogy tudom, milyen az igazi drágakő.”

(Bognár Róbert fordítása)